Liahóna
Teljességre lelni Jézus Krisztus által
2024. január


Teljességre lelni Jézus Krisztus által. Liahóna, 2024. jan.

Hithűen idősödve

Teljességre lelni Jézus Krisztus által

A gyerekek kirepültek, eljött a szabadság, a lehetőségek és a felfedezések kora – miért nem éreztem mégsem beteljesedést? Mi hiányzott?

Kép
a Szabadító keze lenyúl egy anyához, akinek a misszionárius fia felveszi a kapcsolatot az egyház lehetséges tagjaival

Illusztrálta: Dilleen Marsh

Amikor a legkisebb fiam kitöltötte a misszionáriusi jelentkezését, könnyek között imádkoztam békességért. Nagyon szerettem volna, ha misszióba megy. De tényleg. És egyre csak próbáltam meggyőzni magamat erről.

Szeretem a Szabadítómat, és őszintén izgatott voltam, amiért a fiamnak lehetősége lesz megosztani azt az örömet, amelyre Jézus Krisztus révén lelhetünk. De legbelül féltem attól, hogy elmegy. Tudtam, hogy a missziója után soha nem fog igazán hazatérni. Még ha otthon is lakna, az már nem lenne ugyanaz.

A barátaim azt mondták, ők nagyon élvezik, hogy már kirepültek a gyerekeik. A férjemmel mi is izgatottan vártuk a szabadságnak és a lehetőségeknek azt a tárházát, amely a gyermeknevelés idején nem állt rendelkezésünkre.

Újdonsült szabadságom birtokában rengeteg tevékenységbe vetettem bele magam. Utaztam a férjemmel, megtanultam orgonázni az elhívásomhoz, játszottam az unokáimmal, valamint templomi és családtörténeti munkát végeztem.

Izgalomra és kalandra leltem. Önfejlesztésre. Csodálatos dolgokra.

Valami mégis mindig hiányzott. Valami még mindig nem volt kerek. Amikor a fiam elment, magával vitte a szívem egy nagy darabját, és úgy tűnt, hogy ezt sehogy nem tudom pótolni.

Körülbelül egy évvel a fiam elutazása után rám jött egy olyan hiszti, amely vetekedett a gyermekeim által kicsi korukban levágott összes hisztivel. A férjem rám nézett, és azt mondta: „Michelle, neked hiányzik a szolgálat.” Feliratkoztam egy szolgálati lehetőségre.

De még mindig sajgott a szívem. Nehezemre esett belevetni magam a szolgálatba és az összes egyéb csábító tevékenységbe. Így, hogy már egyik gyermekem sem volt otthon, úgy éreztem, hogy az életem soha többé nem lesz igazán kerek egész.

Az egyik este, amikor segítségért imádkoztam, a Lélek tudatta velem, hogy az általam érzett ürességet egy veszteség – a célérzet elvesztése – okozza. Pedig azt hittem, hogy már sikerült megbirkóznom ezzel a szomorúsággal azáltal, hogy megtöltöttem az életemet ezekkel a csodálatos tevékenységekkel.

Válaszokat keresve

Miközben válaszokat kerestem, a következő idézetet találtam Joseph Smith próféta történetében: „Amikor elveszítünk [valamit vagy valakit], aki szívünknek kedves, szolgáljon ez intésül számunkra… Kedvünk Istenhez s az Ő munkájához nagyobb legyen, mint embertársainkhoz.”1

Egy fényvillanás hatolt keresztül a szívemet borító sötét felhőn! Egészen addig dolgokkal, elfoglaltságokkal és élményekkel – szolgálva, szeretve és tehetségeket fejlesztve – próbáltam betölteni a bánatnak a szívemben tátongó mély hasadékát. Ez mind jó, de nem töltötte be ezt a tátongó űrt. Nem gyógyítottak úgy, ahogy nekem arra szükségem volt.

Ráébredtem, hogy az efféle békesség és beteljesedés csakis a Szabadítónkon, Jézus Krisztuson keresztül jöhet el. Jézus azt tanította: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14:6). Csakis Őáltala lelhetünk örömre és teljességre és békességre és megelégedettségre. Ahogy azt a Zsoltárok 16:11 mondja: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad”.

A változás

Nem változott meg azonnal az életem. Nem gyógyult meg azonnal a szívem. De már tudtam, mire kell összpontosítanom ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Az imáim módosultak. Elkezdtem arra kérni Mennyei Atyát, hogy segítsen erősebb kapcsolatot kialakítani a Szabadítómmal. Amikor el-elcsüggedtem, tudatosan emlékeztettem magamat arra, hogy Jézus Krisztus ott van mellettem, és engesztelő hatalmának a kegyelme által segíteni fog nekem. A szentírás-tanulmányozásom egyre inkább a Vele való kapcsolat kialakítására összpontosított. Időbe telt, de kitartóan irányítottam az érzelmeimet, az erőmet és a gondolataimat Jézus Krisztus felé.

Ennek során a sűrű sötétség kezdett eloszlani. Nagyobb örömre leltem a szolgálat és szeretet apró, mindennapi cselekedeteiben. Világosság és remény ragyogta be az utamat és töltötte be az űrt a szívemben. Az, hogy a Szabadítót állítottam az első helyre, sokkal jelentőségteljesebbé és élvezetesebbé tette az életem minden területét, a szolgálattól a családdal töltött időig, az utazásoktól a tehetségeim fejlesztéséig. Krisztussal a középpontban minden gazdagabbá vált.

Mindenki egyedi módon halad végig az élete változó időszakain. Ám minden bánatunkra az a megoldás, ha válaszolunk Krisztus hívására, aki ezt mondja: „Szívetek minden szándékával hozzám jöjjetek, és én meg foglak gyógyítani benneteket” (vö. 3 Nefi 18:32). Csakis Őáltala fogunk igazi gyógyulásra, békességre, szeretetre és örömre lelni.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.