Legyőzni a lelki céltalanságot – Merre tovább?

Az említett időszak során, vagyis amikor nem tudtam, hogy merre forduljak legközelebb és mire számítsak, észrevettem, hogy a világ figyelemelterelő tényezői könnyen elkezdhetnek elsőbbséget élvezni a lelki dolgokkal szemben. Rebecca L. Craven nővér, a Fiatal Nők Általános Elnökségének a második tanácsosa ezt mondta: „A világ telve van figyelemelterelő dolgokkal, amelyek megtéveszthetik még a kiválasztottakat is, arra indítva őket, hogy félvállról vegyék a szövetségeik megélését”.¹

Láttam más fiatal felnőtteket is küszködni a bizonyságukkal, miután visszatértek a missziójukból. Azt is láttam némelyeknél, hogy miközben elérik az olyan mérföldköveket, mint a lediplomázás vagy a házasságkötés, idővel letérnek mindannak az útjáról, ami igazán számít, amikor nem hagynak helyet Jézus Krisztus evangéliumának az új napirendjükben.

Nekem is voltak lelki hullámhegyeim és hullámvölgyeim. Időnként nehéz ösztönzésre lelni és nem ellustulni a lelki szokások terén, különösen akkor, amikor bizonyos áldások nem érkeznek olyan hamar, ahogy azt eredetileg reméltem. Mindig szeretnék fejlődni és jobbá válni – nem akarok lelkileg megrekedni. Néha azonban úgy érzem, hogy csak céltalanul sodródom az árral.

Amikor azonban mindennap szakítok időt Mennyei Atyára és Jézus Krisztusra, főleg a kis és egyszerű dolgokban (lásd Alma 37:6), akkor már érzem azt a vigaszt és állandóságot, amelyet az evangélium nyújt nekem, még akkor is, amikor a világ olyan ingatag.

Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Kérve kérlek benneteket, engedjétek, hogy Isten uralkodjon az életetekben. Adjatok Neki egy méltányos részt az időtökből. Miközben ezt teszitek, figyeljétek meg, mi történik a pozitív lelki lendületetekkel.”² Amikor tudatosan azt választom, hogy mindennap legyen hitem Jézus Krisztusban, és időt szakítok azokra a lelki szokásokra, amelyek összekötnek engem Ővele, akkor felidézem a lelkileg meghatározó pillanataimat, és megújult céltudatosságot, jövőbe vetett reményt, és hitet érzek.

Az egyik olyan alkalom, amikor céltalannak éreztem magam, az utolsó egyetemi évem alatt volt. Rám járt a rúd. Ez a világjárvány idején volt, így aztán depressziós voltam, miközben a szobámba kényszerülve kellett végeznem a tanulmányaimat. Alig volt bármiféle irány és fogódzkodó az életemben.

Még az istentisztelet is nehezemre esett ebben az időben. Gyakran már arra is kényszerítenem kellett magamat, hogy legalább pizsamában kimásszak az ágyból az úrvacsorai gyűlés közvetítésének a meghallgatásához, mert csak ennyi lelkesedésre telt.

Ebben a sötét időszakban a családomhoz és a barátaimhoz fordultam, és elmagyaráztam nekik, mennyire céltalannak és depressziósnak érzem magam. Úgy éreztem, hogy a jövőm reménytelen, és nem tudom, mit tartogat számomra. Ők pedig ekkor elmondták nekem, hogy imádkoznak értem és támogatnak, még akkor is, ha messze vannak.

Miközben olyan szeretteim felé fordultam, akik mély hittel rendelkeznek, és miközben alig egy szikrányi lelki indíttatással imádkoztam Mennyei Atyához, megtartó támogatást és szeretetet éreztem.

Észrevettem, hogy amikor kényszeresen a beteljesületlen elvárásaimra, a kételyeimre vagy a küszködéseimre összpontosítok, akkor a hitem összekuszálódik. Szem elől tévesztem az áldásokat az életemben. Ha viszont jó dolgokkal veszem magam körül – a pátriárkai áldásomat olvasom, általános konferenciai üzeneteket hallgatok, és olyan szeretteimmel töltöm az időmet, akik jó hatással vannak rám –, akkor ismét arra a csodálatos hatásra összpontosítok, amelyet Jézus Krisztus evangéliuma fejt ki az életemben.

Még ha időnként nem is húzódik előtted egyértelmű ösvény, vagy a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, akkor is rengeteg jóság van az életedben, és igen sok lehetőség áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy segítsenek a szövetség ösvényén haladnod. Mindig van még mit tanulni és van hova fejlődni, különösen lelkileg. Kérj iránymutatást az Úrtól! Segíteni fog neked megkeresni és megtalálni a körülötted lévő jó hatásokat, valamint növekedési és tanulási lehetőségeket (lásd Hittételek 1:13).

Kép

fiatal felnőtt nő kajakban

Törekedj tovább!

A személyes lelkiségünk néha fel-le hullámzik. Időnként talán szilárdnak érezzük magunkat a hitünkben és az evangélium örömében. Máskor azonban nehezünkre eshet tudni, hogy merre induljunk legközelebb. Küszködhetünk olyankor, amikor kihívások adódnak, kérdések merülnek fel, vagy ha késlekednek az áldások, különösen akkor, amikor minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy az evangélium szerint éljünk. Gyakran látom, amint az emberek az efféle nehéz időkben két ösvény közül választanak: az egyik az, amelyen a Szabadító felé nyújtják a kezüket, a másik az, amelyen nem teszik.

Ezeket a pillanatokat néha Mózes és a rézkígyó történetéhez hasonlítom (lásd 4 Mózes 21:8–9). Amikor az izráeliták kétségbeesetten igyekeztek meggyógyulni, miután megmarták őket a mérges kígyók, Mózes egy könnyű módszert biztosított a megmenekülésükhöz: egyszerűen csak a Jehovát jelképező rézkígyóra kellett tekinteniük. Mindössze ennyit kellett tenniük. Egyetlen pillantás, és élni fognak. Mégis oly sokan döntöttek úgy, hogy nem teszik meg, és ők elpusztultak. (Lásd 1 Nefi 17:41.)

Ez a történet elgondolkodtat azzal kapcsolatban, hogy időnként a beteljesületlen elvárásainkból fakadó csalódottság és neheztelés mérgező terhét hordozzuk – miközben pedig a gyógymód az orrunk előtt van!

A kulcs ahhoz, hogy reményt, békességet és hitet érezzünk a jövőnkkel kapcsolatban, egyszerűen csak az, hogy Jézus Krisztusra tekintünk (lásd Hélamán 8:14–15; János 3:14–17).

Mindig is kíméletlenül szemrehányásokat teszek magamnak, amikor hibákat követek el. Mivel azonban eddig is igazán törekedtem arra, hogy tanuljak Mennyei Atyáról és Jézus Krisztusról, és higgyek Bennük, ezért tudom, hogy mindig számíthatok Őrájuk a nehéz időkben a megbocsátás, a növekedés és a gyógyulás terén. Tudom, hogy amikor ima, a Jöjj, kövess engem! tanulmányozása, a templomban töltött idő, valamint az elhívásom felmagasztalása által Őrájuk tekintek, akkor hálát és megújulást érzek.

Amikor Őket keresem, akkor annak látom Jézus Krisztus evangéliumát, ami: olyan menedék, amely vigaszt, biztonságot, valamint a világ kígyóitól való gyógyulást kínál nekünk.

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából szeretetteljesen tett bizonyságot: „Ezt az Isten és minden ember iránti szeretetből fakadó »tökéletesen ragyogó reménységet« kívánjuk nektek… Ezt a ragyogó reménységet az a tagadhatatlan halk hang kíséri, hogy Isten szeret benneteket, hogy Krisztus a ti Szószólótok, és hogy az evangélium igaz. A ragyogása emlékeztetni fog benneteket arra, hogy az evangéliumban mindig – mindennap, minden órában – új esély, új élet, új év van. Mily nagy csoda! Mily nagy ajándék! És Krisztus ajándékának köszönhetően a mieink lesznek az élet legjobb dolgai, ha állhatatosan tovább hiszünk, tovább próbálkozunk és tovább reménykedünk.”³

A fiatal felnőtt kor sok változást, sok bizonytalanságot, és igen: időnként még beteljesületlen elvárásokat is eredményez. Jézus Krisztus evangéliuma azonban mindig biztos és mindig szilárd. Ahogy az Ő és Mennyei Atyánk ígéretei is biztosak, amikor folyamatosan a szövetség ösvényén maradunk. A világ időnként nagyon megnehezítheti, hogy folyamatosan Őrá tudjunk összpontosítani. Azonban bármilyen lépést is teszünk előre, az Ő irányába, az már fejlődés. Amikor Krisztus felé haladunk, soha nem vagyunk céltalanok – a remény, a békesség és az öröm felé haladunk.