Miért nem avatkozott be Isten az életembe? Liahóna, 2024. jan.
Fiatal felnőtteknek
Miért nem avatkozott be Isten az életembe?
Amikor a házasságom rémálommá változott, sokat tanultam az önrendelkezés hatalmáról.
Amikor 23 éves voltam, a templomban az álmaim férfijához pecsételtek. Nem emlékszem boldogabb napra az egész életemben.
Azonban mindaz, amit mindig is vártam az élettől, szédületes iramban kezdett darabjaira hullani. A férjem testileg és érzelmileg is egyre bántalmazóbb volt velem.
Zavarodottságot és fájdalmat éreztem. Nem értettem, hogy a saját hithűségem miért nincs hatással a házasságomra. Szolgáltam teljes idejű missziót, megtartottam a szövetségeimet, követtem a parancsolatokat, és még templomszolgaként is szolgáltam. De bármennyire is próbáltam közelebb kerülni Jézus Krisztushoz, a házasságom csak nehezebbé és nehezebbé vált.
Visszatekintve rájöttem, hogy bár annak idején imádságosan átgondoltam, hogy feleségül menjek-e a férjemhez, és volt hitem abban, hogy képesek leszünk megoldani a nehézségeket, figyelmen kívül hagytam azoknak a lehetséges gondoknak az előjeleit, amelyek később a házasságunk során jelentkeztek.
Válaszokra találva
Az ötévnyi magányt és bántalmazást a Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal való kapcsolatom is megszenvedte. Az életemmel kapcsolatos elvárásaim mind kisiklottak és válasz nélkül maradtak.
Úgy éreztem, hogy darabokra törtem.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a férjem nem hajlandó megváltozni, elkezdtem arra kérni Istent, hogy szabadítson ki a helyzetemből, vagy mutassa meg nekem a helyes, választandó ösvényt. Amikor azonban nem jöttek a szükséges válaszok, elkezdtem Mennyei Atyát hibáztatni a fájdalmam okozójaként.
Továbbra is jártam istentiszteletre és megtartottam a szövetségeimet, de a szívem tele volt nehezteléssel az iránymutatás hiánya miatt.
Aztán egy nap rájöttem, hogy már megvan a válasz a helyzetemre: az önrendelkezésemet kell használnom, hogy cselekedjek és megváltoztassam a körülményeimet. És azt is tudtam, hogy melyik döntés lesz számomra a legjobb, ha a végső célom az, hogy visszatérjek Mennyei Atyához.
Végül úgy döntöttem, hogy teszek egy lépést előre: beszéltem a férjemmel, és csodálatos módon békésen zártuk le a kapcsolatunkat.
A választás hatalma
Ez a nehéz élmény segített nekem tanulni az önrendelkezés Isten által adott ajándékának a hatalmáról és létfontosságú szerepéről.
Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség első tanácsosa ezt tanította: „Visszatekintve láthatjuk, hogy bizonyos döntéseink mily nagyon megváltoztatták az életünket. Jobban választunk és döntünk, ha megvizsgáljuk a további lehetőségeket, és átgondoljuk, hová vezetnek. Így téve Russell M. Nelson elnök azon tanácsát követjük, hogy a végcélt szem előtt tartva lássunk hozzá. Számunkra a végcél elérése mindig a szövetség ösvényén vezet a templomon át az örök élethez, amely Isten minden ajándékai közül a legnagyobb.”1
Ráébredtem, hogy Mennyei Atya nem fog beavatkozni senkinek az önrendelkezésébe – megengedte, hogy önálló döntést hozzak, amikor hozzámentem a férjemhez. A férjemet sem kényszerítette változásra, még ha én kapaszkodtam is a szövetségeimbe, mert az örökkévaló házasság lelki és fizikai erőfeszítést igényel mindkét embertől, miközben Jézus Krisztust követik.
Amikor kijut nekünk a küszködésből, akkor az önrendelkezésünket használva képesek vagyunk megváltoztatni a szemléletmódunkat, a hozzáállásunkat, sőt, még önmagunkat is. Ez az önrendelkezés isteni ajándéka. Mennyei Atya azt szeretné, hogy keressük Őt és a Lelket, majd pedig bízzunk magunkban, hogy a legjobb döntéseket hozzuk a saját életünkre vonatkozóan.
A Szabadító felé fordulva
Kezdetben arra számítottam, hogy gyorsan meggyógyulok és továbblépek a bántalmazó házasságomból, de a folyamat eddig lassú és nehéz volt. Terápiás eszközök segítségével, a próféták üzeneteinek a hallgatásával, szentírások olvasásával, az ima révén, valamint a barátok és családtagok szeretetének és támogatásának köszönhetően úgy érzem, hogy remélhetek egy jobb jövőt. Miközben az önrendelkezésemet használva gyógyulok, várakozással tekintek egy olyan életre, melyben ott van a megbocsátás és ott vannak a másokkal – köztük a Szabadítóval – ápolt gyönyörű kapcsolatok.
Ahogy egyre jobban megértettem, miként használjam az önrendelkezést az életemben, az Isten iránti keserűségemet felváltotta a megértés, és a Vele való kapcsolatom is meg tudott gyógyulni.
Erről szól az evangélium: önálló döntéseket hozva Krisztushoz jövünk, azon próféták tanácsai szerint cselekedve, akik arra buzdítanak minket, hogy az önrendelkezésünket használva bízzunk az Úrban, és teremtsünk meg egy gyönyörű, hittel teli életet.
Amint azt Camille N. Johnson nővér, a Segítőegylet általános elnöke tanította: „Az önrendelkezés fenséges tantétele persze lehetővé teszi, hogy a saját történetünket írjuk… Ám Jézus Krisztus készen vár arra, hogy isteni eszközökként… használjon minket… egy mestermű megírásához[,] ha van elég hit[ünk], hogy engedj[ük] Őt a történet[ünk] szerzőjévé válni”2.
Életem egyik legfájdalmasabb élménye volt az, hogy véget vetettem a házasságomnak. Ám megtanultam, hogy amikor váratlan megpróbáltatásokkal szembesülünk az életben, akkor képesek vagyunk lelki útmutatásra törekedni, és olyan döntéseket hozni, amelyek előremozdítanak minket a szövetség ösvényén. Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust követve mindig lehet reményünk az eljövendő jó dolgokban, valamint a békesség és öröm Őáltaluk megígért áldásaiban.
A szerző Chilében él.