Legyetek bátrak!

Kedves ifjú nőtestvéreim, mily csodás látványt nyújtotok! Jól tudom, hogy e pompás Konferencia-központ falain túl is sok ezren gyűltek össze a kápolnákban és más helyszíneken szerte a világon. Mennyei segítségért imádkozom, amint megpróbálok eleget tenni a lehetőségnek, hogy szóljak hozzátok.

Időszerű, sugalmazott üzeneteket hallottunk a Fiatal Nők általános vezetőitől. Választott asszonyok ők, akik arra lettek elhívva és elválasztva, hogy utat mutassanak nektek és tanítsanak benneteket. Szeretnek titeket, ahogyan én is.

Dicső időszakban jöttetek erre a földre. Az előttetek álló lehetőségek szinte korlátlanok. Szinte mindannyian kényelmes otthonban, szerető családban éltek, és van elegendő ételetek és megfelelő ruhátok. Emellett elképesztő műszaki csodák vesznek körül benneteket. Mobiltelefonon beszéltek, SMS-eztek, cseteltek, e-maileztek, internetes naplót írtok, használjátok a Facebookot és más hasonló eszközöket. Zenét az iPodjaitokon vagy az MP3 lejátszóitokon hallgattok. És ezzel is csak néhányat soroltam fel mindazon technológiákból, amelyek rendelkezésetekre állnak.

Mindez kissé ijesztő egy magamfajta embernek, aki akkor nőtt fel, amikor a rádiók még termetes bútordarabok voltak, és a televízió még nem létezett – a számítógépről vagy a mobiltelefonról nem is beszélve. Sőt, amikor annyi idős voltam, mint most ti, a legtöbb telefonvonal megosztott volt. Ha a családunk telefonálni szeretett volna, fel kellett venni a kagylót és belehallgatni, hogy nem használja-e a vonalat éppen egy másik család, mivel többen osztoztunk ugyanazon a vonalon.

Sokáig ecsetelhetném még, hogy miben különbözik az én nemzedékem a tiétektől. Most azonban elég, ha csak annyit mondok: sok minden megváltozott azóta, hogy annyi idős voltam, mint ti most.

Bár igen figyelemreméltó, lehetőségekkel teli időszakban éltek, ugyanakkor olyan kihívásokkal kell szembenéznetek, melyek csak erre a korra jellemzők. Például azok a műszaki eszközök, amelyeket az imént említettem, egyben lehetőséget is kínálnak az ellenségnek, hogy megkísértsen és csalárdságának hálójába csaljon benneteket, azt remélve, hogy ezáltal birtokába veheti a sorsotokat.

Ahogy eltűnődtem mindazon, amivel szembe kell néznetek a mai világban, egyetlen szó jutott az eszembe. Ez a szó egy olyan tulajdonságot fejez ki, melyre mindannyiunknak szüksége van, ám életetek e szakaszán és ebben a világban számotokra különösen fontos. Ez a tulajdonság pedig a bátorság.

Ma este tehát a bátorságról szeretnék szólni hozzátok, kiemelve életetek három olyan területét, ahol a leginkább szükségetek van rá.

• Először arról a bátorságról fogok beszélni, mely ahhoz kell, hogy tartózkodjatok mások megítélésétől;

• másodszor arról a bátorságról, mely ahhoz kell, hogy tiszták és erényesek legyetek;

• harmadszor pedig arról a bátorságról, mely ahhoz kell, hogy szilárdan kiálljatok az igazságért és az igazlelkűségért.

Hadd szóljak először a mások megítélését elutasító bátorságról! Feltehetnétek a kérdést: „Vajon ehhez tényleg bátorságra van szükség?” Nos, én úgy vélem, sokszor előfordul, hogy az ítélkezéstől vagy az ítélkezéssel rokonságban álló pletykálkodástól illetve kritizálástól való tartózkodás igenis bátorságot kíván.

Sajnálatos módon vannak, akik szükségét érzik mások kritizálásának és lekicsinylésének. Bizonyára ti is voltatok már ilyen emberek társaságában, és még lesztek is. Drága fiatal barátaim, nem kell újra és újra elbizonytalanodnunk, hogy miként viselkedjünk az ilyen helyzetekben. A Szabadító kijelentette a hegyi beszédben: „Ne ítéljetek.”¹ Egy későbbi alkalommal így intett minket: „Hagyjatok fel azzal, hogy egymásban hibát találjatok.”² Amikor kortársaitok körében vagytok, és egyfajta nyomás nehezedik rátok, hogy ti is kritizáljatok és ítélkezzetek, akkor valóban igaz bátorságra van szükség ahhoz, hogy erre nemet mondjatok.

Azt is megkockáztatnám, hogy vannak körülöttetek olyan fiatal nők, akik gyakran kívülállónak érzik magukat éppen a ti rosszindulatú megjegyzéseitek és bíráló szavaitok miatt. Úgy tűnik, hogy különösen a ti korotokban az a szokás, hogy elkerülik, vagy gorombán viselkednek azokkal, akik esetleg másmilyennek tűnnek, vagy épp nem pont olyanok, mint amilyennek szerintünk vagy mások szerint lenniük kellene.

A Szabadító ezt mondta:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek…

Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”³

Teréz anya, a katolikus apáca, aki élete java részében az indiai szegények között munkálkodott, ezt az igazságot jelentette ki: „Ha megítéljük az embereket, akkor nem marad időnk szeretni őket.”

Egy barátom egyszer mesélt az egyik élményéről, mely még tizenéves lányként történt vele. Egyházközségében volt egy Sandra nevű fiatal nő, aki születési sérülés miatt szellemileg enyhén visszamaradott volt. Sandra hőn vágyott arra, hogy a többi lány befogadja, de hát látszott rajta, hogy sérült. Úgy is viselkedett, mint egy sérült. Ruhája mindig össze-vissza állt, és olykor oda nem illő dolgokat mondott. Bár Sandra eljárt a közös tevékenységekre, mindig a tanító felelőssége volt, hogy szórakoztassa, és azt éreztesse vele, hogy szívesen látják és értékelik, mivel a lányok magára hagyták.

Aztán valami történt: egy velük egyidős lány költözött az egyházközségbe. Nancy helyes, vörös hajú, magabiztos és közkedvelt lány volt, aki könnyedén beilleszkedett. Minden lány a barátja akart lenni, és Nancy szívesen barátkozott mindenkivel. Még Sandrával is. Mindig ügyelt arra, hogy a lányt is bevegyék mindenbe. Látszott, hogy Nancy őszintén kedveli Sandrát.

Persze ezt a többi lány is észrevette, és eltűnődtek, hogy ők vajon miért nem barátkoztak azelőtt Sandrával. A vele való együttlét addigra nem csak hogy elfogadható lett, de már vágytak is a társaságára. Idővel felismerték, hogy példája által Nancy megtanította őket arra, hogy Sandra Mennyei Atyánk egyik értékes lánya, hogy ő is tud valamit nyújtani, valamint hogy ő is megérdemli, hogy szeretettel és kedvesen bánjanak vele, és odafigyeljenek rá.

Mire Nancy és családja úgy egy év múlva elköltöztek az egyházközségből, Sandra állandó részese lett a fiatal nők csoportjának. A barátom még hozzátette, hogy attól fogva – a többi lánnyal együtt – mindig ügyelt arra, hogy soha senki ne legyen kirekesztve, függetlenül attól, hogy miben volt a lány más, mint ők. Értékes, örök leckét tanultak meg.

Az igaz szeretet képes átformálni az emberi életet és megváltoztatni az emberi természetet.

Drága fiatal nőtestvéreim, kérlek benneteket, legyen meg a bátorságotok ahhoz, hogy ne ítélkezzetek és ne kritizáljatok, és legyen meg a bátorságotok odafigyelni arra is, hogy senki ne legyen kirekesztve, hanem mindenki azt érezhesse, hogy szeretik és megbecsülik.

Most pedig a tisztasághoz és erényességhez szükséges bátorságról szeretnék beszélni. Olyan világban éltek, ahol az erkölcsi értékeket szinte teljesen félresöpörték, ahol a bűnt felháborító módon a kirakatba állítják, és ahol körbevesznek benneteket a kísértések arra csábítva, hogy letérjetek a szoros és keskeny ösvényről. Sokfelől hallhattok olyan hangokat, miszerint túlságosan maradiak vagytok, vagy valami nincs rendben veletek, ha még mindig hisztek abban, hogy létezik erkölcstelen viselkedés.

Ésaiás kijelentette: „Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik.”⁴

Hatalmas bátorságot kíván tőletek, hogy tiszták és erényesek maradjatok a napjainkban általánosan elfogadott gondolkodásmód közepette.

A mai világ szemléletében nemigen jut hely annak a gondolatnak, hogy a fiatal férfiaknak és fiatal nőknek erkölcsileg tisztának kell maradniuk a házasságkötés előtt. Vajon ez elfogadhatóvá teszi az erkölcstelen viselkedést? Semmiképpen!

Mennyei Atyánk parancsolatai nem képezhetik alku tárgyát!

Nagy erő rejlik a következő szavakban, melyeket Ted Koppel riporter, az ABC’s Nightline műsorvezetője mondott még sok évvel ezelőtt. Így szólt:

„Voltaképpen sikerült meggyőznünk magunkat, hogy a szlogenek megmentenek minket. »Lőjétek be magatokat, ha muszáj, de használjatok tiszta tűt!« vagy »Élvezzétek a szexet bárkivel és bármikor, ahogy csak szeretnétek, de [védekezzetek]!«

Ne! Ne tegyétek! Mondjatok nemet! Ne azért, mert nem menő vagy nem sikkes, vagy mert esetleg börtönben vagy a kórház AIDS osztályán végezhetitek, hanem azért ne tegyétek, mert nem helyes. …

Amit Mózes lehozott a Sínai-hegyről, nem a »tízjavaslat« volt, hanem a tízparancsolat, amelyek ma is érvényben vannak.”⁵

Drága fiatal nőtestvéreim, tartsátok szem előtt az örökkévalóság távlatait! Legyetek éberek minden olyan dolog kapcsán, amely megfoszthat titeket az örökkévalóság áldásaitól!

Sok forrásból kaphattok segítséget a helyes nézőpont megőrzéséhez ezekben az engedékeny időkben. Az egyik ilyen becses forrás a pátriárkai áldásotok. Olvassátok gyakran! Tanulmányozzátok figyelmesen! Irányítsanak benneteket annak figyelmeztetései! Éljetek úgy, hogy kiérdemeljétek ígéreteit! Ha még nem kaptátok meg a pátriárkai áldásotokat, tűzzetek ki egy időpontot, amikor megkaphatjátok, majd pedig tartsátok nagy becsben az áldást!

Ha valaki megbotlott az utazás során, van visszaút. Ezt a folyamatot bűnbánatnak hívják. Szabadítónk azért halt meg, hogy ezt az áldott ajándékot lehetővé tegye számotokra és számomra. Bár az út nehéz lehet, az ígéret valós: „Ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek”⁶, és „vétkei[te]kről többé meg nem emlékezem.” ⁷

Néhány éve egy másik Első Elnökség tette az alábbi kijelentést, és ma a ti Első Elnökségetek visszhangozza a kérést: Idézem: „A fiatalokhoz…, esdeklünk, hogy éljetek tiszta [életet], hiszen a tisztátalan élet csak szenvedéshez, gyötrelemhez és bajhoz vezet fizikailag, lelketeket pedig a pusztulásba vivő útra tereli. Mily dicső és mennyire közel van az angyalokhoz az a fiatal, aki tiszta! Az ilyen fiatalnak kimondhatatlan örömben lesz része itt, ezután pedig örök boldogságban. A nemi tisztaság a fiatalság legdrágább kincse; ez minden igazlelkűség alapja.”⁸

Legyen meg a bátorságotok tisztának és erényesnek lenni!

A ma esti utolsó kérésem hozzátok az, hogy legyen meg a bátorságotok szilárdan kiállni az igazságért és az igazlelkűségért. Mivel a mai társadalom fejlődésének iránya messze eltért az Úrtól kapott értékektől és alapelvektől, szinte bizonyos, hogy szükséges lesz megvédenetek mindazt, amiben hisztek. Ha bizonyságotok gyökerei nem elég mélyek, bizony nehéz lesz ellenállnotok azok csúfolódásának, akik megkérdőjelezik hiteteket. De ha szilárd alapokon áll, akkor az evangéliumról, a Szabadítóról és Mennyei Atyánkról való bizonyságotok hatással lesz mindenre, amit csak tesztek egész életeteken át. Az ellenfél semmit se szeretne jobban, mint hogy hitelt adva a gúnyolódó megjegyzéseknek és az egyház kritizálásának, kételkedni kezdjetek. A bizonyságotok – ha állandóan tápláljátok – biztonságban tart majd benneteket.

Idézzétek fel velem Lehi látomását az élet fájáról! Sokakat látott, akik a vasrúdba kapaszkodva előre nyomultak a sötét ködön át, míg végül elérték az élet fáját. Miután azonban vettek annak gyümölcséből, „körbejártatták a szemeiket, mintha elszégyellték volna magukat”.⁹ Lehi elcsodálkozott azon, vajon mi okozta zavarodottságukat. Amikor körbetekintett, „a vízzel telt folyó másik oldalán egy nagy és tágas épületet lát[ott] meg…

És tele volt emberekkel, öregekkel és fiatalokkal is, férfiakkal és nőkkel is; és azok öltözködése rendkívül cifra volt; és éppen gúnyolódtak és ujjukkal mutogattak azokra, akik… vettek a gyümölcsből.”¹⁰

Lehi látomásának nagy és tágas épülete azokat jelképezi a világban, akik csúfot űznek Isten igéjéből, és kigúnyolják azokat, akik befogadják az Ő szavát, és ujjal mutogatnak azokra, akik szeretik a Szabadítót és a parancsolatok szerint élnek. Mi történik azokkal, akik elszégyellik magukat az effajta csúfolódásra? Lehi szavai szerint „és miután a gyümölcsöt megízlelték, elszégyellték magukat, azok miatt, akik csúfolták őket; és letértek tiltott ösvényekre, és elvesztek.”¹¹

Szeretett ifjú nőtestvéreim, Pál apostollal együtt jelentsétek ki a meggyőződésetekből fakadó bátorsággal: „Nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére.”¹²

Ha tán kevésnek érzitek magatokat az előttetek álló feladatokhoz, emlékeztetnélek titeket Pál apostol még egy nagyszerű kijelentésére, melyből bátorságot meríthettek: „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”¹³

Zárásképp hadd osszam meg veletek egy csodálatos fiatal nő történetét, aki kiállva az igazságért és az igazlelkűségért, korokon átívelő példaként szolgál a bátorságra.

Legtöbben ismeritek az Eszterről szóló ószövetségi beszámolót. Igen érdekes és inspiráló feljegyzés ez egy gyönyörű, fiatal zsidó lányról, akinek a szülei meghaltak, és így Esztert egy idősebb unokatestvére, Márdokeus és annak felesége nevelte fel.

Márdokeus Perzsia királyánál állt szolgálatban, és amikor a király királynőt keresett, Márdokeus elvitte Esztert a palotába és jelöltként ajánlotta, meghagyva neki, hogy ne fedje fel zsidó származását. A királynak az összes jelölt közül Eszter nyerte el a tetszését, és megtette őt királynénak.

Hámán – a király udvarának legfőbb fejedelme – haragra lobbant Márdokeus iránt, mivel az nem volt hajlandó térdet hajtani és leborulni előtte. Megtorlásképp Hámán fondorlatos módon meggyőzte a királyt, hogy van „egy nép” szerte a királyság 127 tartományában, akiknek a törvényei különböznek másokétól, és nem tartják be a király törvényeit, így hát el kell őket veszejteni.¹⁴ Bár nem nevezte meg őket, Hámán természetesen a zsidókra utalt, köztük Márdokeusra.

Miután a király engedélyezte Hámánnak, hogy az ügyben eljárjon, Hámán levelet küldött minden tartomány kormányzójának azzal az utasítással, hogy „kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat… tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak”.¹⁵

Márdokeus egy szolgálóval megüzente Eszternek a zsidók elleni rendeletet, arra kérve, hogy menjen a királyhoz, és esedezzen a népéért. Eszter eleinte vonakodott ettől, és emlékeztette Márdokeust, hogy a törvény ellen való cselekedetnek számít, ha bárki is hívatlanul a király belső udvarába lép; halálbüntetés járt ezért, kivéve, ha a király kinyújtja aranypálcáját és megkegyelmez a törvényszegőnek.

Márdokeus lényegre törően felelt Eszter habozására. Ezt írta neki:

„Ne gondold…, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül.

Mert ha e mostani időben te hallgatsz, …te …és atyád háza elvesztek.”¹⁶

Majd hozzáfűzte még ezt az elgondolkodtató kérdést: „És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?”¹⁷

Válaszul Eszter arra kérte Márdokeust, hogy gyűjtse egybe mind a zsidókat, akiket csak tud, és kérje meg őket, hogy három napon át böjtöljenek érte. Ő és szolgálóleányai is így fognak tenni. Majd így szólt: „[Bemegyek] a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.”¹⁸ Eszter összeszedte bátorságát, és szilárdan, rendíthetetlenül kiállt azért, ami helyes volt.

Fizikailag, érzelmileg és lelkileg így felkészülve Eszter belépett a király házának belső udvarába. Amikor a király meglátta, kinyújtotta aranypálcáját, és azt mondta, megad neki bármit, amit csak kíván. Ekkor Eszter meghívta a királyt egy lakomára, melyet előkészített neki, és a lakoma során feltárta zsidó származását, továbbá a király tudomására hozta, hogy Hámán milyen alattomos tervet szőtt a királyságban élő zsidók kiirtására. Eszter alázatos könyörgése népéért s magáért pedig meghallgatásra talált.¹⁹

Eszter a böjt, a hit és a bátorság révén egy egész nemzetet mentett meg.

Nektek valószínűleg nem kell majd Eszterhez hasonlóan kockára tenni az életeteket a hitetekért, de igen nagy valószínűséggel kerültök majd olyan helyzetekbe, amelyekben nagyfokú bátorságot fog megkívánni az, hogy szilárdan kiálljatok az igazságért és az igazlelkűségért.

Ismét elmondom, drága fiatal nőtestvéreim, hogy bár mindig is voltak kihívások a világban, nektek sok olyannal kell szembenéznetek, melyek csak erre a korra jellemzők. Ti azonban Mennyei Atyánk legerősebb gyermekei közül valók vagytok, akiket visszatartott, hogy „e mostani időért” jöjjetek a földre.²⁰ Az Ő segítségével meglesz a bátorságotok bármivel szembenézni. Bár a világ néha komornak tűnik, tiétek az evangélium fénye, amely jelzőfényként mutatja majd utatokat.

Őszintén imádkozom azért, hogy meglegyen a bátorságotok ahhoz, hogy tartózkodjatok mások megítélésétől, a bátorságotok, hogy tiszták és igazak legyetek, és a bátorságotok, hogy szilárdan kiálljatok az igazságért és az igazlelkűségért. Amint ezt teszitek, „péld[ái lesztek] a hívőknek”²¹, és életeteket szeretet, békesség és öröm tölti majd be. Az Úr adja, hogy ez így legyen, szeretett ifjú testvéreim, Jézus Krisztus, a mi Szabadítónk nevében, ámen.