2014
Honnan tudták?
április 2014


Honnan tudták?

Gale Ashcroft, USA, Arizona

Dieter F. Uchtdorf elnök, az Első Elnökség második tanácsosa, egy olyan beszédet mondott a segítőegyleti nőtestvérek előtt a 2011-es Általános Segítőegyleti Gyűlésen, amely megérintette a szívemet, és békességgel töltött el. Az aprócska nefelejcsről beszélt, és arról, hogy miként jelképezi a virág öt szirma azt az öt dolgot, amelyekre mindig emlékeznünk kell.1

A gyűlés után a lányom, Alyssa, elmesélt egy történetet a barátnőjéről, Jessie-ről, akinek van egy kis vendéglátóipari vállakozása. Jessie-t felkérték a segítőegyleti vezetői, hogy készítsen valami desszertet, amelyet felszolgálhatnak az Általános Segítőegyleti Gyűlést követően. Jessie elmondta Alyssának, hogy azonnal tudta, mit kell készítenie: 250 minitortát. Alyssa vállalta, hogy segít elszállítani a sütiket a cövekközpontba.

Amikor Alyssa a gyűlés napján elment segíteni, Jessie-t a sírás határán találta. A sütik készen voltak, ám Jessie képet küldött róluk az egyik rokonának, aki szerint viszont nem voltak elég díszesek a gyűléshez.

Jessie kételkedni kezdett magában. Arra jutott, hogy a cöveki segítőegyleti vezetők valami bonyolultabbra számítanak, mint az ő egyszerű sütijei. Kétségbeesetten próbált valami megoldást találni a sütik másféle díszítésére, de már nem maradt rá idő. Alyssával leszállították a sütiket úgy, ahogyan azok kinéztek; ám Jessie sokáig úgy érezte, hogy csalódást fog okozni a nőtestvéreknek – azután elhangzott Uchtdorf elnök beszéde.

Amikor az apró nefelejcsről beszélt, megjelent a képernyőn a kis kék virág fényképe. Annyira egyszerű, mégis gyönyörű virág volt, a finoman erezett szirmaival. Uchtdorf elnök üzenete mindenki szívét megérintette, amikor arra kérlelt bennünket, hogy ne tereljék el figyelmünket annyira a körülöttünk lévő nagy, egzotikus virágok, hogy emiatt elfeledkezzünk arról az öt, egyszerű igazságról, amelyeket éppen tanított nekünk.

A záróima után a nőtestvérek kimentek a kultúrterembe. Amikor Alyssa és Jessie beléptek, azt látták, hogy mindenki a süteményes asztal körül áll, és azt kérdezgeti: „Honnan tudták?”

Minden egyes süti sima, fehér cukormázzal volt bevonva, a tetején pedig egy egyszerű, gyönyörű, ízléses díszítés volt – egy ötszirmú nefelejcs.

Jegyzet

  1. Dieter F. Uchtdorf: Ne felejts! Liahóna, 2011. nov. 120.