2014
Hét nap húsvétig
április 2014


A mi otthonunk – a mi családunk

Hét nap húsvétig

A családoddal közösen tanulhattok arról, hogy mit tett Jézus, amikor a földön élt. Kezdjétek a húsvétot megelőző vasárnapon. Mindennap olvassátok el a szentírást, végezzétek el a tevékenységet, vagy énekeljétek el az éneket (vagy egy másik – a témához kapcsolódó – éneket). Azután vágjátok ki és ragasszátok be az egyik üres keretbe Jézusnak azt a képét, amelyik illik a szentírásbeli történethez. Mire az összes keret megtelik, a húsvét is itt lesz!

1. nap

Mennyei Atyánk elküldte a fiát, Jézus Krisztust, hogy megszülessen a földön.

2. nap

Jézus egykor gyermek volt. Olyanok lehetünk, mint Ő, amikor jók és kedvesek vagyunk.

  • Lukács 2:40, 52

  • Egykor Jézus is gyermek volt. (Gyermekek énekeskönyve, 34.)

3. nap

Jézus megtartotta Mennyei Atya összes parancsolatát, köztük a keresztelkedésre vonatkozót is.

4. nap

Jézus sok csodát vitt véghez, például betegeket gyógyított meg, a vakoknak segített újra látni, és lecsendesítette a vihart.

5. nap

Az utolsó vacsorán Jézus megkérte a tanítványait, hogy vegyenek az úrvacsorából, ezáltal emlékezve Őrá. Amikor hetente veszünk az úrvacsorából, mi is emlékezhetünk a Szabadítóra.

  • Lukács 22:19–20

  • Beszélj a szüleiddel arról, hogy mit tehetnél, ami segítene neked most vasárnap az úrvacsora alatt Jézusra gondolni.

6. nap

Mivel Mennyei Atyánk és Jézus szeret minket, Jézus a földre jött, hogy megszenvedjen a bűneinkért, hogy bűnbocsánatot nyerhessünk, és visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz.

  • Lukács 22:41–44

  • Mit tehetsz ma, hogy megmutasd Jézusnak, hogy hálás vagy az áldozatáért?

7. nap

Miután három napon át egy sírban volt, Jézus feltámadt. Azért támadhatunk fel mi is, mert Ő feltámadt.