A Fülöp-szigetek: Lelki erő a tenger szigetein

Mintegy 550 évvel Jézus Krisztus születése előtt az Úr ezeket ígérte a Mormon könyvebeli prófétának, Nefinek: „…megemlékezem azokról, akik a tenger szigetein vannak”, és „…előhozom szavamat az emberek gyermekeinek, igen, méghozzá a föld minden nemzetének” (2 Nefi 29:7). Ezen gondosan megválogatott szavak olvastán, sokaknak a tenger konkrét szigetei jutnak eszükbe: a Fülöp-szigetek.

Százmilliót megközelítő lakosságával a Fülöp-szigeteki Köztársaság egy kiterjedt, mintegy 7 100 sziget alkotta ország, az ázsiai kontinens délkeleti partjainál. Gyönyörű, trópusi hely ez, ahol barátságos, életvidám és alázatos emberek élnek. Az ország azonban ki van téve földrengéseknek, tájfunoknak, vulkánkitöréseknek, szökőárnak és egyéb természeti katasztrófáknak, valamint egy sor társadalmi-gazdasági gondtól szenved. A széleskörű szegénység visszatérő kihívást jelent, és a helyi lakosság többször nézett már szembe ingatag politikai viszonyokkal és gazdasági válsággal.

De azok számára, akik ismerik az Úr útjait, a Fülöp-szigetek termékeny talajt biztosít az evangéliumi magvak elültetéséhez. A tagalogon és egyéb helyi nyelveken kívül, sok Fülöp-szigeteki beszél angolul, amely szintén az ország hivatalos nyelve. A lakosság több mint 90%-a keresztény, ami a hosszú spanyol uralom eredménye; a kisebbség jelentős része muszlim.

Az egyház Fülöp-szigeteki megalapításának első kísérlete 1898-ban, a spanyol-amerikai háború idején történt Willard Call és George Seaman utahi utolsó napi szent katonák révén, akiket még indulásuk előtt választottak el misszionáriusoknak. Prédikálták az evangéliumot, amikor csak lehetőségük adódott rá, de ez nem eredményezett keresztelőket.

A 2. világháború alatt több utolsó napi szent is áthaladt a szigeten az előre nyomuló szövetségesek soraiban. 1944-ben és 1945-ben több katonai csoport is tartott egyházi gyűléseket különböző helyszíneken, és a háború befejezését követően számos UNSZ katona és polgári alkalmazott volt az országban. Közéjük tartozott Maxine Tate és egy friss megtért, Jerome Horowitz. Mindketten közreműködtek abban, hogy Aniceta Fajardo megismerje az evangéliumot. Amikor Manila egyik lebombázott városrészében segítettek újjáépíteni Aniceta házát, Horowitz testvér megosztotta vele és a lányával, Ruthtal, újonnan megismert hitét.

Aniceta bizonyságot nyert és meg kívánt keresztelkedni, de az egyház abban az időben még nem engedélyezte a helyi lakosság keresztelkedését, mivel a szigeten nem voltak az egyháznak állandó egységei. Harold B. Lee elder (1899–1973) a Tizenkét Apostol Kvórumából tudomást szerzett Aniceta vágyáról, és a General Servicemen’s Committee [Hadiszolgálatosok Általános Bizottsága] elnökeként jóváhagyta a keresztelőt. 1946 húsvétvasárnapjának délelőttjén egy Loren Ferre nevű katona megkeresztelte Aniceta Fajardót; így ő az első filippínó, akiről tudjuk, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lett.

A háború után az utolsó napi szent katonák már nagyon várták, hogy az egyház jelenléte a Fülöp-szigeteken hivatalosabb formát öltsön. Ekkor az amerikai hadsereg két bázisán – a Clark légi- és a Subic Bay tengeri támaszponton – jöttek létre az egyház csoportjai. 1955. augusztus 21-én Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) felszentelte a Fülöp-szigeteket az evangélium prédikálására. 1961-ig azonban törvényi korlátozások késleltették a misszionáriusok érkezését.

1960-ban Gordon B. Hinckley elder (1910–2008), aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának segédeként szolgált, többnapos látogatást tett a Fülöp-szigeteken: „Kifejtettem azt a nézetemet, hogy a missziós munka… éppen annyira gyümölcsöző lesz, mint amennyire a világ más részein volt eddig.”³ A rákövetkező évben – sok előkészület és papírmunka után, melyet olyan egyháztagok csináltak végig, mint Maxine Tate Grimm és Robert S. Taylor elnök a Déli Távol-keleti Misszió elnöke, valamint az egyház jóakarói – Hinckley elder visszatért a szigetekre, hogy újólag felszentelje az országot a missziós munka megkezdésére.

1961. április 28-án Hinckley elder egy katonák, amerikai polgárok és egy helyi egyháztag (David Lagman) alkotta kis csoporttal találkozott Manila egyik külvárosában, és egy különleges imát mondott, „hogy sok ezren legyenek azok, akik megkapják majd ezt az üzenetet, és megáldatnak általa”⁴. Ezek a szavak, melyeket az Úr egyik igaz szolgája mondott, hamarosan látnokinak bizonyultak.

Az első négy misszionárius – Raymond L. Goodson, Harry J. Murray, Kent C. Lowe és Nester O. Ledesma – néhány héttel ezután érkezett Manilába. „A filippínók igen szívesen fogadták be az evangéliumot – emlékezett vissza Lowe elder. – Amikor egy családfő úgy döntött, hogy csatlakozik az egyházhoz, sok-sok esetben az egész család is csatlakozott az egyházhoz.”⁵

A munka eljutott arra a pontra, hogy 1967-ben megszervezték a Fülöp-szigeteki Missziót. Az év végére 3193 egyháztag volt a misszióban, akik közül 631 abban az évben tért meg. 1973-ra a helyi egyháztagok létszáma már megközelítette a 13 000 főt. 1973. május 20-án megszervezték a Fülöp-szigeteki Manila Cöveket Augusto A. Lim elnöklete alatt. 1974-ben a missziót megosztották, létrehozva a Fülöp-szigeteki Manila Missziót és a Fülöp-szigeteki Cebu City Missziót.

1975. augusztusában Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) látogatott Manilába, hogy a Fülöp-szigetek első területi konferenciáján elnököljön. Az augusztus viharos volt, megnehezítve a Manilán kívülről érkezők útját. Kevés hiányzott hozzá, hogy a Laoag Cityből busszal érkező szentek ne érkezzenek meg, de kitolták a járművüket egy sárral teli gödörből, és azért könyörögtek a sofőrnek, hogy ne forduljon vissza. A szentek másik csoportja három egész napon át dacolt a viharos tengerrel, mert – amint azt az egyik nőtestvér mondta – egyedül csak az számított, hogy láthassák és hallhassák Isten élő prófétáját.

Kimball elnök 1980-ban ismét meglátogatta a Fülöp-szigeteket, hogy egy újabb területi konferencián elnököljön, és volt egy rövid találkozója Ferdinand Marcos államelnökkel. Ez a találkozó vezetett később oda, hogy az egyház 1983-ban misszionáriusképző központot nyithatott az országban, a rákövetkező évben pedig felszentelhették a Fülöp-Szigeteki Manila templomot. 1987-ben manilai központtal létrehozták a Fülöp-szigetek/Mikronézia Területet.

Még ugyanabban az évben szemelvényeket fordítottak tagalogra a Mormon könyvéből. A Mormon könyve fordításai ma már több helyi nyelven is elérhetők, köztük szebuano nyelven is.

1980 decemberében Spencer W. Kimball elnök Manilába küldte az egyház ingatlan osztályának igazgatóját, hogy megfelelő helyszínt találjon egy templomnak. Több helyszín megvizsgálását követően, az igazgató beadta a kérelmet másfél hektár megvásárlására Quezon Cityben. A terület a Marikina-völgyre néz, és a helyszín sok egyháztag számára viszonylag könnyen megközelíthető. A kérelmet jóváhagyták, és az ingatlant 1981 januárjában megvásárolták. Az egyház kérésére az utca új neve Temple Drive lett.

Az 1982. augusztus 25-én tartott talajfeltörési ünnepségre – a tájfunveszély ellenére – mintegy 2000 egyháztag érkezett hajóval, vonattal és busszal a szigetvilág minden részéről. A templom építése hamarosan megkezdődött, és 1984. augusztusára készen állt a felszentelésre.

Közel 27 000 egyháztag és nem egyháztag járta be az épületet a felszentelés előtt. Annak ellenére érkeztek ennyien, hogy pár nappal korábban – csupán 48 óra különbséggel – két tájfun is végigsöpört a Fülöp-szigeteken. A távoli tartományokból fáradtan, de vidáman érkeztek a szentek. Sok esetben kénytelenek voltak kerülőutakon utazni Manila felé, mert az áradat elöntötte az utakat és megrongálta a hidakat.

A templom szépsége lenyűgözte a látogatókat, köztük az ország sok, fontos pozícióban lévő személyiségét. Celso Carunungan író megemlítette, hogy „az érzés annyira szent, hogy belépve arra számítasz: szembetalálod magad a Teremtőddel”. Bienvenido Castillo ezredes, a Fülöp-szigeteki rendőrség főkáplánja azt mondta, hogy a templom „egy olyan hely, ahol mennyei dolgokon elmélkedhet az ember, mert ilyen környezetbe kerül”. Két apáca úgy érezte, hogy a templom „valóban az Úr háza”. Eva Estrada-Kalaw parlamenti képviselő ezt mondta a templomi idegenvezetőknek: „Bárcsak több templomot építenének önök nálunk!”⁶

Hinckley elnök – aki abban az időben az Első Elnökség második tanácsosa volt – vezette a sarokkő letételének szertartását 1984. szeptember 25-én. Ezt kilenc felszentelési ülés követte a celesztiális szobában. Ezeken mintegy 6500 szent vett részt a Csendes-óceáni Terület 16 cövekéből és 22 kerületéből.

Amint az utolsó felszentelési ülés is befejeződött, ifj. Paulo V. Malit és Edna A. Yasona lettek az elsők, akiket a Fülöp-szigeteki Manila templomban adtak össze, 1984. szeptember 27-én. A házassági szertartást W. Garth Andrus, a templom első elnöke pecsételte meg.

Ezután az egyháztagok hosszú sora – kezdve a templomi munkásokkal – várt arra, hogy részesüljön a saját felruházásában. A templomi munka egész éjszaka és még másnap is folytatódott.

Az egyháztagok növekvő vágyat éreztek arra, hogy belépjenek a templomba. Azoknak, akik távol laktak Manilától, nagy áldozatot kellett hozniuk, hogy megtegyék a nagy utat hajóval vagy busszal. De ők jöttek, a hit és az eltökéltség történeteit hozva magukkal.

A General Santosban élő Bernardo és Leonides Obedoza számára lehetetlenségnek tűnt eljutni a távoli manilai templomba. Hasonlatosan azonban ahhoz a kereskedőhöz, aki mindenét eladta, hogy megvegyen egyetlen igazgyöngyöt (lásd Máté 13:45–46), ez a házaspár úgy döntött, hogy eladja a házát, és kifizeti az utat, hogy a gyermekeikkel örökkévaló családdá pecsételhessék őket. Miután eladták a házukat és a legtöbb ingóságukat, pont akkora összeget sikerült összekuporgatniuk, ami elég volt a kilenctagú családjuk manilai hajójegyére. Leonides aggódott, mert immár nem volt hova hazatérniük. Bernardo azonban biztosította őt arról, hogy az Úr gondoskodni fog róluk. 1985-ben családjukat összepecsételték a templomban az időre és a teljes örökkévalóságra. Ez megért minden áldozatot, melyet hoztak, mert a templomban páratlan örömre leltek – ez volt az ő igazgyöngyük. Bernardó szavaihoz híven pedig az Úr valóban gondoskodott róluk. Miután visszatértek Manilából, jószívű ismerősök biztosítottak számukra szállást. Gyermekeik elvégezték az iskolát, a család pedig idővel saját otthonra tett szert egy új helyen.

2006. április 18-án az Első Elnökség bejelentette a Fülöp-szigeteki Cebu City templom építését. A hír hallatán sok egyháztag hullatott örömkönnyeket. „Áldottak vagyunk, mert az Úr Cebu Cityt választotta a következő templom helyszínéül” – mondta ifj. Cesar Perez, a Cebu City-i Felsőfokú Hitoktatás igazgatója.

Néhány hónappal a templom felszentelését követően, a Fülöp-szigeteki utolsó napi szenteknek ismét alkalmuk adódott az örvendezésre. 2010. október 2-án Thomas S. Monson elnök az általánoskonferenciai nyitóbeszédében bejelentette a Fülöp-szigeteki Urdaneta templom építését Pangasinanban.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza viszonylag rövid múltra tekinthet vissza – több más országhoz képest – a Fülöp-szigeteken, de a rendeltetése e szigetországban dicsőséges. Az egyház növekedése mindezidáig csodálatos volt, és a java még hátra van. Michael John U. Teh elder a Hetvenektől – a második olyan Fülöp-szigeteki testvér, akit általános felhatalmazottnak hívtak el – ezt mondta: „[Fülöp-szigeteki utolsó napi szentekként] a korábbiaknál is jobban fel kell készülnünk lelkileg, mert a munka – a mi segítségünkkel vagy anélkül, de – megy tovább.”⁷

Valóban: ahogy telik a XXI. század, a visszaállított egyház úgy fog növekedni méretében és befolyásában, amint egyre több és több Fülöp-szigeteki ember fogadja be az üzenetét, és megáldja e kiváló népet a tenger szigetein. Teh elder és a Fülöp-szigeteki szentek számára most teljesednek be „az Úr [nagy] ígéretei azoknak, akik a tenger szigetein vannak” (2 Nefi 10:21).