A Szabadító módján tanítani
A tanulás öröme
Tad R. Callister
A Vasárnapi Iskola általános elnöke
Amint egyre elkötelezettebbé válunk a tanulás iránt, megtapasztaljuk azt az isteni örömöt, mely Jézus Krisztus evangéliumának tanulásából és az annak megfelelő életből fakad.
Van egy történet egy emberről, aki a város naplopójaként híresült el. Nem volt hajlandó dolgozni, nem volt hajlandó munkát keresni. Egyszerűen mások erőfeszítéseinek gyümölcséből élt. A lakosok azonban végül megelégelték ezt. Úgy döntöttek, hogy kiviszik a város szélére, és kitiltják a településről. Amint a lakosok gyűrűjében zötyögött vele a szekér a város határa felé, a kocsist elöntötte az együttérzés hulláma: talán mégiscsak kaphatna ez a mihaszna egy újabb esélyt. Ebből kifolyólag megkérdezte tőle: „Kérsz egy véka kukoricát az újrakezdéshez?”
Mire a mihaszna így felelt: „Ki van fejtve a héjából?”1
Tanítók és tanulók: a részvétel egyenlő kötelessége
Néha azt látjuk, hogy egyesek szentírássegélyért állnak sorba: azt szeretnék, ha a szentírások már ki lennének fejtve, mielőtt ők vesznek belőle. Szórakoztató egysorosok vagy rövidfilmek sorozataként szeretnék megkapni az evangéliumot. Azt szeretnék, hogy a vasárnapi iskolai tanító készüljön fel és rágja a szájukba a leckét, de tőlük ne várjon el különösebb felkészülést vagy részvételt.
Ezzel szemben a Szabadító egyszer arra kérte a tanítványait, hogy menjenek haza, mert nem voltak képesek megérteni a szavait. Megparancsolta, hogy imádkozzanak, elmélkedjenek, és készítsék elő elméjüket másnapra, amikor Ő majd ismét eljön hozzájuk (lásd 3 Nefi 17:2–3).
A tanulság pedig a következő volt: nemcsak a tanító felelőssége, hogy felkészülten jöjjön az órára, hanem a tanulóé is. Pont úgy, ahogy a tanító kötelessége a Lélek által tanítani, a tanuló felelőssége a Lélek által tanulni (lásd T&Sz 50:13–21).
A Mormon könyvében feljegyezték, hogy „a prédikátor nem volt jobb a hallgatónál, és a tanító sem volt semmivel jobb a tanulónál; és így mindannyian egyenlők voltak” (Alma 1:26; kiemelés hozzáadva).
Az alábbiakban néhány javaslat található, melyeket megfogadhatunk annak érdekében, hogy megtapasztaljuk azt az örömöt, mely abból fakad, ha megtesszük a részünket az evangélium megtanulásáért és az annak megfelelő életért.
Tanulás otthon
Tanulmányozzátok a szentírásokat
Minden egyháztag felelősséget visel a saját evangéliumi tanulásáért: ezt a felelősséget nem háríthatjuk át. E tanulás zöme a szentírások rendszeres tanulmányozása révén zajlik. Harold B. Lee elnök (1899–1973) kijelentette: „Ha nem olvassuk naponta a szentírásokat, akkor bizonyságunk egyre inkább gyérül”.2 Pál apostol megfigyelte, hogy a béreai zsidók „nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel”, majd megosztotta e fogékonyság okát is: „[N]aponként tudakoz[zák] az írásokat, ha úgy vannak-é ezek” (Apostolok cselekedetei 17:11; kiemelés hozzáadva).
A szentírások napi tanulmányozása lelkiségünk elengedhetetlen összetevője. Semmi más nem pótolhatja maradéktalanul ennek hiányát a mindennapjainkban. Ezen oknál fogva a szentírás-tanulmányozásnak egy erre elkülönített időben, nem pedig valamiféle megmaradó időben kell lezajlania.
Egyesek talán ezt mondják: „De nekem a többi kötelezettségem mellett nincs időm naponta tanulmányozni a szentírásokat.” Az ilyen állítás emlékeztet egy kicsit a két favágó történetére, akik azon versenyeztek, hogy ki tud több fát kidönteni egy nap alatt. Napkeltekor indult a verseny. A cingárabbik minden órában félrevonult az erdőbe úgy 10 percre. Ilyenkor az ellenfele elégedetten mosolygott és bólogatott, biztosra véve, hogy növekszik az előnye. A termetesebb férfi soha nem ment el a helyéről, nem hagyta abba a favágást, nem tartott szünetet.
A nap végén azonban megdöbbenve látta, hogy az ellenfele, aki látszólag oly sok időt elfecsérelt, mégis több fát vágott ki, mint ő maga. „Hogy sikerülhetett neked, amikor oly sokszor tartottál szünetet?” – kérdezte tőle.
A győztes így felelt: „Ó, olyankor a fejszémet éleztem.”
Minden alkalommal, amikor a szentírásokat tanulmányozzuk, a lelki fejszénket élezzük. A csodálatos pedig az, hogy amikor így teszünk, képesek vagyunk a fennmaradó időt bölcsebben beosztani.
Készüljetek fel előre
Felmérések azt mutatják, hogy az egyháztagoknak csak egy kis része olvassa el előre a vasárnapi osztályokban sorra kerülő szentírásokat. Mindannyian segíthetünk fordítani ezen az állapoton. Viselhetjük a tanulási élményből ránk eső részt azzal, hogy felkészültebben jövünk órára, elolvasva a szentírásokat, készen arra, hogy megosszuk meglátásainkat. A mi felkészülésünk az osztály többi tagjának adható lelki ajándék lehet.
Tanulás az órán
Vegyetek részt az órán
A szánk kinyitására vonatkozó parancsolat (lásd T&Sz 60:2–3) nemcsak a misszionáriusi helyzetekre vonatkozik, hanem az osztályteremre is. Amikor valóban részt veszünk, olyankor meghívjuk a Lelket, aki pedig tanúbizonyságot tehet hozzászólásaink igaz voltáról, és további felismerésekkel világosíthatja meg elménket. Ráadásul a részvételünk másokban is gondolatokat ébreszthet, arra buzdítva őket, hogy ők is hozzájáruljanak az órához.
Ezáltal az Úr egyik tanításra vonatkozó tantételét követjük, mely szerint „egyszerre egy valaki beszéljen, és mindenki hallgassa a beszédét, hogy miután mindannyian szóltak, mindenki épülhessen” (T&Sz 88:122; kiemelés hozzáadva). Néha nem könnyű részt venni az osztály munkájában: megköveteli tőlünk, hogy kimozduljunk a kényelmi zónánkból. Ha azonban így teszünk, az az osztály minden tagja számára fokozott növekedést eredményez.
Jegyezzétek fel a benyomásokat
Már egy ideje üres jegyzetkártyákat hordok magammal az egyházi gyűlésekre, és olyan tanbéli meglátásokra vagy lelki benyomásokra törekszem, melyeket lejegyezhetek. Őszintén mondhatom, hogy a jutalmam bőséges volt. Ez a megközelítés megváltoztatta a látásmódomat; összpontosította és felgyorsította a tanulásomat; azt eredményezte, hogy még jobban vártam az istentiszteleteket.
Miért olyan fontos feljegyeznünk az egyházban vagy máshol minket érő lelki élményeket? Tételezzük fel egy pillanatra, hogy egy édesanya a tizenéves gyermekével beszélget, aki egyszer csak ezt mondja: „Anyu, ez egy kiváló tanács.” Majd előveszi a jegyzetfüzetét és elkezdi lejegyezni a beszélgetésük során szerzett benyomásait. Miután az édesanya magához tér a megdöbbenésből, nyilván még több tanáccsal szeretné ellátni őt, nemde?
Kétségtelen, hogy ugyanez az elv vonatkozik a Mennyei Atyánktól érkező tanácsokra is. Amikor feljegyezzük az Általa adott benyomásokat, valószínűleg további kinyilatkoztatásokat fog adni nekünk. Ráadásul a kapott benyomások közül számosan csupán apró gondolatmakkocskának tűnhetnek elsőre, ám ha tápláljuk azokat és elgondolkodunk rajtuk, akkor lelki tölgyekké növekedhetnek.
Joseph Smith próféta is beszélt a meglátások és benyomások feljegyzésének fontosságáról: „Ha… fontos kérdések megvitatásába kezdtek, és… elmulasztjátok lejegyezni azokat, …esetleg amiatt, hogy elhanyagoltátok ezen dolgok megírását, amikor Isten kinyilatkoztatta azokat, nem tartva azokat eléggé értékesnek, a Lélek visszahúzódhat, és… ott van – vagy volt – egy végtelen fontosságú, hatalmas tudás, mely immár elveszett.”3
A tanulás öröme
A tanulás több egy isteni kötelességnél. Az is a rendeltetése, hogy átható örömöt okozzon.
Egyszer a király felkérte Arkhimédészt, az ókori matematikust, hogy állapítsa meg, vajon az új királyi korona színaranyból készült-e, vagy pedig az ötvös becstelen módon némi ezüstöt is kevert bele. Arkhimédész sokáig töprengett a megoldáson, míg végül megtalálta a választ. Annyira túláradó volt a felfedezése feletti öröme, hogy a történet szerint fel és alá rohangált a városban, azt kiabálva, hogy „Heuréka! Heuréka!”, ami annyit tesz: „Megtaláltam! Megtaláltam!”
Bármekkora volt is az afeletti öröme, hogy felfedezett egy tudományos elvet, ennél is nagyobb öröm rejlik Jézus Krisztus evangéliuma igazságainak felfedezésében, mely igazságok nemcsak felvilágosítanak bennünket, de meg is szabadítanak. Ezért mondta a Szabadító: „Ezeket beszéltem néktek, hogy… a ti örömetek beteljék” (János 15:11). Ezért volt az is, hogy „Istennek minden fiai vigadozának” (Jób 38:7), amikor tudomást szereztek a szabadítás tervéről. Ahogyan a magokban is benne rejlik a növekedésre való erő, éppúgy az evangéliumi igazságokban is benne rejlik az erő, hogy örömöt hozzanak.
A „törekedjetek a tanulásra” (T&Sz 88:118) nemcsak isteni utasítás, hanem isteni természetű törekvés is. Minden alkalommal, amikor a szentírásokat tanulmányozzuk, amikor egy kicsit felkészültebben érkezünk órára, amikor részt veszünk az órai beszélgetésekben, kérdéseket teszünk fel, és feljegyezzük a szent benyomásainkat, hasonlóbbakká válunk Istenhez, növelve ezáltal az arra való képességünket, hogy megtapasztaljuk az általa érzett örömöt.
Kívánom, hogy mindannyian törekedjünk elkötelezettebb tanulókká, istenibb tanulókká válni – otthon, az osztályteremben, és bárhol legyünk is. Amint így teszünk, megtapasztaljuk azt a felsőbb örömöt, mely Jézus Krisztus evangéliumának tanulásából és az annak megfelelő életből fakad.