Hogyan tegyük Krisztust az életünk középpontjává

Kép

holding the Book of Mormon

Jézus tökéletes egységet valósított meg az Atyával azáltal, hogy alávetette önmagát – testileg és lelkileg is – az Atya akaratának. Jézus ezt mondta Atyjára utalva: „Én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek” (János 8:29). Mivel az volt az Atya akarata, ezért Jézus alávetette magát még a halálnak is, és „a Fiú akaratát felemészt[ette] az Atya akarata” (Móziás 15:7). Az Atyára való összpontosítása az elsődleges oka annak, hogy Jézus szolgálata ilyen világos és erőteljes volt. Nem volt Őbenne figyelemelterelő kétszívűség.

Hasonlóképpen ti is és én is életünk középpontjává tehetjük Krisztust, és eggyé válhatunk Vele, ahogyan Ő és az Atya egyek (lásd János 17:20–23). Kezdhetjük azzal, hogy mindent kiürítünk az életünkből, majd fontossági sorrend szerint visszahelyezzük azokat úgy, hogy a Szabadító kerüljön a középpontba. Először azokat a dolgokat tegyük a helyükre, melyek lehetővé teszik, hogy mindig emlékezzünk Őrá: a gyakori imádkozást és szentírás-tanulmányozást; az apostoli tanítások alapos tanulmányozását; a felkészülést arra, hogy hetente érdemesen vegyünk az úrvacsorából; a vasárnapi hódolatot; valamint azon dolgok feljegyzését és emlékezetben tartását, melyeket a Lélek és a tapasztalat tanítanak nekünk a tanítványságról. Olyan dolgok is eszetekbe juthatnak, amelyek az életetek e szakaszában kifejezetten rátok vonatkoznak. Amint elegendő időt és forrást szánunk e dolgokra, hogy Krisztusra összpontosíthassuk életünket, elkezdhetünk – időnk és forrásaink erejéig – felvállalni más kötelezettségeket és értékes dolgokat, mint például a tanulást, a családi felelősségeket és a személyes foglalatoskodásokat. Így a létszükséges dolgokat nem fogják kiszorítani életünkből a csupán jó dolgok, az értéktelenebb dolgok pedig hátrébb kerülnek a ranglistán, vagy teljesen kiszorulnak az életünkből.

Talán nem könnyű, mégis az Úrba vetett hittel, állhatatosan törekedhetünk előre. Tanúsíthatom, hogy idővel egyre nagyobb lesz azon vágyunk és képességünk, hogy mindig emlékezzünk a Szabadítóra és kövessük Őt. Türelemmel igyekezzünk e cél felé, és mindig imádkozzunk, hogy tisztán láthassunk, és megkapjuk a szükséges isteni segítséget (lásd 2 Nefi 32:9).