Együttérzéssel végzett szolgálattétel

A Szabadító keresztre feszítése során egy maroknyian a kereszt lábánál maradtak azok közül, akik szerették Őt. Köztük volt az édesanyja, a nagynénje, valamint Mária Magdaléna és János. Micsoda nehéz helyzet azok számára, akik oly nagyon szerették Őt! Bár nem tudták elvenni a szenvedéseit, de az idejüket, szeretetüket és támogatásukat adták, annak ellenére, hogy ez bizonyára megterhelő, kényelmetlen és talán veszélyes is lehetett.

E nők közül néhányan mindvégig Vele maradtak, és még azt követően is szolgáltak, hogy testét gyolcsok és nemes füvek segítségével előkészítették a temetésre. (Lásd Máté 27:55–56; Márk 15:40–41, 47; Lukács 23:55–56; János 19:25–27.)

Az együttérzés mások gyötrelmének a gondoskodó felismerése, mely együtt jár a csillapítására irányuló vággyal.¹ Halandó lényekként gyötrelmet fogunk tapasztalni. Azoknak, akiknek szolgálattételt nyújtunk, biztosan lesznek kihívásaik, és lehetnek olyanok, akik valóban szenvednek.

Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta, hogy „amikor mi magunk épp nem egy bizonyos keresztre feszülünk, akkor valaki más keresztjének a lábánál kellene állnunk – tele együttérzéssel és lelki felfrissülést kínálva”².

A feladat félelmetesen nagynak tűnhet, különösen akkor, ha azok, akiknek szolgálattételt nyújtunk, nehéz megpróbáltatáson mennek keresztül. Amikor mód van a szenvedés enyhítésére, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsünk. Időnként azonban előfordulhat, hogy alig tehetünk bármit is. Nehéz lehet számunkra, hogy csupán álljunk és nézzünk, ahogy Mária is tette. De még ha nem is tudjuk enyhíteni a szenvedést, akkor is ott lehetünk, amikor zajlik, felajánlva a szeretetünket és a támogatásunkat.

Bár sokan nem szeretik, ha szánják őket, a legtöbben értékelni szokták az együttérző megértést és támogatást a nehéz időkben.

Kép

kókadó kobakú komához kinyúló kéz

Az együttérzés kifejlesztése

Ahogy idővel megismerjük a Szabadítót, jobban megértjük, hogyan részesíti együttérzésében mindazokat, akik Őhozzá jönnek. Mi vajon hogyan fejleszthetjük ki ezt a krisztusi tulajdonságot az életünkben?

1. Tanulmányozzunk olyan beszámolókat, ahol a Szabadító együttérzést, könyörületet tanúsít. Újra és újra könyörületet tanúsított, még akkor is, amikor fáradt vagy elfoglalt volt. Gondoljuk át, mit érzett azok iránt, akiknek segített.

2. Idézzünk fel olyan alkalmakat, amikor mások megvigasztaltak vagy támogattak minket a megpróbáltatásainkban. Ez segíthet együttérzést táplálni, továbbá kigondolni, hogyan támogathatunk másokat.

3. Böjtöljünk és imádkozzunk fokozottabb együttérzésért, és kérjünk útmutatást arra vonatkozóan, hogy milyen cselekedetek által mutathatjuk ki a szeretetünket és törődésünket.

4. Igyekezzünk megismerni másokat, és jobban megérteni a helyzetüket. Ahogy egyre többet értünk és egyre együttérzőbbé válunk, úgy erősödhetnek a kapcsolataink is, hogy aztán tartalmas és tartós barátságokká váljanak.

5. Az alábbiakhoz hasonló kérdéseket feltéve gyakoroljuk azt, hogy észrevesszük mások körülményeit: Vajon mi lehet az, ami most nehézséget okoz az illető életében? Én mit éreznék az ő helyében?

6. Gyakoroljuk annak a felismerését, amikor éppen cáfoljuk vagy alábecsüljük valakinek a szenvedését. Amikor gyorsan cáfoljuk valakinek a szenvedését, akkor nem hagyunk időt magunknak arra, hogy együttérzésre induljunk miatta.