Mennyei Atyánk

Nagyon hálás vagyok az első látomásért, melyben az Atya és a Fiú megjelentek az ifjú prófétának, és újra visszaállították Isten igaz ismeretét az ember számára.³

Kép

Joseph Smith in the Sacred Grove looking up at a light.

Ne feledjük, hogy 1820-ban az egész keresztény világ számára elveszett volt az Istenre vonatkozó igaz tan. Az egyszerű igazság, melyet az apostolok és az ősi szentek oly tisztán értettek, elveszett a hitehagyott világ rejtelmei között. Minden ősi próféta és Jézus Krisztus apostolai is tisztán értették, hogy az Atya és a Fiú különálló lények, ahogyan azt a szentírásaink oly világosan tanítják. A hitehagyás során ez a tudás elveszett. […] Isten misztériummá vált, és az Atyát és a Fiút is egyetlen megismerhetetlen lélekkiáradásnak vélték, test, testrészek vagy érzelmek nélkül. Az Atya és a Fiú eljövetele isteni tanút helyezett a földre, aki a tudás révén képes volt visszaállítani Isten valódi természetét a nagyvilág számára.⁴

Joseph Smith [első] látomása egyértelművé tette, hogy az Atya és a Fiú különálló személyiségek, éppoly kézzelfogható testtel, mint az ember teste. Kinyilatkoztatásra került neki továbbá, hogy a Szentlélek lélekszemély, egyedi és különálló, mind az Atya, mind a Fiú személyétől [lásd T&Sz 130:22]. Ez a kiemelt jelentőségű igazság megrengette a világot; mégis, ha átgondoljuk a szentírás világos kifejezéseit, egészen elképesztő és bámulatos az a tény, hogy az ember ily messzire tévedhetett ettől. A Szabadító azt mondta: „az én Atyám nagyobb nálamnál” [János 14:28], majd pedig feltámadása után felkérte tanítványait, hogy fogják meg, és lássák, hogy Ő az, mert mint mondta: „a léleknek nincsen húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!” [Lukács 24:39.] Az apostolok tisztán értették, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek külön személyek, és erre folyamatosan hivatkoztak is leveleikben; Pál beszámolt a Korinthusbelieknek arról a tényről, hogy amikor minden az Atya rendelkezése alá kerül, „akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” [1 Korinthusbeliek 15:28].

Joseph Smith látta az Atyát és a Fiút; így személyes ismeret alapján tudta tanúsítani, hogy a szentírások igazak, amikor azt olvassuk: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.” [1 Mózes 1:27.] Ezt szó szerint értendőnek szánták, nem pedig holmi misztikus vagy jelképes értelemben.⁵

Ahogyan az egyik kinyilatkoztatásunk elmondja, ahhoz, hogy megdicsőüljünk Krisztusban, ahogy Ő megdicsőül az Atyában, meg kell értenünk és tudnunk kell, miként hódoljunk és kinek hódoljunk. (Lásd T&Sz 93:19–20.)

Szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, milyen természetű és miféle lény Isten, hogy lélekben és igazságban hódolhassatok Neki, elnyerve ezáltal evangéliuma minden áldását.

Tudjuk, hogy Istent csak kinyilatkoztatás által lehet megismerni, hogy vagy kinyilatkoztatja magát, vagy mindörökké ismeretlen marad. A szentírásokhoz kell fordulnunk – nem pedig a tudósokhoz vagy a filozófusokhoz –, ha meg akarjuk tudni az igazat az Istenségről. Valójában János nagyszerű próféciája arról, hogy egy, a menny közepén szálló angyal visszaállítja az evangéliumot, azt mondja, hogy ez azért történik majd, hogy az emberek megismerjék az igaz Istent, és tanítást kapjanak: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget… és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jel. 14:7.) Más szavakkal, az evangélium visszaállításának kezdetével ebben az adományozási korszakban az ember ismét felhívást kapott, hogy a Teremtőjét szolgálja és Neki hódoljon, nem pedig a világban az Istenségről uralkodó hamis elképzeléseknek.

Az Úr prófétáit minden korban arra szólították fel, hogy harcoljanak a hamis hódolat ellen, és hirdessék az igazságot Istenről. Az ősi Izráelben voltak olyanok, akik képeknek és pogány isteneknek hódoltak, ezért Ésaiás azt kérdezte: „És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla?

Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (Ésaiás 40:18, 28).

A mai világ túlnyomó része nem rendelkezik ezzel a tudással Istenről, sőt még [az egyházban is] vannak olyanok, akik nem tökéletesítették ismereteiket e dicsőséges lényről, aki a Mennyei Atyánk. Azoknak, akik nem rendelkeznek e tudással, azt mondhatjuk: „Miért korlátoznád Isten dicsőségét? Vagy miért feltételeznéd, hogy Ő kevesebb, mint ami valójában? Hát nem tudod? Hát nem hallottad, hogy az örökkévaló Isten, az Úr, a világok széleinek Teremtője végtelen és örökkévaló; hogy nála van minden hatalom, minden erő és minden uralom; hogy mindent tud, és minden jelen van az Ő színe előtt?”

A Tan és a szövetségek 20. szakaszában, melyben Joseph Smith próféta utasítást kapott az egyház ismételt megszervezésére ebben az adományozási korszakban, a szabadulás néhány alapvető tanának kinyilatkoztatott összefoglalását olvashatjuk. Az Istenségre vonatkozóan a kinyilatkoztatás azt mondja: „… van Isten a mennyben, aki végtelen és örökkévaló, öröktől örökké ugyanaz a változatlan Isten, az ég és a föld és minden azokban lévő dolog megformázója.” (T&Sz 20:17). […]

Isten a mi Atyánk; Ő az a lény, akinek a képmására az ember teremtetett. Húsból és csontból való teste van, éppoly kézzelfogható, mint az emberé (T&Sz 130:22), és Ő minden ember lelkének szó szerinti és személyes atyja. Ő mindenható és mindentudó; rendelkezik minden hatalommal és bölcsességgel; tökéletességéhez tartozik, hogy birtokában van minden tudásnak, hitnek vagy erőnek, minden igazságosságnak, minden ítéletnek, minden könyörületnek, minden igazságnak és minden isteni tulajdonság teljességének. […] Ha azt szeretnénk, hogy olyan tökéletes hitünk legyen, amely segítségével megragadhatjuk az örök életet, akkor úgy kell hinnünk Istenben, mint aki mindezen tulajdonságok és jellemvonások teljességének birtokában van. Azt is mondom, hogy Ő végtelen és örökkévaló lény, és mivel nem változó lény, ezért ezen hatalmakat és tulajdonságokat öröktől fogva mindörökké birtokolja, vagyis örökkévalóságtól örökkévalóságig.⁶

Tudjuk, hogy Mennyei Atyánk megdicsőült, felmagasztosult személy, akinek minden hatalom, minden erő és minden uralom a birtokában van, és hogy Ő mindent tud. Tanúsítjuk, hogy Egyszülött Fia révén Ő a Teremtője ennek a földnek és végtelen más világoknak is.⁷

Istenünk, Mennyei Atyánk lélekgyermekei vagyunk. […] Az Ő családjának tagjai vagyunk. […] Hosszú korszakokon át vele éltünk a halandóság előtti életünkben. […] Elrendelte a fejlődés és szabadítás tervét, mely lehetővé teszi számunkra, ha hithűek és igazak vagyunk minden dologban, hogy előre haladjunk és fejlődjünk, míg Hozzá hasonlóvá nem válunk.⁸

Azt tanítják nekünk a szentírásokban, hogy Isten szó szerint, nem pedig átvitt értelemben, az örökkévaló Atyánk. A Megváltó Máriához intézett szavai a sírbolt közelében, melyből feltámadt, és legyőzte a halált, igen magasztosak és dicsőséges tartalommal teltek: „Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” [János 20:17.] E szavakban Egyszülött Fia nyomatékosan jelenti ki az igazságot Isten atyai szerepéről, kijelentve, hogy Ő a mi Fivérünk, és hogy közös örökkévaló Atyánk van.⁹

Hálás vagyok azért, hogy a tudás Istenről és az Ő törvényeiről visszaállíttatott napjainkban, és hogy mi, akik az egyház tagjai vagyunk, tudjuk, hogy Ő személyes lény, nem pedig „a világegyetemben ködként lebegő törvények halmaza [rendezetlen összessége]”, ahogyan azt néhány szektás csoport állítja. Hálás vagyok, hogy tudjuk, Ő a mennyei Atyánk, a lelkünk Atyja, és hogy Ő rendelte el a törvényeket, melyek segítségével előre haladhatunk és fejlődhetünk, míg olyanná nem válunk, mint Ő. Hálás vagyok, hogy tudjuk, hogy Ő végtelen és örökkévaló lény, aki minden dolgot ismer, és minden hatalommal rendelkezik, és akinek a fejlődése nem további tudás vagy hatalom megszerzésében nyilvánul meg, nem abban, hogy isteni tulajdonságait tovább tökéletesítse, hanem abban, hogy gyarapítsa és megsokszorozza királyságait.¹⁰

Eszembe jut egy kifejezés a Nagyértékű gyöngyből, Mózes látomásából, amit akkor kapott, amikor egy igen magas hegyre ragadtatott el, és szemtől szembe látta Istent és beszélt vele. Az Úr megmutatta Mózesnek „keze alkotását”, és Mózes látta a világot és az ember minden gyermekét az utolsó nemzedékekig. [Lásd Mózes 1:1–8, 27–29.]

Az Úr pedig azt mondta Mózesnek:

„Mert íme, sok világ van, amely hatalmam szava által múlt el. És sok van, amely most is áll, és megszámlálhatatlanok ezek az ember számára; de én minden dolgot számon tartok, mert az enyémek és ismerem őket.

És lőn, hogy Mózes szólt az Úrhoz, mondván: Légy irgalmas a te szolgádhoz, Ó Istenem, és beszélj nekem e Földről, és annak lakóiról, valamint az egekről, és akkor elégedett lesz a te szolgád.

És az Úristen szólt Mózeshez, mondván: A mennyekből sok van, és nem számlálhatók meg az embernek; nekem viszont számlálva vannak, mert az enyémek.” [Mózes 1:35–37.]

[…] Felmerül a gondolat, hogy a világok megszámlálhatatlan sokasága, valamint sokuk hatalmas méretei ellenére is, ezek eszközök csupán a célhoz, nem pedig maga a cél. Az Atya abból a célból teremt világokat, hogy benépesítse őket – saját fiait és leányait helyezve rájuk. A Tan és a szövetségek 76. szakaszában arról olvashatunk, hogy Isten Fián keresztül és általa „teremtetnek és teremtettek a világok, és azok lakói Istennek született fiak és leányok” [T&Sz 76:24].

Ezekből a szentírásokból, melyeket az imént felolvastam, valamint az Úrtól származó más kinyilatkozatásból megtudjuk, hogy az ember Atyánk minden teremtménye közül a legfontosabb. Ugyanebben a Mózesnek adott látomásban az Atya azt mondta: „És ahogyan az egyik föld elmúlik, és annak egei, úgy jő egy másik, és nincs vége műveimnek, sem szavaimnak. Mert íme, ez munkám és dicsőségem – hogy véghezvigyem az ember halhatatlanságát és örök életét.” [Mózes 1:38–39.]

Ebből és más szentírásokból, azt mondom, megtudjuk, hogy az Atya nagyszerű munkája az, hogy véghezvigye gyermekei szabadítását, és mindegyiknek azt a jutalmat adja, melyet munkája alapján kiérdemelt. Meglehetős bizonyossággal érzem, hogy Atyánkat a mennyben sokkal jobban foglalkoztatja egyetlen lélek – egyik gyermeke – annál, mint amennyire egy földi apát saját gyermeke foglalkoztatni képes. Irántunk érzett szeretete hatalmasabb bármely földi szülőnek a leszármazottja iránti szereteténél.¹¹

Kép

One oil painting depicting Moses late in his life with a white beard, holding a staff, and shielding his eyes, as he stands on a peet on Mr. Nebo looking at the promised land provided for the children of Israel. Signed on the lowere right corner. Signed and dated on the back along with the title.

Tudjuk, hogy amikor az Úr Énókhoz beszélt, és megmutatta neki a föld nemzeteit, majd elmagyarázta neki, milyen fajta büntetés vár azokra, akik áthágják az Ő parancsolatait, az Úr sírt, és könnyei tanúskodtak az engedetlenségük felett érzett szomorúságáról. Emiatt Énók elcsodálkozott, és különösnek találta, hogy az Úr képes könnyekre fakadni.

Így szól a szakasz:

„És lőn, hogy a menny Istene letekintett a nép többi részére, és könnyezett; és Énók bizonyságot tett erről, mondván: Hogyan lehetséges az, hogy könnyeznek a mennyek, és esőként ontják könnyeiket a hegyekre?

És Énók azt kérdezte: Hogyan lehetséges az, hogy könnyezni tudsz, látván, hogy szent vagy, és az egész örökkévalóságtól az egész örökkévalóságig való?

És ha lehetséges volna az, hogy az ember megszámolja a föld részecskéit, igen, és millió ehhez hasonló földeket, az még kezdete sem lenne teremtményeid számának; és függönyeid még mindig ki vannak feszítve; te mégis ott vagy, és ott van kebled; és igazságos is vagy; irgalmas vagy és kedves mindörökké” [lásd Mózes 7:28–30].

Az Úr ezt válaszolta: „Íme, ezek a te testvéreid; saját kezem alkotásai, és én adtam nekik tudásukat, azon a napon, amikor megteremtettem őket; és az Éden kertjében adtam meg az embernek az önrendelkezését;

És testvéreidnek megmondtam, és parancsolatot is adtam nekik, hogy szeressék egymást, és hogy válasszanak engem, Atyjukat; de íme, szeretet nélkül valók, és gyűlölik saját vérüket” [Mózes 7:32–33].

Ezek azok az okok, melyek miatt az Úr könnyezett és a mennyek is könnyeztek.

Egy alkalommal egy férfitestvér azt kérdezte tőlem, hogy az ember tökéletesen boldog lehet-e a celesztiális királyságban, ha egyik gyermeke nem kap engedélyt, hogy beléphessen oda. Elmondtam neki, hogy feltételezésem szerint mindenki, aki olyan szerencsétlen, hogy egyik gyermeke kitiltatik a celesztiális királyságból, természetesen bánatot érez majd ezen állapot miatt; és hogy ez éppen az a helyzet, melyben Mennyei Atyánk is van. Nem minden gyermeke érdemes a celesztiális dicsőségre, és sokan arra kényszerülnek, hogy elszenvedjék haragját vétkeik miatt, ez pedig az Atyát és az egész mennyet is bánatra és sírásra készteti. Az Úr a természetes törvényekkel összhangban munkálkodik. Az embernek a törvény szerint kell szabadulást nyernie, jutalma pedig az igazságosság törvényén kell, hogy alapuljon. Emiatt aztán az Úr nem adja meg azt az embernek, amit nem érdemelt ki, hanem minden embert cselekedetei alapján jutalmaz majd meg.

[…] Meggyőződésem, hogy Mennyei Atyánk minden embert megmentene, ha ez lehetséges lenne, és a celesztiális dicsőséget adná nekik, vagyis a felmagasztosulás teljességét. Önrendelkezést adott azonban az embernek, és így az embernek engedelmeskedni kell az igazságnak aszerint, ami kinyilakoztatott, annak érdekében, hogy elnyerje az igazlelkűek felmagasztosulását.¹²

Amikor Ádám az Éden kertjében volt, Isten – a mi Atyánk – jelenlétében élt. […] Miután kiűzték az Éden kertjéből, a környezet megváltozott. Vétke miatt Ádám kiűzetett az Atya jelenlétéből. Azt mondják a szentírások, hogy lelki halált szenvedett – vagyis kizáratott Isten jelenlétéből.¹³

Tudom, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és hogy Atyjától hatalmat kapott arra, hogy megváltsa az embert mind a lelki, mind pedig a fizikai haláltól, melyet Ádám bukása hozott a földre.¹⁴

Egyetlen módja volt csak a megváltásnak, egyetlen mód volt csak arra, hogy minden kijavításra kerüljön, és a test ismét visszaállíttasson a lélekhez; ez a mód pedig a végtelen engesztelés, melyet egy végtelen lény visz véghez, valaki, aki nincs kitéve a halálnak, mégis olyan valaki, akinek hatalmában áll meghalni, és akinek egyúttal hatalma van a halál felett is. Így Mennyei Atyánk saját Fiát, Jézus Krisztust küldte a világba, aki magában hordozta az életet. Mivel pedig olyan anyja volt [Jézus Krisztusnak], akinek vér folyt ereiben, ezért Neki hatalmában állt meghalni. Képes volt arra, hogy átengedje testét a halálnak, majd pedig ismét felvegye azt. Hadd olvassam fel saját szavait: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” (János 10:17–18.)¹⁵

Mennyei Atyánknak sohasem állt szándékában, hogy magára hagyja az embert, hogy a sötétben maga tapogatózzon és botorkáljon mindenféle irányadó fény nélkül, és nem várja el, hogy ilyen körülmények között találjanak vissza a királyságába és szent jelenlétébe. Ez nem az Úr útja. A kezdetektől fogva, minden korszakon át, Mennyei Atyánk megmutatta kedvességét gyermekei iránt, és hajlandó volt útmutatást adni nekik. A legkorábbi időktől kezdve a mennyek nyitva állnak, az Úr hírnököket küld jelenlétéből az isteni megbízással rendelkező szolgáihoz, férfiakhoz, akik viselik a papság felhatalmazását, akiket megbíztak azzal, hogy tanítsák az evangélium tantételeit, hogy figyelmeztessék az embereket és igazlelkűségre tanítsák őket; ezek az emberek e tudást, a sugalmazást és irányítást ezen hírnökökön keresztül nyerték el, akik Isten jelenlétéből érkeztek. Ez éppúgy igaz saját adományozási korszakunkra is. Szükségtelen, hogy az ember becsukja a szemét, és úgy érezze, nincs fény, csak amennyit saját értelmére támaszkodva nyer, hiszen az Úr mindig is hajlandó volt vezetni, irányítani és mutatni az utat. Ahogy mondtam, hírnököket küldött jelenlétéből. Kinyilatkoztatást küldött. Megparancsolta, hogy írják le igéjét, hogy kiadásra kerüljön, és így minden ember megismerhesse.¹⁶

Azt mondom nektek, valamint az egész egyháznak, sőt, tulajdonképpen az egész világnak, hogy egy kegyes és szerető Atya ezekben az utolsó napokban ismét szólt a mennyből a szolgáihoz, a prófétákhoz.

Hangja mindenkit szólít, hogy térjen meg szeretett Fiához, hogy ismerje meg Őt, hogy részesüljön jóságából, hogy vegye fel az Ő igáját, és hogy munkálja ki szabadulását azáltal, hogy engedelmeskedik az evangélium törvényeinek. Hangja a dicsőség és a tisztelet hanga, a béke hangja ebben az életben, és az örök élet hangja az ezutáni világban.¹⁷

• Szerinted mi vezet el valakit oda, hogy képes úgy imádkozni, „mintha csak egy baráttal beszélgetne”? („Joseph Fielding Smith életéből”) Gondolkodj el azon, miként erősíthetnéd meg kapcsolatodat Mennyei Atyáddal.

• Smith elnök kifejezte háláját Joseph Smith első látomásáért, mely visszaállította „Isten igaz ismeretét” (1. szakasz). Milyen igazságokról szereztél tudomást Istenről, az Atyáról és Jézus Krisztusról az első látomásnak köszönhetően?

• Melyek a legjelentősebbek számodra Isten azon tulajdonságai közül, melyeket Smith elnök a 2. szakaszban említ? Miért? Hogyan segít az, amikor hitet gyakorolsz Mennyei Atyádban abban, hogy megismerd tulajdonságait?

• Smith elnök ekképp tette bizonyságát: „Istenünk, Mennyei Atyánk lélekgyermekei vagyunk. […] Az Ő családjának tagjai vagyunk.” (3. szakasz) Milyen hatással volt rád ez az igazság?

• Milyen kifejezések segítettek a 4. és 5. szakaszból számodra érezni Mennyei Atyád irántad érzett szeretetét? Miért fontos megérteni, hogy Isten szeret bennünket, és egyenként érdeklődik irántunk? Hogyan segíthetünk a családtagoknak és barátoknak érezni az Ő szeretetét?

• Gondolkodj el azon, mit tett a Mennyei Atya, hogy segítsen visszatérned jelenlétébe (lásd 6. szakasz). Milyen érzéseid vannak, amikor arra gondolsz, hogy Mennyei Atyánk szeretett Fiát küldte? Hogyan küldött Mennyei Atyánk „irányadó fényt” számodra?

János 3:16; 17:3; 1 Nefi 11:17; Alma 30:44

„Az egyházban adott tanítások jelentős része olyan mereven történik, hogy az már előadás. Az előadásokat elég rosszul fogadjuk az osztályteremben. Az úrvacsorai gyűlésen vagy a konferenciákon elfogadjuk, de a tanítás lehet interaktív, hogy az ember kérdéseket tehessen fel. Könnyedén előmozdíthatod a kérdéseket az osztályban” (Boyd K. Packer, “Principles of Teaching and Learning,” Ensign, June 2007, 87).