4. fejezet

A család megerősítése és megőrzése

„Az Úr akarata a család mint egység megerősítése és megőrzése.”

Joseph Fielding Smith életéből

Joseph Fielding Smith elnök kijelentette: „A család a legfontosabb szervezet az időben és az örökkévalóságban.”¹ Sehol sem tanította ezt egyértelműbben, mint saját otthonában, példát adva szerető férjként, apaként és nagyapaként. Elfoglalt apostoli életvitele mellett mindig szánt időt a családjára, „az otthon töltött időszakban dupla adag szeretettel halmozva el őket, kárpótlásként a külön töltött napokért”.²

Egy alkalommal megkérték Smith elnök második feleségét, Ethelt, hogy „mondjon valamit a férfiról, akit ismer”. Annak tudatában, hogy sok egyháztag túlságosan is szigorúnak látta férjét, így válaszolt:

„Azt kéri tőlem, hogy mondjak valamit az általam ismert férfiről. Gyakran azt gondoltam, hogy amikor távol van, az emberek azt mondják: »Nagyon jó ember, őszinte, konzervatív stb.« Úgy beszélnek majd róla, ahogyan a nyilvánosság ismeri őt; a férfi azonban, akire gondolnak, egészen eltérő attól, akit én ismerek. A férfi, akit én ismerek, kedves, szerető férj és apa, akinek legnagyobb törekvése az életben az, hogy családját boldoggá tegye, és aki ezen erőfeszítései során teljesen megfeledkezik magáról. Olyan férfi ő, aki álomba dúdolja a nyűgös gyermeket, aki esti mesét mond a kicsiknek, aki sohasem túl fáradt vagy elfoglalt, ha későig kell fennmaradni, vagy reggel korán kell kelni, hogy segítsen az idősebb gyermekeknek a nehezebb iskolai feladatok megoldásában. Amikor betegség köszönt be, a férfi, akit én ismerek, gyengéden vigyáz a betegségtől sújtottra, és odaadón ápolja. Az apjuk az, akiért sírnak, mert jelenlétét gyógyírnak érzik bajaikra. Az ő keze gyógyítja be a sebeket, az ő karja ad bátorságot a szenvedőnek, az ő hangja inti őket gyengéden, amikor hibáznak, míg végül az lesz boldogságuk, ha azt teszik, ami őt boldoggá teszi. […]

A férfi, akit én ismerek, önzetlen, sohasem panaszkodik, figyelmes, udvarias, együttérző, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy szerettei életét kimagasló örömmé tegye. Én ezt a férfit ismerem.”³

Smith elnök gyermekei példákat is mondtak arra, milyen erőfeszítéseket tett, hogy megerősítse és megtartsa családját, és „kimagasló örömmé tegye életüket”. Joseph Fielding Smith egyik életrajzában a társszerzők, ifj. Joseph Fielding Smith és John J. Stewart a következő visszaemlékezést jegyezték le: „Mindig boldog nap volt a kicsiknek, amikor látták, hogy apa felköti a kötényt, és nekilát a kereskedelmi mennyiségű pite elkészítésének. A darált húsos volt az egyik kedvence. Saját maga készítette a húsos tölteléket. De azért más piték felé is elmerészkedett: almás, cseresznyés, barackos és sütőtökös. A pitekészítés komoly családi vállalkozás lett, hiszen a kicsiket erre-arra szétküldték, hogy összegyűjtsék a szükséges eszközöket és hozzávalókat. A tágas sütőben piruló piték fűszeresen vonzó illata a várakozás boldog óráját hozta. Gondosan figyelték őket, nehogy túl korán vagy túl későn kerüljenek ki a sütőből. Mindeközben Ethel felvert egy adag házi készítésű fagylaltot, a kicsik pedig felváltva tekerték a fagylaltkészítőt.”⁴

Douglas A. Smith azt mondta, hogy „nagyszerű kapcsolat” volt közte és apja között. Elmondta, milyen közös tevékenységeket szerettek a legjobban: „Olykor bokszoltunk, vagy legalábbis úgy csináltunk, mintha bokszolnánk. Én túlságosan tiszteltem ahhoz, hogy megüssem, ő pedig túlságosan szeretett ahhoz, hogy engem megüssön. […] Többé-kevésbé árnyékbokszolásról volt szó. Sakkoztunk is, és nagyon örültem, ha sikerült legyőznöm. Most, ha visszanézek, úgy érzem, talán hagyta magát.”⁵

Amelia Smith McConkie így emlékszik vissza: „Majdhogynem élvezetes volt betegnek lenni, mert megkülönböztetett figyelmet szentelt nekünk. […] Azzal szórakoztatott minket, hogy jó zenét játszott a régi Edison fonográfon. Gyönyörűségünkre táncra perdült vagy körbemenetelt a szobán, sőt még énekelni is megpróbált a zenére. […] Gyönyörű, hatalmas, édes narancsot vett nekünk, és az ágyon ülve hámozta meg, aztán gerezdenként adta oda nekünk. Történeteket mesélt a gyerekkoráról vagy arról, hogyan gondoskodott az ő édesapja róla, amikor beteg volt. Ha a helyzet szükségessé tette, akkor áldást is adott nekünk.”⁶ Amelia elárulta apja fegyelmezési módszerét is gyermekei esetében: „Ha bármelyikünket helyre kellett igazítani valami helytelen cselekedet miatt, akkor egyszerűen a vállunkra tette a kezét, szemünkbe nézett megbántott tekintetével, és annyit mondott: »Bárcsak jók lennének a kicsikéim!« Semmilyen verés vagy más büntetés nem lehetett volna ennél hatásosabb.”⁷

Smith elnök gyermekei iránt érzett szeretete és figyelme kiterjedt unokáira is. Unokája, ifj. Hoyt W. Brewster elmesélte, hogy amikor Hollandiában volt misszionárius, akkor engedélyt kapott, hogy részt vegyen az Angliai London templom felszentelésén 1958-ban. Amikor a többi misszionáriussal beléptek a gyülekezési terembe, nagyapja észrevette. Hoyt később így emlékezett vissza: „Habozás nélkül, azonnal felugrott a székéből, kitárta karját, intve, hogy menjek oda. Abban a pillanatban nem Joseph Fielding Smitht, a Tizenkettek Tanácsa elnökét láttam,… hanem a nagyapát, aki észrevette hőn szeretett unokáját. Gondolkodás nélkül kiléptem a sorból, és felsiettem az emelvényre, ahol megölelt és megpuszilt az egész ünnepélyes gyülekezet előtt. Ez volt számomra életem egyik legszentebb és legemlékezetesebb pillanata.”⁸

Joseph Fielding Smith tanításai

A család a legfontosabb szervezet az időben és az örökkévalóságban.

Hadd emlékeztesselek benneteket, milyen fontos a család mint egység Mennyei Atyánk átfogó tervében. Tulajdonképpen az egyház szervezete valójában azt a célt szolgálja, hogy támogassa a családot és annak tagjait a felmagasztosulás elérésében.

A családi egység és a család evangélium iránti elkötelezettsége olyan fontos, hogy a gonosz figyelmének jelentős részét a család elpusztítására fordítja társadalmunkban. A családnak mint az életben minden jó és nemes dolog alapjának alapvető sértetlenségét éri támadás minden oldalról. […] Az abortuszra vonatkozó törvények szerte a világon tapasztalható liberalizációja az élet szentségének figyelmen kívül hagyását jelzi. Családok szakadnak szét a kábítószerek egyre növekvő használata, illetve a legális gyógyszerek túlzott fogyasztása miatt. A jelenség, hogy egyre több és több fiatal veszi semmibe a tekintélyt, az otthon tanúsított tiszteletlenséggel és engedetlenséggel kezdődik. […] …

Amint a gonosz erői a családi kötelékek szétszakításával támadják az egyént, egyre kritikusabbá válik az utolsó napi szent szülők számára, hogy fenntartsák és megerősítsék a családot. Talán akad néhány kivételesen erős egyén, aki képes talpon maradni családi támogatás nélkül, azonban egyre többünknek van szüksége arra a szeretetre, tanításra és elfogadásra, amely azoktól érkezik, akik oly nagyon törődnek velünk.⁹

Vannak bizonyos régi igazságok, amelyek mindaddig igazságok maradnak, míg világ a világ, és amelyeket semmilyen mértékű fejlődés sem változtathat meg. Ezek egyike az, hogy a család (az apából, anyából és gyermekekből álló szervezet) az egyházban mindenek alapja; a másik ilyen, hogy a tiszta és egészséges családi élet ellen elkövetett bűnök minden bűnök közül azok, melyek végül a legkeményebben ütnek vissza azokra a nemzetekre, amelyekben előfordulnak. […]

Az emberek foglalkozásánál vagy vagyonánál sokkal lényegesebb az a kérdés, hogy hogyan élik családi életüket. Minden egyéb csupán elhanyagolható következménnyel jár mindaddig, amíg valódi otthonok vannak, és mindaddig, amíg azok, akik ezen otthonokat alkotják, eleget tesznek egymás iránti kötelességeiknek.¹⁰

„Az evangélium családközpontú; a család élete részévé kell válnia.”

Semmivel sem lehet az igazlelkű otthont helyettesíteni. Lehet, hogy a világban nem ez az uralkodó nézet, de Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az, és annak is kell lennie. A család az egység Isten királyságában.¹¹

A család a legfontosabb szervezet az időben és az örökkévalóságban. […] Az Úr akarata a család mint egység megerősítése és megőrzése. Könyörgünk az apáknak, hogy családfőként foglalják el az őket megillető helyet. Arra kérjük az anyákat, hogy támogassák és segítsék férjüket, és legyenek világosság a gyermekeik előtt.¹²

Az evangélium családközpontú; a család életének részévé kell válnia. Itt kapjuk legnagyszerűbb és legfontosabb képzésünket, amikor igyekszünk Isten, a mi Atyánk családjának mintájára kialakítani saját örökkévaló családi egységeinket.¹³

Az Úr úgy létesítette a családot, hogy az örökké fennálljon.

A házasság – amint azt megtudtuk – a világ alapítása előtt elrendelt örökkévaló tantétel, melyet még azt megelőzően vezettek be ezen a földön, hogy a halál megjelent volna. Első szüleink azt a parancsot kapták, hogy sokasodjanak és töltsék be a földet. Természetes következménye mindennek, hogy a család szervezetét szintén örökkévalónak szánták. Az e föld számára készített tervben a celesztiális világot szabályozó törvények alkották az alapot. Az Úr nagyszerű munkája és dicsősége az, hogy „véghezvigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” [Mózes 1:39]. Ennek egyetlen módja a házasság és a család, sőt tulajdonképpen ez az örökkévaló rend a felmagasztosultak között, és mindig is ez volt, végtelen világokon át.¹⁴

Az e földön élő ember irányítására az evangéliumban adott terv az Isten királyságát szabályozó törvény mintáját követi. El lehet-e vajon képzelni nagyobb bánatot, mint ha valaki az örök világban magára hagyatik anélkül, hogy apára, anyára vagy gyermekekre támaszthatna igényt? Az olyan nemzet gondolata, ahol nem a családi egységek jelentik az elsődleges alapot, ahol az állampolgárok viszonylag idegenek egymásnak, és ahol nem lelhető fel a természetes szeretet, vagyis ahol a csoportokat semmilyen családi kötelék sem fűzi össze, rémületes gondolat. Ilyen állapotok egyetlen végkifejlethez vezetnek csak – anarchiához és bomláshoz. Nem logikus, ha úgy véljük, hogy ugyanez igaz Isten királyságára is? Ha abban a királyságban nincsenek családi kötelékek, és minden férfi és nő természetes rokoni szálak nélküli „angyal”, ahogyan azt sokan gondolják, vajon lehet-e a boldogság helye – vagyis egy mennyország?¹⁵

Azért mennek a párok az Úr templomába, hogy az időre és az egész örökkévalóságra kössenek házasságot. Az ebbe az egyesülésbe született gyermekek nem csupán a halandó életben lesznek az adott apa és anya gyermekei, hanem az egész örökkévalóságban is, Isten családjának tagjai lesznek a mennyben és a földön is, ahogyan arról Pál is beszélt [lásd Efézusbeliek 3:14–15], e családi rend pedig már sohasem szakad szét. […]

[…] A nekik született gyermekeknek joguk van az apa és az anya társaságára, az apa és az anya pedig Örökkévaló Atyjuk előtti kötelezettséggel viseltetnek, hogy hűek maradnak egymáshoz, és azokat a gyermekeket világosságban és igazságban nevelik, hogy az eljövendő örökkévalóságok során egyek lehessenek – hogy egy családot alkothassanak Isten nagyszerű családjában.¹⁶

Utolsó napi szentekként emlékeznünk kell, hogy a celesztiális királyságon kívül nincsen máshol családi szervezet [a halál után]. E szervezet azok számára van fenntartva, akik készek eleget tenni minden szövetségnek és minden kötelezettségnek, melynek elnyerésére felhívást kapnak, míg itt a halandó életben tartózkodnak.¹⁷

Isten királysága egyetlen hatalmas család lesz. Fivéreknek és nővéreknek hívjuk egymást. Nagyon is valós értelemben örököstársai leszünk Jézus Krisztusnak az Ő evangéliumán keresztül [lásd Rómabeliek 8:16–17], fiai és leányai Istennek, feljogosítva királysága áldásainak teljességére, amennyiben hajlandóak vagyunk megbánni a bűneinket és betartani a parancsolatokat.¹⁸

Az örök élet reménye – beleértve a család tagjainak újbóli egyesülését, amikor eljön a feltámadás – nagyobb szeretetet és ragaszkodást ad a szívnek a család minden tagja iránt. E reménnyel a férjek hajlamosabbak erősebb és szentebb szeretettel szeretni a feleségüket, a feleségek pedig hasonló szeretettel a férjüket. A szülők részéről gyermekeik felé megnyilvánuló gyengéd szeretet és törődés megnő, hiszen a gyermekek a szeretet és boldogság oly kötelékével kapcsolódnak hozzájuk, melyet nem lehet szétszakítani.¹⁹

Akkor erősítjük és tartjuk meg a családunkat, amikor együtt töltünk időt, szeretjük egymást és közösen élünk az evangélium szerint.

Az utolsó napi szent otthon elsődleges célja biztosítani, hogy a család minden tagja azért munkálkodjon, hogy olyan légkört és feltételeket teremtsen, ahol mindannyian a tökéletesség felé tudnak fejlődni. A szülők számára ez olyan időre és energiára vonatkozó elkötelezettséget jelent, mely messze túlmutat azon, hogy csupán a gyermekeik fizikai szükségleteiről gondoskodjanak. A gyermekek részéről ez azt jelenti, hogy kordában tartják természetes hajlamukat az önzésre.

Fordítasz-e vajon annyi időt a családod és otthonod sikerére, mint amennyit a társadalmi vagy szakmai sikereidre? Legjobb kreatív energiáidat a társadalom legfontosabb egységére, a családra fordítod-e? Vagy pedig a családoddal való kapcsolatod az életnek pusztán rutinszerű, elégedettséget nem nyújtó része? A szülőknek és a gyermekeknek is első helyre kell helyezniük családi felelősségeiket ahhoz, hogy elérjék a család felmagasztosulását.²⁰

„Tulajdonképpen az egyház szervezete valójában azt a célt szolgálja, hogy támogassa a családot és annak tagjait a felmagasztosulás elérésében.”

Az otthon… az a műhely, ahol az emberi jellem épül, azt pedig, hogy miként formálódik, a szülők és gyermekek között fennálló kapcsolat határozza meg. Az otthon nem lehet az, aminek lennie kell, ha ezek a kapcsolatok nem megfelelő jellegűek. Az, hogy ezek megfelelő jellegűek-e vagy sem, kétségkívül a szülőkön és a gyermekeken is múlik, de sokkal inkább a szülőkön. Meg kell tenniük a tőlük telhető legjobbat.²¹

„Ó, menj innen, hagyj békén! Nincs időm vacakolni!” – mondta egy kapkodó, türelmetlen anya kicsiny, hároméves leányának, aki segíteni igyekezett valamilyen házimunkában. […] A vágy a segítésre minden egészséges gyermek veleszületett készsége, a szülőknek pedig nincs joguk panaszkodni ez ellen. A ház körüli munka sohasem lesz lélekölő, ha mindenki segít a teendőkkel. Az e kötelességek teljesítése során kialakuló érintkezések pedig a megtapasztalható legédesebb kapcsolatokhoz vezetnek.

Ha egyetlen dolgot kellene választanom, ami leginkább hiányzik a szülőkből, akkor az a gyermekeink iránti együttérző megértés lenne. Éljetek a gyermekekkel; kövessétek ösvényeiket! […] Ismerjetek meg mindent, ami magára vonja a gyermekek figyelmét, legyetek jó viszonyban velük.²²

Igyekszünk hangsúlyozni a szülőknek, hogy mennyire fontos, hogy több figyelmet szenteljenek gyermekeiknek, egy kicsivel több evangéliumi lelkületet vigyenek az otthonaikba, egy kicsivel több egységet és egy kicsivel több hitet; hogy egy kicsivel több vallásos és lelki felelősség legyen az apák részéről és az anyák részéről is; hogy több evangéliumi tanítás legyen az otthonban.²³

A szülőknek az egyházban azt mondjuk: Szeressétek egymást teljes szívetekből! Tartsátok be az erkölcsi törvényt és éljetek az evangélium szerint! Fényben és igazságban neveljétek gyermekeiteket; tanítsátok meg nekik az evangélium szabadító igazságait; tegyétek otthonotokat földi mennyországgá, olyan hellyé, ahol az Úr Lelke lakozhat, és ahol az igazlelkűség helyet foglalhat minden családtag szívének trónusán.²⁴

Azért imádkozom, hogy Mennyei Atyánk megadja mindannyiunknak az erőt valódi lehetőségeink kiaknázására. Lehívom Lelkét az otthonokra az egyházban, hogy szeretet és harmónia uralkodjon bennük. Atyánk őrizze meg és magasztalja fel családjainkat!²⁵

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Amikor a „Joseph Fielding Smith életéből” részben található visszaemlékezéseket olvasod, gondold át, miként lehet Smith elnök példája irányadó az életedben. Gondolkodj el azon, mikben tudsz személyesen fejlődni családi kapcsolataid megerősítése érdekében.
Gondolkodj el, milyen fontos a család, ahogyan azt az 1. szakasz vázolja. Mit teszel, hogy megerősítsd a családodat a világ negatív hatásaival szemben?
Smith elnök beszélt „az örök élet remény[éről] – beleértve a család tagjainak újbóli egyesülését, amikor eljön a feltámadás” (2. szakasz). Hogyan befolyásolja ez a remény a családtagjaiddal való kapcsolatodat?
A 3. szakaszban Smith elnök három mélyreható kérdést tesz fel. Válaszolj ezekre magadban. Amikor ezt a szakaszt olvasod, gondolkodj el, milyen változásokat vezethetsz be az életedben, amelyek javítják a légkört az otthonodban.

Kapcsolódó szentírások

Példabeszédek 22:6; 1 Nefi 8:37; T&Sz 88:119; 93:40–50; lásd még „A család: Kiáltvány a világhoz”

Tanítási segédlet

„Kérd meg a résztvevőket, hogy válasszanak ki egy szakaszt [e fejezetből], és olvassák el magukban. Alkossanak két- vagy háromfős csoportokat azokkal, akik ugyanazt a szakaszt olvasták, és beszéljék meg egymással, hogy mit tanultak belőle” (lásd e könyv IX. oldalát).