Joseph Smith: próféta, látnok és kinyilatkoztató

Ezernyi mérföldet utaztam Joseph Smithszel. Ismertem a lelkét.⁵

Hatalmas örömet éreztem amiatt, amit Joseph testvérből láttam, mivel mind a közéletben, mind a magánéletben magában hordozta a Mindenható Lelkét, és olyan lelki nagyságról tett tanúságot, melyet soha nem láttam egyetlen más emberben sem.⁶

Lelke határtalanul telve volt az emberiség jólétéért való törődéssel.⁷

Joseph testvér a teljes emberiséggel elfogadtatta volna a szabadítás alapelveit, ha hatalmában állt volna.⁸

A sáfárság, melynek bevezetésére elhívatott volt, a legnagyszerűbb, mely valaha is adatott az embernek, és pontosan egy ilyen embert kívánt, hogy az élén álljon: egy olyan embert, aki hű volt Istenhez és testvéreihez, aki látnok és kinyilatkoztató volt, és akinek az Istenbe vetett hite olyan volt, hogy soha nem ingott meg vagy kételkedett, hanem ő maga rendületlenül kitartott, és másokat is arra biztatott, hogy haladjanak előre az előttük álló nagyszerű munkában.⁹

Joseph Smith évezredeken keresztül a lelkek világában tartatott, hogy a megfelelő időben öltsön testet a földön, valamint hogy részesüljön Isten sugalmazásában és látogatásában, továbbá hogy alkalmassá és felkészültté váljon a kezébe helyezett küldetésre.¹⁰

Az Úr előre elrendelte Joseph Smitht, mielőtt megszületett volna, ugyanúgy, mint Jeremiást. Az Úr ezt mondta Jeremiásnak: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” [Jeremiás 1:5] Ő azt a parancsolatot kapta, hogy figyelmeztesse Jeruzsálem lakosait gonoszságukra. Nehéz feladatnak érezte, ám megtette, amire parancsot kapott. Ezt mondom Joseph Smitht illetően is: megbízását még a világ alapjainak megvetése előtt kapta, és az Úr megfelelő idejében eljött, hogy megalapozza e művet a földön.¹¹

Joseph Smitht gyakorta nevezték írástudatlan, tanulatlan embernek. Egy farmer fia volt, és igen kevés lehetősége volt iskolázottságra szert tenni. Milyen tankönyve volt, amiből kinyilatkoztatta volna az evangélium teljességét a világnak? Semmilyen – csupán az, amit a mennybéli angyalok szolgálatából, Isten hangja által, valamint a Szentlélek sugalmazása és ereje által tanult. Az alapelvek, melyek kinyilatkoztattak általa a világnak, éppoly igazak, mint maga Isten trónusa. Hatásuk máris érezhető a földön, és egyre inkább el fog terjedni, egészen az Ember Fiának eljöveteléig.¹²

Joseph Smitht megindította a Szentlélek, és imáira válaszul megjelent neki az Atya és a Fiú, az Atya pedig így szólt hozzá: „Ez az én Szeretett Fiam, őt hallgasd!” [Lásd Joseph Smith története 1:17.] Gondosan odafigyelt Jézus Krisztus szavaira, és azután is így tett, egészen addig, míg a Szabadítóhoz hasonlóan őt is megölték.¹³

Soha nem olvastam sehol – amennyire tudom – ugyanannak a hatalomnak az emberek gyermekeinek való megnyilvánulásáról egyetlen sáfárságban sem, amely megnyilvánult Isten prófétájának ezen egyház megszervezése során, amikor az Atya és a Fiú is megjelent Joseph prófétának, válaszul az imájára. (…) Ez fontos kinyilatkoztatás volt, amit Isten adott művét illetően, és ami soha nem nyilvánult meg ugyanígy a világ egyetlen sáfárságában sem. Így annak megszervezésében Isten prófétáját a mennybéli angyalok szolgálták. Ők voltak tanítói és oktatói, és mindaz, amit tett, mindaz, amit a kezdetektől fogva végzett, attól a naptól egészen mártírhaláláig, nem más volt, mint Jézus Krisztus kinyilatkoztatása.¹⁴

Én magam azt mondom: nem hiszem, hogy valaha is volt olyan ember …, aki szorosabb kapcsolatban állt volna Istennel, az Atyával, és Istennel, a Fiúval, valamint Istennel, a Szentlélekkel, mint Joseph Smith próféta. A kinyilatkoztatás ereje vele volt attól a naptól fogva, hogy elhívatott a papság elnyerésére, egészen mártírhalálának idejéig. A sugalmazás ereje vele volt nap mint nap. Ez világosan megnyilvánul a Tanok és szövetségek könyvében álló kinyilatkoztatásokban. Amikor az Úr jónak látta, hogy megfeddje, Joseph Smithnek saját szájával kellett megfeddnie önmagát, mégsem habozott kinyilvánítani az Úr igéjét, még ha önmaga ellen szólt is. Egységben élt az Úrral, egységben élt a Szentlélekkel, és egységben élt a mennyei angyalokkal.¹⁵

Jövendölések, kinyilatkoztatások és a Mindenható utasításai vették körül e férfit, és tanításban kellett részesülnie, de nem ember vagy emberi akarat által, hanem Isten angyalainak eljövetelét kívánta az ő tanítása; Isten kinyilatkoztatásait kívánta az ő tanítása, és éveken át taníttatott látomások, kinyilatkoztatások és Istentől a mennyből küldött szent angyalok által, hogy tanítsák és felkészítsék ezen egyház alapjának lefektetésére.

(…) Maga Joseph sem tudta felfogni, hacsak nem vették körül az örökkévalóság látomásai, milyen fontos is az a mű, melynek megvetette az alapját. Amikor elméje megnyílt, sok tekintetben meg tudta érteni Isten szándékait, e kinyilatkoztatások pedig körülvették őt, és vezették lépteit.¹⁶

Amikor Joseph a keresztény világ elé tárta azokat az alapelveket, melyeket Isten átadott neki, azon nyomban felkeltette előítéleteiket; olyan hagyományok ellen kellett küzdeni, melyeket ők még atyáiktól örököltek, akik nem ismerték sem Istent, sem az Ő útjait, olyan hagyományok ellen, melyek hosszú évek során adattak át nekik, és amelyek ellenkeztek a menny szabadító igazságaival.¹⁷

Az egész világ ellene támadt – papok és közemberek egyaránt. Mi volt a gond? Egyszerűen az, hogy Joseph Smith is olyan volt, mint más próféták és apostolok. Bevezette Jézus Krisztus evangéliumának egyik sáfárságát, ami aztán kapcsolatba került az emberek hagyományaival – olyan hagyományokkal, melyeket nemzedékről nemzedékre hagytak egymásra.¹⁸

Élete egyetlen folyamatos küzdelem volt; ellenkezéssel kellett szembenéznie minden oldalról, de különösen a kor papjaitól, mégis átvészelte és nagy örömet lelt munkájában, mígnem bevégezte bizonyságát a testben, miután közel tizennégy éven át munkálkodott érte. Mély vizeken kellett átkelnie, ám soha nem csüggedt vagy kedvetlenedett el, annak ellenére, hogy ellenségekkel kellett megküzdenie, külső és belső ellenségekkel egyaránt. Soha nem veszítette szem elől elhívása magasztosságát, sem e munka isteni mivoltát, hanem minden körülmények között annak megfelelően szólt és cselekedett az emberek közt, ami ő valóban volt: Isten prófétája, az utolsó sáfárság látnoka és kinyilatkoztatója.¹⁹

Lelkének minden érzése, elméjének minden gondolata, és életének minden cselekedete azt bizonyította, hogy eltökélt volt az igazság alapelvének fenntartása mellett, akár saját életének feláldozása árán is.²⁰

Az Úr elmondta Joseph-nek, hogy próbára fogja tenni, hogy megmarad-e a szövetségben vagy sem, akár élete árán is. Próbára is tette, és bár az egész világgal harcba kellett szállnia, és ki kellett állnia hamis barátainak álnokságait, bár egész élete gondokkal, aggodalommal és szenvedéssel volt tele, mégis minden szenvedése, a kiállt bebörtönzések, a csőcselékek támadásai és a durva bánásmód ellenére mindig hű maradt Istenéhez és hű maradt barátaihoz.²¹

Az egyház 1830. április 6-án került megszervezésre, hat egyháztaggal, ám Joseph hitt abban, hogy az ekképp útjára indított királyság egy kis mustármaghoz hasonlatosan hatalmas egyház és királyság lesz a föld színén.²²

Joseph Smith az volt, aminek vallotta magát: Isten prófétája, látnok és kinyilatkoztató. Lefektette ezen egyház és királyság alapját, és megérte, hogy a királyság kulcsait átadja Izráel eldereinek, a tizenkét apostolnak. Életének utolsó telét – körülbelül három-négy hónapot – a tizenkettek kvórumával töltötte, tanítva őket. Nem csupán pár óráról van szó, mely során az evangélium szertartásait végezte köztük, hanem napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra tanította őket és néhány más embert is Isten királyságának dolgait illetően.²³

Egy kis idővel a halála előtt Joseph próféta sugalmazást kapott az Úrtól, hogy számítson a földi életből való távozására. Ez különféleképpen mutatkozott meg, különösképp azonban abban, hogy mily nagy aggodalommal igyekezett átadni a tizenkét apostolnak a szent papság minden kulcsát és felhatalmazását, melyet ő is megkapott. Bizalmas körben és nyilvánosan is kijelentette, hogy készen állnak és teljes mértékben alkalmasak, továbbá hogy Isten királyságát áthelyezte a tizenkét apostol vállára.

Én, Wilford Woodruff, az utolsó élő ember lévén a testben, aki jelen volt azon az alkalmon, kötelességemnek érzem Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, Izráel háza és az egész világ felé, hogy ezt az utolsó bizonyságomat tegyem minden nemzetnek arról, hogy 1843–44 telén Joseph Smith, Isten prófétája, egybehívta a tizenkét apostolt Nauvoo városában, és számos napot töltött velünk, megadva nekünk felruházásainkat, és megtanítva nekünk azokat a dicsőséges alapelveket, amiket Isten kinyilatkoztatott számára. És egy alkalommal mintegy három órán keresztül állt közöttünk, kijelentve nekünk a nagy és utolsó sáfárságot, amit Isten az ő kezébe helyezett, hogy véghezvigye a földön ezekben az utolsó napokban. A terem mintha mindent felemésztő tűzzel telt volna meg; a prófétát Isten hatalma borította be, arca pedig ragyogott és áttetszően tiszta volt, beszédét, az időben és az örökkévalóságban soha el nem feledhető beszédét pedig a következő nyelvezettel fejezte be:

„Testvérek, szívemben nagy bánat élt, attól való félelmemben, hogy úgy vétetek el a földről, hogy Isten királyságának kulcsai rajtam nyugszanak, anélkül, hogy más férfiak fején megpecsételtem volna azokat. Isten megpecsételte fejemen Isten királyságának minden kulcsát, ami csak szükséges az egyház, Sion és Isten királysága felépítéséhez a földön, valamint a szentek felkészítéséhez az Ember Fiának eljövetelére. Nos, testvérek, köszönetet mondok Istennek, amiért megértem a napot, hogy lehetőségem volt megadni nektek felruházásotokat, most pedig megpecsételtem fejeteken az ároni és melkisédeki papság, valamint az apostolság minden hatalmát, annak minden kulcsával és hatalmával, amit Isten is megpecsételt rajtam, és most megparancsolom nektek az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy erősítsétek meg vállatokat és vigyétek előre Isten ezen egyházát és királyságát a menny és föld előtt, Isten, az angyalok és emberek előtt, ha pedig nem teszitek meg, el fogtok kárhozni.”

És ugyanaz a Lélek, ami akkor betöltötte a szobát, most is itt ég a keblemben, miközben ezt a bizonyságot lejegyzem.²⁴

Joseph Smith megérte utolsó bizonyságtételét a világ előtt, és amikor mindezeket a kulcsokat, hatalmakat és áldásokat megpecsételte Brigham Young és testvérei fején, amikor lefektette e kulcsokat a földön, hogy soha többé ne vétessenek el, amikor mindezt megtette, és napvilágra hozta azt a feljegyzést, azt a kinyilatkoztatás kötetet, melynek kijelentése magában foglalta ennek az egész nemzedéknek a sorsát – zsidóét, nem zsidóét, Sionét és Babilonét, a föld minden nemzetéét –, akkor megpecsételte azt a bizonyságot a vérével a Carthage Börtönben, ahol élete és fivére, Hyrum élete kiontatott gonosz és istentelen férfiak keze által.²⁵

Megvallom, abban az időben különösnek tűnt számomra, hogy megengedtetett a prófétának és fivérének, Hyrumnak, hogy elvétessenek közülünk. De Joseph Smith – Isten parancsolata révén és a menny hatalma és kinyilatkoztatásai által – fel lett szentelve, és lefektette e nagyszerű sáfárság és az idők teljessége alapját. A földre hozatott, és felszenteltetett, hogy megszervezze a földön Krisztus ezen egyházát az utolsó alkalommal, hogy felkészítse azt az Ember Fiának eljövetelére. Miután halála után eltűnődtem, meggyőződésemmé vált, hogy a halálra is fel lett szentelve – arra, hogy vérét adja bizonyságul e sáfárságnak.²⁶

Joseph … igaz, hű és bátor volt Jézusról való bizonyságában egészen halála napjáig.²⁷

Bizonyságát tette, feljegyezve is hátrahagyta, majd vérével megpecsételte azt és életét adta, bizonysága pedig érvényben van ma is az egész világ számára, és abban is marad az idők végezetéig.²⁸