4. fejezet

A szent papság ereje és felhatalmazása

Isten azért ruházza népére a papságot, hogy az áldásukra és felmagasztosulásukra szolgáljon

Wilford Woodruff életéből

Fiatalkorában Wilford Woodruff arra vágyott, hogy olyan egyházat találjon, melyben jelen van az igaz papsági felhatalmazás – „a hatalom a mennyekben és a földön”¹. Egy 1889-ben mondott beszédében így mesélt erről:

„Fiatal koromban vasárnapi iskolába jártam. (…) Ott, azon a vasárnapi iskolán, olvastam az Újszövetséget. Versről versre, fejezetről fejezetre tanultam. És mit tanított nekem az Újszövetség? Az élet és szabadítás evangéliumát; az evangéliumot, melynek hatalma van a mennyekben és a földön. Megtanította, hogy az egyház szervezete prófétákból, apostolokból, pásztorokból és tanítókból áll, különféle segítségekkel és kormányzatokkal. És miért? „A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” [Lásd 1 Korinthusbeliek 12:28; Efézusbeliek 4:11–13.]

E dolgokat tanultam, és ezek nagy benyomást tettek rám. Hittem bennük, bár nem valamiféle papi személy vagy isteni vezető tanította ezeket nekem. Korai férfikoromban eljártam szinte minden létező felekezet gyűléseire. Egy alkalommal egy olyan gyűlésen voltam, amilyet néha Connecticutban tartottak, melyen különféle felekezetek negyven-ötven lelkipásztora gyűlt össze. Egy pünkösdi időszakért imádkoztak és számos egyéb dologért. E gyűlésen engedélyezve volt, hogy bárki felszólaljon. Én akkor még meglehetősen ifjú voltam. Felálltam, kiálltam a padok közti folyosóra, és így szóltam az egybegyűlt lelkipásztorokhoz: „Barátaim, elmondanák, miért nem a szenteknek egykoron megadott hit mellett érvelnek? Elmondanák, miért nem a mellett az evangélium mellett érvelnek, melyet Jézus Krisztus tanított, és amelyet apostolai is tanítottak? Miért nem azért a vallásért szállnak vitába, mely hatalmat ad az embernek Isten előtt, hatalmat a betegek meggyógyítására, hatalmat, mely által a vakok szeme megnyílik és a bénák újra járnak, hatalmat, mely megadja a Szentlelket és mindazokat az ajándékokat és kegyelmeket, melyek megnyilvánultak a világ teremtése óta? Miért nem azokat az alapelveket tanítják az embereknek, melyeket az ősi pátriárkák és próféták tanítottak, míg Isten kinyilatkoztatásai körülölelték őket? Megadatott nekik az angyalok szolgálata; megadattak nekik az álmok és látomások, valamint folyamatos kinyilatkoztatások, hogy vezessék és irányítsák őket azon az ösvényen, melyen járniuk kell.”

A rangidős elnöklő tisztségviselő ezt felelte: „Drága fiam, igen okos ember lennél, és igen nagy hasznodat venné a világ, ha nem hinnél mindebben az ostobaságban. Ezek a dolgok a világ sötét koraiban adattak az emberek gyermekeinek, méghozzá pontosan abból a célból, hogy megvilágosítsák az embereket azokban a korokban, hogy higgyenek Jézus Krisztusban. Ma az evangélium dicsőséges fényének ragyogásában élünk, és nincs szükségünk azokra a dolgokra.” Én pedig így feleltem: „Akkor azt mondom, jöjjön el a világ sötét korszaka! Jöjjenek el azok az idők, amikor az emberek megkapták ezeket az alapelveket!”²

1833. december 29-én Wilford Woodruff végre aztán meghallotta az evangéliumot Isten felhatalmazott szolgáitól. Így idézte fel: „Életemben első alkalommal láttam egy eldert Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházából. Zera Pulsipher volt az. Elmondta nekem, hogy az Úr sugalmazást adott neki. Csűrjében éppen gabonát csépelt, amikor az Úr hangja szólott hozzá, azt parancsolva, hogy induljon északra, mivel az Úrnak elvégzendő munkája van ott a számára. Erre ő maga mellé szólította [Elijah] Cheney testvért, aki szomszédja és az egyház tagja. Hatvan mérföldet tettek meg gyalog … a mély hóban, és az első hely, ahol késztetést éreztek megállni, fivéremmel közös otthonunk volt. Bementek a házba, és beszéltek fivérem feleségével; elmondták neki, kik ők és mi járatban vannak. Elmondták, hogy sugalmazást kaptak, hogy északra jöjjenek, és nem éreztek késztetést sehol sem megállni, míg el nem érték a mi házunkat. Amikor elmondták neki, milyen alapelveket vallanak, ő azt felelte, hogy férje és sógora egyaránt hisznek azokban az alapelvekben, és már évek óta azokért imádkoznak. Megszerveztek egy gyűlést a farmunkon álló iskolában.

Este értem haza, és sógornőm szólt erről a gyűlésről. Egész nap farönköket szállítottam az Ontario-tó partjáról (fűrészáruval foglalkoztam), de megfordítottam a lovakat, be sem mentem, hogy egyek valamit, hanem elmentem a gyűlésre. Az egész épület, sőt a bejárat környéke is tele volt emberekkel. Életemben első alkalommal hallottam egy evangéliumi prédikációt, melyet ezen egyház elderei tanítottak. Pontosan ezt kerestem már egészen fiúkorom óta! A két férfit az otthonomba invitáltam. Kölcsönkértem egy Mormon könyvét, és egész éjjel fennmaradtam és olvastam. Reggel azt mondtam Pulsipher testvérnek, hogy meg akarok keresztelkedni. Személyes bizonyságot kaptam arról, hogy ezek a tantételek igazak. Jómagam és fivérem … megkeresztelkedtünk – mi voltunk az első két megtért abban a megyében.”³

Pulsipher elder 1833. december 31-én keresztelte meg Wilford Woodruffot egy patakban, majd még ugyanazon a napon konfirmálta is. Wilford Woodruff három nappal később megkapta az ároni papságot, és felszentelték a tanítói hivatalba. Ez volt az Úr szolgálatában töltött egész életen átívelő szolgálat kezdete. Arra a napra visszatekintve ezt mondta: „Küldetésem azon nyomban megkezdődött.”⁴

Wilford Woodruff tanításai

Isten minden művét a papság hatalma által végzi

Nem tudok bármilyen témáról az egyházban, mely fontosabb lenne a föld lakosai és saját magunk számára, mint a szent papság.⁵

A papság hatalma által szervezte meg Istenünk, a mi Örökkévaló Atyánk, az összes világot, és váltott meg minden világot, ami valaha is meg lett váltva. Ugyanezen papság által szolgáltak az emberek a földön Krisztus evangéliumának szertartásaiban.⁶

A szent papság az a csatorna, mely által Isten kommunikál és kapcsolatot tart az emberrel a földön; a mennyei hírnökök pedig, akik ellátogattak a földre, hogy kommunikáljanak az emberrel, olyan férfiak, akik birtokolták és tiszteletben tartották a papságot, míg a testben éltek. Minden, amit Isten az ember szabadításáért tett, az embernek a földre jövetelétől egészen a világ megváltásáig, mind az örök papságnak volt és lesz is köszönhető.⁷

Az Úrnak soha nem volt úgy egyháza a földön – annak első megszervezésétől egészen máig –, hogy az ne kinyilatkoztatás révén lett volna megszervezve, prófétákkal és apostolokkal, pásztorokkal, tanítókkal, segítségekkel és kormányzatokkal, akik fel voltak ruházva a szent papsággal, vagyis azzal a hatalommal, melyet Isten ad az embernek, felhatalmazva őt arra, hogy Isten nevében cselekedjen; és e papság nélkül nem volt soha egyetlen ember sem – egészen azóta, hogy a világ létrejött –, akinek jogában állt az Úr szent háza bármely szertartásában tevékenykedni, illetve egyetlen férfinak sincs joga arra a papságra, hacsak Istentől el nem hívatott, miként Áron is, akiről tudjuk, hogy kinyilatkoztatás által hívatott el [lásd Zsidók 5:4]. Mire való ez a papság? Az evangélium szertartásainak elvégzésére, méghozzá Mennyei Atyánk, az örök Isten, a zsidók Elohimja és a nem zsidók Istene evangéliumának szertartásai elvégzésére.⁸

Egyetlen férfinak sincs Istentől jövő felhatalmazása arra, hogy az emberek gyermekeinek kiszolgálja az élet és szabadítás szertartásait, [kivéve] a szent papság hatalma által. E papság hatalma pedig jelen van az utolsó napi szentek közt.⁹

A papságviselők szolgálatnyújtásra és Isten királyságának felépítésére használják a papságot, ne pedig saját épülésükre!

Mily nagy felelősség is birtokolni ezt a mennyei, örökkévaló, vég nélküli papságot! És egy nap el kell majd számolnunk vele. Az apostolok, hetvenek, főpapok, elderek, és minden férfi, aki bármely részét is viseli e papságnak, ami megadatott nekünk, felelősségre lesz vonva érte.¹⁰

Egy munka tétetett a vállunkra. Ez így volt Joseph Smithszel, Brigham Younggal, a tizenkét apostollal, így van mindannyiunkkal, és elkárhozunk, ha nem teszünk eleget neki. Meg fogjuk tudni, amikor a fátyol túloldalára jutunk. (…) Számtalan alkalommal tűnődéseim közepette azt kívántam, bárcsak teljességgel megérthetném, milyen felelősségem is van Isten iránt, és milyen felelőssége van minden egyes férfinak, aki viseli a papságot ebben a nemzedékben. Azt azonban elmondom nektek, testvérek, hogy úgy vélem, szívünk túlságosan ragaszkodik e világ dolgaihoz. Nem becsüljük – ahogy pedig a szent papság viselőiként ebben a nemzedékben becsülnünk kellene – azt a felelősséget, mellyel Istennek és a magasságos mennynek, valamint a földnek is tartozunk. Úgy vélem, túlságosan távol vagyunk az Úrtól.¹¹

Ha mi …, akik viseljük a szent papságot, bármely más célból használjuk e világon azt a papságot, mint Isten királyságának felépítésére, ha azt tesszük, erőnk el fog szállni. (…) Igen sok férfi próbálta ezt tenni – férfiak, akik magasan álltak a papságban, még az apostolság is megadatott nekik –, megpróbálták önmagukat építeni a papság felhatalmazását használva. És hova jutottak? Áment mondhatunk hatalmukra és felhatalmazásukra. (…) Tűnődjünk el ezeken a dolgokon! Ugyanezt mondom önmagamnak is. Ugyanezt mondom az apostoloknak, hetveneknek és főpapoknak is. Nem használhatjátok a papságot semmilyen más célból a mennyek alatt, mint a királyság felépítésére és Isten akaratának elvégzésére, és amikor megkíséreltek másként cselekedni, hatalmatok elvétetik tőletek.¹²

Mindig nagy érdeklődéssel olvastam azt a kinyilatkoztatást, melyet Joseph Smith a Liberty Börtönben kapott imájára válaszul [lásd T&Sz 121:34–46]. Mindig úgy tekintettem Isten ama kinyilatkoztatására annak a férfinak – figyelembe véve, milyen kevés mondatot tartalmaz –, mint ami olyan sok alapelvet tartalmaz, mint bármely más kinyilatkoztatás, amit Isten valaha is adott az embernek. Megérttette Joseph-fel, hogy rá ruháztatott a papság, mely papság Isten rendje szerint való, Melkisédek rendje szerint való, ugyanaz a papság, mely által maga Isten is végezte minden munkáját a mennyekben és a földön, és minden férfinak, aki viseli azt a papságot, megadatott ugyanaz a hatalom. Az a papság kapcsolatban áll a mennyekkel, hatalmában áll megindítani a mennyeket, hatalmában áll elvégezni a mennyek munkáját, és amikor bárki is felmagasztalta ezt az elhívást, Isten az Ő angyalainak gondjára bízta őt, szolgálata pedig erővel és érvénnyel bírt mind e világon, mind pedig az elkövetkezendőben; ha azonban az az ember bármilyen más célra használja azt a papságot, mint Isten királyságának felépítése, hiszen abból a célból adatott, akkor az ég visszahúzódik, a papság hatalma elszáll, az ember pedig sötétségben fog járni, nem pedig világosságban, ez pedig minden férfi hitehagyásának a kulcsa, éljenek akár ebben a nemzedékben, akár bármely más nemzedékben.¹³

Megadatott nekünk a papság, és ha nem megfelelően gyakoroljuk, kárhozatot hozunk magunkra. Ezért hát erősítsük meg a vállunkat és vigyük előre ezt a királyságot! Munkálkodjunk a Szentlélek elnyeréséért – valamint Jézus Krisztus evangéliuma erejének elnyeréséért –, mely a kezünkbe adatott, és amennyiben megtesszük ezt, Isten áldásai fogják kísérni erőfeszítéseinket!¹⁴

Az Úr támogat minden férfit, aki akár csak egy részét is viseli a papságnak, legyen akár pap, akár elder, akár hetvenes vagy apostol, ha felmagasztalja elhívását és elvégzi kötelességét.¹⁵

Igen nagy örömömre szolgált, amikor egyszer láttam számos diakónust, amint felmagasztalták elhívásukat. (…) Végigjárták városukat, és felaprítottak minden fahasábot, amivel csak a város özvegyei rendelkeztek. [George] Teasdale testvérnek, a cövek elnökének, három-négy ölnyi cédrusfája volt a telkén, és egy este arra ment haza, hogy mind eltűnt. El sem tudta képzelni, mi történhetett, amikor azonban keresni kezdte, a fáskamrában megtalálta mindet, felaprítva. Igazán remekül felmagasztalták az elhívásukat.

Ma sok tekintetben különös körülmények közepette élünk. Bíznunk kell az Úrban, és helyesen kell cselekednünk. Tudom, hogy a papság az ember szabadításáért és a szertartásoknak mind az élők, mind a holtak számára való biztosításáért adatott. A lélekvilágban tízezreket váltottak meg utódaik, akik most a testben élnek, és akiknek kezükben vannak a halottaik szabadításának kulcsai. Szabadítók jöttek elő Sion hegyén, míg a királyság az Úré, ahogy azt Abdiás próféta is megjövendölte [lásd Abdiás 1:21]. Ez a nép most ezt a munkát végzi. Az Úr veletek van, a lelkek világában élő őseitek pedig örvendeznek. Legyünk hát hithűek, amíg itt vagyunk! Isten kijelölt minket e papság viselésére. A földön élő milliók közül Isten ezt a maroknyi férfit választotta ki annak viselésére, hogy felszenteljenek, megszervezzenek, intsék a világot, és prédikálják nekik az evangéliumot. Remélem, hogy azok a testvéreim, akik viselik ezt a papságot, mindig emlékezni fognak annak értékére. (…)

(…) Legyünk igazak és hithűek! Ne hagyjuk, hogy kiessen kezünkből a papság, vagy Isten királysága! Járuljunk az Úr elé titkos imában, és szólítsuk az Ő szent nevét! Ebben rejlik a mi erőnk.¹⁶

Ha hűek vagyunk szövetségeinkhez és feladatainkhoz, meg fogjuk kapni a papság áldásait ebben az életben és az elkövetkezendő életben is

Amikor az Úr ajándékokat ruház az emberek gyermekeire a papsággal kapcsolatban, akkor azok, akik megkapják azokat az ajándékokat, felelősséggel tartoznak azok használatáért.¹⁷

Amikor egy apostol vagy elnök, püspök vagy a papságot viselő bármely férfi hivatalában eljár, akkor az Úr Jézus Krisztus felhatalmazásából cselekszik; akkor annak a papságnak érvénye van, és minden áldás, melyet Isten egy szolgája az emberek gyermekeire ruház, érvényben lesz úgy ebben az életben, mint az elkövetkező életben. Ha áldást kapok a szent papság által, vagy ha áldást kapok egy pátriárkától, akkor azok az ajándékok és áldások átnyúlnak a következő világba is; és ha egész életemben hű vagyok a szövetségeimhez, akkor jogot formálhatok minden áldásra, melyet rám ruháztak, mivel a felhatalmazás, mely által rám ruháztattak, Istentől rendelt, és ugyanaz, ami által a Fenséges Isten fiai részesítik az emberek gyermekeit az élet és szabadítás szertartásaiban, e hivatalos cselekedetek pedig hatályban lesznek e személyekkel kapcsolatban a síron túl csakúgy, mint ebben az életben. Ezek az igazi kincsek; olyan kincsek, melyek fennmaradnak az egész örökkévalóságon át, és az evangélium által ránk ruházott ezen áldások révén hatalmunkban áll újra felölteni testünket, és megőrizni azonosságunkat az örökkévalóságban. Igen, jogot formálhatunk erre a szent papság erejénél fogva.¹⁸

Gyakorta eltűnődöm a papsággal kapcsolatban tett ígéreteken. Az Úr ezt mondja egy kinyilatkoztatásban e téma kapcsán: „Mert akik hűségük révén elnyerik ezt a két papságot, amelyekről beszéltem és felmagasztalják elhívásukat, azokat megszenteli a Szellem és testük megújul. (…) Minden megadatik [nekik], ami az én Atyámé. Ezért mindazok, akik a papságot felveszik, ezt az esküt és szövetséget veszik az én Atyámtól, amelyet ő meg nem szeghet, és amit érvényteleníteni sem lehet.” [Lásd T&Sz 84:33–40.] Nos, gyakran teszem fel magamnak a kérdést: vajon felfogjuk ezeket a dolgokat? Felfogjuk, hogy ha megmaradunk a papság törvényei mellett, akkor Isten örökösei leszünk, és örököstársai Jézus Krisztusnak? Tudom, hogy szemünk még nem látott, fülünk még nem hallott, sem szívünk sem foghatta még fel azt a dicsőséget, melyet Isten a hithűeknek tartogat [lásd 1 Korinthusbeliek 2:9].¹⁹

Milyennek kell hát lennünk, nekünk, akik elhívattak, hogy részt vegyünk e nagyszerű utolsó napi munkában? Olyan férfiaknak és nőknek kell lennünk, akik hithűek és bátran kiállnak az igazságért, ahogy az kinyilatkoztatott és a kezünkbe adatott. Olyan férfiak és nők legyünk, akik feddhetetlenek Isten és szent papsága iránt, akik hűek hozzá és hűek egymáshoz! Nem szabad megengednünk, hogy házak vagy földek, arany vagy ezüst, sem e világ bármely más java eltérítsen minket annak a nagy célnak az elérésétől, melynek elvégzésére Isten ideküldött minket! Célunk magas, küldetésünk fenséges, és soha nem szabad csalódást okoznunk Atyánknak, sem a felettünk őrködő mennyei seregeknek. Nem szabad csalódást keltenünk a lelkek világában lévő milliókban, akik szintén érdeklődéssel és aggodalommal telve tekintenek ránk, amiről szinte mit sem tudunk a szívünkben. Ezek nagyszerű és fenséges dolgok, amiket Isten megkíván tőlünk. Nem vagyunk érdemesek az szabadításra, nem vagyunk érdemesek az örök életre Istenünk királyságában, ha bármi is el tud tántorítani minket az igazságtól vagy annak szeretetétől!²⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az v–ix. oldalt.

Milyen benyomások indították az ifjú Wilford Woodruffot az igaz egyház keresésére? (Lásd 36–38. oldal.) Hogyan kapcsolódtak ezek a benyomások a papsághoz?
Tekintsd át a 39–40. oldalt, és keress olyan dolgokat, amiket az Úr a papság ereje által visz véghez! Miként vesznek részt az Úr munkájában a papságviselők?
Miért fontos mind a férfiak, mind a nők számára, hogy tanuljanak a papságról?
Hogyan áldotta meg az életedet a papság?
Miközben Woodruff elnök tanításait olvasod a papságviselők feladataival kapcsolatban, milyen konkrét alapelvekre lelsz? (Lásd 40–43. oldal.)
Woodruff elnök szerint milyen hozzáállás és cselekedetek okozzák azt, hogy egy papságviselőtől visszahúzódik az ég? Miért lehetetlen bárkinek is személyes haszonszerzésre használni a papságot? (Lásd 40–43. oldal; lásd még T&Sz 121:34–40.) Miként kell a papságviselőknek élniük, hogy „hatalm[ukban álljon] elvégezni a mennyek cselekedeteit”? (Lásd 43–45. oldal; lásd még T&Sz 121:41–46.)
Mit jelent felmagasztalni egy elhívást a papságban? (Lásd 41–42. oldal.) Milyen példákat láttál olyan férfitestvérekre, akik felmagasztalják papsági elhívásaikat?
Tekintsd át a fejezet utolsó részét (44. oldal)! Miként hoz áldást a papság úgy ebben az életben, mint az elkövetkező életben?

Kapcsolódó szentírások: János 15:16; Zsidók 5:4–6; Alma 13:1–20; T&Sz 84:17–48; 107:18–20; Hittételek 1:5