Elnökök tanításai
Bevezetés


Bevezetés

Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma azért indította el Az egyház elnökeinek tanításai sorozatot, hogy segítsen az egyháztagoknak az evangélium tanait illető ismereteik elmélyítésében, valamint abban, hogy e sáfárság prófétáinak tanításai által közelebb kerüljenek Jézus Krisztushoz. Ahogy az egyház újabb kötetekkel bővíti ezt a sorozatot, az egyháztagok saját evangéliumi forráskönyv-gyűjteményt gyarapítanak otthonukban.

Ez a könyv Wilford Woodruff elnök tanításait mutatja be, aki 1889 áprilisától 1898 szeptemberéig szolgált Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként.

Egyéni tanulás

Wilford Woodruff elnök tanításainak tanulmányozása során törekedj a Lélek sugalmazására. Tartsd szem előtt Nefi sugalmazott ígéretét: „Aki szorgalmasan keres, az talál, és a Szentlélek ereje által Isten titkai feltárulnak előtte.” (1 Nefi 10:19)

Minden egyes fejezet végén megtalálható egy „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz” rész. Ezek a kérdések, ötletek és szentírás-utalások segíteni fognak Woodruff elnök szavainak megértésében és alkalmazásában. Vedd fontolóra, hogy áttekinted ezeket a fejezet elolvasása előtt! Tanulás közben gondolkodj el a következő kérdéseken is:

  • Milyen alapelvet tanít Woodruff elnök? Én mit tanulhatok ebből?

  • Hogyan segíthetnek Woodruff elnök tanításai a magánéletemben? Hogyan segíthetnek e tanítások az otthoni és egyházi feladataimban?

  • Mit kell tennem a tanultak eredményeképpen?

Tanítás ebből a könyvből

Ha tanítói elhívásod van a Segítőegyletben, elderkvórumban vagy főpapi csoportban, lehetőséged lesz tanítani ebből a könyvből. A következő irányelvek segítségedre lesznek.

Összpontosíts Woodruff elnök szavaira és a szentírásokra!

Az Úr azt parancsolta, hogy „semmi mást ne mondj[unk], mint amit a próféták és az apostolok írtak, és amit a Vigasztaló hívő imádság útján tanít nek[ünk]” (T&Sz 52:9).

Időnként talán kísértést érezhetsz arra, hogy félre tedd ezt a könyvet, és hogy egyéb anyagok használatával készülj fel a tanításra, azonban azt a feladatot kaptad, hogy Woodruff elnök szavai és a szentírások révén segíts másoknak elmélyedni az evangéliumban. Minden egyes leckét a könyvből és az egyes fejezetek végén álló szentírásokból vett idézetek köré építs fel! A lecke jelentős részét szenteld Woodruff elnök szavai felolvasásának és megbeszélésének!

Biztasd a résztvevőket, hogy a vasárnapi gyűlést megelőzően tanulmányozzák az adott fejezetet, és hozzák magukkal a könyvet! Ha előre elolvassák a fejezetet, felkészültebbek lesznek a részvételre és egymás tanítására.

Törekedj a Szentlélek útmutatására!

Amikor segítségért imádkozol és szorgalmasan felkészülsz, a Szentlélek irányítani fogja erőfeszítéseidet (lásd Alma 17:2–3; T&Sz 11:21; 42:14; 88:77–78). Elmédhez és szívedhez szóló szelíd, halk hangján segíteni fog olyan idézeteket kiválasztanod a könyvből, melyek arra indítanak másokat, hogy tanulmányozzák az evangéliumot, és éljenek aszerint.

Amikor tanítasz, imádkozz azért, hogy a Lélek ereje kísérje szavaidat és az órai megbeszélést! Nefi ezt mondta: „Amikor ugyanis az ember a Szentlélek ereje által beszél, akkor azt a Szentlélek [ereje elviszi az emberek fiainak szívébe].” (2 Nefi 33:1; lásd még T&Sz 50:13–22)

Készíts óravázlatot!

Amikor a Szentlélek tanítási ötleteket sugall, írd le azokat, hogy később is emlékezz rájuk! Tanítás előtt készíts írott vázlatot, amelyben az ötleteket lecketervbe rendezheted! Vedd fontolóra a következő négy lépés alkalmazását:

  1. Tanulmányozd a fejezetet! Olvasd el a fejezetet, hogy megismerkedj Woodruff elnök tanításaival! Kövesd az v. oldalon az „Egyéni tanulás” címszó alatt álló tanácsot!

  2. Imádságos lélekkel válaszd ki azokat a kijelentéseket, amik a leginkább hasznára válnak majd a tanulóknak! Tanulmányozd a fejezetet legalább még egyszer! Tekintsd át a vastag betűs alcímeket, melyek kiemelik a tanítandó alapelveket! Kérd az Urat, hogy vezessen, miközben kiválasztod azokat a kijelentéseket, melyek a leginkább segíthetnek az egyháztagoknak megtanulni és alkalmazni ezeket az alapelveket! Mivel minden fejezetben több információ található, mint amit egy tanóra alatt meg lehet beszélni, ne érezd úgy, hogy muszáj minden egyes alapelvet megtanítanod, vagy minden egyes kijelentést felhasználnod!

  3. Határozd el, hogyan fogod megtanítani a megállapításokat! Amikor kiválasztottad a megfelelő megállapításokat, készen állsz annak megtervezésére, hogyan fogod megtanítani azokat. Ennek során imádságos lélekkel törekedj a Szentlélek útmutatására! Keress ötleteket az egyes fejezetek végén álló „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz” részben! Ne feledd, hogy tanításodnak elő kell segítenie, hogy az egyháztagok megértsék, megbeszéljék és alkalmazzák Woodruff elnök szavait!

  4. Írj vázlatot ötleteid rendszerezésére! Egy rövid, írott vázlat segíteni fog ötleteid rendszerezésében és a lecke levezetésében. Vázlatod három fő részből álljon:

    • Bevezetés. Készíts rövid bevezetést, hogy segíts az egyháztagoknak Woodruff elnök szavaira irányítani a figyelmüket!

    • Woodruff elnök tanításainak megbeszélése. Írd le arra vonatkozó terveidet, hogy miként fogod megtanítani a kiválasztott megállapításokat! A vázlat e részét tagolhatod a fejezet vastag betűs alcímeiben álló alapelvek szerint.

    • Befejezés. Készülj fel a megbeszélt alapelvek rövid összefoglalására, valamint arra, hogy bizonyságot teszel azokról az alapelvekről! Megtervezheted azt is, miként fogsz felkérni másokat bizonyságuk megosztására.

Vezess jelentőségteljes beszélgetéseket!

Az Úr kinyilatkoztatta a hatékony tanítás alapelveit, amikor ezt mondta: „Nevezzetek ki valakit közületek tanítónak, és ne vigyétek a szót mindnyájan egyszerre; inkább egyszerre csak egy beszéljen és mindnyájan hallgassák szavát, hogyha már mind beszéltek, mindenki épülhessen mindenki szaván, és mindenkinek egyforma előjoga legyen [a beszédhez].” (T&Sz 88:122) A következő irányelvek segítségedre lehetnek abban, hogy jelentőségteljes beszélgetéseket vezess és segíts elő:

  • Törekedj a Szentlélek útmutatására! Ő bizonyos kérdések feltevésére és bizonyos embereknek a beszélgetésbe való bevonására indíthat.

  • Segíts a résztvevőknek Woodruff elnök tanításaira összpontosítani! Olvastass fel velük az ő szavaiból, hogy beszélgetés alakuljon ki, és választ tudjanak adni a kérdésekre! Udvariasan tereld vissza a megfelelő mederbe azokat a beszélgetéseket, melyek eltérnek a tárgytól!

  • Gyakran tégy bizonyságot a megbeszélt igazságokról! Kérd meg a résztvevőket, hogy ők is osszák meg bizonyságukat!

  • Amikor helyénvaló, ossz meg olyan személyes élményeket, amik a fejezetben szereplő alapelvekhez kapcsolódnak! Biztass másokat is arra, hogy a Szentlélek sugalmazása szerint osszák meg saját élményeiket!

  • Ne beszélj túl sokat! Inkább biztass másokat gondolataik megosztására, kérdések feltevésére és egymás tanítására!

  • Ne félj a csendtől egy kérdés feltevése után! A résztvevőknek gyakran időre van szükségük ahhoz, hogy gondolkodjanak vagy betekintsenek a könyvükbe, mielőtt megosztják gondolataikat, bizonyságukat és élményeiket.

  • Méltányolj minden hozzászólást! Őszinte szívvel hallgass meg mindenkit, és törekedj a résztvevők hozzászólásainak megértésére! Fejezd ki háládat az erőfeszítéseikért!

  • Ha a résztvevők több gondolatot osztanak meg, vedd fontolóra, hogy felkérsz valakit arra, hogy írja fel az ötleteket a táblára!

  • Ne vess túl hamar véget egy jó beszélgetésnek azért, hogy el tudj mondani mindent, amivel felkészültél! Az számít leginkább, hogy a résztvevők érezzék a Szentlélek hatását, és erősödjenek az evangélium szerinti élet iránti elkötelezettségükben.

A jó kérdések figyelmes tanuláshoz, megbeszéléshez és alkalmazáshoz vezethetnek. A könyv minden egyes fejezetének végén hasznos kérdések állnak a „Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz” részben. Gyakorta utalj ezekre a kérdésekre! Szükség szerint alkothatsz saját kérdéseket is. Olyan kérdéseket tegyél fel, melyek arra indítják az egyháztagokat, hogy kutassák, elemezzék és alkalmazzák Woodruff elnök tanításait, ahogy azt az alábbi példák mutatják!

A keresést sugalló kérdések arra biztatják a résztvevőket, hogy olvassák el és beszéljék meg Woodruff elnök megállapításait. Például felteheted ezt a kérdést: „Mit tanulhatunk Woodruff elnöknek az evangélium megosztásáról adott tanácsából?”

Az elemzésre indító kérdések arra biztatják a résztvevőket, hogy gondolkodjanak el Woodruff elnök tanításain, és mélyítsék el az evangélium alapelveiről való megértésüket. Például, miután a résztvevők válaszoltak a fenti kereső kérdésre, megkérdezheted: „Miért olyan örömteli élmény a misszionáriusi munka?”

Az alkalmazást elősegítő kérdések segítenek a résztvevőknek megérteni, hogyan élhetnek Woodruff elnök tanításai szerint. Például felteheted ezt a kérdést: „Milyen konkrét dolgokat tehetünk az evangélium megosztása érdekében?”

Az ebben a könyvben idézett forrásokról

Woodruff elnök ebben a könyvben található tanításai a beszédeiből, kiadott írásaiból és naplóiból vett szó szerinti idézetek. A naplóiból vett idézetekben a központozás és a bekezdésekre bontás a mai szabályokat követi. A többi idézetben megtartottuk az eredeti forrás központozását és bekezdésekre tagolását, kivéve, amikor a megfelelő érthetőség szerkesztői és tipográfiai változtatásokat kívánt. Ezért az olvasók észrevehetnek apró következetlenségeket a szövegben.