Minden idők legnagyszerűbb húsvéti története

Valószínűleg emlékeztek, hogy néhány héttel ezelőtt felolvastak az egyházközségetekben vagy gyülekezetetekben egy első elnökségi levelet. Ez a levél bejelentette, hogy a következő vasárnap, azaz húsvét vasárnapján, minden egyházközség és gyülekezet csak úrvacsorai gyűlést tart, így hagyva további időt az otthoni hódolatra, midőn a családok megemlékeznek erről a legfontosabb ünnepről.¹

Az Első Elnökség levele felkeltette a figyelmemet, és elgondolkodtatott arról, hogy a mi családunk miként ünnepelte a húsvétot az évek során. Minél többet gondolkodtam az ünnepléseinken, annál inkább eltöprengtem azon, hogy netán akaratlanul is beszűkítjük a valódi jelentését ennek az ünnepnek, amely oly központi szerepet játszik minden Jézus Krisztusban hívő számára.

Ezek a gondolatok arra indítottak, hogy eltűnődjek a különbségen aközött, ahogyan mindmáig ünnepeljük a karácsonyt, illetve a húsvétot. Decemberben valahogy képesek vagyunk a száncsengők, a díszek és az ajándékok vidámsága mellé beépíteni más, elgondolkodtatóbb hagyományokat is – amilyen a rászorulókkal való törődés, a kedvenc karácsonyi énekeink és himnuszaink éneklése, és természetesen a szentírások fellapozása és a karácsonyi történet elolvasása a Lukács 2-ből. Minden évben, amikor felolvassuk ezt a szeretett történetet egy nagy, régi bibliából, a családunk azt teszi, amit minden bizonnyal a tiétek is: törölközővel a fejünkön és a vállunkon, fürdőköpenyt húzva magunkra személyesítjük meg Józsefet, Máriát és azt a sok más embert, akik eljöttek, hogy hódoljanak a kisded Jézusnak, és így játsszuk el a Szabadító születéséről szóló becses karácsonyi történetet.

A húsvéti családi ünnepségeink azonban némileg másként szoktak alakulni. Úgy érzem, a családunk eddig jobban hagyatkozott arra, hogy istentiszteleti részvétellel biztosítsuk a húsvét jelentőségteljes, Krisztus-központú részét; majd a családunkkal közösen összegyűlve egyéb húsvéti hagyományokban is részt vettünk. Mindig is nagyon szerettem nézni, ahogy a gyermekeink – és most már az unokáink – húsvéti tojásokat keresgélnek a kertben, és élvezettel kutatják át a húsvéti kosárkáikat.

Az Első Elnökség levele azonban felnyitotta a szememet. Nem csupán arra kértek mindannyiunkat, hogy miközben megünnepeljük minden idők legfontosabb földi eseményét – Jézus Krisztus engesztelését és feltámadását –, foglaljuk bele az Úrnak kijáró áhítatot és tiszteletet is, hanem több időt is adtak ennek a megtételére a családunkkal és a barátainkkal húsvétvasárnap.

Kép

A feltámadt Szabadító

E Joseph Smith prófétától származó szavak további hátteret nyújtanak a húsvétot övező események jelentőségének: „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke.”²

Lesával megbeszéltük, mi az, amin a családunk javíthatna a húsvéti időszakban. Talán mindannyian átgondolhatjuk a kérdést, amelyet mi feltettünk magunknak: Hogyan tudnánk Jézus Krisztus feltámadását – a húsvéti történetet – ugyanolyan kiegyensúlyozottsággal, teljességgel és gazdag vallási hagyománnyal tanítani és megünnepelni, mint Jézus Krisztus születését – a karácsonyi történetet?

Úgy tűnik, mindannyian próbálkozunk. Azt figyeltem meg az utolsó napi szentek körében, hogy egyre jobban igyekeznek Krisztus-központúbb húsvétot tartani. Ebbe beletartozik a virágvasárnap és a nagypéntek nagyobb és átgondoltabb elismerése, ahogyan azt némely keresztény társvallásban is gyakorolják. Átvehetünk a világ számos tájának a kultúrájában és szokásaiban fellelhető helyénvaló, Krisztus-központú húsvéti hagyományokat is.

N. T. Wright, az Újszövetség egyik kutatója, ezt javasolta: „Tegyünk lépéseket a húsvét leleményes, új módokon való megünneplésének az irányába: a képzőművészetben, az irodalomban, a gyermekjátékokban, a költészetben, a zenében, a táncban, a fesztiválokon, a harangjátékokban, a különleges hangversenyeken. […] Ez a mi legnagyszerűbb fesztiválunk. Vegyük el a karácsonyt, és bibliai viszonylatban a Máté és Lukács legelején lévő két fejezetet veszítjük el, semmi mást. Vegyük el a húsvétot, és akkor nincs Újszövetség, nincs kereszténység.”³

Nagy becsben tartjuk a Bibliát mindazért, amit Jézus Krisztus születéséről, szolgálattételéről, keresztre feszítéséről és feltámadásáról tanít nekünk. Nincs még olyan szó, amely több reményt és nagyobb örök következményt testesít meg az egész emberiség számára, mint amely a mennyei angyal szájából hangzott el húsvét reggelén a kerti sírkamránál: „[F]eltámadott”⁴. Mélységesen hálásak vagyunk az újszövetségi szentírásokért, amelyek megőrzik a húsvét történetét, valamint a Szabadító húsvéti szolgálattételét Júdeában és Galileában.

Miközben Lesával tovább elmélkedtünk, és igyekeztünk a húsvét családi megünneplését oly módon bővíteni, hogy az még Krisztus-központúbb legyen, megbeszéltük, milyen szentírás-olvasási hagyományt vezethetnénk be a családunkkal – a Lukács 2 húsvéti megfelelőjét, ha úgy tetszik.

Aztán hirtelen a következő mennyei megvilágosodásban volt részünk: az Újszövetségben található fontos versek mellett utolsó napi szentekként egy igen figyelemreméltó húsvéti ajándékot ruháztak ránk. Ez az ajándék egy különleges tanúbizonyság a húsvéti csodáról, amely magában foglalja az egész kereszténység talán legfenségesebb húsvéti szentírásait. Természetesen a Mormon könyvére utalok, azon belül pedig arra a beszámolóra, melyben Jézus Krisztus feltámadt dicsőségében megjelenik az Újvilág lakóinak.

Joseph Smith próféta úgy jellemezte a Mormon könyvét, hogy „a leginkább hibátlan könyv a földön”⁵, mely 3 Nefi 11. fejezetétől kiindulva elmeséli a feltámadott Krisztus nefitáknál tett látogatásának a pompás történetét, azaz a Szabadító húsvéti szolgálattételét. Ezek a húsvéti szentírások bizonyságot tesznek az Úr Jézus Krisztus feltámadásáról.

E fejezetekben Krisztus elhív tizenkét apostolt; megtanítja a hegyi beszédében tanítottak nagy részét; kijelenti, hogy betöltötte Mózes törvényét; továbbá jövendöl Izráel utolsó napi egybegyűjtéséről. Meggyógyítja a betegeket, és olyan dicsőséges módon imádkozik az emberekért, hogy „nincs oly nyelv, mely el tudja mondani, és nincs oly ember, mely le tudja írni, és emberi szív elképzelni, oly nagy és bámulatos dolgokat hallottunk és láttuk Jézust beszélni, és senki nem képes elképzelni, mily nagy öröm töltötte be a lelkünket, amikor hallottuk őt értünk az Atyához imádkozni”⁶.

Kép

Jézus Krisztus megjelenik a nefitáknak.

Ezen a húsvéton a családunk a 3 Nefi 11 első 17 versére fog összpontosítani, amelyeket már ti is ismertek. Emlékeztek a Bőség földjén található templom körül összegyűlt nagy sokaságra, akik hallották az Atyaisten hangját, és látták Jézus Krisztust alászállani a mennyből, hogy a legcsodálatosabb húsvéti felhívást intézze hozzájuk:

„Keljetek fel, és jöjjetek hozzám, hogy… érezhessétek a szögek nyomait a kezeimben és a lábfejeimben, hogy tudhassátok, hogy én vagyok… az egész föld Istene, és megöltek a világ bűneiért.

És… a sokaság odament… egyenként…, és a szemükkel láttak, és a kezeikkel éreztek, és… bizonyságot tettek arról, hogy ő az…

És… egyszerre felkiáltottak, mondván:

Hozsánna! Legyen áldott a Magasságos Isten neve! És leborultak Jézus lábainál, és hódoltak neki.”⁷

Képzeljétek csak el, a templomnál lévő nefiták ténylegesen megérintették a feltámadt Úr kezeit! Reméljük, hogy a 3 Nefiben található fejezeteket pont annyira a húsvéti hagyományunk részévé fogjuk tenni, mint amennyire a Lukács 2 a karácsonyi hagyományunk része. Valójában a Mormon könyve meséli el minden idők legnagyszerűbb húsvéti történetét. Ne hagyjátok, hogy ez a legnagyszerűbb húsvéti történet elmondatlan maradjon!

Arra kérlek benneteket, hogy tekintsetek új megvilágításban a Mormon könyvére, és gondoljátok végig, hogy milyen mélyreható tanúságot tesz a feltámadott Krisztus valóságáról, valamint Krisztus tanának a gazdagságáról és mélységéről.

Feltehetjük a kérdést: Hogyan áldhatja meg jelentőségteljes módon a mi és a szeretteink életét az, ha húsvétkor Mormon könyve-beli szentírásokat olvasunk? Jobban, mint azt gondolnánk. Bármikor, amikor a Mormon könyvéből olvasunk és tanulmányozzuk azt, figyelemre méltó következményekre számíthatunk.

Nemrégiben Lesával részt vettünk egy kedves barátnőnk ravatalozásán, akinek az életét egy betegség rövidre szabta. Egybegyűltünk a családjával és a közeli barátaival, szeretetteljes emlékeket osztva meg erről a gyönyörű lélekről, aki gazdagabbá tette az életünket.

Mialatt egy kicsit távolabb álltam a koporsótól és másokkal beszélgettem, észrevettem, ahogy két elemis korú kislány lép a koporsóhoz, és lábujjhegyen állva, szemükkel épphogy elérve annak szélét, végső tiszteletüket teszik szeretett nagynénijüknél. Mivel senki más nem volt a közelben, Lesa odaosont melléjük és lehajolt hozzájuk, hogy vigaszt nyújtson és tanítsa őket. A hogylétük felől érdeklődött, és megkérdezte, tudják-e, hol van most a nagynénijük. Elmondták, milyen szomorúak, de aztán Isten e becses leányai teljes magabiztosággal a tekintetükben azt mondták, tudják, hogy a nagynénijük most már boldog, és Jézussal lehet.

Ebben a zsenge korban békességre leltek a boldogság nagyszerű tervében, és saját gyermeki módjukon tanúsították a Szabadító feltámadásának a mélyreható valóságát és egyszerű szépségét. Ezt olyan szerető szülők, családtagok és elemis vezetők gondos tanítása miatt tudták a szívükben, akik elültették a Jézus Krisztusba és az örök életbe vetett hit magját. Számos olyan igazság, amelyeket e kislányok a korukhoz képest nagyon bölcsen megértettek, a feltámadt Szabadító húsvéti üzenetén és szolgálattételén, valamint a Mormon könyvében feljegyzett próféták szavain keresztül érkezett hozzánk.

Megfigyeltem, hogy amikor Russell M. Nelson elnök olyan valakinek ajándékoz egy Mormon könyvét, aki nem a mi hitünket vallja, beleértve a világ vezetőit is, akkor gyakran fordul a 3 ‏Nefihez, és olvas fel nekik a feltámadt Krisztus megjelenéséről a nefitáknak. E cselekedetével az élő próféta lényegében tanúságot tesz az élő Krisztusról.

Addig nem állhatunk Jézus Krisztus tanúiként, amíg nem tudunk tanúságot tenni Őróla. A Mormon könyve azért Jézus Krisztus egyik tanúja, mert szent oldalain egyik próféta a másik után tanúsítja nemcsak azt, hogy Krisztus el fog jönni, hanem azt is, hogy Ő már el is jött.

Itt tartom a kezemben a Mormon könyve egyik első kiadású példányát. Ez mindig nagyon megindít. A felnőtt életem nagy részében elbűvölt, lenyűgözött és elkápráztatott, mi mindent tett az ifjú Joseph Smith azért, hogy lefordítsa és kiadja ezt a szentíráskötetet. Döbbenetes végiggondolni, mennyi csodának kellett hozzá megtörténnie.

De nem ezért hat meg engem ez a könyv, hanem azért, mert ez a könyv a földön valaha megjelent bármelyik könyvnél jobban tesz tanúságot Jézus Krisztus életéről, szolgálattételéről, tanításairól, engeszteléséről és feltámadásáról. Drága fivéreim és nővéreim! Ha rendszeresen tanulmányozzátok ezt a Jézus Krisztusról szóló könyvet, az meg fogja változtatni az életeteket. Új lehetőségeket tár majd fel előttetek. Növelni fogja a reménységeteket, és jószívűséggel tölt el benneteket. Legfőképpen pedig építi és megerősíti a Jézus Krisztusba vetett hiteteket, és biztos tudással áld majd meg benneteket arról, hogy Ő és a mi Atyánk ismernek és szeretnek benneteket, és azt akarják, hogy hazataláljátok, mégpedig a nagybetűs otthonotokba.

Kedves fivérek és nővérek! Eljött az idő, melyről a régi próféták jövendöltek, „amikor egy Szabadító ismerete elterjed minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép között”⁸. A saját szemünkkel látjuk ennek a jövendölésnek a beteljesedését, a Mormon könyvében található, Jézus Krisztusról szóló tanúság által.

Kép

Az Úr Jézus Krisztus

Egy könyv sem tesz többet azért, hogy megmutassa:

• Jézus Krisztusnak köszönhetően minden megváltozott.

• Neki köszönhetően minden jobb.

• Neki köszönhetően az élet kezelhető – különösen a fájdalmas pillanatok.

• Neki köszönhetően minden lehetséges.

Az Atyaisten által bemutatott, feltámadt Szabadítóként tett látogatása egy kiemelkedően dicsőséges és diadalmas húsvéti üzenet. Segíteni fog a családtagjainknak abban, hogy személyes bizonyságot szerezzenek Jézus Krisztusról mint Szabadítónkról és Megváltónkról, aki szétszakította a halál kötelékeit.

Zárásként bizonyságomat teszem a Mormon könyve igaz voltáról, valamint Jézus Krisztusról, az élő Isten Fiáról. Jézus Krisztus nevében, ámen.