Általános konferencia
Jézus Krisztus tanításai
2023. áprilisi általános konferencia


Jézus Krisztus tanításai

A szentírásokat azért kaptuk, hogy utat mutassanak az életünknek. A mai üzenetem a Szabadítónk szavaiból vett válogatás – abból, amit mondott.

Hiszünk Krisztusban. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként Őneki hódolunk, és követjük a szentírásokban lévő tanításait.

A bukás előtt Mennyei Atyánk közvetlenül szólt Ádámhoz és Évához. Később az Atya a Szabadítónkként és Megváltónkként mutatta be az Ő Egyszülött Fiát, ezt parancsolva nekünk: „Halljátok őt!”1 Ebből arra következtetünk, hogy Istennek, avagy az Úrnak a szentírásokban feljegyzett szavai szinte mindig Jehova, a mi feltámadt Urunk, Jézus Krisztus szavai.2

A szentírásokat azért kaptuk, hogy utat mutassanak az életünknek. Amint azt Nefi próféta tanította, lakmározzunk „Krisztus szavain; mert íme, Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek.”3 A Jézus halandó szolgálattételeiről beszámoló szentírások nagy része azt írja le, hogy Ő mit tett. A mai üzenetem a Szabadítónk szavaiból vett válogatás – abból, amit mondott. Ezek az Újszövetségben – ideértve Joseph Smith sugalmazott kiegészítéseit –, valamint a Mormon könyvében feljegyzett szavak. Nagy részüknél megtartottam azt a sorrendiséget, amelyben Szabadítónk mondta őket.

„Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”4

„…áldottak mindazok, akik éhezik és szomjazzák az igazlelkűséget, mert el fogja tölteni őket a Szentlélek.”5

„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.”6

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!

Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.”7

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.”8

„Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.

Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”9

„Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.”10

„Ne e világ dolgaira törekedjetek tehát, hanem először Isten királyságának a felépítésére törekedjetek, és az ő igazlelkűségének a megalapozására, és mindezen dolgok is megadatnak nektek.”11

„A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.”12

„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.”13

„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”14

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”15

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

És most ahhoz, hogy valaki felvegye keresztjét, tagadja meg magát minden istentelenségtől, és minden világi vágyakozástól, és tartsa be a parancsolataimat.”16

„Hagyjátok tehát a világot, és mentsétek meg a lelketeket; mert mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megszerzi, és az ő lelkét elveszíti? Avagy mit adjon az ember cserébe az ő lelkéért?”17

„Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?”18

„Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.”19

„Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.”20

„Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;

És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.”21

„[A nagy parancsolat a törvényben ez:] Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”22

„A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”23

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”24

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.”25

„Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!”26

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”27

A Szentföldön végzett szolgálattétele után Jézus Krisztus megjelent az igazlelkűeknek az amerikai földrészen. Íme néhány az ott elmondott szavaiból:

„Íme, én vagyok Jézus Krisztus, Isten Fia. Én teremtettem az egeket és a földet, és minden dolgot, ami azokon van. Én a kezdettől fogva az Atyával voltam. Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; és az Atya énbennem dicsőítette meg az ő nevét.”28

„Én vagyok a világ világossága és élete. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.

És vérontást ne ajánljatok fel nekem többé; igen, hagyjatok fel áldozataitokkal és égő felajánlásaitokkal, mert egyetlen áldozatotokat és égő felajánlásotokat sem fogom elfogadni.

És áldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket. És aki megtört szívvel és töredelmes lélekkel jön hozzám, azt tűzzel és a Szentlélekkel fogom megkeresztelni…

Íme, én azért jöttem a világra, hogy megváltást hozzak a világnak, hogy megszabadítsam a világot a bűntől.”29

„És ismét csak azt mondom nektek, hogy bűnbánatot kell tartanotok és meg kell keresztelkednetek a nevemben, és olyanokká kell lennetek, mint egy kisgyermek, vagy különben semmiképpen nem örökölhetitek Isten királyságát.”30

„Azt akarom tehát, hogy legyetek tökéletesek, éppen úgy, ahogyan én, vagy Atyátok, aki a mennyben van, tökéletes.”31

„Bizony, bizony mondom nektek, mindig legyetek éberek és imádkozzatok, hogy ne kísértsen meg benneteket az ördög, és ne vigyen el fogolyként benneteket.”32

„Mindig imádkozzatok tehát az Atyához az én nevemben”33.

„Tehát amit csak tesztek, azt az én nevemben tegyétek; tehát az én nevemen nevezzétek az egyházat”34.

„Íme, megadtam nektek az evangéliumomat, és ez az evangélium, amit megadtam nektek – hogy eljöttem a világra, hogy Atyám akaratát tegyem, mert az én Atyám küldött engem.

És Atyám azért küldött el engem, hogy felemeltethessem a keresztre; és miután felemeltettem a keresztre, hogy minden embert magamhoz vonzhassak, hogy …cselekedeteik szerint megítéltethessenek, vajon jók vagy gonoszak voltak-e.”35

„Most ez a parancsolat: Tartsatok bűnbánatot, mind ti földnek szélei, és jöjjetek hozzám és keresztelkedjetek meg az én nevemben, hogy a Szentlélek befogadása megszentelhessen benneteket, hogy szeplőtelenül állhassatok előttem az utolsó napon.”36

Hiszünk Krisztusban. Azzal zárom, amit arról mondott, hogyan ismerjük meg és kövessük a tanításait:

„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”37

Megerősítem ezen tanítások igazságát, Jézus Krisztus nevében, ámen.