Élő próféta az utolsó napokra

Kisfiú koromban szerettem a szombatokat, mert minden, amivel aznap foglalatoskodtam, egy kalandnak tűnt. De akármit is csináltam, azt mindig megelőzte a legfontosabb dolog a világon: rajzfilmeket nézni a tévében. Egy ilyen szombat reggel, amint a tévé előtt álltam és váltogattam a csatornákat, azt vettem észre, hogy a remélt rajzfilm helyett Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza általános konferenciáját közvetítik. Miközben a tévére szegezett tekintettel panaszkodtam, amiért nincs rajzfilm, megláttam egy szép karosszékben ülő, ősz hajú, öltönyös-nyakkendős férfit.

Volt benne valami különleges, ezért megkérdeztem a legidősebb bátyámat, hogy ki az.

Azt felelte, hogy David O. McKay elnök, aki egy próféta.

Emlékszem, hogy éreztem valamit, és valahogy tudtam, hogy ő egy próféta. Ezután, mivel rajzfilmőrült kisfiú voltam, átkapcsoltam egy másik csatornára. De soha nem felejtettem el, mit éreztem a kinyilatkoztatás azon röpke, váratlan pillanatában. Ha a prófétáról van szó, néha elég egy pillanat, hogy tudjuk.¹

Amikor kinyilatkoztatás által tudjuk, hogy van egy élő próféta a földön, az mindent megváltoztat.² Arra indítja az embert, hogy ne foglalkoztassa annak az eldöntése, vajon a próféta mikor szól éppen prófétaként, vagy hogy valaha is igazolva vagyunk-e valamely prófétai tanács elutasításában.³ Az ilyen kinyilatkoztatott tudás arra szólít, hogy bízzunk meg az élő próféta tanácsában, még akkor is, ha nem teljesen értjük azt.⁴ Elvégre egy tökéletes és szerető Mennyei Atya választotta azt a mintát, hogy egy prófétán keresztül nyilatkoztatja ki az igazságot a gyermekeinek – egy olyan valakin keresztül, aki soha nem törekedett erre a szent elhívásra, és aki a mi segítségünk nélkül is tudatában van a saját tökéletlenségeinek.⁵ A próféta egy olyan ember, akit Isten személyesen készített fel, hívott el, igazított helyre, sugalmazott, feddett meg, szentelt meg és támogatott.⁶ Ezért nem jelent számunkra soha lelki kockázatot a prófétai tanács követése.

Akár tetszik, akár nem, valamilyen módon mindannyiunkat kiválasztották a földi élet előtti létben arra, hogy ezekben az utolsó napokban szülessünk meg. Két tény kapcsolódik az utolsó napokhoz. Az első tény az, hogy Krisztus egyháza újra visszaállíttatik a földre. A második pedig az, hogy a dolgok egészen emberpróbálóvá válnak. A szentírások kinyilatkoztatják, hogy az utolsó napokban „nagy jégeső küldetik el, hogy elpusztítsa a föld termését”⁷, csapások lesznek⁸, és „háborúk… és háborúk hírei… [hallatszanak], és az egész földön zűrzavar lesz… és megsokasodik a gonoszság”⁹.

Gyermekkoromban megrémítettek ezek az utolsó napokról szóló jövendölések, és imádkozásra késztettek azért, hogy a második eljövetel ne az én életemben következzen be – megjegyzem, eddig ez nagyjából teljesült is. Most azonban az ellenkezőjéért imádkozom, mert bár a megjövendölt kihívások biztosan bekövetkeznek,¹⁰ az Ő minden teremtménye biztonságban lakozik majd,¹¹ amikor Krisztus visszatér, hogy uralkodjon.

A világban fennálló jelenlegi állapotok néhányakban riadalmat keltenek. Isten szövetséges gyermekeiként nem kell ide-oda kapkodnunk, hogy tudjuk, miként igazodjunk el ezekben a nehéz időkben. Nem kell félnünk.¹² A tan és a tantételek, amelyeket követnünk kell ahhoz, hogy lelkileg túléljünk és fizikailag kitartsunk, megtalálhatóak az élő próféta szavaiban.¹³ Ezért mondta M. Russell Ballard elnök, hogy „nem csekély dolog, …hogy egy próféta van közöttünk”¹⁴.

Russell M. Nelson elnök tanúságát tette, hogy „Isten régóta meglévő mintája, mely alapján prófétákon keresztül tanítja gyermekeit, bizonyosságot ad nekünk, hogy Ő megáldja minden egyes prófétáját, és megáldja azokat is, akik megfogadják a prófétai tanácsot”¹⁵. A kulcs tehát az élő próféta követése.¹⁶ Fivérek és nővérek! A régi képregényfüzetekkel és a veterán autókkal ellentétben a prófétai tanítások nem válnak egyre értékesebbé a korral. Ezért nem szabadna arra törekednünk, hogy a múlt prófétáinak a szavait felhasználva elvessük az élő próféták tanításait.¹⁷

Nagyon szeretem a Jézus Krisztus által alkalmazott példázatokat, amelyekkel evangéliumi tantételeket tanított. Szeretnék ma délelőtt megosztani veletek egy afféle valós életből vett példázatot.

Egy nap besétáltam az egyház központjában lévő étkezdébe, hogy megebédeljek. Miután vettem egy tálca ételt, beléptem az ebédlőrészbe, és észrevettem, hogy az egyik asztalnál ott ül az Első Elnökség mindhárom tagja, mellettük pedig egy üres szék. Bátortalanságomban gyorsan más irányba indultam, de aztán meghallottam prófétánk, Russell M. Nelson elnök hangját: „Allen, itt egy üres hely. Gyere, ülj ide hozzánk!” Így hát odaültem.

Az étkezés vége felé meglepetésemre egy hangos reccsenést hallottam, és amikor felnéztem, láttam, ahogy Nelson elnök visszazárja a vizespalackját, miután előzőleg felállította és összepréselte azt.

Dallin H. Oaks elnök megkérdezte, amit én is tudni szerettem volna: „Nelson elnök, miért préselted össze a műanyag vizespalackodat?”

Így felelt: „Hogy megkönnyítsem az újrahasznosítandó anyagokat kezelő emberek dolgát, mert így kevesebb helyet foglal el a szelektív hulladékgyűjtőben.”

Miközben a válaszán elmélkedtem, újabb reccsenésre lettem figyelmes. Jobbra pillantottam, és láttam, hogy Oaks elnök ugyanúgy összepréseli a műanyag vizespalackját, mint Nelson elnök. Aztán balról is zajt hallottam, és Henry B. Eyring elnök is épp összepréselte a műanyag vizespalackját, bár ő egy másfajta módszerrel, a fekvő palackkal tette ezt, ami több erőfeszítést igényelt, mint egy álló palacknál. Ezt észrevéve Nelson elnök kedvesen megmutatta neki az állópalack-módszert a könnyebb összepréselés érdekében.

Ezen a ponton odahajoltam Oaks elnökhöz, és halkan megkérdeztem: „A műanyag vizespalack összepréselése valami új újrahasznosítási követelmény az ebédlőben?”

Oaks elnök mosollyal az arcán így válaszolt: „Nos, Allen, az embernek követnie kell a prófétát.”

Biztos vagyok benne, hogy Nelson elnök aznap nem egy újrahasznosításon alapuló új tant jelentett ki az ebédlőben, azonban van mit tanulnunk abból, ahogy Oaks elnök és Eyring elnök azonnal reagált¹⁸ Nelson elnök azon példájára és figyelmességére, mellyel egy jobb módszert segített megtanítani az érintetteknek.¹⁹

Jó néhány évvel ezelőtt Neal A. Maxwell elder megosztott pár olyan megfigyelést és tanácsot, amelyek prófétai szempontból tökéletesen vonatkoznak napjainkra:

„Az előttünk álló hónapokban és években lesznek olyan események, amelyek valószínűleg minden egyes egyháztagtól megkívánják annak az eldöntését, hogy követik-e az Első Elnökséget. Az egyháztagoknak egyre nehezebb lesz majd tétovázniuk két véleményalkotás között. […]

Szólaljunk meg, hogy világosak legyenek a választási lehetőségek, meghagyva másoknak, hogy cselekedjenek a saját akaratuk szerint a prófétai tanács hallatán. […]

Jézus azt mondta, hogy amikor a fügefákon kihajtanak a levelek, »közel van a nyár«. […] Ha egyszer figyelmeztetve lettünk, hogy nyakunkon a nyár, akkor ne panaszkodjunk a hőség miatt!”²⁰

A felnövekvő nemzedék egy olyan korban nő fel, amikor több a fügefalevél, és a hőség is egyre nagyobb. Ez a tény súlyosabb felelősséget ró a már felnőtt nemzedékre, különösen a prófétai tanácsok követése terén. Amikor a szülők figyelmen kívül hagyják az élő próféta tanácsát, akkor nemcsak elveszítik a nekik megígért áldásokat, hanem ami még ennél is tragikusabb, a gyermekeiket is arra tanítják, hogy amit a próféta mond, az jelentéktelen, vagy hogy a prófétai tanácsból úgy lehet válogatni, mint egy svédasztalról, tekintet nélkül arra, hogy az milyen lelki alultápláltságot eredményez.

Richard L. Evans elder egyszer az alábbi megfigyelést tette: „Vannak olyan szülők, akik tévesen úgy érzik, egy kicsit hátradőlhetnek, ami a viselkedést és a megfelelést illeti…, hogy kicsit lazábbra vehetik az alapvető dolgokat anélkül, hogy befolyásolnák vele a családjukat és a családjuk jövőjét. De ha a szülő egy kicsit is letér az útról, a gyermekek valószínűleg még túl is fognak tenni a szülői példán.”²¹

Olyan nemzedékként, amelynek az a szent megbízása, hogy felkészítse a felnövekvő nemzedéket a megjövendölt szerepére az utolsó napokban,²² mely szerepet egy olyan korban kell betölteni, amikor az ellenség befolyása elérte a csúcspontját,²³ nem lehetünk a zavarodottság forrása a prófétai tanácsok követésének a fontosságát illetően. Pontosan ez a tanács teszi lehetővé a felnövekvő nemzedék számára, hogy meglássák „az ellenséget, mikor az még távol [van]”, és akkor felkészülhetnek arra, hogy ellenálljanak a támadásának.²⁴ Ha a prófétai tanácsra aprónak tűnő eltérésekkel, csendes hanyagsággal vagy suttogva elhangzó bírálatokkal válaszolunk, az számunkra talán csak azt eredményezi, hogy a szövetség ösvényének veszélyesen a szélén fogunk lépkedni; amikor azonban az ellenség felnagyítja e válaszainkat a felnövekvő nemzedék életében, akkor azok arra késztethetik őket, hogy teljesen elhagyják az ösvényt. Ez a következmény túl nagy ár lenne a nemzedékük számára.²⁵

Néhányan talán úgy érzitek, hogy kudarcot vallottatok a Russell M. Nelson elnök tanácsai követésére tett erőfeszítéseitekben. Ha ez így van, akkor tartsatok bűnbánatot, és kezdjétek el újra követni Isten választott prófétájának a tanácsát. Ne hagyjátok, hogy a gyermeteg rajzfilmek eltereljék a figyelmeteket, és bízzatok az Úr felkentjében. Örvendezzetek, mert újra „van próféta Izráelben”²⁶.

Még ha bizonytalanok is vagytok, tanúságomat teszem, hogy ki tudjuk bírni az utolsó napok hőségét, sőt, még fejlődni is tudunk a hőség közepette. Az utolsó napoknak vagyunk a szentjei, és ezek nagyszerű napok. Izgatottan vártuk, hogy ebben az időben jöjjünk a földre, bízva abban, hogy az Úr nem hagy majd minket megbotlani, amikor szembekerülünk az ellenség egyre sötétebb és zavarosabb ködeivel,²⁷ hanem inkább tanácsot és útmutatást kapunk attól, aki felhatalmazással bír arra, hogy azt mondja nekünk és az egész világnak: „Így szól az Úr Isten”²⁸. Annak a prófétának a szent nevében, akit Isten támasztott, Izráel Szentjének²⁹, mégpedig Jézus Krisztusnak a nevében, ámen.