Az Úr Jézus Krisztus szolgálattételre tanít bennünket

Az Úr Jézus Krisztus azt mondta:

„Én vagyok a Jó Pásztor: a Jó Pásztor életét adja a juhokért.

A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.”¹

A szentírások görög nyelvű változatában a jó jelző itt gyönyörűt és fenségeset is jelent. Ma a Jó Pásztorról, a Gyönyörű Pásztorról, a Fenséges Pásztorról, méghozzá Jézus Krisztusról szeretnék szólni.

Az Újszövetség a „nagy pásztor”², a „főpásztor”³, valamint a „lelkünk pásztora és felvigyázója”⁴ megnevezésekkel illeti Őt.

Az Ószövetségben Ésaiás ezt írja: „Mint pásztor, nyáját úgy legelteti”⁵.

A Mormon könyve „a jó pásztor”⁶, valamint a „nagy és igaz pásztor”⁷ nevekkel illeti.

A Tan és szövetségekben ezt mondja magáról: „Közöttetek vagyok tehát, és én vagyok a jó pásztor”⁸.

Napjainkban Russell M. Nelson elnök kijelentette, hogy „a jó pásztor szeretetteljesen törődik a nyájának összes juhával, mi pedig az Ő igaz bojtárai vagyunk. Kiváltságunkban áll a saját szeretetünkkel kiegészítve közvetíteni az Ő szeretetét a barátainknak és a felebarátainknak – úgy táplálva, látva el és gondozva őket, ahogyan azt a Szabadító elvárja tőlünk.”⁹

Nelson elnök nemrég azt mondta: „Az Úr igaz és élő egyházát mindig is egy olyan szervezett erőfeszítés fogja fémjelezni, mely az Isten egyes gyermekeinek és a családjuknak nyújtandó szolgálattételre irányul. Mivel ez az Ő egyháza, szolgáiként mi is az egyénre irányítjuk szolgálattételünket, éppen úgy, ahogyan Ő is tette. Szolgálattételünket az Ő nevében, az Ő hatalmával és felhatalmazásával, és az Ő szeretetteljes kedvességével fogjuk végezni.”¹⁰

Amikor a farizeusok és az írástudók az Úr ellen zúgolódtak, „mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velök együtt eszik”¹¹, Ő három gyönyörű történet elmesélésével válaszolt, amelyek az elveszett juh, az elveszett drakhma, valamint a tékozló fiú példázataként váltak ismertté.

Érdekes felfigyelni arra, hogy Lukács evangélista e három történet bevezetésekor egyes számban használja a példázat szót, nem pedig többes számban.¹² Úgy tűnik, az Úr ugyanazt az egyedi leckét tanítja mindhárom történettel. A történetekben más-más számok szerepelnek: 100 juh, 10 drakhma, illetve 2 fiú.

Azonban mindegyik történet sarkalatos pontja az egy. Ebből a számból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy akár 100 elder, illetve leendő elder bojtárai vagyunk az elderek kvórumában, akár 10 fiatal nő tanácsadói vagy 2 elemis gyermek tanítói, mégis mindig egyenként, személyesen gondoskodunk róluk, szeretjük őket, illetve részesítjük őket szolgálattételben. Soha nem mondjuk azt, hogy „milyen balga ez a juh”, vagy „végül is valójában semmi szükségem arra a drakhmára”, illetve „milyen lázongó ez a fiú”. Ha megvan bennünk „Krisztus tiszta szeretete”¹³, akkor az elveszett juh történetében szereplő emberhez hasonlóan otthagyjuk „a kilenczvenkilenczet”, és elmegyünk „az elveszett után, mígnem megtalálj[uk] azt”¹⁴. Avagy az elveszett drakhma történetében szereplő asszonyhoz hasonlóan gyertyát gyújtunk, kiseperjük a házat, és gondosan keressük, míg meg nem találjuk azt.¹⁵ Ha velünk van „Krisztus tiszta szeretete”, akkor követjük a tékozló fiú példázatában szereplő apa példáját, aki „mikor pedig még távolt volt [az ő fia], meglátá őt…, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt”¹⁶.

Át tudjuk érezni az egyetlen juhot elvesztő férfi szívében lévő sürgetést? Vagy az egyetlen drakhmát elvesztő asszony szívében lévő sürgetést? Vagy a tékozló fiú atyjának a szívében lévő kimondhatatlan szeretetet és könyörületet?

A feleségemmel, Maria Isabellel Közép-Amerikában szolgáltunk, és Guatemalaváros volt az állomáshelyünk. Itt találkoztunk Juliával, az egyház egyik hithű tagjával. Az a benyomásom támadt, hogy a családjáról kérdezzem őt. Édesanyja 2011-ben hunyt el rákban. Édesapja egykor hithű vezető volt a cövekében, sok éven át szolgált püspökként, illetve a cövekelnöke tanácsosaként. Az Úr igaz bojtára volt. Julia elmondta, milyen fáradhatatlan erőfeszítéseket tett mások meglátogatására és szolgálatára. Valóban örömmel táplálta és gondozta az Úr drága juhait. Újraházasodott, és tevékeny maradt az egyházban.

Néhány évvel később azonban elvált, és újra egyedül kellett egyházi gyűlésekre járnia. Nem találta a helyét, és úgy érezte, hogy néhányan neheztelnek rá a válása miatt. Nem járt többé istentiszteletre, és elutasító lelkiség költözött a szívébe.

Julia elismerő szavakkal beszélt erről a csodálatos juhászbojtárról, mint keményen dolgozó, szeretetteljes és együttérző emberről. Élénken emlékszem, milyen sürgető érzés szállt meg, amikor róla mesélt. Szerettem volna tenni valamit ezért a férfiért, aki éveken keresztül oly sokakért oly sok mindent tett.

A lány megadta az apja mobilszámát, én pedig hívogatni kezdtem őt, remélve, hogy lehetőségem lesz személyesen találkozni vele. Több héten keresztül sokszor hívtam sikertelenül, míg egy nap végre felvette a telefont.

Elmondtam neki, hogy találkoztam a lányával, Juliával, és lenyűgözött az, ahogyan ő oly sok éven át szolgálta és szerette az Úr becses juhait. Nem számított rá, hogy ezt fogja hallani valakitől. Elmondtam neki, hogy nagyon szeretnék szemtől szemben, személyesen beszélgetni vele. Megkérdezte, hogy mi lenne a célja egy ilyen találkozónak. Azt feleltem, hogy nagyon szeretnék találkozni egy ilyen csodálatos hölgy édesapjával. Ezt pár másodpercnyi csend követte a telefonban, mely egy örökkévalóságnak tűnt számomra. Aztán egyszerűen azt kérdezte: „Mikor és hol?”

Aznap, amikor találkoztunk, megkértem, hogy meséljen néhány élményéről az Úr becses juhainak a meglátogatása és szolgálata kapcsán. Miközben felidézett néhány megható történetet, észrevettem, hogy megváltozik a hanghordozása, és visszatér az a lelkiség, amelyet bojtárként oly sokszor érzett már. Könnyek szöktek a szemébe. Tudtam, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, de nem tudtam, mit mondjak. Az elmémben így imádkoztam: „Atyám, segíts!”

Hirtelen azon kaptam magam, hogy ezt mondom neki: „Florian fivér! Az Úr szolgájaként elnézést kérek azért, hogy nem álltunk melletted. Kérlek, bocsáss meg nekünk! Adj még egy esélyt, hogy megmutassuk: szeretünk. Szükségünk van rád. Fontos vagy nekünk.”

A következő vasárnap visszatért. Hosszan elbeszélgetett a püspökével, és tevékeny maradt. Néhány hónappal később elhunyt – azonban előtte visszatért. Visszatért. Tanúsítom, hogy a Szabadító segítségével képesek vagyunk úgy szeretni az Ő becses juhait és szolgálattételt nyújtani nekik, ahogyan azt Ő tenné. Éppen ezért Guatemalavárosban az Úr Jézus Krisztus visszavezetett a nyájába még egyet az Ő becses juhai közül. Valamint egy olyan leckét tanított nekem a szolgálattételről, melyet nem feledek. A Jó Pásztor, a Gyönyörű Pásztor, a Fenséges Pásztor, méghozzá az Úr Jézus Krisztus nevében, ámen.