A negyedik nap elteltével

Amint azt már délelőtt hallhattuk, ma virágvasárnap van: a nap, amikor a Szabadító diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, és kezdetét vette a nagy engesztelését megelőző szent hét, melynek a része volt az Ő szenvedése, keresztre feszítése és feltámadása.

Nem sokkal a városba történő megjövendölt belépése előtt Jézus Krisztust éppen teljesen lefoglalta a szolgálattétele, amikor hírt kapott drága barátaitól, Máriától és Mártától: fivérük, Lázár, beteg.¹

Noha Lázár betegsége súlyos volt, az Úr „két napig marada azon a helyen, a hol vala. Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.”² Mielőtt útnak indultak barátai betániai otthonába, félreérthetetlenül „monda nékik Jézus: Lázár megholt”³.

Amikor Jézus Betániába érkezett, és találkozott először Mártával, majd Máriával, mindketten – talán a kései érkezése miatt bosszankodva – e szavakkal üdvözölték: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”⁴ Márta azt is hozzátette: „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.”⁵

Ez a négy nap jelentőségteljes volt Mária és Márta számára. Az akkori rabbinikus felfogások némelyike úgy tartotta, hogy a halottak lelke három napig a testtel marad, reményt nyújtva arra, hogy az élet még lehetséges. A negyedik napra azonban ez a remény szertefoszlik, talán azért, mert a test bomlásnak indul és „immár szaga van”⁶.

Mária és Márta kétségbe voltak esve. Amikor „Jézus… látja vala, hogy [Mária] sír…, elbúsula lelkében és igen megrendüle.

És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!”⁷

Ebben a pillanatban már láthatjuk is a Szabadító halandó szolgálatának az egyik nagy csodatételét. Az Úr először ezt mondta: „Vegyétek el a követ.”⁸ Majd miután hálát adott Atyjának, „fennszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!

És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”⁹

Máriához és Mártához hasonlóan nekünk is lehetőségünk van megtapasztalni a halandóság egészét, még a bánatot¹⁰ és a gyengeséget¹¹ is. Mindegyikünk meg fogja tapasztalni a szívfájdalmat, mely egy szerettünk elvesztését kíséri. Halandó utazásunk része lehet saját betegségünk vagy egy szerettünk bénító betegsége; depresszió, szorongás vagy egyéb mentálhigiénés kihívások; pénzügyi nehézségek; árulás; bűn. Ezekhez pedig olykor a reménytelenség érzése társul. Velem sincs ez másképp. Hozzátok hasonlóan én is megtapasztaltam számtalan kihívást, amelyre ebben az életben számíthatunk. Közel áll hozzám ez a történet a Szabadítóról és az, amit az Ővele való kapcsolatunkról tanulok belőle.

Legnagyobb aggodalmaink idején Máriához és Mártához hasonlóan mi is a Szabadítót keressük, vagy az Atyához fordulunk isteni beavatkozásért. Lázár története olyan tantételeket tanít nekünk, amelyeket egyéni kihívásainkkal szembenézve a saját életünkre vonatkoztathatunk.

Mire a Szabadító Betániába ért, már senki nem remélte, hogy Lázárt meg lehet menteni – hiszen négy nap eltelt, és ő elment. Néha a saját kihívásaink közepette úgy érezhetjük, hogy Krisztus túl sokáig késlekedik, és talán meginog a reményünk és a hitünk. Tanúságom és bizonyságom az, hogy amikor Jézus Krisztusba vetett hittel haladunk előre, a negyedik nap mindig el fog érkezni. Ő mindig eljön, hogy segítsen vagy felélessze a reményeinket. Ezt ígérte:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek”¹².

„Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.”¹³

Néha úgy tűnhet, hogy Ő nem jön el egészen a jelképes negyedik napig, amikor látszólag már oda minden remény. De miért oly későn? Thomas S. Monson elnök ezt tanította: „Mennyei Atyánk, aki oly sok mindent ad nekünk, amiben gyönyörködhetünk, azt is tudja, hogy tanulni és növekedni és erősödni fogunk, amikor szembenézünk azokkal a próbatételekkel – és túléljük azokat –, amelyeken által kell haladnunk”¹⁴.

Még Joseph Smith prófétának is volt egy óriási negyednapos tapasztalata. Emlékeztek a könyörgésére? „Ó Isten, hol vagy? És hol van a sátor, mely rejtekhelyedet fedi?”¹⁵ Az Úrban bízva hasonló válaszra számíthatunk: „Fiam [vagy lányom], békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak”¹⁶.

Lázár története egy másik üzenetet is rejt azt illetően, hogy nekünk mi lehet a szerepünk a hőn áhított isteni közbeavatkozásban. Amikor Jézus a sírhoz ért, először azt mondta az ott lévőknek: „Vegyétek el a követ”¹⁷. Nem tudta volna-e a Szabadító erőfeszítés nélkül, a birtokában lévő hatalommal Ő maga csodálatos módon elmozdítani a követ? Ez lenyűgöző látvány és felejthetetlen élmény lehetett volna, mégis azt mondta az ott lévőknek: „Vegyétek el a követ!”

Másodszor, az Úr „fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!”¹⁸ Nem lett volna-e még lenyűgözőbb, ha maga az Úr csodálatos módon eleve a bejárathoz állítja Lázárt, hogy a kő elgörgetésével a tömeg azonnal megláthassa őt?

Harmadszor, amikor Lázár végül előjött, „lábain és kezein kötelékekkel [volt] megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva. [És] monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”¹⁹. Biztos vagyok benne, hogy az Úr képes lett volna megtenni, hogy Lázár már tisztán és megközelíthetően álljon ott a bejáratnál, a temetési gyolcsai pedig szépen össze legyenek hajtogatva.

Miért emelem ki ezeket a részleteket? E három dolog mindegyikében volt valami közös: egyik sem követelte meg Krisztus isteni hatalmának a használatát. Amit a tanítványai maguk is meg tudtak tenni, arra nekik adott utasítást. A tanítványok kétségtelenül képesek voltak maguk elgörgetni a követ; a feltámadása után Lázár képes volt felkelni és odaállni a barlang nyílásához; és azok, akik szerették Lázárt, teljességgel képesek voltak segíteni levenni a temetési gyolcsait.

Ám egyedül Krisztusnak volt hatalma és felhatalmazása Lázárt feltámasztani a halálból. Az a benyomásom, hogy a Szabadító elvárja tőlünk minden tőlünk telhető megtételét, Ő pedig megteszi majd azt, amire csak Ő képes.²⁰

Tudjuk, hogy „[az Úr Jézus Krisztusba vetett] hit a cselekvés tantétele”²¹, és hogy „csodák nem szülnek hitet, viszont erős hit alakul ki azáltal, ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus evangéliumának. Más szóval, a hit igazlelkűségből ered.”²² Amikor szent szövetségek megkötése és megtartása által azon vagyunk, hogy igazlelkűen cselekedjünk, valamint Krisztus tanát alkalmazzuk az életünkben, akkor a hitünk nemcsak arra lesz elég, hogy elvigyen minket a negyedik napig, hanem az Úr segítségével képesek leszünk elmozdítani az utunkba kerülő köveket is, felkelni a kétségbeesésből, és levetni magunkról mindazt, ami gúzsba köt. Bár az Úr elvárja tőlünk, hogy „tegyük meg… mindazon dolgokat, melyekre erőnkből telik”²³, tartsuk szem előtt, hogy Ő meg fogja adni a szükséges segítséget mindezen dolgokban, ha bízunk Őbenne.

Hogyan tudunk köveket elmozdítatni, és az Ő sziklájára építeni?²⁴ Megfogadhatjuk a próféták tanácsait.

Például tavaly októberben Russell M. Nelson elnök arra kért minket, hogy vállaljunk felelősséget a saját bizonyságunkért a Szabadítóról és az Ő evangéliumáról, munkálkodjunk érte és gondozzuk, tápláljuk igazsággal, és kerüljük a beszennyezését a hitetlenek hamis bölcseleteivel. Ezt ígérte mindegyikünknek: „Amint az első helyre rangsoroljátok a Jézus Krisztusról való bizonyságotok folyamatos erősítését, figyeljétek meg, milyen csodák történnek az életetekben”²⁵.

Meg tudjuk tenni!

Hogyan tudunk – képletesen szólva – felkelni és előjönni? Képesek vagyunk örömtelien bűnbánatot tartani és a parancsolatok betartását választani. Az Úr ezt mondta: „A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak”²⁶. Képesek vagyunk arra törekedni, hogy naponta bűnbánatot tartsunk és örömmel haladjunk előre, készséges szívvel, mely tele van az Úr iránti szeretettel.

Meg tudjuk tenni!

Hogyan tudjuk az Úr segítségével levetni magunkról mindazt, ami gúzsba köt? Képesek vagyunk arra, hogy szövetségek révén tudatosan elsődlegesen Mennyei Atyánkhoz és Fiához, Jézus Krisztushoz kössük magunkat. D. Todd Christofferson elder ezt tanította: „Mi a forrása az efféle erkölcsi és lelki erőnek, és hogyan tudunk szert tenni rá? A forrás nem más, mint Isten, és a Vele kötött szövetségeink révén juthatunk ehhez az erőhöz. […] Ezekben az isteni megállapodásokban Isten kötelezi magát, hogy megtart, megszentel és felmagasztosít bennünket cserébe azért, hogy mi elkötelezzük magunkat az Ő szolgálata és parancsolatai betartása mellett.”²⁷ Képesek vagyunk szent szövetségeket kötni és megtartani.

Meg tudjuk tenni.

„Vegyétek el a követ.” „Jőjj ki!” „Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”

Tanácsok, parancsolatok és szövetségek. Meg tudjuk tenni!

Jeffrey R. Holland elder ezt az ígéretet tette: „Vannak áldások, amelyek gyorsan jönnek, vannak, amelyek később, s vannak, melyeket a mennyország előtt nem nyerünk el; de azok számára, akik elfogadják Jézus Krisztus evangéliumát, jönni fognak az áldások”²⁸.

Végül pedig: „Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni”²⁹.

Ez az én tanúságom és bizonyságom, annak a szent nevében, aki mindig el fog jönni, aki Jézus Krisztus, ámen.