Az öröm hangja

„Mármost, mit hallunk az evangéliumban, amelyet megkaptunk? Az öröm hangját! Az irgalom hangját a mennyből; és az igazság hangját a földből…; az öröm hangját az élők és a halottak számára; nagy öröm örvendetes híreit.”¹

Fivérek és nővérek! Szinte lehetetlen úgy hallgatni Joseph Smith próféta e szavait, hogy ne üljön ki széles mosoly az arcunkra.

Joseph örvendező megfogalmazása jól megragadja azt a teljes és fenséges örömet, amely Isten, a mi Mennyei Atyánk nagy boldogságtervében található, hiszen Ő arról biztosított bennünket, hogy „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen”².

Mindannyian örvendezve kiáltottunk fel³ a halandóság előtti életünkben, amikor hallottuk Isten boldogságtervét, és továbbra is örvendezve kiáltunk itt, midőn az Ő terve szerint élünk. De pontosan mi volt a háttere a Próféta e vidám kijelentésének? Mi ösztökélte ezekre a mély és szívből jövő érzelmekre?

Joseph próféta ezt megelőzően a halottakért végzett keresztelésről tanított. Ez valóban egy dicsőséges kinyilatkoztatás volt, melynek a fogadtatása igen örömteli volt. Amikor az egyháztagok megtudták, hogy megkeresztelkedhetnek elhunyt szeretteikért, örvendeztek. Wilford Woodruff ezt mondta: „Abban a pillanatban, amint hallottam róla, lelkem repesett örömében!”⁴

Nem az elhunyt szeretteinkért végzett keresztelkedés volt az egyetlen igazság, amelyet az Úr idővel kinyilatkoztatott és visszaállított. Seregnyi egyéb ajándék avagy adomány volt, amelyet Isten már régóta rá akart ruházni a fiaira és leányaira.

E további ajándékok közé tartozott a papsági felhatalmazás, a szövetségek és szertartások, a házasságok, melyek örökké tarthatnak, a gyermekeknek szüleikhez pecsételése Isten családjában, végső soron pedig az az áldás, hogy hazatérjünk Isten, a mi Mennyei Atyánk, és a Fia, Jézus Krisztus színe elé. Mindezen áldásokat Jézus Krisztus engesztelése tette lehetővé.

Mivel Isten ezeket az Ő legmagasztosabb és legszentebb áldásai közé sorolta,⁵ azt az utasítást adta, hogy olyan szent épületek állíttassanak, ahol eme becses ajándékokban részesítheti a gyermekeit.⁶ Ezeknek az épületeknek kellett az Ő földi otthonának lenniük. Ezek az épületek a templomok lettek, ahol mindaz, amit az Ő nevében, valamint a szava és felhatalmazása által megpecsételnek a földön, az a mennyben is meg lesz pecsételve.⁷

Ma az egyház tagjaiként könnyen előfordulhat, hogy néhányunk magától értetődőnek veszi ezeket a dicsőséges örök igazságokat. Az életünk szerves részévé váltak. Hasznos, ha időnként azok szemével látjuk őket, akik első alkalommal hallanak róluk. Ez egy közelmúltbeli élményen keresztül vált nyilvánvalóvá számomra.

Tavaly, közvetlenül a Japán Tokió templom újraszentelése előtt, sok olyan vendég járta be azt a templomot, akik nem a mi felekezetünk tagjai. Az egyik ilyen bejáráson részt vett egy másik vallás egyik megfontolt vezetője is. Tanítottuk vendégünket Mennyei Atyánk boldogságtervéről, Jézus Krisztus megváltó szerepéről ebben a tervben, valamint arról a tanról, mely szerint a családok örökkévalóan egyesülhetnek a pecsételő szertartás által.

A bejárásunk végén megkértem a barátunkat, hogy ossza meg az érzéseit. A – múltbéli, jelenlegi és jövőbeli – családok egyesítésére utalva ez a derék ember teljes őszinteséggel ezt kérdezte: „Vajon az önök felekezetének a tagjai igazán értik azt, hogy mégis milyen mélyenszántó ez a tan?” Majd hozzátette: „Könnyen lehet, hogy ez a tanítás azon kevesek közé tartozik, amelyek képesek egyesíteni ezt az oly megosztott világot.”

Micsoda rendkívüli észrevétel! Ezt a férfit nem egyszerűen a templom kifinomult megmunkálása indította meg, sokkal inkább az a megdöbbentő és mélyenszántó tan, mely szerint a családok örökre Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz vannak egyesítve és pecsételve.⁸

Ne lepődjünk hát meg, ha valaki – akár egy másik felekezet tagja is – felismeri mindannak a fenséges voltát, ami a templomban zajlik. Ami számunkra köznapivá vagy megszokottá válhat, azt olykor a maga pompájában és fenségességében látják azok, akik első alkalommal hallják vagy érzik.

Habár az ősi időkben is léteztek templomok, Jézus Krisztus evangéliumának a visszaállításával Joseph Smith óta minden próféta egyik legfontosabb célja az, hogy templomok épüljenek. És könnyű megérteni, hogy miért.

Amikor Joseph próféta a halottakért végzett keresztelésről tanított, egy másik nagyszerű igazságot is kinyilatkoztatott. Ezt tanította: „[H]add biztosítsalak titeket arról, hogy ezek a tantételek a halottakkal és az élőkkel kapcsolatban nem vehetők könnyedén, ami a szabadulásunkat illeti. Mert az ő szabadulásuk szükséges és elengedhetetlen a mi szabadulásunkhoz, mert nélkülünk nem lehetnek tökéletessé – éppen úgy mi sem lehetünk tökéletessé a halottaink nélkül.”⁹

Láthatjuk, hogy ezzel igen világossá válik, miszerint szükség van templomokra, valamint az élőkért és a holtakért végzett munkára.

Az ellenség készenlétben áll. Hatalmát fenyegetik a templomokban végzett szertartások és szövetségek, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megpróbálja megállítani a munkát. Miért? Mert ismeri az ebből a szent munkából fakadó hatalmat. Jézus Krisztus szabadító hatalma minden egyes új templom felszentelésével egyre terjed világszerte, hogy ellensúlyozza az ellenség erőfeszítéseit, és megváltson bennünket, ha Őhozzá jövünk. Ahogy gyarapodik a templomok, valamint a szövetségeiket megtartók száma, úgy gyengül az ellenség.

Az egyház korai napjaiban néhányan aggódtak egy-egy új templom bejelentésekor, mondván, hogy „soha nem kezdtünk még hozzá egyetlen templom építéséhez sem úgy, hogy fel ne zúgtak volna a pokol harangjai”. Brigham Young azonban bátran megfelelt erre: „Hallani akarom, ahogy újra felzúgnak.”¹⁰

Ebben a halandó életben soha nem fogunk megmenekülni ettől a háborúságtól, de igenis lehet hatalmunk az ellenség felett. Ez a hatalom és erő Jézus Krisztustól ered, amikor templomi szövetségeket kötünk és tartunk meg.

Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Közeleg az idő, amikor azok, akik nem engedelmeskednek az Úrnak, különválasztatnak azoktól, akik igen… Az a legmegbízhatóbb biztosításunk, ha továbbra is érdemesek maradunk arra, hogy bebocsáttassunk az Ő szent házába.”¹¹

Következzen néhány további áldás, amelyeket Isten ígért meg nekünk az Ő prófétáján keresztül.

Csodákra van szükségetek? Prófétánk kijelentette: „Megígérem nektek, hogy ha áldozatokat hoztok azért, hogy az Ő templomaiban szolgáljatok és hódoljatok, akkor az Úr elhozza azokat a csodákat, amelyekre tudja, hogy szükségetek van.”¹²

A Szabadító, Jézus Krisztus gyógyító és megerősítő hatalmára van szükségetek? Nelson elnök arról biztosít bennünket, hogy „minden, amit a templomban tanítanak… gyarapítja azt, amit Jézus Krisztussal kapcsolatban megértünk. […] [M]időn megtartjuk a szövetségeinket, Ő felruház bennünket az Ő gyógyító, megerősítő hatalmával. És ó, mily nagy szükségünk lesz az Ő hatalmára az előttünk álló napok során!”¹³

Az első virágvasárnapon, amikor Jézus Krisztus diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, a tanítványai sokasága „örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval”, mondván: „Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében!”¹⁴

És lám, a Kirtland templomot is virágvasárnapon szentelték fel 1836-ban! Jézus Krisztus tanítványai ez alkalommal is örvendeztek. Abban a felszentelési imában Joseph Smith próféta ezeket a dicsőítő szavakat szólta:

„Ó, Urunk, Mindenható Istenünk, hallj meg minket…, és válaszolj nekünk a mennyből…, ahol trónon ülsz dicsőséggel, tisztelettel, hatalommal, fenséggel[ és] erővel…

[S]egíts nekünk Lelked hatalmával, hogy hangunk összecsengjen azokkal a fényes, ragyogó szeráfokkal trónod körül, amint dicséretet zengedezünk, hozsánnát énekelve Istennek és a Báránynak!

És add, hogy ők, a te… szentjeid… örömmel kiáltsanak fel.”¹⁵

Fivérek és nővérek! Dicsérjük hát mi is ezen a mai virágvasárnapon, Jézus Krisztus tanítványaiként, a mi szent Istenünket, és örvendezzünk az Ő irántunk való jóságán! „[M]it hallunk az evangéliumban, amelyet megkaptunk?” Valóban „az öröm hangját”¹⁶!

Tanúsítom, hogy egyre nagyobb örömet fogtok érezni, amikor beléptek az Úr szent templomaiba. Tanúsítom, hogy meg fogjátok tapasztalni az örömet, melyet számotokra tartogat. Jézus Krisztus nevében, ámen.