A pátriárkai áldásod – sugalmazott útmutatás Mennyei Atyától

Csodálatos szülők neveltek fel, akik szerették és hithűen tanították nekünk, a gyermekeiknek az evangéliumot. Sajnálatos módon, szeretett szüleim éveken át küszködtek a házasságukkal. Elemis voltam, amikor szóltak nekem, hogy egy nap valószínűleg elválnak, és a testvéreimmel választanunk kell majd, hogy melyik szülőnél éljünk. Hosszú ideig komolyan szorongtam emiatt; végül azonban mindent segített megváltoztatni számomra egy Mennyei Atyámtól kapott ajándék – a pátriárkai áldásom.

11 évesen, miközben egyre jobban aggódtam a szüleim kapcsolata miatt, mélységesen vágytam a pátriárkai áldásomra. Tudtam, hogy Mennyei Atya tökéletesen ismer engem és a pontos helyzetemet. Azt is tudtam, hogy útmutatást fogok kapni Tőle. A 12. születésnapomat követően azonnal megkaptam a pátriárkai áldásomat. Ez több mint fél évszázaddal ezelőtt történt, mégis élénken emlékszem e szent élmény részleteire.

Hálásak lehetünk, hogy sugalmazott útmutatást kaptunk a pátriárkai áldásokról az egyház Általános kézikönyvében:

„Minden érdemes, megkeresztelt egyháztag jogosult arra, hogy pátriárkai áldást kapjon, amely sugalmazott útmutatást nyújt Mennyei Atyától.”

Az egyháztag legyen „elég érett ahhoz, hogy megértse az áldás jelentőségét és szent természetét”, valamint „értse meg az evangélium alapvető tanát”.

„Ideális esetben az egyháztag legyen elég fiatal ahhoz, hogy az élet számos fontos döntése még előtte legyen. […] A papsági vezetők ne határozzanak meg arra vonatkozó alsó korhatárt, amikor egy egyháztag pátriárkai áldást kaphat! […]

Minden egyes pátriárkai áldás szentséges, bizalmas és személyes. […]

A pátriárkai áldást elnyerő személy kezelje kincsként az áldás szavait, elmélkedjen azokon, és éljen érdemesen a megígért áldások elnyerésére ebben az életben és az örökkévalóságban.”¹

Szeretett elnökünk, Russell M. Nelson többször is tanított a pátriárkai áldás fontosságáról², amely minden abban részesülőnek „kijelent[i], hogy milyen leszármazási vonal vezet[i őt] vissza… Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákóbhoz”³, és hogy minden egyes „áldás személyes szentírásként szolgál számotokra”⁴.

Saját pátriárkai áldásom több okból is döntő fontosságú volt számomra fiatal koromban. Először is, a Szentlélek hatalma által pátriárkai áldásom segített megértenem a valódi örökkévaló kilétemet – hogy ki is vagyok valójában, és kivé válhatok. Segített megtudnom – ahogyan Nelson elnök is tanította –, hogy „Isten fia”, „a szövetség [gyermeke]” és „Jézus Krisztus egy tanítványa” vagyok⁵. Tudtam, hogy Mennyei Atyám és a Szabadítóm ismer és szeret engem, valamint hogy Ők személyesen is részesei az életemnek. Ez pedig segített azon vágyam felébresztésében, hogy közelebb kerüljek Hozzájuk, valamint növeljem az Őbeléjük vetett hitemet és bizalmamat.

Egy kedves barátom, aki fiatal felnőttként csatlakozott az egyházhoz, ezt mondta: „Amikor a pátriárka a fejemre helyezte a kezét és a nevemen szólított, minden megváltozott…, nemcsak akkor, hanem az életem hátralevő részére vonatkozóan is. Azonnal éreztem – azon hatalom által, mely által beszélt –, hogy bensőségesen és mélyen ismernek. Szavai átjárták az egész lényemet. Tudtam, hogy Mennyei Atya kívül-belül ismer engem.”

A tudás, hogy ki vagyok valójában, segített megértenem és vágynom arra, hogy azt tegyem, amit Isten elvár tőlem.⁶

Ez oda vezetett, hogy tanulmányozzam a szövetségeket, melyeket kötöttem, valamint az Istennek Ábrahámmal kötött szövetségében megígért áldásokat.⁷ Örökkévaló szemléletmódot adott nekem, amely arra ösztönzött, hogy még teljesebb mértékben megtartsam a szövetségeimet.

Gyakorta – fiatalon sokszor naponta – tanulmányoztam a pátriárkai áldásomat, ami pedig segített éreznem a Szentlélek vigasztaló, iránymutató hatását, aki segített csökkenteni a szorongásomat, miközben követtem a késztetéseit. Ez növelte azon vágyamat, hogy tevékenyen meghívjam a világosságot, az igazságot és a Szentlelket azáltal, hogy naponta tanulmányozom a szentírásaimat és imádkozom, valamint hogy igyekezek szorgalmasabban tanulmányozni és követni Isten prófétájának és apostolainak a tanításait. A pátriárkai áldásom segített arra is vágyat ébresztenem önmagamban, hogy jobban alávessem magam Mennyei Atyám akaratának; ez a figyelem pedig segített nagy örömöt tapasztalnom a személyes körülményeim ellenére is.⁸

Minden alkalommal lelki erőt kaptam, amikor a pátriárkai áldásomat tanulmányoztam. Amikor a szüleim végül elváltak, a pátriárkai áldásom – amint azt Thomas S. Monson elnök tanította – „becses és felbecsülhetetlen értékű személyes kincs” lett számomra, méghozzá egy „személyes Liahóna”⁹.

De azért ne értsetek félre: nem lettem tökéletes. Mindenféle hibákat követtem el. Örökkévaló társam meg tudná erősíteni, hogy ez még mindig így van. A pátriárkai áldásom azonban azóta is segít vágyat ébreszteni bennem arra, hogy jobban teljesítsek és jobb legyek.¹⁰ A pátriárkai áldásom gyakori tanulmányozása fokozta a vágyat bennem arra, hogy ellenálljak a kísértésnek. Segített vágyat és bátorságot ébreszteni bennem a bűnbánathoz, amely így egyre inkább örömteli folyamattá vált.

Számomra létfontosságú volt, hogy a pátriárkai áldásomat fiatalon, még fejlődő bizonysággal kapjam meg. Örökké hálás vagyok a szüleimért és a püspökömért, akik megértették, hogy a vágyam a felkészültségemet jelzi.

12 éves koromban a világ sokkal kevésbé volt összetett és zavaró, mint a mai világ. Nelson elnök úgy jellemezte napjainkat, mint „a világ történelmének… a legbonyolultabb időszak[a]”, amely egy „bűntől átitatott” és „énközpontú”¹¹ világ. Szerencsére a mai fiataljaink sokkal érettebbek, mint én voltam 12 évesen, és fiatal korukban nekik is létfontosságú döntéseket kell meghozniuk. Azt is tudniuk kell, kik ők valójában, hogy Isten szereti őket, és tökéletesen ismeri őket.

Nem mindenki vágyik majd a pátriárkai áldására annyi idősen, mint én. Azonban azért imádkozom, hogy azok az egyháztagok, akik még nem kapták meg a pátriárkai áldásukat, imádsággal igyekezzenek megtudni, mikor állnak készen. Megígérem nektek, hogy ha lelkileg felkészültök, az élményetek – az enyémhez hasonlóan – szent lesz számotokra. Azért is imádkozom, hogy akik már megkapták a pátriárkai áldásukat, tanulmányozzák és kincsként őrizzék azt. A pátriárkai áldásom ifjúkori megbecsülése bátorsággal áldott meg, amikor elcsüggedtem; vigasszal, amikor féltem; békességgel, amikor szorongtam; reménnyel, amikor reménytelen voltam; és örömmel, amikor a leginkább szükségem volt rá. A pátriárkai áldásom segített növelni a Mennyei Atyámba és a Szabadítómba vetett hitemet és bizalmamat. Gyarapította az Irántuk táplált szeretetemet is – mind a mai napig.¹²

Bizonyságomat teszem arról, hogy a pátriárkai áldások valóban mennyei Atyánktól jövő sugalmazott útmutatást nyújtanak. Tanúságomat teszem Mennyei Atyánk és Fia, a Szabadítónk, Jézus Krisztus élő valóságáról, akik ismernek és szeretnek minket, illetve szeretnének megáldani bennünket. Azt is biztosan tudom, hogy Russell M. Nelson elnök Isten prófétája ma a földön. Jézus Krisztus nevében, ámen.