Általános konferencia
Szolgálattétel
2023. áprilisi általános konferencia


Szolgálattétel

Nyújtsunk segítő kezet és törődjünk úgy másokkal, ahogy a Szabadítónk tenné, különösen azokkal, akiknek szolgálattételére a szeretet és a megbízás is szólít.

Drága fivérek, nővérek és barátok! Köszöntelek benneteket az általános konferencián!

A tavaly októberi általános konferencia után Gong nővérrel átsétáltunk a Konferencia-központon, hogy köszöntsünk benneteket, és meghallgassuk az evangéliumi élményeiteket.

Mexikói egyháztagjaink azt mondták: „Hoy es el tiempo de México.”

Kép
Gilly és Mary Gong elderrel és nővérrel

Megtudtuk, hogy Gilly és Mary barátnők, Angliából. Amikor Mary csatlakozott az egyházhoz, el kellett költöznie otthonról. Gilly nagylelkűen felajánlotta Marynek, hogy lakjon vele. Gilly hittől áthatva mondta: „Soha nem kételkedtem abban, hogy az Úr velem van.” A konferencián Gilly nagy örömmel találkozott ismét azzal a misszionárius nővérrel is, aki 47 évvel azelőtt tanította.

Kép
Jeff és Melissa Gong elderrel és nővérrel

Jeff és a felesége, Melissa, első alkalommal vettek részt az általános konferencián. Jeff hivatásos baseballjátékos volt (elkapó poszton), most pedig altatóorvos. Ezt mondta nekem: „Legnagyobb meglepetésemre a keresztelkedés felé haladok, mert ezt érzem a leghitelesebb és legőszintébb életmódnak.”

Melissa korábban elnézést kért Jeff kijelölt szolgálattevő fivérétől, mondván hogy „Jeff nem tűri a fehér inget nálunk”. A szolgálattevő fivér csak annyit mondott: „Kitalálok valamit.” Ma már jó barátok. Jeff keresztelőjén találkoztam azokkal az utolsó napi szentekkel, akiket Jeff, Melissa, valamint a lányuk, Charlotte nagyon szeret.

Jézus Krisztus követőiként arra törekszünk, hogy úgy nyújtsunk szolgálattételt másoknak, ahogy Ő tenné, hiszen életek várnak arra, hogy megváltozhassanak.

Amikor Peggy elmondta nekem, hogy a férje, John, 31 évnyi házasság után meg fog keresztelkedni, megkérdeztem, mi változott.

Peggy azt mondta: „Johnnal közösen tanulmányoztuk az Újszövetséget a Jöjj, kövess engem! programmal, John pedig egyházi tanokról kérdezett.”

Peggy felvetette: „Hívjuk meg a misszionáriusokat.”

John így válaszolt: „Csak, ha a barátom is jöhet.” Mert 10 év alatt John szolgálattevő fivére a bizalmas barátja lett. (Arra gondoltam, mi lett volna, ha John szolgálattevő fivére egy, két vagy kilenc év elteltével már nem jött volna?)

John megfogadta a tanítást. Igaz szándékkal olvasta a Mormon könyvét. Amikor a misszionáriusok felkérték Johnt, hogy keresztelkedjen meg, igent mondott. Peggynek „elakadt a lélegzete, majd elsírta magát”.

John így fogalmazott: „Amint közelebb kerültem az Úrhoz, megváltoztam.” Később Johnt és Peggyt egymáshoz pecsételték a szent templomban. Tavaly decemberben John 92 évesen elhunyt. Peggy ezt mondta róla: „John mindig jó ember volt, de a keresztelkedése után gyönyörű módon változott meg.”

Kép
Jenny és Meb

Gong nővérrel videón keresztül ismerkedtünk meg Mebbel és Jennyvel a Covid-világjárvány idején. (A Covid idején számos csodálatos párral és egyénnel ismerkedtünk meg videókapcsolaton keresztül, akiket a cövekelnökük imádkozást követően mutatott be nekünk.)

Meb és Jenny alázatosan elmondták, hogy a különféle aggályaik miatt azon tépelődtek, vajon meg lehet-e menteni a templomi házasságukat, és ha igen, hogyan. Hitték, hogy Jézus Krisztus engesztelése, valamint a szövetséges kötelezettségvállalásaik segíthetnek nekik.

Képzeljétek el az örömömet, amikor megtudtam, hogy Meb és Jenny új templomi ajánlást kapott, és együtt tért vissza az Úr házába. Később Meb majdnem meghalt. Micsoda áldás volt, hogy Meb és Jenny visszaállították a szövetséges kapcsolatukat az Úrral és egymással, valamint érezték a körülöttük lévők szolgálattevő szeretetét!

Bárhová is megyek, hálásan tanulok azoktól, akik úgy szolgálnak és törődnek, ahogy a Szabadítónk tenné.

Kép
Salvador Gong elderrel és nővérrel

Peruban Gong nővérrel megismertük Salvadort és a testvéreit.1 Salvador és testvérei árvák. Aznap volt Salvador születésnapja. Lélekemelő hatással vannak rám az egyház azon vezetői és tagjai, akik hithűen nyújtanak szolgálattételt ennek a családnak. „Tiszta és szeplő nélkül való” vallás ez: „meglátogatni az árvákat és özvegyeket”2, „segít[eni] a gyengéket, [felemelni] a lecsüggesztett kezeket, [megerősíteni] az ellankadt térdeket”3.

Hongkongban az elderek kvórumának az elnöke szerényen számolt be arról, hogy a kvórumuk miként tartja fenn következetesen a 100%-os arányt a szolgálattételi interjúk terén. „Imádságosan szervezzük meg a párokat, hogy mindenki törődhessen valakivel, és mindenkivel törődjön valaki – mondta erről. – Rendszeresen megkérdezzük a párokat azokról, akiknek szolgálattételt nyújtanak. Nem feladatokat pipálunk ki, hanem szolgálattételt nyújtunk azoknak a szolgálattevőknek, akik gondját viselik a népünknek.”

Kép
A Bokolo család

A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában élő Bokolo elnök elmondta, hogyan csatlakozott a családjával az egyházhoz Franciaországban. Egy nap, a pátriárkai áldását olvasva, Bokolo fivér sugalmazást kapott a Lélektől arra, hogy térjen vissza családjával a Kongói Demokratikus Köztársaságba. Bokolo fivér tudta, hogy sok kihívással kell majd szembenézniük, ha visszatérnek. Egyházukat, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát pedig még nem alapították meg Kinshasában.

Azonban Bokolóék – ahogyan sokan mások is – hittel követték az Úr Lelkét. Kinshasában aztán szolgálattételt nyújtottak a körülöttük lévőknek, és megáldották őket, kihívásokat küzdöttek le, valamint lelki és fizikai áldásokat kaptak. Ma annak örvendeznek, hogy az Úr háza már ott áll hazájuk földjén.4

Egy megtért férfi személyes példamutatás által részesült szolgálattételben. Azt mondta, hogy fiatalon sok napot töltött a tengerparton lebzselve. Ezt mesélte az egyik ilyen napról: „Megpillantottam egy vonzó lányt egy visszafogott fürdőruhában.” Ámulva megkérdezte tőle, hogy vajon miért hord egy ilyen vonzó lány ilyen visszafogott fürdőruhát. A lány Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagja volt, és mosolyogva megkérdezte: „Szeretnél eljönni istentiszteletre vasárnap?” Ő igent mondott.

Évekkel ezelőtt, amikor együtt teljesítettünk egy megbízást, L. Tom Perry elder elmesélte, hogyan nyújtottak a társával rendszeresen szolgálattételt egy nővérnek, aki egyedül élt Boston egyik durva környékén. Amikor Perry elder és a társa megérkezett, a nővér óvatosan így szólt: „Csúsztassátok be a templomi ajánlásotokat az ajtó alatt.” Csak miután látta a templomi ajánlásokat, akkor nyitotta ki a számos zárat és az ajtót.5 Természetesen nem azt mondom, hogy a szolgálattevő pároknak szükséges templomi ajánlással rendelkezniük. Nagyon tetszik azonban a gondolat, hogy amikor a szövetségeiket tiszteletben tartók szolgálattételt nyújtanak, akkor otthonok és szívek nyílnak meg.

Perry elder gyakorlati tanácsot is adott. Ezt mondta: „Észszerű számú megbízást adjatok a pároknak, imádságosan kiválasztva, és – ahol lehet – földrajzilag csoportosítva ezeket az utazási idő megfelelő kihasználása érdekében.” Majd ezt tanácsolta: „Azokkal kezdjétek, akiknek a leginkább szükségük van a látogatásra. Azoktól indulva építkezzetek, akinél a legvalószínűbb, hogy szívesen látnak, és jól reagálnak a látogatásokra.” Végül így zárta: „A hithű következetesség csodákat eredményez.”

A magasztosabb és szentebb szolgálattétel6 akkor valósul meg, amikor „Krisztus tiszta szeretet[ének]”7 az elnyeréséért imádkozunk, és követjük a Lelket. Az is hozzájárul, ha az elderek kvórumának és a Segítőegyletnek az elnökségei a püspök irányítása alatt felügyelik a szolgálattételi erőfeszítéseket, beleértve ebbe a szolgálattevő párok kijelölését is. Kérlek benneteket, adjatok lehetőséget a fiatal férfiaknak és fiatal nőknek arra, hogy tapasztalt szolgálattevő fivérek és nővérek kísérjék és mentorálják őket. Illetve kérlek benneteket, engedjétek, hogy a fiatal felnövekvő nemzedékünk ösztönző hatással legyen a szolgálattevő fivérekből és nővérekből álló párokra.

Egyes helyeken az egyházban szolgálattételi rés van. Többen mondják azt, hogy szolgálattételt nyújtanak, mint ahányan azt, hogy szolgálattételben részesülnek. Nem szeretnénk kötelességszerű törődést. Gyakran azonban többre van szükség az őszinte folyosói sziánál vagy a futólagos „Segíthetek valamiben?” kérdésnél a parkolóban. Számos esetben helyben nyújthatunk segítő kezet és építhetünk jó kapcsolatokat, amikor rendszeresen meglátogatjuk az egyháztagokat az otthonukban. A sugalmazott felkérések életeket változtatnak meg. Amikor a felkérések segítenek szent szövetségeket megkötnünk és megtartanunk, akkor közelebb kerülünk az Úrhoz és egymáshoz.

Úgy tartják, hogy azok, akik megértik a szolgálattétel valódi lelkületét, a korábbiaknál többet tesznek, míg azok, akik nem értik, kevesebbet. Tegyünk többet, ahogyan a Szabadítónk tenné. Ahogy a himnusz is utal rá, a kötelesség és szeretet áldása ez.8

Egyházközségi tanácsok, elderek kvórumai és Segítőegyletek! Hallgassatok a Jó Pásztorra, és segítsetek Neki „az elveszettet megkeres[ni], s az elűzöttet visszahoz[ni], s a megtöröttet kötözget[ni], s a beteget erősíte[ni]”9. Előfordulhat, hogy „tudt[unkon] kívül, angyalokat vendégel[ünk] meg”10, amikor helyet adunk az Ő fogadójában mindenkinek11.

A sugalmazott szolgálattétel áldást jelent a családok és az egyének számára, egyúttal megerősíti az egyházközségeket és gyülekezeteket is. Gondoljatok úgy az egyházközségetekre vagy gyülekezetetekre mint egy lelki életközösségre. Olyan értelemben, amint az a Mormon könyve olajfákról szóló példázatában áll: a kert Ura és a szolgái becses gyümölcsöt gyűjtenek, miközben az egyes fákat azzal erősítik meg, hogy az összes fa erősségeit és gyengeségeit egybeoltják.12 A kert Ura és a szolgái is újra és újra felteszik a kérdést: Mi mást tehetnék még?13 Együtt hoznak áldást a szívekre és az otthonokra, az egyházközségekre és gyülekezetekre a sugalmazott, következetes szolgálattétellel.14

Kép
összefonódó gyökerek és ágak

A szolgálattétel – a jó pásztorkodás – egyetlen testté15 – egy szent ligetté – teszi a kertünket. A ligetünkben minden fa egy-egy élő család-fa. Összefonódnak a gyökerek, és az ágak is. A szolgálattétel nemzedékeket áld meg. Amikor valakinek szolgálatra van szüksége, a bölcs püspökök, valamint az elderek kvóruma és a Segítőegylet elnökségei azt kérdezik: „Kik a szolgálattevő fivérek és nővérek?” Az egyházközségi tanácsgyűlések és a szolgálattételi interjúk során nem csupán kihívásokról vagy gondokról esik szó, hanem látó szemekkel észreveszik és örvendeznek az Úr számtalan gyengéd irgalmasságának az életünkben, midőn az Ő módján nyújtunk szolgálattételt.

Szabadítónk a tökéletes példa.16 Mivel Ő jó, képes arra, hogy széjjeljárjon jót cselekedvén.17 Megáldja az egyet és a kilencvenkilencet. Ő a megtestesült szolgálattétel. Hasonlóbbá válunk Jézus Krisztushoz, amikor úgy cselekszünk eggyel a legkisebbek közül, ahogyan Ő tenné18; amikor úgy szeretjük a felebarátainkat, mint önmagunkat19; amikor szeretjük egymást, ahogyan Ő szeret bennünket20; és amikor „a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok”21.

Jézus Krisztus szolgálattételt nyújt. Az angyalok szolgálattételt nyújtanak.22 Jézus Krisztus követői „szolgál[ják] egymást”23, „örül[nek] az örülőkkel, és sír[nak] a sírókkal”24, „őrköd[nek] népük felett, és az igazlelkűséggel kapcsolatos dolgokkal táplál[ják] őket”25, „emlékez[nek] a szegényekre és a szűkölködőkre, a betegekre és a nyomorultakra26, valamint a szolgálattételük által ismertetik meg az Ő nevét másokkal27. Amikor úgy nyújtunk szolgálattételt, ahogyan Ő tenné, tanúi leszünk az Ő csodáinak és áldásainak.28 „Kiválóbb szolgálatot” nyerünk.29

Testünk talán elfárad. Az Ő szolgálatában azonban nem fáradunk „bele… a jó tevésébe”30. Szorgalmasan megteszünk minden tőlünk telhetőt, nem futunk gyorsabban, mint erőnk engedi31, hanem Pál apostol tanításai szerint bízunk abban, hogy „a jókedvű adakozót szereti az Isten”32. Mert Isten, aki „magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket”33. Más szavakkal: Isten „mindenben meggazdag[ít] a teljes jószívűségre”34. „A ki bőven vet, bőven is arat.”35

Bárhol legyünk is e húsvéti időszakban, nyújtsunk segítő kezet, és törődjünk úgy másokkal, ahogy a Szabadítónk tenné, különösen azokkal, akiknek a szolgálattételére a szeretet és a megbízás is szólít. Ennek során közeledjünk Jézus Krisztushoz és egymáshoz is, hasonlóbbá válva Őhozzá, és Jézus Krisztus olyan követőivé, akikké Ő szeretné, hogy mindegyikünk váljon. Az Ő szent nevében, méghozzá Jézus Krisztus nevében, ámen.