Szövetségek által hozzáférni Isten hatalmához

Novemberben abban a kiváltságban lehetett részem, hogy felszentelhettem a Brazíliai Belém templomot. Öröm volt számomra találkozni az egyház elkötelezett tagjaival Észak-Brazíliában. Ekkor derült ki számomra, hogy Belém a világ leghatalmasabb folyamának, az Amazonasnak a torkolata közelében helyezkedik el.

Bár a folyam sodrása nagyon erős, évente kétszer olyasvalami következik be, ami természetellenesnek tűnik. A Nap, a Hold és a Föld együttállása erőteljes szökőárat indít el a folyón felfelé, a víz természetes folyásával szemben. Megfigyeltek már 6 méter magas, árellenben akár 50 kilométer távolságra is eljutó hullámokat is. Erre a torlóárként is ismert jelenségre a helyiek a nagy morajlást jelentő pororoca szóval utalnak, mivel nagy hanghatással jár. Ebből helyesen arra következtethetünk, hogy még a hatalmas Amazonas sem tehet mást, engednie kell a mennyei hatalmaknak.

Az Amazonashoz hasonlóan a mi életünknek is van egy természetes folyása, vagyis hajlamosak vagyunk azt tenni, ami nekünk természetes. Az Amazonashoz hasonlóan, mennyei segítséggel természetellenesnek tűnő dolgokra is képesek lehetünk. Végtére is nem természetes számunkra az, hogy alázatosak és szelídek legyünk, akik hajlandóak Istennek alávetni az akaratukat. Azonban csakis így alakulhatunk át, térhetünk vissza Isten színe elé, hogy ott éljünk, és érhetjük el örökkévaló rendeltetésünket.

Az Amazonastól eltérően azonban mi eldönthetjük, hogy engedünk-e a mennyei hatalmaknak, vagy csak „úszunk az árral”.³ Árral szemben úszni nem könnyű. Ha azonban engedünk „a Szent Lélek hívásainak”, és levetkőzzük a természetes ember önző hajlamait,⁴ akkor be tudjuk fogadni az életünkbe a Szabadító átalakító hatalmát: a hatalmat arra, hogy nehéz dolgokat vigyünk véghez.

Russell M. Nelson elnök arról tanított bennünket, hogyan tegyük meg ezt. Azt ígérte: „Mindenki, aki szövetségeket köt a keresztelőmedencében és a templomban – és meg is tartja azokat —, fokozott mértékben hozzáfér Jézus Krisztus hatalmához[, amely] felemel bennünket e bukott világ vonzása fölé”⁵. Másként mondva: hozzá tudunk férni Isten hatalmához, de csak akkor, ha szent szövetségek révén kapcsolódunk Őhozzá.

Isten már a föld megteremtése előtt szövetségeket hozott létre, amelyek által mi a gyermekeiként egyesülni tudunk Ővele. Örökkévaló, változatlan törvények alapján meghatározta az átalakulásunk, a szabadításunk és a felmagasztosulásunk feltételeit, amelyek nem alkuképesek. Ebben az életben úgy kötjük meg ezeket a szövetségeket, hogy papsági szertartásokban veszünk részt, és ígéretet teszünk arra, hogy megtesszük, amit Isten kér tőlünk. Cserébe pedig Isten bizonyos áldásokat ígér.⁶

A szövetség olyan fogadalom, mely felkészülést igényel, s melyet tisztán meg kell értenünk és teljes mértékben tiszteletben kell tartanunk.⁷ Az Istennel kötött szövetség különbözik a köznapi ígérettételtől. Először is papsági felhatalmazásra van szükség hozzá. Másodszor, a gyengécske ígéretben nincs meg az ahhoz szükséges összekötő erő, hogy a természetes áramlat vonzása fölé emeljen minket. Csak akkor kötünk szövetséget, amikor kifejezetten komolyan szándékunkban áll elkötelezni magunkat a teljesítése mellett.⁸ Isten szövetséges gyermekeivé, az Ő királysága örököseivé válunk – különösen akkor, amikor maradéktalanul azonosulunk a szövetséggel.

A szövetség ösvénye kifejezés olyan szövetségek sorozatára utal, amelyek által Krisztushoz jövünk és kapcsolódunk Őhozzá. E szövetséges kötelék révén hozzáférünk az Ő örökkévaló hatalmához. Az ösvény a Jézus Krisztusba vetett hittel és bűnbánattal kezdődik, amelyet keresztelkedés és a Szentlélek befogadása követ.⁹ Amikor Jézus Krisztus megkeresztelkedett, megmutatta nekünk, hogyan lépjünk rá az ösvényre.¹⁰ A Márk és Lukács evangéliumában szereplő újszövetségi beszámolók szerint Mennyei Atya ezt mondta közvetlenül Jézusnak a keresztelkedésekor: „Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!” El tudom képzelni, hogy amikor keresztelkedés által elindulunk a szövetség ösvényén, Mennyei Atya hasonlóképp szól mindegyikünkhöz: „Te vagy amaz én drága gyermekem, akiben gyönyörködöm. Haladj tovább!”¹¹

Keresztelkedéskor és úrvacsoravételkor¹² tanúságot teszünk arról, hogy készek vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét.¹³ Ebben az összefüggésben tartsuk szem előtt az ószövetségi parancsolatot: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd”¹⁴. A mai fülnek ez tiltásként hangzik arra, hogy tiszteletlenül használjuk az Úr nevét. A parancsolatban ez is benne van, de a rendelkezés még ennél is mélyrehatóbb. A felvenni szóval fordított héber ige jelentése felemelni vagy hordozni – mint ahogy valaki ezt egy olyan zászlóval tenné, amely egy egyénnel vagy egy csoporttal való azonosulását fejezi ki.¹⁵ A hiába határozószóként fordított szó jelentése üres vagy megtévesztő.¹⁶ A parancsolat tehát, mely szerint ne vegyük fel hiába az Úr nevét, jelentheti ezt: Ne azonosítsd magad Jézus Krisztus tanítványaként, ha nem szándékozol jól képviselni Őt!

Akkor válunk az Ő tanítványaivá és képviseljük Őt jól, ha szövetségek által szánt szándékkal és fokozatosan magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét. A szövetségeink erőt adnak nekünk ahhoz, hogy a szövetség ösvényén maradjunk, mert megváltozik a Jézus Krisztushoz és Mennyei Atyánkhoz fűződő kapcsolatunk. Szövetséges kötelék kapcsol minket Őhozzájuk.

A szövetség ösvénye a templom szertartásaihoz vezet minket, például a templomi felruházáshoz.¹⁷ A felruházás Isten nekünk ajándékozott szent szövetségeit jelenti, amelyek még teljesebben Őhozzá kapcsolnak bennünket. A felruházás során szövetséget kötünk: először is arra, hogy igyekezni fogunk betartani Isten parancsolatait; másodszor arra, hogy megtört szívvel és töredelmes lélekkel bűnbánatot tartunk; harmadszor pedig arra, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk. Ezt azáltal tesszük meg, hogy Őbelé vetett hitet gyakorlunk, a szabadítás és felmagasztosulás szertartásaiban részesülve szövetségeket kötünk Istennel, ezeket a szövetségeket egész életünkben megtartjuk, és igyekszünk azon két nagy parancsolat szerint élni, miszerint szeressük Istent és a felebarátunkat. Negyedszer, arra kötünk szövetséget, hogy betartjuk a nemi erkölcsösség törvényét, ötödször pedig arra, hogy az Ő egyháza felépítésének szenteljük magunkat és mindazt, amivel az Úr megáld minket.¹⁸

Templomi szövetségek megkötése és megtartása által jobban megismerjük az Úr céljait, és befogadjuk a Szentlélek teljességét.¹⁹ Az életünkre vonatkozó iránymutatást kapunk. Érettebb tanítványokká válunk, hogy ne maradjunk örökké tudatlan gyermekek.²⁰ Ehelyett örökkévaló látásmóddal éljük az életünket, valamint lelkesebben szolgáljuk Istent és másokat. Fokozódik azon képességünk, hogy betöltsük a rendeltetésünket a halandóságban. Védve leszünk a gonosztól,²¹ és nagyobb hatalmat nyerünk arra, hogy ellenálljunk a kísértésnek, valamint bűnbánatot tartsunk, amikor megbotlunk.²² Ha elbizonytalanodunk, akkor az Istennel kötött szövetségeink emléke segít nekünk visszatérni az ösvényre. Isten hatalmához kapcsolódva pororocává válunk saját magunk számára, hogy egész életükön és az örökkévalóságokon át képesek legyünk szembemenni a világ áradatával. Végső soron más irányt vesz a sorsunk, mert a szövetség ösvénye a felmagasztosuláshoz és az örök élethez vezet.²³

A keresztelőmedencében és a templomban kötött szövetségek megtartása ahhoz is erőt ad nekünk, hogy ellenálljunk a halandóság próbatételeinek és szívfájdalmainak.²⁴ Az e szövetségekhez kapcsolódó tan megkönnyíti az utunkat és reményt, vigaszt, valamint békességet ad.

A nagyszüleim, Lena Sofia és Matts Leander Renlund akkor nyerték el a keresztelési szövetségük által Isten hatalmát, amikor 1912-ben Finnországban csatlakoztak az egyházhoz. Örömmel váltak részesévé az egyház első finnországi gyülekezetének.

Leandert öt évvel később, amikor Lena a tizedik gyermeküket várta, elvitte a tüdővész. Ez a gyermek – édesapám – két hónappal Leander halála után született meg. Lena végül a férjén kívül még hét gyermekét is eltemette a tízből. Elszegényedett özvegyként küzdelmes volt az élete. Húsz éven át nem volt egyetlen nyugodt éjszakája sem. Napközben azért küzdött, hogy ételt adjon a családjának, éjszaka pedig haldokló családtagokról gondoskodott. Nehéz elképzelni, miként birkózott meg ezzel.

Lena kitartott, mert tudta, hogy elhunyt férje és gyermekei az övéi lehetnek az örökkévalóságokon át. A templomi áldások – köztük családok örökkévalóságának a tana – békességet adott neki, mert bízott a pecsételő hatalomban. A halandóságban nem nyerte el a felruházását, és nem is pecsételték Leanderhez, férje azonban továbbra is alapvető hatással volt az életére, és része a jövőbe vetett nagyszerű reménységének.

1938-ban Lena Finnországból az elsők között nyújtotta be a feljegyzéseket, amelyek lehetővé tették az elhunyt családtagjaiért végzett templomi szertartásokat. A halála után mások templomi szertartásokat végeztek őérte, Leanderért és elhunyt gyermekeiért. Lena helyettes által részesült a felruházásban, egymáshoz pecsételték őket Leanderrel, valamint az elhunyt gyermekeikkel és édesapámmal. Másokhoz hasonlóan Lena a „hitben halt… meg…, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat”²⁵.

Lena úgy élt, mintha az életében is már megkötötte volna ezeket a szövetségeket. Tudta, hogy a keresztelési és az úrvacsorai szövetségei a Szabadítóhoz kapcsolják. Vágyódása a Megváltó szent hajlékába reménységet adott neki.²⁶ Lena Isten egyik hatalmas irgalmasságának tartotta azt, hogy még az élete tragédiáinak a megtapasztalása előtt tudomást szerzett a családok örökkévalóságáról. Szövetség által befogadta Isten hatalmát, hogy kitartson és felülemelkedjen a kihívásai és nehézségei nyomasztó súlyán.

Miközben a szövetség ösvényét járjátok – a keresztelkedéstől a templomig, valamint egész életetekben –, hatalmat ígérek nektek arra, hogy szembeszegüljetek a világ természetes áradatával; hatalmat a tanulásra; hatalmat a bűnbánatra és a megszentelődésre; valamint hatalmat arra, hogy reményt, vigaszt és még örömöt is találjatok, miközben szembenéztek az élet kihívásaival. Védelmet ígérek nektek és a családotoknak az ellenség befolyásával szemben, különösen akkor, ha kiemelten odafigyeltek a templomra az életetekben.

Miközben Krisztushoz jöttök és szövetség által Őhozzá, valamint Mennyei Atyánkhoz kapcsolódtok, valami látszólag természetellenes történik. Átalakultok és tökéletessé tétettek Jézus Krisztusban.²⁷ Isten szövetséges gyermekeivé, az Ő királysága örököseivé váltok.²⁸ Látom magam előtt, amint így szól hozzátok: „Te vagy amaz én drága gyermekem, akiben gyönyörködöm. Üdvözöllek itthon.” Jézus Krisztus nevében, ámen.