A bevásárló körút

Az édesanyám és én bevásárolni voltunk, amikor észrevettem egy fekete szoknyát. Úgy éreztem, muszáj megvennem. Felpróbáltam a szoknyát, és megmutattam édesanyámnak. – Becky, szerintem egy kicsit túl rövid – mondta vonakodva. Azt feleltem, hogy szerintem meg nem, és megnyugtattam, hogy az iskolában minden lány hasonló divat szerint öltözik, sőt vannak akik sokkal rövidebb szoknyát hordanak. Perceken át győzködtem, hogy nekem mennyire tetszik a szoknya.

– Túl rövid – mondta édesanyám határozottan. – Nem vesszük meg. Menj és öltözz át.

Nem értettem, miért olyan szigorú velem, különösen azért, mert már elég idősnek éreztem magam ahhoz, hogy eldöntsem, mit vegyek fel. A bevásárló körutunk ezzel véget is ért. Szótlanul telt az út hazafelé.

Végül édesanyám törte meg a csendet: – Becky, azért nem engedtem, hogy megvedd a szoknyát, mert nem illett hozzád. Túl rövid volt, és nem tükrözte azt, hogy ki vagy valójában. Te Isten leánya vagy.

Édesanyám magyarázata megtanított nekem egy tantételt, amelyre mindig emlékezni fogok. Isten leánya vagyok, és minden, amit teszek és viselek azt tükrözi, hogy mit gondolok magamról, és hogyan érzek Mennyei Atyánk és a Szabadítóm iránt.

Állandó küzdelmet jelent erényesen öltözködni, de hálás vagyok, hogy nem adtam fel és nem adtam alább a normáimat. Tudom, hogy ha tényleg megértjük, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, le tudjuk győzni a vágyunkat, hogy úgy öltözködjünk, ahogy a világ.