2008
CSALÁD
2008. október


CSALÁD

Vegyétek ki a részeteket egy boldog otthont felépítésében. Tiszteljétek szüleiteket, és erősítsétek meg kapcsolatotokat testvéreitekkel.

Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentette: „Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül. A sikeres házasságok és családok a következő alapelveken nyugszanak és működnek: hit, ima, bűnbánat, megbocsátás, tisztelet, szeretet, együttérzés, munka és tartalmas szabadidős tevékenységek.”1

Érdekes módon ezek az egyszerű igazságok, melyek Mennyei Atyánk boldogságra vonatkozó tervében vannak lefektetve, néha meglepetésszerűen hatnak a világra. Egy nemrég készült tanulmány szerint azonban az egyházon kívüli tizenévesek szintén a lelkiségben és a családi kapcsolataikban találják meg boldogságukat. 2007-ben két nagy amerikai médiaszervezet végzett közvélemény-kutatást a 12–24 év közötti fiatalok között, hogy felmérje, mitől érzik magukat boldognak.

A tanulmány többek között ezeket az eredményeket közölte:

  • A fiatalok „a szüleiket tekintik a biztonság és a boldogság éltető forrásának”.

  • „A fiatalok egyre inkább lelki úton és hit által keresik a boldogságot.”

  • „A hagyományos családokban élő fiatalok egyre érdeklődőbbé válnak.”

  • A tanulmány egyik összegzése a következő megállapítást teszi: „A kezdeti kutatásaink kimutatták, hogy korunk ifjúsága sokkal jobban ragaszkodik a hagyományokhoz, mint a korábbi nemzedékek, mégis meglepetésként hatott, hogy a fiatalok mekkora várakozással és örömmel tekintenek saját házasságuk és a családalapítás elé.”2

JEGYZETEK

  1. „A család: Kiáltvány a világhoz”, Liahóna, 2004. okt., 49.

  2. Lásd Associated Press/MTV Research and Strategic Insights, Happiness, Aug. 20, 2007.