Én is lehettem volna

Hét éves koromban egy lány költözött a szomszédságunkba, akivel összebarátkoztam. Ugyanazokat a dolgokat szerettük, és jó hatással voltunk egymásra. Jó döntéseket hoztunk, mivel szüleink megtanítottak bennünket arra, hogyan kell bölcsen választani.

Amikor azonban hatodikosok lettünk, kezdtünk rossz döntéseket hozni, mert szerettünk volna beilleszkedni az alacsonyabb normák szerint élő barátaink társaságába. A következő évben elhatároztam: másokkal fogok barátkozni, hogy ezáltal a magasabb normák szerinti tudjak élni, és így újra helyes döntéseket hozhassak. De volt egy problémám. A szomszéd lánnyal még mindig közeli barátok voltunk, és én nem akartam mellőzni őt.

Nagyon nehéz volt megtenni a szükséges lépéseket. Egész életemben azt mondták, hogy jó barátokat válasszak, és ragaszkodjak a magas normáimhoz. Nem volt azonban bizonyságom arról, hogy ez miért fontos, tehát egyszerűen bíznom kellett abban, hogy ez így helyes. A nyáron és a nyolcadik osztályban már nem találkoztunk annyit. Más utakon kezdtünk járni.

A döntésem áldásai az év vége felé váltak nyilvánvalóvá. Egykori barátaim alkoholt hoztak az iskolába. Meggyőztek néhány lányt, hogy ők is igyanak, és ezért mindannyian bajba is kerültek. Rádöbbentem, hogy az egyik lány akár én is lehettem volna. Ha velük lettem volna, nem tudom, hogy lett volna elég erőm ahhoz, hogy kiálljak a hitemért.

Megrázó érzés, amikor azokra a lehetséges következményekre gondolok, amikkel szembe kellett volna néznem. Függővé válhattam volna, szembekerülhettem volna a törvénnyel, elveszíthettem volna a szüleim bizalmát, de mindenek felett elveszthettem volna Mennyei Atyánk belém vetett bizalmát.

Tudom, hogy amit a próféta mond a magas normák szerinti életről, az a mi védelmünkért van. Talán nem tűnik mindig kellemesnek, mégis segítségünkre van lelkileg, fizikailag, szellemileg és olyan módokon is, amelyeket talán észre sem veszünk.