A világosság a világossághoz ragaszkodik
Amint felszítjuk a Krisztusba vetett hitünket, egyre ragyogóbb mértékű világosságot kapunk, mígnem az elűz minden sötétséget.
Kedves fivéreim és nővéreim! Veletek együtt örvendezem ezen az áldott húsvétvasárnapon ama dicsőséges világosságra gondolva, amely Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus feltámadásával ereszkedett a földre.
Halandó szolgálata során Jézus kijelentette: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”1. Krisztus Lelke „minden dologban ott van, [és] minden dolognak életet ad”2. Legyőzi a sötétséget, amely máskülönben beborítana bennünket.
Évekkel ezelőtt a két fiammal – puszta kalandvágyból – elkísértük a Fiatal Férfiak egy csoportját a Moaning Cavernhez [Búgó-barlanghoz], amely az egykor a barlang szájából visszhangzó zajokról kapta a nevét. A képződmény egy úgynevezett aknabarlang, amely egy 55 méter mély függőleges kamrába – Kalifornia legnagyobb egybefüggő barlangkamrájába – torkollik.
Mindössze két módon lehet lejutni: a biztonságos csigalépcsőn, vagy pedig kötéllel ereszkedve a padozatig; a fiaimmal ez utóbbit választottuk. A nagyobbik fiam indult elsőnek, mi pedig a kisebbikkel szándékosan utoljára maradtunk, hogy együtt ereszkedhessünk le.
Miután vezetőink elmondták a tudnivalókat, és ránk adták a hámot és az erős kötélhez rögzítették a felszerelésünket, hátraaraszoltunk, amíg kiértünk a kis kiszögellésre, minden bátorságunkat összeszedve, hiszen ez volt az utolsó hely, ahonnan még láttuk a napfényt a barlang szájában.
A következő hátrafelé tett lépésünkkel alábuktunk egy barlangterembe, amely oly magas és széles volt, hogy a Szabadság-szobrot is képes lett volna elnyelni. Ott lógtunk lassan körbeforogva, miközben a szemünk hozzászokott a viszonylagos sötétséghez. Tovább ereszkedve az elektromos lámpák ragyogása világította be az álló és függő cseppkövekkel borított bámulatos barlangfalakat.
Hirtelen minden figyelmeztetés nélkül teljesen kialudtak a fények. A mélység felett lógva oly átható sötétség borított be bennünket, hogy még a saját kezünket sem láttuk a kötélen az orrunk előtt. Azonnal megszólalt egy hang: „Apa, apa! Ott vagy?”
„Itt vagyok, fiam, itt vagyok” – válaszoltam.
A váratlan elsötétítés célja az volt, hogy rámutasson: áram nélkül a barlangban áthatolhatatlan a sötétség. A terv bevált: „éreztük” a sötétséget. Amikor visszatértek a fények, a sötétség azonnal meghátrált, ahogyan a sötétség mindig is behódol akár a leghalványabb fénynek is. Fiaimmal bennünk maradt e számunkra mindaddig ismeretlen sötétség emléke; a felejthetetlen élmény révén jobban értékeltük a világosságot, és bizonyosságot kaptunk arról, hogy sohasem vagyunk egyedül a sötétségben.
Leereszkedésünk e barlangba mutat bizonyos párhuzamokat a halandóságon átvezető utazásunkkal. Elhagytuk a menny dicsőséges világosságát, a felejtés fátylán át leereszkedve egy elsötétült világba. Mennyei Atyánk nem hagyott magunkra minket a sötétben, hanem világosságot ígért nekünk az utazásunkra az Ő Szeretett Fia, Jézus Krisztus révén.
Tudjuk, hogy a napfény minden földi életforma éltető eleme. A Szabadítóból áradó világosság épp ilyen életbevágó jelentőségű a lelki életünk számára. Tökéletes szeretetében Isten Krisztus világosságát adományozza minden embernek, „aki a világra jön”3, hogy „különbséget tehessen jó és gonosz között”4, és hogy „az állandóan jó cselekedetekre”5 késztesse. Ez a világosság – mely az általunk gyakran lelkiismeretnek nevezett érzésben nyilvánul meg – folyamatosan arra szólít, hogy tegyünk jobbat, legyünk jobbak, és hozzuk ki magunkból a legjobbat.
Amint felszítjuk a Krisztusba vetett hitünket, egyre ragyogóbb mértékű világosságot kapunk, mígnem az elűz minden körénk gyülekező sötétséget. „Ami Istentől való, az világosság; és aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot kap; és ez a világosság mind fényesebbé és fényesebbé válik, a tökéletes napig.”6
Krisztus világossága felkészít bennünket a Szentlélek szolgálattevő hatásának befogadására, amely „Isten meggyőző hatalma …az evangélium igazságáról”7. Az Istenség harmadik tagja, a Szentlélek, „Lélek személy”8. Azon világosság legnagyobb forrása, amelyet Mennyei Atya biztosít számotokra a halandóságban, a Szentlélekből származik, akinek a hatása „megvilágosítja az elmé[tek]et, és örömmel tölti el a lelke[tek]et”9.
Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában a visszaállított papsági hatalom révén alámerítéssel keresztelkedtek meg a bűnök bocsánatára. Ezután kezeket helyeznek a fejetekre, és a Szentlélek e csodás, „kimondhatatlan ajándéka”10 rátok ruháztatik.
Azután, amennyiben vágyaitok és tetteitek középpontjában a szövetség ösvénye áll, a Szentlélek – a bennetek élő világosságként – kinyilatkoztatja nektek az igazságot és bizonyságot tesz róla11, figyelmeztet a veszélyre, vigaszt nyújt12 és megtisztít13, valamint békességet ad14 a lelketeknek.
Mivel „a világosság a világossághoz ragaszkodik”15, a Szentlélek állandó társasága elvezet benneteket azon döntésekhez, amelyek segítenek a világosságban maradnotok; ezzel szemben a Szentlélek hatása nélkül hozott döntések az árnyak és a sötétség felé visznek benneteket. Robert D. Hales elder ezt tanította: „Amikor jelen van a világosság a sötétség legyőzetik és távoznia kell. […] Amikor a Szentlélek lelki világossága jelen van, Sátán sötétsége eltávozik.”16
Hadd vessem fel, hogy talán itt az idő feltenni magatoknak a kérdést: Rendelkezem ezzel a világossággal az életemben? Ha nem, akkor mikor rendelkeztem vele utoljára?
Éppúgy, ahogyan a napfény naponta megfüröszti a földet, hogy megújítsa és fenntartsa az életet, ti is naponta fényesebbé tehetitek a bennetek lévő világosságot, amikor úgy döntötök, hogy Őt – Jézus Krisztust – követitek.
Apró fénysugár érkezik minden alkalommal, amikor imában Istenhez fordultok, tanulmányozzátok a szentírásokat, hogy „Őt hallgassátok”17, élő prófétáink útmutatásai és kinyilatkoztatásai szerint cselekedtek, illetve engedelmeskedtek és betartjátok a parancsolatokat, hogy „az Úrnak minden szertartásában”18 járjatok.
Lelki világosságot hoztok a lelketekbe, valamint békességet az életetekbe minden alkalommal, amikor bűnbánatot tartotok. Amint hetente vesztek az úrvacsorából, magatokra véve a Szabadító nevét, mindig emlékezve Őrá és betartva parancsolatait, az Ő világossága ragyog majd bennetek.
Minden alkalommal „napfény van a szívetekben”, amikor megosztjátok az evangéliumot és bizonyságot tesztek. Minden alkalommal, amikor a Szabadítóhoz hasonlóan szolgáljátok egymást, az Ő melege érződik majd a szívetekben. Mennyei Atya világossága mindig ott lakozik az Ő szent templomában, és mindazokon megpihen, akik megjelennek az Úr házában. Gyarapodik az Ő világossága bennetek minden kedves, türelmes, megbocsátó és jószívű cselekedettel, valamint megnyilvánul az arcotokról sugárzó boldogságban. Másrészről viszont az árnyékban járunk, amikor túl gyorsan gerjedünk haragra, vagy túl lassan bocsátunk meg. „Ha a napfény felé fordítjátok arcotokat, az árnyak nem tehetnek mást, mint hogy mögétek húzódnak.”19
Ha a Szentlélek társaságára méltón éltek, valóban „gyarapít[j]átok a kinyilatkoztatás elnyerésére irányuló lelki képességeteket”20.
Az élet tartogat kihívásokat és kudarcokat, hiszen olykor mindegyikünknek szembe kell nézni sötét napokkal és viharokkal. Ha mindezek közepette „engedjük, hogy Isten uralkodjon az életünkben”21, akkor a Szentlélek világossága kinyilatkoztatja számunkra, miszerint a megpróbáltatásainknak célja és értelme van, hogy ezek végül jobb, teljesebb emberekké alakítanak bennünket, szilárdabb hittel és ragyogóbb reménységgel Krisztusban, tudván, hogy sötét időszakaink során Isten mindvégig velünk volt. Ahogyan Russell M. Nelson elnök mondta: „A gyötrelmeket kísérő, egyre fokozódó sötétségben Jézus Krisztus világossága mind fényesebben ragyog.”22
Az életünk időszakai olyan helyekre sodorhatnak bennünket, amelyekre nem számítottunk és amelyet nem kívántunk. Ha a bűn vitt ilyen helyre benneteket, húzzátok szét a sötétség függönyét, és lássatok neki most a Mennyei Atyátokhoz való alázatos közeledésnek, megtört szívvel és töredelmes lélekkel, és tartsatok bűnbánatot. Ő hallani fogja buzgó imátokat. Már ma bátorsággal „közeledjetek hozzá…, és [Ő] közeledni fog… hozzátok”23. Sohasem vagytok Jézus Krisztus engesztelésének gyógyító hatalmán kívül.
Jó szülőktől és hithű ősöktől származom, akik reagáltak Jézus Krisztusnak és az Ő evangéliumának világosságára, ez pedig áldással volt az életükre, valamint az őket lelki ellenálló képességgel követő nemzedékek életére. Apám sokszor mesélt az ő édesapjáról, Milo T. Dychesról, és elmondta, miként jelentett az ő Istenbe vetett hite éjjel-nappal ragyogó világosságot számára. Nagyapa erdőőr volt, aki gyakran egyedül lovagolt a hegyekben, életét fenntartások nélkül Isten útmutatására és gondoskodására bízva.
Egy alkalommal, késő ősszel, nagyapa egyedül volt a magas hegyek között. A tél már felfedte arcát, miközben egyik kedvenc lovát – a jó öreg Herceget – nyergelte, és egy fűrésztelepre ügetett, hogy fűrészelés előtt felmérje és osztályozza a rönköket.
Napnyugtára végzett a munkával, és ismét nyeregbe szállt. A hőmérséklet azonban addigra nagyot zuhant, a hegyen pedig gyülekeztek a heves téli hóvihart hozó felhők. Mivel sem lámpa, sem járható ösvény nem vezethette, abba az irányba fordította Herceget, amerre az erdőőri állomáshelyet sejtette.
Mérföldeket tettek már meg a sötétben, amikor Herceg lassított, majd megállt. Nagyapa újra és újra mozgásra ösztökélte Herceget, minden eredmény nélkül. Mivel a kavargó hó lassan teljesen megvakította őket, nagyapa felismerte, hogy Isten segítségére van szüksége. Mint azt egész életében tette, alázatosan „kér[t] hittel, semmit sem kételkedvén”24. A halk, szelíd hang válaszolt: „Milo, hagyd Herceget, hadd menjen!” Nagyapa engedelmeskedett, és amint engedett a kantáron, Herceg megpördült, és más irányba kezdett ügetni. Órákkal később Herceg ismét megállt, és lehajtotta a fejét. A zuhogó hóesésben nagyapa látta, hogy biztonságban megérkeztek az állomáshelye kapujához.
A hajnali napfényben aztán nagyapa visszament Herceg halovány nyomain a hóban. Elakadt a lélegzete, amikor látta, hogy hol engedte át az irányítást Hercegnek: egy hatalmas hegyorom szegélyén voltak, ahol még egy lépés előre, és ló lovasával lezuhan az alant csúcsosodó hegyes sziklákra, a biztos halálba.
Ezen és számtalan más élmény alapján, nagyapa azt tanácsolta: „A legjobb és legnagyszerűbb társad Mennyei Atyád.” Amikor apám nagyapa történetét mesélte, emlékszem, mindig idézte a szentírásokat:
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.”25
Bizonyságomat teszem, hogy Jézus Krisztus az örökkévaló világosság, amely „a sötétségben fénylik”26. Nincs oly sötétség, mely képes lenne elnyomni, kioltani, felülmúlni vagy legyőzni e világosságot. Mennyei Atyánk ingyen kínálja fel e világosságot számotokra. Soha nem vagytok egyedül. Ő hallja és megválaszolja az összes imát. „[A] sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket”27. Amikor azt kérdezitek: „Atyám, Atyám! Ott vagy?”, Ő mindig így felel majd: „Itt vagyok, gyermekem, itt vagyok.”
Tanúságomat teszem, hogy Jézus Krisztus Szabadítónkként és Megváltónkként betöltötte Mennyei Atyánk tervét;28 Ő a mi világosságunk, életünk és utunk. Az Ő világossága sohasem halványul el,29 dicsősége sohasem múlik el, irántatok érzett szeretete pedig örökké tart, tegnap, ma és mindörökké. Jézus Krisztus nevében, ámen.