Nem úgy, ahogy a világ adja

Azon első húsvét előtt, amint Jézus bevégezte az új úrvacsorai szertartást, mellyel a Tizenketteknek szolgált, belefogott fenséges búcsúbeszédébe, majd elindult a Gecsemáné, az elárulása és a keresztre feszítése felé. Érezve azonban az aggodalmat, sőt, talán egyenesen félelmet, amelyet a vele lévő férfiak némelyike bizonyára tanúsított, ezt mondta nekik (és nekünk):

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. […]

Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. […]

Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”¹

E halandó világban emberpróbáló idők szoktak jönni még a hithűek számára is, Krisztus megnyugtató üzenete azonban az, hogy bár Ő, a páskabárány, úgy megy majd, „mint juh… az őt nyírók előtt”², mégis fel fog támadni, hogy – a zsoltáríró szavaival – mindig is „a mi oltalmunk és erősségünk” legyen, „igen bizonyos segítség a nyomorúságban”³.

Ismervén, mily nehéz órák vártak Krisztusra, miközben a kereszt felé haladt, valamint az Ő tanítványaira, akik elviszik majd az evangéliumot a világnak az idők delén, idézzetek most fel velem egy ide kapcsolódó üzenetet, amely a Szabadító egyházának ezen utolsó napokban élő tagjaihoz szól. Az üzenet a Mormon könyve lehengerlően sok olyan versében rejlik, amelyek ilyen-olyan összetűzéseknek lettek szentelve, Lámán és Lemuel örökkévalóan bosszantó viselkedésétől a katonák százezreit érintő végső csatákig. E kiemelkedő hangsúly egyik nyilvánvaló oka az, hogy amennyiben a Mormon könyve egy utolsó napi hallgatóság számára íródott, ezek a szerzők (akik maguk is sok hadakozást éltek meg) prófétai figyelmeztetést intéznek hozzánk, miszerint az utolsó napokban a kapcsolatok jellegzetes vonása lesz majd az erőszak és összetűzés.

Természetesen az utolsó napi háborúsággal kapcsolatos elméletem nem túl eredeti. Kétezer évvel ezelőtt a Szabadító arra figyelmeztetett, hogy az utolsó napokban hallunk majd „háborúkról és háborúk híreiről”⁴, később hozzátéve, miszerint „a békesség elvétetik [majd] a földről”⁵. Bizonyos, hogy a Békesség eme Hercege, aki nyomatékosan azt tanította, hogy a viszálykodás az ördögtől való⁶, együtt könnyezik Isteni Atyjával az emberi család azon tagjai fölött napjainkban, akik a szentírás szavai szerint „szeretet nélkül valók”⁷, és akik nem tudnak rájönni, miként éljenek együtt szeretetben.

Fivérek és nővérek! Túlságosan sok összetűzést, haragot és általános gorombaságot látunk magunk körül. Szerencsére a jelenlegi nemzedéknek nem kellett megvívnia egy harmadik világháborút, és nem tapasztaltunk olyan világméretű gazdasági összeomlást sem, mint amilyen 1929-ben a nagy gazdasági világválsághoz vezetett. Egy olyan harmadik világháborúval azonban szembe kell néznünk, amely nem az ellenségeink megsemmisítését célzó harc, hanem arra szólítja hadba Isten gyermekeit, hogy törődjenek jobban egymással, és segítsenek begyógyítani a viszályok sújtotta világban fellelhető sebeket. Az a nagy világválság, amellyel nekünk szembe kell néznünk most, kevésbé jelenti a megtakarításaink külsőleges elvesztését, mint inkább a magabiztosságunk belsőleges elvesztését, miközben körülöttünk mindenütt valódi hiány mutatkozik hitből, reménységből és jószívűségből. Azonban bőségesen rendelkezésre állnak Jézus Krisztus evangéliumában azok az eszközök, amelyekre egy ragyogóbb nap elhozásához és az őszinte jóság gazdaságának növeléséhez szükségünk van. Nem engedhetjük meg magunknak – és a világ nem engedheti meg magának –, hogy egyénileg és közösségként kudarcot valljunk az ezen evangéliumi elgondolások és megerősítő szövetségek teljes mértékű kiaknázása terén.

Egy olyan világban tehát, amely „szélvésztől hányt [és] vígasztalás nélkül való”, amint azt Jehova előre megmondta, miként találunk rá arra, amit Ő így nevezett: „békességem szövetsége”? Úgy találjuk meg, ha Hozzá fordulunk, aki azt ígérte, hogy irgalommal lesz irántunk, és „örökké tartó kedvességgel” békességet fog nyújtani a gyermekeinknek.⁸ A félelmetes próféciák és nyugtalanító szentírások ellenére, amelyek kijelentik, hogy a békesség általános érvénnyel el fog vétetni a földről, a próféták – köztük a mi szeretett Russell M. Nelson elnökünk – tanítása szerint annak nem kell egyénileg is elvétetnie tőlünk!⁹ Ezen a húsvéton próbáljunk meg hát személyes módon békét gyakorolni, az Úr Jézus Krisztus engesztelésének kegyelmét és gyógyító balzsamát alkalmazva önmagunkon, a családunkon, és mindazokon a körülöttünk lévőkön, akikhez csak el tudunk érni. Szerencsére, sőt, bámulatos módon, ez a nyugtató gyógyír „pénz nélkül és ingyen”¹⁰ hozzáférhető számunkra.

Igen nagy szükség van erre a segítségre és reményre, hiszen ma, ebben a világméretű gyülekezetben sokan vannak, akik valamilyen kihívással küszködnek – legyen az fizikai vagy érzelmi, társas kapcsolati vagy pénzügyi, vagy megannyi más gond. Magunktól azonban nem vagyunk elég erősek ezek közül soknak a megoldásához, mert a segítség és békesség, amelyre szükségünk van, nem az a fajta, amilyet a világ nyújt.¹¹ Nem; a valóban nehéz gondok esetén arra van szükségünk, amit a szentírások „a menny hatalmai[nak]” neveznek, az e hatalmakhoz való hozzáféréshez pedig aszerint kell élnünk, amit ugyanezek a szentírások az „igazlelkűség tantételei”¹² néven említenek. Úgy tűnik, a tantétel és a hatalom közti kapcsolat megértése az egyetlen lecke, amelyet az emberiség családja soha nem képes megtanulni – mondja a menny és a föld Istene!¹³

Mik ezek a tantételek? Nos, ezeket ismételten felsorolják a szentírásban, újra és újra tanítják őket az ehhez hasonló konferenciákon, Joseph Smith prófétának pedig akkor tanították meg azokat az adományozási korszakunkban, amikor ajkát elhagyta az általa megfogalmazott változata ennek a jajszónak: „Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?”¹⁴ Liberty fogházának rideg, szenvtelen bezártságában megtanulta, hogy az igazlelkűség tantételei olyan erényeket foglalnak magukban, mint a türelem, a hosszútűrés, a gyengédség és a színleletlen szeretet.¹⁵ E tantételek hiányában bizonyos, hogy végül széthúzással és ellenségeskedéssel néznénk szembe.

Ezt illetően hadd szóljak egy pillanat erejéig az igazlelkűség e tantételeinek hiányáról néhány helyen a napjainkban. Alapjában véve egy vidám, derűs fickó vagyok, és sok jóság és szépség van a világunkban. Egész biztosan sokkal több anyagi áldásunk van, mint bármely más nemzedéknek a történelem során, viszont a XXI. század általános kultúrájában és az egyházban is túl gyakran látunk még mindig bajba jutott életeket, túl sok megszegett szövetséget és túl sok összetört szívet eredményező megalkuvással. Gondoljunk a szexuális vétekkel párhuzamos közönséges nyelvezetre, melyek egyaránt jelen vannak mindenütt a filmekben vagy a televízióban, illetve a szexuális zaklatásra vagy az illetlenség más formáira a munkahelyen, amelyekről manapság oly sokat lehet olvasni. A szövetséges tisztaság kérdéseiben a szentséges túl gyakran válik hétköznapivá, a szent túl gyakran lesz közönségessé. Bárki, aki kísértést érez arra, hogy úgy járjon vagy szóljon vagy viselkedjen, „ahogy a világ adja”, úgymond, az ne számítson arra, hogy ez békés élményhez fog vezetni. Az Úr nevében ígérem, hogy nem fog. Ahogy egy ősi próféta mondta egykoron, „a gonoszság sohasem volt boldogság”¹⁶. A tánc végeztével a furulyásnak mindig meg kell adni a bérét, a fizetség pedig általában könny és megbánás.¹⁷

Az is előfordulhat, hogy másfajta bántalmazást vagy méltatlanságot látunk. Mily fokozottan óvatosnak kell lennünk nekünk az Úr Jézus Krisztus tanítványaiként, hogy ne legyünk részesei semmi efféle viselkedésnek! Semmiképpen nem lehetünk bűnösek bárminemű hamislelkű uralomban vagy bántalmazásban vagy erkölcstelen kényszerítésben – legyen az akár fizikai, érzelmi, egyházi vagy bármilyen másféle. Emlékszem, mennyire átéreztem néhány éve Gordon B. Hinckley elnök érzéseinek hevét, amikor az egyház férfijaihoz szólt azokat illetően, akiket ő úgy nevezett, hogy „zsarnokok a saját otthonukban”¹⁸.

Ezt mondta: „Mily tragikus és teljességgel visszataszító jelenség a feleség bántalmazása! Amelyik férfi ebben az egyházban bántalmazza a feleségét, megalázza, sértegeti, hamislelkű uralmat gyakorol felette, az érdemtelen a papság viselésére [és] érdemtelen a templomi ajánlásra.”¹⁹ Majd hozzátette, hogy ugyanilyen megvetendő a gyermekbántalmazás bármilyen formája – vagy bármilyen más fajta bántalmazás.²⁰

Túl gyakran máskülönben hithű férfiak, nők, sőt, akár gyermekek is vétkesek lehetnek abban, hogy gorombán, sőt, akár rombolóan szólnak azokhoz, akikkel netán még össze is vannak pecsételve az Úr templomának egy szent szertartása révén. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy szeressék, hogy békességet érezzen, és hogy biztonságra leljen az otthonában. Kérlek, igyekezzünk fenntartani ott ezt a légkört! A béketeremtőnek szóló ígéret az, hogy „a Szentlélek állandó társa[tok] lesz”, és az áldások „kényszerítő eszközök nélkül száll[nak] majd rá[tok] örökkön örökk锲¹. Senki nem használhat éles nyelvezetet vagy goromba szavakat úgy, hogy közben mégis „a megváltó szeretet éneké[t]”²² énekelje.

Hadd zárjam azzal, amivel indítottam. Holnap húsvét van, annak az ideje, hogy Jézus Krisztus evangéliumának igazlelkű tantételei és az Ő engesztelése „áthaladjon” viszálykodáson és vitán, „áthaladjon” kétségbeesésen és vétken, végül pedig „áthaladjon” a halálon. Annak az ideje, hogy teljes hűséget fogadjunk szóban és tettben is Isten Bárányának, aki „betegséginket …viselte, és fájdalmainkat hordozᔲ³, abban az eltökéltségében, hogy bevégezze érettünk a szabadítás munkáját.

Az árulás és a fájdalom, a rossz bánásmód és a kegyetlenség ellenére, valamint az emberiség egész családjának minden együttes bűnét és bánatát magára véve, az élő Isten Fia végignézett a halandóság hosszú ösvényén, látott minket is ezen a hétvégén, és így szólt: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”²⁴ Áldott, örömteli és békés húsvétot kívánok nektek! Annak elmondhatatlan lehetőségeit már megfizette a Békesség Hercege, akit teljes szívemből szeretek, akié ez az egyház, és akiről határozott tanúságot teszek, igen, aki az Úr Jézus Krisztus. Ámen.