Miért a szövetség ösvénye?

D. Todd Christofferson elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

A szövetség ösvénye egyedülálló és örökkévaló jelentősége miatt különböző minden más ösvénytől.

Russell M. Nelson elnök egész szolgálata során tanulmányozta és tanította Istennek a gyermekeivel kötött szövetségeit. Ő maga is fényes példája a szövetség ösvényén járó embernek. Az egyház elnökeként mondott első beszédében Nelson elnök így szólt:

„A Szabadító követése iránti elkötelezettségetek – azáltal, hogy szövetségeket köttök Vele, majd meg is tartjátok azokat a szövetségeket – minden olyan lelki áldás és kiváltság előtt megnyitja majd az ajtót, amely csak elérhető a férfiak, nők és gyermekek számára mindenhol.

[…] A templom szertartásai és a szövetségek, melyeket ott köttök, kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megerősítsék az életeteket, a házasságotokat és családotokat, valamint azon képességeteket, hogy ellenálljatok az ellenség támadásainak. Hódolatotok a templomban, és az őseitekért ott végzett szolgálatotok több személyes kinyilatkoztatással és békességgel áld majd meg titeket, valamint megerősíti azon elkötelezettségeteket, hogy a szövetség ösvényén maradjatok.”¹

Mi is a szövetség ösvénye? Ez az az ösvény, amely Isten celesztiális királyságába vezet. A keresztelés kapujában lépünk rá az ösvényre, majd pedig „Krisztusba vetett állhatatossággal… törek[szünk] előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével [a két nagy parancsolat]… mindvégig”². A szövetség ösvényén haladva (amely egyébként túlnyúlik a halandóságon) elnyerjük mindazon szertartásokat és szövetségeket, amelyek a szabadításra és a felmagasztosulásra vonatkoznak.

Átfogó szövetséges kötelezettségünk, hogy Isten akaratát cselekedjük, „és minden olyan dologban engedelmesked[j]ünk a parancsolatainak, melyet megparancsol nekünk”³. Jézus Krisztus evangéliuma tanételeinek és parancsolatainak napról napra történő követése a legboldogabb és legnagyobb megelégedettséget nyújtó életút. Egyfelől így az ember rengeteg gondot és sajnálkozást elkerül. Hadd szemléltessem ezt egy sportbéli hasonlattal. A teniszben létezik egy ki nem kényszerített hiba elnevezésű jelenség. Ilyen például, amikor a játékos a hálóba üti a még játékban lévő labdát, vagy amikor kettős hibát követ el az adogatásnál. A ki nem kényszerített hibák a játékos saját baklövésének számítanak, nem pedig az ellenfél ügyessége miatt következnek be.

A gondjaink és a kihívásaink igen gyakran önmagunknak róhatók fel, rossz döntések eredményei, avagy mondhatnánk, hogy „ki nem kényszerített hibák”. Amikor szorgalmasan követjük a szövetség ösvényét, egészen természetes módon kerülünk el számos „ki nem kényszerített hibát”. Elkerüljük a függőségek különböző formáit. Nem esünk bele a becstelen viselkedés vermébe. Átkelünk az erkölcstelenség és a hűtlenség szakadéka felett. Elhaladunk azon emberek és dolgok mellett, amelyek – bár népszerűek – kockára tennék testi és lelki jóllétünket. Elkerüljük azokat a döntéseket, melyek kárt vagy hátrányt okoznak másoknak, ehelyett szert teszünk az önfegyelem és a szolgálat szokásaira.⁴

J. Golden Kimball elder állítólag azt mondta, hogy „talán nem [mindig] járok a »szoros és keskenyen«, de [igyekszem] olyan gyakran keresztezni, amilyen gyakran csak [tudom].”⁵ Komolyra fordítva a szót, bizonyos vagyok afelől, hogy Kimball fivér egyetértene azzal, miszerint a szövetség ösvényén való megmaradás – nem pedig csupán annak keresztezése – nyújtja nekünk a legnagyobb reményt arra, hogy egyfelől elkerüljük az elkerülhető nyomorúságot, másfelől pedig sikeresen megbirkózhassunk az élet elkerülhetetlen csapásaival.

Némelyek talán azt mondják: „Hozhatok jó döntéseket keresztelkedéssel vagy anélkül is; nincs szükségem szövetségekre ahhoz, hogy tisztességes és sikeres ember legyek.” Valóban sokan vannak, akiknek – bár maguk nem járnak a szövetség ösvényén – a cselekedetei rímelnek az ösvényen haladók döntéseire és ténykedésére. Mondhatjuk, hogy learatják a „szövetségessel összhangban lévő” ösvényen haladás áldásait. Mitől más akkor a szövetség ösvénye?

Valójában a különbség egyedi és örökkévaló jelentőséggel bír. Magában foglalja az engedelmességünk természetét, Isten irántunk való elkötelezettségének jellemzőit, az általunk kapott isteni segítséget, a szövetséges népként való egybegyűjtéshez kötődő áldásokat, valamint a legfontosabbat: az örökkévaló örökségünket.

Elkötelezett engedelmesség

Az első az Isten iránti engedelmességünk természete. Az egyszerű jó szándékon túl ünnepélyesen elkötelezzük magunkat amellett, hogy minden olyan szó szerint élünk, amely Isten szájából származik. Ebben Jézus Krisztus példáját követjük, aki keresztelkedésével „megmutatja az emberek gyermekeinek, hogy a test szerint megalázkodik az Atya előtt, és tanúbizonyságot tesz az Atyának, hogy engedelmeskedik neki parancsolatainak megtartásában”⁶.

A szövetségekkel többet szándékozunk tenni, mint csupán elkerülni a hibákat vagy elővigyázatosnak lenni a döntéseinkben. Úgy érezzük, felelősséggel tartozunk Istennek a döntéseinkért és az életünkért. Magunkra vesszük Krisztus nevét. Krisztusra összpontosítunk – arra, hogy hősiesek legyünk a Jézusról való tanúbizonyságban, és hogy kifejlesszük magunkban Krisztus jellemét.

A szövetségekkel az evangéliumi tantételek iránti engedelmesség gyökeret ereszt lelkünk legmélyébe. Ismerek egy házaspárt, akik esetében a házasságkötésük idején a feleség nem volt tevékeny az egyházban, míg a férj soha nem is volt tagja az egyháznak. Úgy hivatkozom majd rájuk, mint Mary és John, nem pedig a saját nevükön. Amint gyermekek kerültek egymás után a képbe, Mary égető szükségét érezte annak, hogy a szentírások szavaival élve „az Úr tanítása és intése szerint”⁷ nevelje őket. John támogatta ezt. Mary néhány fontos áldozatot hozott, hogy otthon lehessen, és következetes evangéliumi tanítást biztosíthasson. Figyelt arra, hogy a család teljesen kiaknázza az egyházi hódolat és tevékenység áldásait. Mary és John példás szülők lettek, gyermekeik pedig (akik mind eleven fiúk voltak) növekedtek hitben, valamint az evangélium tantételei és mércéi iránti elkötelezettségben.

John szülei, a fiúk nagyszülei, örültek unokáik tartalmas életének és eredményeinek, ugyanakkor az egyház iránti ellenszenvük miatt e sikert szerették volna kizárólag John és Mary szülői készségeinek tulajdonítani. John viszont – bár nem volt az egyház tagja – nem hagyta szó nélkül ezt a vélekedést. Kitartott amellett, hogy az evangéliumi tanítások gyümölcseit látják – mindazt, amit a fiai az egyházban és otthon is megtapasztaltak.

Magára Johnra is hatással volt a Lélek, a felesége szeretete és példája, valamint fiai buzdítása. Amikor eljött az ideje, az egyházközség tagjai és a barátaik nagy örömére megkeresztelkedett.

Bár az élet azóta sem volt mentes az őket és a fiaikat érő kihívásoktól, Mary és John teljes szívvel megerősítik, hogy valóban az evangéliumi szövetségben gyökereznek az áldásaik. Látták beteljesedni az Úr Jeremiásnak mondott szavait a saját és gyermekeik életében: „Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”⁸

Istenhez kötve

A szövetséges ösvény másik egyedülálló vonatkozása az Istenséghez fűződő viszonyunk. Az Isten által gyermekeinek kínált szövetségek nem csupán vezetnek bennünket, hanem Őhozzá is kötnek, és Hozzá kötve minden dolgot leküzdhetünk.⁹

Olvastam egyszer egy újságcikket egy meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkező újságíró tollából, aki azt állította, hogy a halottakért végzett keresztelés során mikrofilmtekercseket merítünk víz alá. Aztán mindazokat, akiknek a neve ezeken szerepelt, úgy tekintjük, hogy megkeresztelkedtek. Ez a megközelítés hatékony lenne, azonban figyelmen kívül hagyná minden egyes lélek végtelen értékét, valamint az Istennel személyesen kötött szövetség meghatározó jelentőségét.

„Jézus [azt mondta]: Menjetek be a szoros kapun; mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”¹⁰ Képletesen szólva, e kapu oly szoros, hogy csupán egyenként lehet belépni rajta. Mindenki egyénileg kötelezi el magát Isten iránt, cserébe pedig személyes szövetséget kap Tőle, név szerint, amelyre fenntartás nélkül hagyatkozhat az időben és az örökkévalóságban. A szertartásokkal és szövetségekkel „megnyilvánul az isteniség hatalma”¹¹ az életünkben.

Isteni segítség

Ez elvezet bennünket a szövetséges ösvény harmadik különleges áldásának megfontolásához. Isten egy szinte felfoghatatlan ajándékot biztosít segítségképpen a szövetséget kötők számára, hogy segítsen nekik a szövetség megtartóinak lenni: mégpedig a Szentlélek ajándékát. Ezen ajándék a jogosultság a Szent Lélek állandó társaságára, védelmére és iránymutatására.¹² A Vigasztalóként is ismert Szent Lélek „reménnyel és tökéletes szeretettel tölt el”¹³. Ő „minden dolgot tud, és bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról”¹⁴, akinek szövetségben ígért tanúi vagyunk.¹⁵

A szövetség ösvényén találjuk a bűnbocsánat és a bűnöktől való megtisztulás elengedhetetlen áldásait is. Ez olyan segítség, mely kizárólag isteni kegyelem révén érkezhet, a Szentlélek szolgáltattétele által. „Most ez a parancsolat – szól az Úr –: Tartsatok bűnbánatot, mind ti földnek szélei, és jöjjetek hozzám és keresztelkedjetek meg az én nevemben, hogy a Szentlélek befogadása megszentelhessen benneteket, hogy szeplőtelenül állhassatok előttem az utolsó napon.”¹⁶

Egybegyűlni a szövetséges néppel

Negyedszer, a szövetség ösvényét követők egyedülálló áldásokra lelnek az Isten által kijelölt különböző egybegyűlések során. A szentírásokat átszövik a próféciák Izráel régóta szétszóratott törzseinek szó szerinti egybegyűjtéséről az örökségük földjére.¹⁷ E jövendölések és ígéretek beteljesedése jelenleg is folyik a szövetséges népnek az egyházba – Isten földi királyságába – történő egybegyűjtésével. Nelson elnök kifejtette: „Amikor az egybegyűjtésről beszélünk, akkor egyszerűen ezt az alapvető igazságot jelentjük ki: Mennyei Atyánk gyermekei közül mindenki – a fátyol mindkét oldalán – megérdemli, hogy hallja Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának üzenetét.”¹⁸

Az Úr ezt parancsolja Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjainak: „Keljetek fel és ragyogjatok, hogy világosságotok zászló lehessen a nemzetek számára; …hogy a Sion földjére és cövekjeibe történő összegyűjtés védelemmé lehessen, és menedékké a zivatar, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre.”¹⁹

A szövetséges nép ezenfelül hetente egybegyűlik az imádság házába az Úr napján, „hogy még teljesebb mértékben megtarthas[suk magunkat] szeplőtlennek a világtól”²⁰. Ezen egybegyűlés célja, hogy vegyünk az úrvacsorai kenyérből és vízből Jézus Krisztus engesztelésére emlékezve, valamint alkalmat ad arra, „hogy böjtölj[ünk] és imádkozz[unk], és hogy lelkü[nk] jólétéről beszélgess[ünk] egymással”²¹. Tizenévesként a középiskolai osztályomban én voltam az egyházunk egyetlen tagja. Élveztem a sok iskolai jóbarát társaságát, mégis úgy találtam, hogy erősen támaszkodom a heti vasárnapi egybegyűlésekre, amelyek felfrissítettek és megújítottak lelkileg, sőt még testileg is. Mily erősen érezzük e rendszeres szövetséges egybegyűlés elvesztését a jelenlegi járvány idején, és mily lelkesen várjuk már az időt, amikor ismét úgy jöhetünk össze, mint korábban!

A szövetséges nép egybegyűlik a templomban is, az Úr házában, hogy részesüljenek azokban a szertartásokban, áldásokban és kinyilatkoztatásban, amelyek egyedülálló módon ott érhetőek el. Joseph Smith próféta így tanított: „Mi volt Isten népe… egybegyűjtésének a célja a világ bármely korában? A fő célja az volt, hogy építsenek az Úrnak egy házat, ahol kinyilatkoztathatja népének háza szertartásait és királyságának dicsőségeit, és megtaníthatja népének a szabadulás útját; mert vannak bizonyos szertartások és tantételek, amelyeket, ha tanítják és gyakorolják őket, egy arra a célra felépített helyen vagy házban kell elvégezni.”²²

A szövetséges ígéretek öröklése

Végül pedig kizárólag a szövetség ösvényének követése révén örököljük Ábrahám, Izsák és Jákób áldásait, a szabadítás és felmagasztosulás legfőbb áldásait, amelyeket csak Isten adhat.²³

A szövetséges népre vonatkozó szentírásbeli hivatkozások gyakran Ábrahám – vagyis „Izráel háza” – szó szerinti leszármazottaira utalnak. A szövetséges nép közé tartoznak azonban mindazok, akik befogadják Jézus Krisztus evangéliumát.²⁴ Pál kifejtette:

„Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.

Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”²⁵

Akik hűségesek a szövetségeikhez, „előjönnek az igazak feltámadásakor”²⁶. „[T]ökéletessé téve Jézus, az új szövetség közbenjárója által… Ők azok, akiknek teste celesztiális, akiknek dicsősége a nap dicsősége, méghozzá Isten dicsősége, aki mindeneknél magasabb.”²⁷ „Ezért minden dolog az övék, akár az életben, akár a halálban, illetve a jelenlévő dolgok, vagy az eljövendő dolgok, minden az övék, ők pedig Krisztuséi, Krisztus pedig Istené.”²⁸

Szívleljük hát meg a próféta felhívását, miszerint maradjunk a szövetség ösvényén! Nefi látott bennünket és napjainkat, majd ezt jegyezte fel: „…én, Nefi, láttam Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire, és az Úr szövetséges népére, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben”²⁹.

Nefivel együtt, az én „lelkem [is] gyönyörködik az Úr szövetségeiben”³⁰. E húsvétvasárnapon bizonyságot teszek Jézus Krisztusról, kinek feltámadása a reménységünk és a vitathatatlan bizonyosságunk is mindarról, amit a szövetség ösvénye és annak végpontja ígér. Jézus Krisztus nevében, ámen.