A szomorúságunk örömre fordul

Évekkel ezelőtt, amikor Salt Lake Cityben egyszer gyűléseken vettem részt, drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök rám köszönt. A szokásos szívélyes és személyes módján ezt kérdezte: „Mark, hogy van édesanyád?”

Elmondtam neki, hogy a héten voltam nála Új-Zélandon, és hogy ugyan egyre idősebb, de telve van hittel, és lélekemelő hatást gyakorol mindazokra, akik ismerik.

Ő ezután ezt mondta: „Kérlek, add át neki az üdvözletemet, …és mondd meg neki, hogy már várom, hogy újra lássam.”

Eléggé meglepődve ezt kérdeztem: „Új-Zélandra tervezel utazni a közeljövőben?”

Figyelmes őszinteséggel így válaszolt: „Nem. Az elkövetkező életben találkozunk majd.”

Semmi könnyelmű nem volt a válaszában. Egy tény tökéletesen természetes kinyilvánítása volt. E személyes, fesztelen pillanatban hallottam és éreztem egy élő próféta tiszta bizonyságát arról, hogy az élet folytatódik a halál után.

Ezen a konferenciai hétvégén hallani fogjátok, ahogy élő apostolok és próféták bizonyságot tesznek Jézus Krisztus feltámadásáról. „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt; …és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek [az igazságnak] csupán függeléke.”¹ Megígérem nektek, hogy ha igaz szándékkal figyeltek, a Lélek megerősíti az elmétekben és a szívetekben e bizonyságok igazságát.²

Jézus ősi apostolai örökre megváltoztak, miután Ő megjelent nekik a halálát követően. Tízen közülük a saját szemükkel látták, hogy feltámadt. Tamás, aki az első alkalommal nem volt jelen, kijelentette: „Ha nem látom, …semmiképen el nem hiszem.”³ Később Jézus így intette Tamást: „[N]e légy hitetlen, hanem hívő.”⁴ Majd az Úr a hit kulcsfontosságú szerepéről tanított: „[B]oldogok, a kik nem látnak és hisznek.”⁵

A feltámadott Úr megparancsolta az apostolainak, hogy tegyenek bizonyságot Őróla. Ahogy a ma élő apostolok, ők is hátrahagyták a világi hivatásukat, és az életük hátralévő részében bátran jelentették ki, hogy Isten feltámasztotta ezt a Jézust. Erőteljes bizonyságuk ezreket vezetett a keresztelkedésre való felhívás elfogadására.⁶

Húsvét reggelének dicső üzenete központi szerepet tölt be a kereszténységben. Jézus Krisztus feltámadt a halálból, ennek köszönhetően pedig mi is újra élni fogunk a halálunk után. Ez a tudás értelmet és célt ad az életünknek. Ha hittel törekszünk előre, örökre megváltozunk, mint az ősi apostolok. Hozzájuk hasonlóan mi is képesek leszünk Jézus Krisztusba vetett hittel kitartani bármilyen nehézségben. Ez a hit ad reményt nekünk azt illetően is, hogy lesz idő, amikor a „szomorúság örömre fordul”⁷.

A saját hitem története is a szomorúság egy időszaka után vette kezdetét.

A szüleim juhokat tartottak Új-Zélandon.⁸ Élvezték az életet. Fiatal házaspárként három kislánnyal áldattak meg. A legfiatalabb neve Ann volt. Egy nap, egy családi tóparti nyaraláson, a 17 hónapos Ann eltotyogott valamerre. Több percnyi elkeseredett keresés után élettelenül találták meg a vízben.

Ez a rémálom elmondhatatlan szomorúságot hozott. Apám évekkel később azt írta, hogy a vidámság egy része örökre elveszett az életükből. Egy másik vonzata az volt, hogy válaszok után sóvárogtak az élet legfontosabb kérdéseire: „Mi lesz a drága kicsi Annünkkel? Viszontlátjuk-e még valaha? Hogyan lehetünk ezután újra boldog család?”

Néhány évvel e tragédia után Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza két fiatal misszionáriusa érkezett el a gazdaságukba. Elkezdték tanítani a Mormon könyvében és a Bibliában található igazságokat. Ezen igazságok egyike annak bizonyossága, hogy Ann már a lélekvilágban él. Jézus Krisztus feltámadásának köszönhetően ő is fel fog támadni. Tanítottak arról, hogy Jézus Krisztus Egyháza újból visszaállíttatott a földön egy élő prófétával és tizenkét apostollal. És tanítottak arról a különleges és rendkívüli tanról is, mely szerint a családok örökre összeköthetők ugyanazon papsági felhatalmazás által, amelyet Jézus Krisztus adott a fő apostolának, Péternek.⁹

Anya azonnal felismerte az igazságot, és tanúságot kapott a Lélektől, Apa azonban egy évig tusakodott a kétségekkel és lelki nógatásokkal. Ódzkodott attól, hogy megváltoztassa az életmódját. Egy álmatlan éjszaka utáni reggelen a szobában fel-alá járkálva Anyára nézett és ezt mondta: „Vagy megkeresztelkedek ma, vagy soha.”

Anya elmondta a misszionáriusoknak, mi történt, ők pedig azonnal felismerték a hit pislákoló lángját édesapámban, amely most arra várt, hogy felszítsák vagy kioltsák.

Azon a reggelen a családom elment a legközelebbi tengerpartra. Mi, gyerekek, nem voltunk tisztában azzal, mi történik, és a homokon piknikeztünk, amíg Boyd Green és Gary Sheffield elderek megkeresztelték a szüleimet az óceánban. A hite kifejezéseként Apa személyes ígéretet tett az Úrnak, hogy bármi történjék is, ő be fog tartani minden ígéretet, amelyet aznap tett.

Egy évvel később felszenteltek egy templomot az új-zélandi Hamiltonban. Nem sokkal utána a családunk és egy Annt helyettesítő személy az oltár körül térdelt az Úr e szent házában. Ott a papság felhatalmazása által egy egyszerű és gyönyörű szertartás keretében egyesítettek minket örökkévaló családként. Ez nagy békességet és örömet adott.

Sok évvel később Apa elmondta nekem, hogy Ann tragikus halála nélkül soha nem lett volna elég alázatos ahhoz, hogy elfogadja a visszaállított evangéliumot. Az Úr Lelke mégis reményt adott neki azt illetően, hogy amit a misszionáriusok tanítottak, igaz. A szüleim hite egyre növekedett, amíg mindkettejükben fel nem lángolt a bizonyság tüze, amely halkan és alázatosan vezette életük minden döntését.

Mindig hálás leszek a példáért, amelyet a szüleim a jövő nemzedékeinek mutatnak. Lehetetlen megszámlálni, hány élet változott meg örökre a hithű cselekedetek által, amelyekkel a mélységes bánatukra reagáltak.

Mindenkit, aki szomorúságot érez, aki kétségekkel küszködik, aki azon gondolkozik, mi történik a halálunk után, arra kérek, vesse a hitét Krisztusba. Megígérem, hogy ha vágytok a hitre, majd hittel cselekedtek, és követitek a Lélek suttogásait, akkor örömre leltek ebben az életben és az eljövendő világban.

Mennyire várom már a napot, amikor találkozom a nővéremmel, Ann-nel! Várom már az örömteli viszontlátást az édesapámmal, aki több mint 30 éve hunyt el. Bizonyságot teszek az örömről, amely abból fakad, hogy hittel élünk, nem látva is hiszünk, és a Szentlélek hatalma által tudjuk, hogy Jézus Krisztus él. Teljes szívvel és lélekkel kötelezem el magam amellett, hogy követem Jézus Krisztust és az Ő visszaállított evangéliumát. Ez megáld az életem minden területén. Tudom, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, a Szabadítónk és Megváltónk. Jézus Krisztus nevében, ámen.