Ima a házitanítómmal

Szégyellem bevallani, de volt idő, amikor azt gondoltam, hogy a házitanítók inkább nyűgök voltak, mint áldások. Ekkor mindig megpróbáltam kibújni a látogatásuk alól, hogy végezni tudjam a dolgaimat.

Ezért bosszantott különösen, amikor Lincoln lett a házitanítónk. Ő soha nem hagyott ki egyetlen látogatást sem. Mindig készült leckével, és hithűen ellátta a házitanítói feladatait. Nagyra értékeltem ugyan az erőfeszítéseit, de nem eléggé ahhoz, hogy ő és a társa osztatlan figyelmet kapjanak tőlem, amikor havonta meglátogattak engem. Lincoln mindig barátságos volt; én pedig mindig egy kicsit goromba voltam.

Egyik évben, egy kora tavaszi napon kerti munkát végeztem az udvarunkban. Derűs, meleg napunk volt. Általában megnyugtat a kertészkedés, de aznap zaklatott voltam. A férjem épp akkor esett át egy hátműtéten, és a családunkban meg kellett hozni néhány nehéz döntést.

Válaszra áhítva letérdeltem a kertben. Patakzottak a könnyeim, miközben buzgón az Úrhoz fordultam útmutatásért. Bárcsak érezhetnék egy kis békét! Bárcsak valami biztosítékot éreznék arra, hogy a jövőnk nem lesz olyan zord, mint amilyennek abban a pillanatban tűnt! Erősen imádkoztam, időnként hangosan, reményért, de leginkább békéért könyörögve az Úrhoz.

Miután befejeztem az imádkozást és visszamentem a házba, nagyon kimerült voltam. Örültem, hogy senki sincs otthon, és egy kicsit össze tudom szedni magam. De nem sokkal azután, hogy levettem a cipőmet, megszólalt a kapucsengő. Lincoln volt az utolsó ember, akire számítottam, amikor azonban kinyitottam az ajtót, ott állt a feleségével együtt, leckeanyag nélkül.

Most először valóban örültem annak, hogy látom. Behívtam őket. Elkezdtünk beszélgetni, és Lincoln kérdezősködni kezdett a férjem munkájával, az öt lányunkkal, valamint más családi ügyekkel kapcsolatban. Nem maradtak sokáig, de amikor felálltak, hogy elmenjenek, Lincoln megkérdezte, hogy hagyhatna-e egy áldást az otthonunkon. Hálás voltam érte, azon csodálkozván, honnan tudta, mennyire szükségünk is van most egy imára. Letérdeltünk, és miközben a vigasztaló szavaira figyeltem, ő konkrétan a béke áldását kérte az otthonunkra.

Abban a pillanatban vigasz árasztotta el a lelkem. Tudtam, hogy az Úr áll a kormányrúdnál, és hogy minden rendben lesz.

Az imám világosan és bizonyosan válaszra talált Lincolnon, a mi hithű házitanítónkon keresztül. Sáfárságát tisztelve, valamint a Szentlélek sugalmazásait követve, bizonyságot adott nekem az ő szent elhívásáról.