Gilberto nagybácsi emléke

Amikor elkezdtem tanulni a halottakért végzett szertartási munkáról, megihletett az az óriási szeretet, amelyet a férjem mutatott az ő nagymamája iránt, gondoskodva arról, hogy elvégzik érte a templomi szertartásokat. Ez arra ösztönzött engem, hogy tudjak meg többet a saját őseimről. Az azóta eltelt évek során számos fivérem és nővérem – köztük azon testvérek is, akik a mexikói Guadalajarában lévő otthonom melletti családtörténeti központban dolgoznak – segített nekem megtanulni, hogyan végezzem el őseimért a munkát.

1991-ben megkaptam a pátriárkai áldásomat, melyben arra utasítottak, hogy foglalkozzam az elhunyt rokonaimmal, és szenteljem magam az értük végzendő munkának. Ezt tűztem hát ki célul, ami napi beszélgetésekhez vezetett a szüleimmel, akik nem tagjai az egyháznak. Gyakran tettem fel kérdéseket a családomról, ám az édesanyám csak a nagyszüleimről tudott mesélni.

Egy nap édesanyám elmondta, hogy Gilberto nagybátyám, az édesapám fivére, szívrohamot kapott. – Tudom, hogy szívesen beszélgetne veled – mondta az édesanyám. – Nagyszerű emlékezőtehetsége van, és rengeteg információval tudna szolgálni a családról.

Amikor felhívtam őt abban az idősek otthonában, ahol ápolták, a felesége vette fel a telefont, és elmondta, hogy a nagybátyám nagyon rosszul van, és nem tud beszélni. Jobbulást kívántam neki, és biztosítottam róla, hogy imádkozni fogok értük, valamint a családjukért.

Másnap ismét felhívtam az idősek otthonát. Meglepetésemre a nagybátyám vette fel a telefont.

– Gilberto nagybácsi! – mondtam. – Azért hívlak, hogy elmondjam, buzgón imádkozom azért, hogy felépülj, és hogy nagyon szeretlek.

– Nagyon szépen köszönöm, Bibi – válaszolta. – Ma reggel, amikor felébredtem, sokkal jobban éreztem magam. Mesélj magadról! Mi van veled?

Elmondtam neki, mennyire szeretném tudni azon családtagok nevét, akik Arábiából és Libanonból származtak. Az édesanyámnak igaza volt a nagybátyám emlékezőtehetségével kapcsolatban. Az édesapám ágán négy nemzedékre visszamenőleg tudta a neveket, a dátumokat és a helyeket.

Amikor letettem a telefont, úgy éreztem, ez volt az utolsó beszélgetésünk ebben az életben. Igazam lett. Az Úr azonban mindkettőnket megáldott, hogy megszerezhessem a szükséges információkat ahhoz, hogy egyesítsem a családunkat – erre az időre és az örökkévalóságra egyaránt.