Hiányzik Michael!

Már látom a tornyot! – kiáltotta Natalie. Nagyon szeretett az egyházba járni. A vasárnap volt a kedvenc napja a héten, kivéve egyetlen dolgot: szomorú volt, amiért a bátyja, Michael, úgy döntött, hogy többé nem megy istentiszteletre a család többi tagjával.

Miközben Natalie csendben ült az úrvacsoragyűlésen, Michaelre gondolt. Amikor még járt az egyházba, Natalie szeretett mellette ülni, miközben a Jézusról szóló képeskönyvét nézegette. Az úrvacsoragyűlés után Michael megfogta a kezét, és bevezette őt az Elemibe. – Nemsokára találkozunk, hugi! – mondta mindig. Michael azonban már jó ideje nem volt istentiszteleten.

Natalie azt gondolta, bárcsak összekötözhetné őt az ugrókötelével, és elhúzhatná magával az egyházba a kis piros kocsiján, de tudta, hogy az nem tetszene Michaelnek. Mi mást tehetne még?

Az Elemiben Chang nőtestvér vidáman üdvözölte az osztályt. – Nagyon örülök, hogy mindannyian itt vagytok ma! – mondta. – Boldoggá tesz, hogy láthatom a mosolygós arcotokat. De ki hiányzik?

Natalie körbenézett a teremben. Felnyújtotta a kezét. – Jed! – kiáltotta. – Jed hiányzik ma!

– Igazad van – mondta Chang nőtestvér. – Jed már múlt héten sem volt itt.

– Lehet, hogy beteg – találgatott Lisa.

– Lehet, hogy elutaztak – vágta rá Boyd.

– Lehet, hogy csak egyszerűen nem akart eljönni – mondta Natalie csendesen.

– Tudatnunk kell vele, hogy szeretjük őt, és hiányzik nekünk, amikor nincs itt – mondta Chang nőtestvér.

– Hogyan tudjuk ezt megtenni? – kérdezte Natalie.

– Elmondjuk neki – felelte Chang nőtestvér. – Az apró dolgok gyakran nagy változásokat eredményezhetnek. Készítettem egy képeslapot, amit szeretném, ha aláírnátok, és mindannyian rajzolhattok rá valami különlegeset Jednek.

Natalie úgy döntött, hogy egy hegyet és fákat rajzol, mert tudta, hogy Jed szeret kirándulni. Ezután Natalie megkérdezte a tanárát, hogy rajzolhatna-e egy másik képet, hogy hazavigye.

Amikor Natalie hazaért a gyűlésekről, Michaelt a szobájában találta, amint zenét hallgatott. – Szia, hugi – üdvözölte Michael. – Mi újság?

Natalie átnyújtott neki egy összehajtott papírlapot. – Készítettem neked egy képeslapot.

– Nekem? – mosolygott Michael. – Miért? Nincs szülinapom vagy ilyesmi.

– Chang nőtestvér segített nekem megírni. Ez áll benne: „Hiányzol, amikor nem jössz velünk istentiszteletre. Szeretlek.” Utána aláírtam a nevemet.

– Köszönöm – mondta Michael csendesen. – Szép képeslap. Nagyon ügyes vagy.

– Szívesen. Natalie megölelte a bátyját, majd kisietett, hogy segítsen az édesanyjának ebédet főzni. Nagy boldogságot érzett belül. Nagyon szerette a bátyját, és ezt most már Michael is tudta.

A következő vasárnapon Natalie majd kiugrott a bőréből, amikor Michael úgy döntött, hogy elmegy velük istentiszteletre. Fogta a kezét, amikor beléptek a kápolnába. Csendben ült mellette az úrvacsoragyűlés alatt. Natalie meglátta Jedet is két sorral előttük ülni, és egy apró intéssel üdvözölte.

Natalie nagyon szeretett az egyházba járni, különösen amikor minden barátja és családtagja ott volt. Elhatározta, hogy mostantól fogva, ha hiányzik neki valaki, elmondja neki, mert néha az apró dolgok nagy változásokat eredményezhetnek.

„A mi felelősségünk… gondoskodni arról, hogy mindenki, aki megkeresztelkedett, bátorítást kapjon, és érezze az Úr evangéliumának csodálatos melegségét.”

Gordon B. Hinckley elnök, „Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat”, Liahóna, 1999. júl., 124.