2007
James E. Faust Elnök
2007. október


In Memoriam: A Liahóna melléklete

James E. Faust Elnök

Szeretett pásztor

1920. JÚLIUS 31. – 2007. AUGUSZTUS 10.

Kép

James E. Faust mindig emlékezett riadt báránykája bégetésére. Kisfiúként egy éjjel elfelejtette a kedvenc állatát beterelni a pajtába, amikor kitört a vihar.

„Tudtam, hogy segítenem kellene a bárányomon, de szerettem volna a biztonságos, meleg és száraz ágyamban maradni. Nem keltem fel, ahogyan azt tennem kellett volna – emlékezett vissza az egyik általános konferencia papsági ülésén. – Másnap reggel, amikor kimentem, a bárányomat halva találtam. Egy kutya szintén meghallotta a bégetését, és megölte.”

„Összetört a szívem” – mondta. Felismerte, hogy nem volt jó pásztor. Édesapja szerető feddése pedig még fájdalmasabb volt számára: „Fiam, még egy bárányt sem bízhatok a gondjaidra?”1

James aznap megfogadta, hogy megpróbálja a tőle telhető legtöbbet megtenni azért, hogy soha ne hanyagolja el a feladatait, ha ismét lehetősége lesz arra, hogy pásztor legyen. Soha nem feledkezett meg e fogadalmáról sem teljes idejű misszionáriusként Brazíliában, sem odaadó férjként és édesapaként, sem sikeres ügyvédként, sem politikai vezetőként, sem a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként, sem pedig második tanácsosként az Első Elnökségben. Egészen szolgálata végéig, amely 2007. augusztus 10-én ért véget, amikor is idős korával járó betegségben elhunyt, Faust elnök hű maradta az Úr intéséhez: „Legeltesd az én bárányaimat!” (János 21:15)

Család és hit

James Esdras Faust 1920. július 31-én a Utah állambeli Deltában született, George A. és Amy Finlinson Faust öt fiának egyikeként. A család később Salt Lake Citybe költözött, ahol George ügyvédként és kerületi bíróként dolgozott. Otthon, valamint a nagyszülei közép-utahi farmján az ifjú James egy Krisztus-központú család szeretetét és támogatását élvezte, és kiépítette magában a becsületesség, a kemény munka és a szolgálat erényeit.

„Senkinek sem volt jobb édesapja, mint nekem”2 – mondta. Az édesanyjára így emlékezett vissza: „Mélységesen lelki beállítottságú és jámbor nő volt, aki tökéletesen megtestesítette a krisztusi életmódot.”3

Faust elnök felnőttként is arra törekedett, hogy tisztelje a szüleit, és kövesse a példájukat, mindig elsőbbségben részesítve a családot és az egyházat. „Nem létezik nagyobb felelősség annál, mint férjnek és apának lenni”4 – tanította. Az egyházról és annak küldetéséről pedig kijelentette: „A világon semmi sem hasonlítható ehhez a munkához”5.

A gimnázium után, ahol labdarúgásban és futásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, elhívták, hogy 1939 és 1942 között a Brazília Misszióban szolgáljon. Míg Brazíliában volt, fokozódott az Isten gyermekei, illetve azok jóléte iránti szeretete. „Részleges színvaksággal születtem – mondta. – Minden embert megszerettem azokban az országokban, ahol misszionárius, katona vagy általános felhatalmazott voltam, a bőrük színére való tekintet nélkül. Nagyon szeretnék tanítvány lenni… különösen az alázatosak, az elnyomottak, a szegények, a bajjal sújtottak, a szűkölködők és a lélekben szegények számára. Tudom, hogy ha megfeledkezünk róluk, akkor semmiképpen sem lehetünk [az Úr] tanítványai.”6

Hat héttel azután, hogy visszatért a missziójából, Faust elnök belépett az Egyesült Államok Hadseregének Légierejébe. Amíg 1943-ban eltávozáson volt, a Salt Lake templomban feleségül vette Ruth Wrightot, akit már a gimnázium óta ismert. Amíg a második világháború alatt távol volt, minden nap írt neki levelet.7 Joseph B. Wirthlin elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, ezt mondta a Faust házaspár kapcsolatáról: „Ők a gyönyörű házasság tökéletes mintaképei.”8

Ruth, az 5 gyermekük, a 25 unokájuk, valamint a 27 dédunokájuk iránti mély odaadása, illetve Ruth szakadatlan támogatása mindenki számára nyilvánvaló volt, aki ismert őket.

„Teljes szívemből kívánom, hogy a gyermekeim tudják, hogy nem lehetek sikeres ebben az elhívásban, ha nem járok sikerrel édesapjukként is, és hogy mindig ők lesznek a legfontosabbak az életemben”9 – mondta, miután 1972-ben elhívták a Tizenkét Apostol Kvórumának segédjeként. Amikor hat évvel később támogatták a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként, az első gondolata az volt, hogy megkeresse Rutht10, akiről azt mondta, hogy „legalább annyira részem, mint a szívem és a lelkem”11.

Erkölcsi iránytű

Nem sokkal azután, hogy 1942-ben felvételizett a tiszti iskolába, Faust elnököt beidézték egy vizsgáló bizottság elé. Szinte minden kérdés, melyet a bizottság feltett neki, a normáira és a hitelveire vonatkozott. Dohányzik? Iszik? Imádkozik? Bár félt attól, hogy megsérthet valakit, Faust elnök minden kérdésre köntörfalazás nélkül válaszolt. Ezután megkérdezték tőle, hogy nem kellene-e lazítani az erkölcsi kódexen háború idején.

„Felismertem a lehetőséget arra, hogy rávilágítsak néhány dologra, és megértőnek tűnjek – mondta. – Feltételeztem, hogy azok a férfiak, akik ezt a kérdést feltették nekem, nem éltek azon normák szerint, melyeket nekem tanítottak. Átfutott az agyamon, hogy talán mondhatnám, hogy megvannak a saját hitelveim, de nem kívánom azokat másokra ráerőltetni. De aztán felvillant lelki szemeim előtt azoknak az embereknek az arca, akiket misszionáriusként az erkölcsi tisztaság törvényéről tanítottam. Végül egyszerűen így válaszoltam: »Nem hiszem, hogy az erkölcsösségnek vannak kivételező szabályai«”12

Meglepetésére átment a vizsgán, és beválasztották a tiszti iskolába.

„Életem hosszú évei alatt megpróbáltam nem elrejteni azt, hogy ki vagyok, és miben hiszek – mondta az utolsó általános konferenciáján. – Egyetlen esetre sem tudok visszaemlékezni, hogy hátrányosan érintette volna a karrieremet, vagy értékes barátokat veszítettem volna el azáltal, hogy elismertem, hogy ennek az egyháznak a tagja vagyok.”13

A becsületesség, melyet Faust elnök „erkölcsi iránytűnek” hívott, jó szolgálatot tett neki a 24 éves ügyvédi pályafutása során. A becsületessége – párosulva az arról való hírnevével, hogy igazságos, bölcs döntéseket hoz, valamint könyörülettel és törődéssel fordul mások felé – megkülönböztette őt a kollégáitól, és hivatásbeli, polgári és közösségi szolgálati lehetőségekhez vezette őt. Szolgált a Utah törvényhozó testületben 1949 és 1951 között, a Utah Ügyvédi Kamara elnökeként 1962 és 1963 között, John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke által felállított Polgári Jogok és Faji Nyugtalanság Ügyvédi Bizottságában, valamint a Utah Alkotmányos Felülvizsgálati Bizottság tagjaként.

Faust elnök empátiája és tehetsége segített neki hatékonyan szolgálni püspökként, főtanácsosként, cövekelnökként, térségi képviselőként, a Tizenkettek segédjeként, hetvenesként és apostolként. „Mindegyik elhívásban bebizonyította – figyelte meg Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából –, hogy a jó vezető egyben mindig jó figyelő is.”14

Hidak építése

Faust elnök az évtizedeken át tartó szolgálatával jelentős mértékben hozzájárult az egyház fejlődéséhez, bár mindezt szerényen tette, és nem fogadott el érte elismerést. Az egyház Közönségkapcsolatok Bizottságának tagjaként számos olyan politikai ügyben felhasználta jogi szaktudását, amelynek erkölcsi vonzata is volt, többek között, amikor indítvány érkezett, hogy lehessen lóversenyekre fogadásokat kötni Utahban. Ő javasolta továbbá, hogy az egyház logóján kihangsúlyozzák Jézus Krisztus nevét. Továbbá segített az egyház azon döntésének megvalósításában, hogy igénybe vegyék egy világméretű közönségkapcsolati cég szolgáltatásait, amely segített az egyháznak az üzenete terjesztésében, a félreértések helyesbítésében, valamint a médiakapcsolatok fejlesztésében.

Azon is munkálkodott, hogy hidat építsen a más hitet valló emberekkel és az ő vezetőikkel. Ezen erőfeszítések során nehezen lehetett őt megbántani, és könnyen mutatott türelmet, kedvességet és megértést mások iránt.

Az egyik közösségi eseményen, melyen Faust nőtestvér és ő is részt vett, egy másik vallás vezetője kritizálta az egyházat. Faust nőtestvér így emlékezett vissza: „Egyre dühösebb és dühösebb lettem, miközben beszélt, de Jim csak türelmesen figyelt. Később odament ehhez az emberhez, és ezt mondta: »Nos, tisztelendő úr, ha így érez irántunk, akkor valamit rosszul csinálunk. Szeretném, ha együtt ebédelnénk, hogy elmondhassa, mi a gondja velünk.« Így tettek, és ők ketten azóta is jó barátok.”15

1980-ban Faust elnök szorosan együtt dolgozott Howard W. Hunter elnökkel (1907– 1995), aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként szolgált, valamint Jeffrey R. Holland elderrel, aki akkor a Brigham Young Egyetem elnöke volt, hogy a BYU Közel-keleti Tanulmányok Jeruzsálemi Központját megvalósítsák. Faust elnök és Hunter elnök heves tárgyalásokat folytatott, és a föld bérlése és a központ építése elleni hosszú ellenkezéseken kellett túl tennie magát.

A folyamat egy szemtanúja ezt mondta: „Faust elder valóban a béke embere volt, mindig arra törekedett, hogy megnyugtassa a gyakran ideges zsidó barátainkat, akik azt szerették volna, hogy elmenjünk Jeruzsálemből, illetve hogy lecsillapítsa az utolsó napi szentek között dúló viharokat Jeruzsálemben, akiket néha megsértett az ellenoldal.”16

Gondoskodás

Akár Brazíliában dolgozott Dél-Amerika területi igazgatójaként 1975-től 1977-ig, vagy a Nemzetközi Misszió felett elnökölt 1977-ben a Hetvenek Első Kvórumának tagjaként, akár az egyháztagokat szolgálta apostolként 1978 óta, vagy Gordon B. Hinckley elnök második tanácsosaként szolgált 1995 óta, Faust elnök mindig arra törekedett, hogy a kedvesség és testvériség lelkületével gondoskodjon másokról.

Konferenciai beszédei gyakran tükrözték a Szabadító két nagy intését: szeressük és szolgáljuk Istent, valamint szeressük és szolgáljuk az Ő gyermekeit. Faust elnök melegséggel, szellemességgel és bölcsességgel nagyapai kedvességet hozott a pulpitus mögé, megáldva mindazok életét, akik hallották a tanúbizonyságát, és követték a tanácsát.

„A világon a legnagyobb cél az, hogy Atyánk mindegyik gyermeke megszabaduljon17 – mondta. – Akkor lesz a legteljesebb az életünk, amikor másokat szolgálunk”18.

2007 augusztusában Faust elnök azt mondta az Első elnökségi üzenetben, hogy reméli, „lehetőséget [nyújt] minden egyháztag számára – legyen házas vagy egyedülálló –, hogy fejlődjön és boldog legyen”. A jó pásztor példázatát felidézve hozzátette: „Ahhoz, hogy felkutassuk azt a valakit, akinek szüksége van a segítségünkre, sokféleképpen kell kinyújtani a karunkat.”19

Az utolsó általános konferenciai beszédében bizonyságot tett a megbocsátás gyógyító hatalmáról. „Mindannyiunk számára, akik megbocsátunk »azoknak, a kik ellenünk vétkeztek« [Joseph Smith fordítás, Máté 6:13], még azoknak is, akik súlyos bűntetteket követtek el, az engesztelés békét és vigaszt nyújt – mondta. – Emlékezzünk arra, hogy meg kell bocsátanunk ahhoz, hogy mi is megbocsáttassunk. […] Teljes szívemmel és lelkemmel hiszek abban a gyógyító erőben, ami a miénk lehet, amikor követjük a Szabadító tanácsát, hogy minden embernek bocsássunk meg [lásd T&Sz 64:10].”20

Bizonyság

Szolgálata során Faust elnök gyakran tett bizonyságot a Mormon könyvéről, a visszaállításról, Joseph Smith prófétáról, valamint az egyház elnökei által birtokolt kulcsokról és felhatalmazásról. „Ma Hinkley elnök hangját kell meghallanunk, az ő tanácsát kell követnünk – jelentette ki –, hogy a lehető legjobb dolgok megtörténhessenek velünk.”21

Faust elnök ugyancsak odaadó bizonyságot tett a Szabadítóról, amikor megírta a „This Is the Christ” (Ő a Krisztus) című ének szövegét, és a következőkről tett tanúságot: „Mi, aki viseljük a szent apostolságot, mindig szeretnénk eleget tenni azon kötelességünknek, hogy bizonyságot tegyünk az Szabadító isteni voltáról. Úgy érzem, most ezt kell tennem. Egész életemben rendelkeztem bizonysággal. A közelmúltban azonban mindent elsöprő tanúság érkezett a lelkembe e szent munka isteni természetéről. A csalhatatlan tanúbizonyság biztosabb, mint korábban bármikor az életemben.”22

Faust elnök soha nem felejtette el a riadt bárányt kisfiú korából. És soha nem feledkezett meg a nyáj őrzésére tett fogadalmáról sem. Arra törekedvén, hogy kövesse a Jó Pásztor példáját, akiről „megingathatatlan”23 bizonysága volt, olyan életet élt, amely a legjobb beszédévé vált: a szeretett pásztor beszédévé.

MÉRFÖLDKÖVEK JAMES E. FAUST ELNÖK ÉLETÉBEN

1920. július 31.

Megszületik a Utah állambeli Deltában, George A. és Amy Finlinson Faust fiaként

1937–39

A Utah Egyetemre jár Salt Lake Cityben

1939–42

Missziót szolgál Brazíliában

1943. április 21.

Feleségül veszi Ruth Wrightot a Salt Lake templomban

1942–45

A második világháborúban az Egyesült Államok Légierejében teljesít szolgálatot, ahonnan főhadnagyként szerel le

1948

Alap- és jogi doktori diplomát szerez a Utah Egyetemen; megkezdi jogi gyakorlatát Salt Lake Cityben

1949. május 8.

Püspökként támogatják a Big Cottonwood Egyházközségben

1949–51

Utah állam képviselőházában szolgál

1956. március 18.

Támogatják a Cottonwood Cövek elnökeként

1962. május 31.

Megválasztják a Utahi Ügyvédi Kamara elnökévé

1962

John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke kinevezi a Polgári Jogok és Faji Nyugtalanság Ügyvédi Bizottságának tagjává

1968. december 14.

Elhívják térségi képviselőnek

1970. január

Kinevezik a Deseret News igazgatótestületének tagjává

1972. október 6.

Támogatják a Tizenkét Apostol Kvórumának segédjeként

1976. október 1.

Támogatják a Hetvenek Első Kvórumának elnökeként

1977. június

Elhívják, hogy a Nemzetközi Misszió felett elnököljön

1978. szeptember 30.

Támogatják a Tizenkét Apostol Kvórumában

1995. március 12.

Elválasztják második tanácsosként az Első Elnökségben

1998. április 27.

Elnyeri a brazil nemzeti állampolgárság díjat. Ebben a kitüntetésben csak néhány vezető részesült az egész világon.

2000

Hét templomot szentel fel: Mexikó Oaxaca, Mexikó Tuxtla Gutiérrez, Oregon Medford, Tennessee Memphis, Tennessee Nashville, Costa Rica San José és Oklahoma Oklahoma City

2007. augusztus 10.

87 éves korában meghal Salt Lake Cityben

GYÁSZBESZÉDEK AZ ELSŐ ELNÖKSÉGTŐL

„A bölcsessége mélyen gyökerezett. Számos területen szerzett hosszú tapasztalat eredménye volt. Magával hozta egy ügyvéd eszét és egy egyházi vezető könyörületét… A visszaállított evangélium igazságáról való hite megingathatatlan volt. Soha nem kételkedett Joseph Smith prófétai elhívásában. Soha nem kételkedett a Mormon könyve valódiságában. […]

Békében, szeretetben és világosságban hunyt el. Szálljon béke az emlékére. Mindannyian gazdagodtunk a vele való kapcsolatunk hatására.”

Gordon B. Hinckley elnök

„Tapasztalt, bölcs és szeretettel teli ember volt. A hit, az ima, de mindenek felett Isten embere volt. Nem volt repedés a páncélján; nem volt ármány a lelkében; nem volt hiba a jellemében.

Faust elnök teljes szívével és lelkével szerette az Urat, és halandó életének legvégéig teljes lényével szolgálta Őt. […] Az igazság tanítója volt. A tisztelet hagyományát és a szeretet örökségét hagyta maga mögött. Isten áldja az emlékét!”

Thomas S. Monson elnök, első tanácsos az Első Elnökségben

Jegyzetek

  1. „Responsibilities of Shepherds”, Ensign, May 1995, 46.

  2. „To Become One of the Fishers”, Ensign, Jan. 1973, 81.

  3. Wm. Grant Bangerter, „Elder James E. Faust”, Ensign, Oct. 1986, 7.

  4. Ensign, May 1995, 46.

  5. „Bőséges életet találni”, Első elnökségi üzenet, 2000. nov., 5.

  6. „Response to the Call”, Ensign, Nov. 1978, 20.

  7. Lásd Neal A. Maxwell, „President James E. Faust: ‘Pure Gold,’ ” Liahona, Oct. 1995, 21.

  8. James P. Bell, In the Strength of the Lord: The Life and Teachings of James E. Faust (1999), 229.

  9. Ensign, Jan. 1973, 81.

  10. Lásd „Elder James E. Faust of the Quorum of the Twelve”, Ensign, Nov. 1978, 95.

  11. Ensign, Nov. 1978, 20.

  12. „Honesty–a Moral Compass,” Ensign, Nov. 1996, 42; lásd még „Stand up and Be Counted,” Tambuli, Oct. 1982, 22–23.

  13. „Üzenet az unokáimnak”, Liahóna, 2007. máj., 54.

  14. Liahona, Oct. 1995, 21.

  15. In the Strength of the Lord, 178.

  16. David Galbraith, In the Strength of the Lord, 207.

  17. „Go Bring Them in from the Plains”, Liahona, Nov. 1997, 7.

  18. „Nekem ebből, mi hasznom lesz?”, Liahóna, 2002. nov., 19.

  19. „Welcoming Every Single One”, Liahona, Aug. 2007, 3, 5.

  20. „A megbocsátás gyógyító ereje”, Liahóna, 2007. máj., 67.

  21. „Velem ez nem eshet meg”, Liahóna, 2002. júl., 51.

  22. „A törvény nehezebb dolgai: ítélet, irgalmasság és hit”, Liahóna, 1998. jan., 58.

  23. Thomas S. Monson, Liahona, Oct. 1995, 19.