Istent tiszteljük, ha tiszteljük a szövetségeinket

Hála a Jézus Krisztus visszaállított egyházában fennálló tagságunknak, a szövetségek révén mindannyiunknak kötelező érvényű személyes kapcsolata van Mennyei Atyánkkal. Minden egyes szövetséget egy szertartás erősít meg, mely által önszántunkból elfogadjuk azt a szövetséget, és elkötelezzük magunkat annak betartására. Jézus Krisztus az engesztelése által képessé tesz bennünket arra, hogy minden egyes szövetséghez tartozó kötelességünknek eleget tegyünk, miközben gyakoroljuk az Őbelé vetett hitet.

Tiszteljük Mennyei Atyánkat, amikor elmélyítjük Vele kapcsolatunkat az összes szabadító szövetség és szertartás megkötésével és betartásával. Azokat, akik betartják szövetségeiket, megáldja az Ő Lelkével, hogy az vezesse és erősítse őket. Íme azok a legfontosabb szövetséges kapcsolatok, melyeket Mennyei Atyánkkal létrehozhatunk.

A keresztelés teremti meg köztünk és Isten között az első szövetséges viszonyt. Azok érdemlik ki e szertartást, akik „megalázkodnak Isten előtt, és meg kívánnak keresztelkedni, és megtört szívvel és töredelmes lélekkel állnak elő, és tanúbizonyságot tesznek az egyház előtt arról, hogy minden bűnüket valóban megbánták, …és cselekedeteikkel valóban kinyilvánítják, hogy részesültek Krisztus Lelkéből, bűneik bocsánatára” (T&Sz 20:37).

Amikor tetteinkkel is megmutatjuk, hogy „hajlandóak [vagyunk] magu[n]kra venni Jézus Krisztus nevét, elhatározva azt, hogy mindvégig szolgálj[uk] őt” (T&Sz 20:37), továbbá hajlandóak vagyunk „egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek; …és gyászolni azokkal, akik gyászolnak; …és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak, és Isten tanújaként állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagy[unk], méghozzá egészen halál[unkig]” (Móziás 18:8–9), azzal betartjuk a szövetséget.

Cserébe Isten megtisztel bennünket a Szentlélek ajándékával, amely által elnyerjük a Szentlélek állandó társaságát, aki vezet és útmutatást ad nekünk mindenben, az örök életre vezetve bennünket (lásd Móziás 18:9–10).

A keresztelőm után hatalmas örömet éreztem, és azt, hogy eltöltött a Lélek. Ezt azóta is tapasztalom, amikor különösen közel vagyok Istenhez.

Azok a férfiak, akik megtartják a keresztelési szövetséget, alkalmassá válnak arra, hogy belépjenek a papság esküjébe és szövetségébe, mely a kézrátétel szertartása által nyerhető el. A papság szövetsége az Isten gyermekeinek szabadítására irányuló szolgálat szövetsége. Istent tiszteljük, amikor felmagasztaljuk az elhívásainkat (lásd T&Sz 84:33) és teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel szolgáljuk Őt (lásd T&Sz 4:2), hittel, reménnyel, jószívűséggel és szeretettel – egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel (lásd T&Sz 4:5).

Az Úr egyik áldása, mely a hithű papságviselőkre száll, az, hogy „megszenteli [őket] a Lélek testük megújulására” (T&Sz 84:33). Örököseivé válnak Mózes és Ábrahám áldásainak (lásd T&Sz 84:34). Az utolsó napi próféták és apostolok jó példák olyanokra, akik felmagasztalják papságukat. Életük tanúskodik arról, hogy az Úr tiszteli őket.

Azok a férfiak, akik érdemesen viselik a magasabb rendű papságot, valamint az érdemes nők, szent szertartásokban részesülhetnek és szent szövetségeket köthetnek a templomban. A templomi szertartások és szövetségek által megtanuljuk megérteni ennek az életnek a rendeltetését, és hogy hogyan válhatunk felkészültté az örök életre. Részesülünk az örökkévaló házasság és a családunk összepecsételésének szertartásában és szövetségében. Elkötelezzük magunkat, hogy életünket Istennek, valamint annak a munkának szenteljük, mely által az Ő gyermekei megszabadulhatnak. E szövetségek hithű betartása feljogosít bennünket arra, hogy lelki útmutatást és hatalmat kapjunk a halandóság megpróbáltatásainak legyőzéséhez, és felmagasztosulást nyerjünk, ami a legnagyobb ajándék, melyet Isten a gyermekeinek adhat (lásd T&Sz 14:7). A felmagasztosulás, vagyis az örök élet annyit tesz, hogy családként olyan életet élvezhetünk, amilyet Mennyei Atyánk él.

Kép

Jesus-in-Gethsemane

Mind közül a legnagyobb. Készítette: Del Parson

Az egyháztagok számára alapvető fontosságú, hogy minden sabbatnapon érdemesen vegyenek az úrvacsorából. E szertartás által erősítjük meg folytonos hajlandóságunkat arra, hogy magunkra vegyük Jézus Krisztus nevét és megújítsuk azon elköteleződésünket, hogy betartjuk minden megkötött szövetségünket. Jézus Krisztus engesztelésének hatalmát hívjuk segítségül ahhoz, hogy segítsen mindvégig kitartanunk igazlelkűségben. Amikor így teszünk, kiérdemeljük mindazon szövetségekkel járó áldásokat, amiket megkötöttünk.

A szövetségek megszegése sérti Istent, és hatálytalanítja a megígért áldásokat (lásd T&Sz 82:10).

Az 1 Sámuel 2:12–17, 22–34-ben arról olvashatunk, hogy milyen gonoszságokat cselekedtek Éli, a pap fiai. Kihasználták apjuk beosztását, hogy így szegjék meg a papság szövetségét. Kéjsóvár vágyaik kielégítésére törekedtek, amikor erkölcstelen viselkedésre adták magukat a hódolatra érkező nőkkel, illetve tisztátalanul elvették maguknak Izráel népének áldozati húsát. Az Úr szigorú ítéletet mondott Éli fiai fölött, de Éli fölött is, amiért elmulasztotta visszafogni őket.

Az efféle érzéki vágyak legyőzhetők, ha elhatározzuk, hogy betartjuk Istennel kötött szövetségeinket, ahogy ezt az egyiptomi József is példázta, amikor megkísértette őt egy kéjsóvár hitetlen (lásd 1 Mózes 39:9, 12). Isten megtisztelte Józsefet, és segített neki legyőzni a gonosz minden ellene irányuló tervét. Felemelkedett, és Egyiptom második leghatalmasabb emberévé vált, valamint eszközzé Isten kezében Izráel családjának megőrzéséhez (lásd 1 Mózes 45:7–8).

Amikor erőt vesz rajtunk a kísértés, azon vágyunk, hogy visszaállítsuk Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunkat, őszinte bűnbánatra vezet bennünket. A Szabadító Jézus Krisztus engesztelése ezt követően segít újra érdemessé válnunk.

Amikor Krisztus megalapította az egyházát, apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat választott „a Krisztus testének építésére:

Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Efézusbeliek 4:12–13).

Élő prófétáink és apostolaink azt tanítják, hogy „boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül. A sikeres házasságok és családok a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek tantételeire épülnek” (A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.).

Otthonaink és családjaink biztosítják számunkra azt az alapot, melyre erős kapcsolatokat építhetünk ki Istennel a szövetségeink által. Élő prófétáink inspirált tanításainak követése segít, hogy erős családjaink legyenek, erőt ad a szövetségeink betartásához, és biztosítja számunkra hitünk legnagyobb áldásait.