2016
Templom a világ másik végén
July 2016


Templom a világ másik végén

Robin Estabrooks, Amerikai Egyesült Államok, Virginia

Tinédzserkorom vége felé csatlakoztam az egyházhoz a családom akarata ellenére. A 20-as éveimben, édesapám halála után kezdtem el dolgozni a családtörténetemen. Röviddel ez után elfoglalt feleség és kisgyermekes anya lettem, így a családtörténeti munka abbamaradt.

Mivel egyetlen családtagom sem volt az egyház tagja, erős vágy élt bennem a családtörténetem felkutatására. Imádtam ezzel foglalkozni, és mindig is szerettem volna, ha több időm nyílik rá.

33 évesen az életem váratlan fordulatot vett, amikor az egészségem romlani kezdett. Míg egykor képes voltam kirándulni a családommal, most egy kis séta a környéken is nehezemre esett. Lehetetlenné vált szombatonként két óra alatt kitakarítani a házat, és örültem, ha legalább a porszívózással végeztem. Míg korábban rengeteg barátom volt, ez a baráti kör is egyre inkább leépült, mivel nem voltam képes olyan mértékben az életük része lenni már, mint korábban.

Ebben az időszakban kezdtem ismét a családtörténettel foglalkozni. A leányom fogott hozzá az édesapja oldalának felkutatásához, és egyetlen este elvégezte mindazt a munkát, amely nekem korábban évekbe telt. Jó pár nemzedéket megcsináltam az én vonalamon is, és benyújtottam a neveket a templomi munka elvégzéséhez. Mindig is szerettem volna magam elvégezni a templomi munkát a családtagjaimért, de az egészségem és a templom távolsága ezt nem tette lehetővé.

A nevek benyújtása után sírva fakadtam, mert úgy éreztem, cserbenhagyom a családtagjaimat, hiszen nem leszek velük azon a különleges napon, amikor a szertartásokat elvégzik értük. Egy héttel később, miután bejelentkeztem a FamilySearch.org oldalra, hogy megnézzem, hogyan halad a templomi munka értük, bámulatos dologra bukkantam! Nem csupán a munka lett elvégezve értük, hanem azt a Ghánai Accra templomban szolgáló egyháztagok végezték el! Nagyon meglepett, hogy a világ másik végén élő egyháztagok végzik el a munkát az én kis családomért. Ismét zokogni kezdtem, amikor a ghánai emberek áldozatára gondoltam, akik elmentek a templomba az én családomért. Nagyon hálás vagyok ezeknek az egyháztagoknak a Ghánai Accra templom kerületében, akik megtették, amit én nem tudtam: elmentek a templomba, és megadták a családomnak a templomi szertartások áldásait.