Hogyan váltam templomszerető emberré?
Elköteleztem magam, hogy minden pénteken el fogok menni a templomba, de az egyik reggel a több centis hó próbára tette ezt az elkötelezettséget.
Fénykép a Getty Images jóvoltából
1994-ben éppen a Brigham Young Egyetemre jártam, amikor Howard W. Hunter elnök (1907–1995) azt tanácsolta Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjainak, hogy legyenek „templomba járó és templomszerető nép”. Ezt mondta: „Igyekezzünk olyan gyakran eljutni a templomba, amennyire csak időnk, anyagi lehetőségeink és személyes körülményeink megengedik.”1
Akkoriban egy olyan lakásban laktam, amely mindössze 15 percnyi sétára volt a Utah-i Provo templomtól. Nem volt autóm, de tudtam, hogy nincs olyan ok, amiért ne járhatnék rendszeresen templomba. Úgy döntöttem, hogy ezt előre fogom rangsorolni.
Úgy alakítottam az órarendemet, hogy minden péntek szabad legyen. Aztán elköteleztem magam, hogy az lesz a templomi napom. Abban a félévben minden pénteken, ha esett, ha fújt, reggel fél nyolckor elsétáltam a templomba, hogy megkeresztelkedhessek a halottakért. Ha egy nagyobb dolgozat vagy projekt határideje közeledett, akkor először elmentem a templomba, és a nap hátralevő részét az iskolai munkának szenteltem.
Az egyik téli reggelen több centi hóra ébredtem. Kalifornia középső részének szülötteként nem voltam hozzászokva a hóhoz, és félve gondoltam arra, hogy fel kell gyalogolnom a domboldalon a templomhoz. Azonban a kifogások keresése és az otthonmaradás helyett meleg csizmát húztam, magammal vittem az egyházi cipőmet, és elindultam a templomba.
Amikor megérkeztem, egy ismerős templomszolga fogadott, aki örömmel látta, hogy a borús idő ellenére is meg tudtam tenni az utat. Amint beléptem, hálával vegyes diadalt éreztem. Ráébredtem, hogy „templomba járó és templomszerető” ember lettem – pont úgy, ahogy a próféta kérte.
Az azóta eltelt években az időm, az eszközeim és a körülményeim, valamint a templomtól való távolságom is több alkalommal változott. Azonban minden változáskor úgy alakítottam az időbeosztásomat, hogy továbbra is a templomlátogatást tegyem elsődleges fontosságúvá az életemben.
Amint ezt megtettem, a templom áldásai eljöttek az életembe, ahogy azt Hunter elnök megígérte.