A templomi munka mindenkit megáld – élőket és holtakat
A szerző a dél-afrikai Gautengben él.
2018-ban azt a célt tűztem ki, hogy templomi ajánlást fogok kapni. Egy évvel később a jegyesemmel az egész örökkévalóságra egymáshoz pecsételtek minket a templomban.
A Dél-afrikai Johannesburg templom
Balra: Fernando Bragança fényképe
Amikor bejelentették a gyülekezetem templomlátogatásait, részt vettem ezeken. Annak ellenére, hogy akkor még nem léphettem be a templomba, gyakran jártam a templom kertjében. Imádkoztam Menynyei Atyához, kifejezve legmélyebb vágyamat arra, hogy egy nap beléphessek a templomba. E látogatások némelyike csupán 10 perces volt, de mély hatással voltak a lelkemre.
Egy különösen hideg és esős estén későn érkeztem a templomhoz. Bár a kert zárva volt, a templomi biztonsági őrök megengedték, hogy néhány pillanatig a templom kertjében legyek. Volt nálam egy példány a templom felszentelési imájából. Az a benyomásom támadt, hogy olvassam el.
Elöntöttek az érzelmek, miközben a következő szavakat olvastam: „Suttogj békét népednek Lelked hatalma által, amikor megterhelt szívvel jönnek ide, hogy útmutatást kérjenek a bonyodalmaikban. Vigasztald meg és támogasd őket, amikor bánat idején jönnek. Adj nekik bátorságot, útmutatást és hitet, amikor összegyűlnek, mint menedékben, a világ zűrzavara elől. Biztosítsd őket valóságodról és isteniségedről, valamint feltámadt Fiad valóságáról és isteniségéről.”1
Akkor már tudtam, hogy a templom kertjében tett látogatásaim jelentenek valamit az Úrnak, bár nem voltam a templom falain belül.
Célommá vált a részvétel
A templomlátogatás iránti vágyam 2018 decemberének egyik reggelén kezdődött. Ágyban ültem, és olvastam Richard G. Scott elder (1928–2015), a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának egyik 1999. áprilisi általános konferenciai beszédét. Annak fontosságáról beszélt, hogy érdemesek legyünk a templomba való belépésre. Azt mondta, hogy a templom „a békesség, az elvonulás és a sugalmazás helye. A rendszeres templomlátogatás nagyobb céltudattal fogja gazdagítani az életeteket.” Majd hozzátette ezt a mellbevágó kijelentést: „Menjetek el a templomba! Tudjátok, hogy ez a helyes döntés. Tegyétek meg most!”2
Kiemeltem ezt a részt, megnéztem a 2019-es cöveki naptáramat, és megjegyeztem, hogy a gyülekezetem a hónap minden második péntekén fog ellátogatni a Dél-afrikai Johannesburg templomba. Azt a célt tűztem ki, hogy havonta legalább egyszer elmenjek a templom kertjébe, akár a gyülekezetemmel, akár egyedül, annak ellenére, hogy még nem rendelkeztem templomi ajánlással.
Belépésre érdemesen
Január elején beszéltem a gyülekezeti elnökömmel az ajánlás elnyeréséről, majd pedig a templomba való belépésről. Alig vártam, hogy elérjem ezt a célt.
Augusztusban szereztem egy korlátozott ajánlást, és a gyülekezetem fiataljaival ellátogathattam a kereszteldébe. Megkeresztelkedtem a két nagybátyámért és az anyai nagyapámért. Elkezdtem részt venni a templomi felkészítő tanfolyamon is, arra számítva, hogy részesülni fogok a felruházásomban. Addig is ellátogattam a templomba és részt vettem a kereszteléseken.
Végül 2019. november 2-án beléptem a templomba a jegyesemmel, hogy férjként és feleségként, az időre és az örökkévalóságra egymáshoz pecsételve lépjünk ki onnan. Szavakkal nem fejezhető ki az a lelkiség, amely ezen a nagyszerű eseményen volt. A feleségemmel továbbra is eljártunk a templomba. Sok becses és szent élményben volt részünk a Covid19 miatti 2020-as világméretű templombezárások előtt.
Mncwabe nővér és fivér (középen) a családtagjaikkal, a pecsételésük napján
Fent: fénykép a Mncwabe család jóvoltából
A templom mindenkié
Édesanyám húga nem tagja az egyháznak, de eljött a templomhoz a pecsételésünkre. Ezt követően megosztotta egy élményét, miután ellátogatott a templom kertjébe. Álmot látott, amelyben újra ott volt a templomnál a pecsételésünk alkalmából, de ezúttal az összes családtagom (beleértve azokat is, akikért keresztelkedtem) velünk volt. „Az édesanyád is ott volt – mondta –, de egyre csak azt hajtogatta, hogy »nem látom a fiamat. Miért nem látom a fiamat?«”
Miután ezt hallottam, zokogtam, és tudtam, hogy édesanyám miért nem látott. 2002-ben hunyt el, én pedig folyton halogattam a templomi szertartásai elvégzését. Elhatároztam, hogy a lehető leghamarabb el fogom végezni ezeket. Hamarosan kiváltságomban állt elvégezni a keresztelését és kimondani a teljes nevét, miközben megkereszteltem azt a fiatal nőt, aki helyettesként szolgált az édesanyámért.
Erős bizonyságom van arról, hogy a templom Isten háza. Amikor ott vagyunk, hozzáférünk az Ő hatalmához. Azt is tudom, hogy a templom áldásokat kínál Isten minden gyermekének, legyen az élő vagy halott.