A Kirtland templom: a szentség helye

Először az Ashtabula Egyházközséghez jelöltek ki, mely a Kirtland cövek része volt. Az első területem felé vezető utunkon a társammal, Shawn Patrick Murphy elderrel megálltunk a Newel K. Whitney-féle boltnál Kirtlandben. Ma van ott egy nagy látogatóközpont, de akkoriban egy aprócska hely volt. Emlékszem, ahogy felsétáltam a lépcsőn a bolt feletti szobába, ahol Joseph Smith régen a Próféták Iskolája gyűléseit tartotta. Nem sokat tudtam a hely történelméről, de így is valami különlegeset éreztem, amikor beléptünk abba a dísztelen szobába, a maga egyszerű fapadjaival.

A központ igazgatója egy korábbi misszióelnök, Brewer elnök volt. Amikor erről a helyről beszélt, ahol a Fivérek együtt tanultak és pallérozódtak, mélyen éreztem a Lelket. Elkezdtem meglátni, milyen szerepet játszik Kirtland az egyház történelmének sarkalatos pontjaként.

Az 1830-as évek elején a Missouri állambeli Independence-t nevezték meg Új Jeruzsálem helyszíneként. A szentek elkezdtek ott letelepedni. Ezt követően azonban kiűzték őket a Missouri állam többi lakosával való nézeteltérések és a szentek hitelveivel szembeni ellenállás miatt. 1834-ben Joseph megszervezett egy körülbelül 230 férfiból, nőből és gyermekből álló csoportot, akik később Sion táboraként váltak ismertté. Ohióból Missouriba kellett utazniuk, hogy segítsenek a szenteknek visszanyerni a korábban törvényesen megvásárolt földeket. A majdnem 1500 kilométeres út nem járt sikerrel a föld visszaszerzése terén, azonban olyan környezetet teremtett, amely segített felkészíteni Brigham Young és Wilford Woodruff jövőbeli egyházelnököket, valamint más vezetőket, köztük apostolokat és hetveneseket is.

Nem csupán a vezetők felkészítése volt fontos – Sion táborának megszentelő hatása felkészített egy olyan népet, akik hajlandóvá váltak áldozatot hozni azért, hogy templomot építsenek.

Kirtlandben a próféta kinyilatkoztatást kapott az egyház megszervezéséről szóló kinyilatkoztatás után, mindezt arra az erőfeszítésre készülve, amely majd felteszi a koronát az addigiakra – ez pedig a templom felépítése volt.¹ És az áldozat szó szerint előhozta a menny áldásait.² A szentek olyan szegények voltak, hogy alig tudták megengedni maguknak a létszükségleteket. Mégis az Úr házának építésére szentelték az idejüket, tehetségeiket és javaikat, hasonlóan ahhoz a szövetséghez, melyet mi is megkötünk napjainkban a templomban.

Ma a Kirtland templom egy másik egyház, a Krisztus közössége tulajdonában és fenntartásában áll. Amikor annak az egyháznak az egyik idegenvezetője végigkísért minket az épületben, éreztem a Lelket, miközben azoknak a naplóiból idézett, akik a templom felszentelésekor csodálatos eseményeknek voltak tanúi. Ezek az események magukban foglalták, hogy angyalokat láttak, a templom pedig mintha ragyogó fényben fürdött volna.³ A Lélek megerősítette számomra, hogy ez egykor valóban Isten háza volt.

Hét hónapig szolgáltam az Ashtabula Egyházközségben. Szinte minden felkészülési napon elvittük azokat, akiket tanítottunk, hogy meglátogassuk a Newel K. Whitney-féle boltot, és a Kirtland templomról beszélgessünk. Sokszor idéztük fel az arról szóló lélekemelő beszámolót, ahogy Krisztus megjelent a templomban:

Kép

the Savior appearing in the Kirtland Temple

Az Úr megjelenik a Kirtland templomban. Készítette: Del Parson

„Szemei olyanok voltak, mint a tűz lángja; fején a haj fehér, mint a tiszta hó; arca ragyogott, meghaladva a nap fényességét; hangja pedig olyan volt, akár a nagy vizek zúgásának hangzása, méghozzá Jehova hangja, mondván:

Én vagyok az első és az utolsó, az, aki él; az aki megöletett. Én vagyok a ti pártfogótok az Atyánál” (Tan és szövetségek 110:3–4).

A Szabadítón kívül mások is ellátogattak a templomba: Mózes, Éliás és Illés. Átadták Josephnek Izráel összegyűjtésének, Ábrahám evangéliuma adományozási korszakának, valamint a templomi és családtörténeti munkának a kulcsait. (Lásd Tan és szövetségek 110:10–16.)

Mivel az említett látogatások oly jelentőségteljesek, szerintem időnként figyelmen kívül hagyjuk más megtörtént dolgok jelentőségét. A felszentelési imában Joseph Smith az Úrhoz, Izráel Istenéhez szólt, „ki megtartja a szövetségét, és irgalmat mutat”, majd pedig azért fohászkodott az Úrhoz, hogy fogadja el „ennek a háznak, kezünk munkájának neked szentelését, amit a te nevednek építettünk” (vö. Tan és szövetségek 109:1, 78).

Azzal, hogy az imára adott válaszként megjelent, Jézus Krisztus az Atyaisten szószólójaként megmutatta, miszerint elfogadja az Ő házát, az ott végzendő szertartásokat, valamint az ott megkötendő szövetségeket. Ez az elfogadás minden azóta felszentelt templomnak, valamint az ezekben a templomokban kötött szövetségeknek és szertartásoknak is megadatott.

A felszentelési imában Joseph konkrétan arra is kérte az Urat, hogy áldja meg azokat, akik az elnökségekben szolgálnak, valamint a családjukat. Ma ezek az áldások segítőegyleti elnökökre, kvórumelnökökre, Fiatal Nők elnökökre, cövekelnökökre, misszióelnökökre és másokra is kiterjednek. (Lásd Tan és szövetségek 109:71.) Ezután Joseph arra kérte az Urat, hogy „emlékezz egyházad egészére, Ó Urunk, mind a családjaikkal…, hogy egyházad előjöhessen a sötétség vadonjából, és tündöklően ragyoghasson” (Tan és szövetségek 109:72–73).

Joseph konkrét áldásokra törekedett az elnökségek és azok családja, az egyháztagok és családjuk, valamint az egyház egésze számára. Rendszeresen tanúi vagyunk ezen áldások beteljesedésének, amikor az egyház világosságként ragyog a sötétségben.

A Kirtland templom felszentelése három alapvető igazságot példáz számomra:

1. Áldottak vagyunk, amikor felkészülünk a templomra. A szenteknek fel kellett készülniük a Kirtland templom építésére. Áldozatokat kellett hozniuk, meg kellett tisztítaniuk magukat, és készséges szívet kellett kifejleszteniük. Ugyanezt kell tennünk ahhoz, hogy felkészültebbé váljunk az Úr nekünk szánt áldásainak elnyerésére is.

2. Kinyilatkoztatást kaphatunk az Úr házában. A Kirtland templomban Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek adott látomások útmutatást, iránymutatást és tudást nyújtottak. Személyes szinten éppen így sugalmazásra lelhetünk, amikor a templomba megyünk válaszokért.

3. Menedékre lelhetünk a templomban. Az üldöztetés és szegénység idején a kirtlandi szentek azt találták, hogy az Úr háza menedék a körülöttük lévő aggodalmak elől. Ugyanúgy igaz ez ránk is, a mi napjainkban.

Az évek során rájöttem, hogy azok a dolgok, amiket fiatal ohiói misszionáriusként a templomról tanultam, megáldották a családomat és engem. Például egy évvel a házasságkötésünk után a templomban a feleségemmel, Amyvel azt a benyomást kaptuk, hogy ideje gyermeket vállalni. Egyetemisták voltunk, és a szűkös anyagiak miatt kísértést éreztem arra, hogy félretoljam a késztetést. Az Úr azonban felkészített minket.

A következő két évben három vetélésünk volt, és azon tűnődtem: Miért van az a késztetés, hogy gyermekeink legyenek, ha nem lehetnek? Aztán Kaliforniába költöztünk, egy meddőségi szakértőhöz jártunk, és végre megszületett az első gyermekünk, Mackenzie.

A templomban kapott sugalmazást követve belekezdtünk egy három évig tartó folyamatba. Ha akkor nem követtük volna a késztetést, valószínűleg újabb három évbe telt volna az első gyermekünk megszületése. Ezt az élményt a felkészülés és a kinyilatkoztatás áldásának tekintjük.

Született egy második gyermekünk is, Emma, de aztán volt még két vetélés, valamint az egyik fiunk, Stewart elvesztése. A rákövetkező hónapokban és években, miközben a békét kerestük, megtanultuk, hogy a templomban a legtöbb jelkép a Szabadító felé irányít minket, és azon gyógyító balzsam felé, amelyet csak az Ő engesztelése adhat.

Hálás vagyok a templom áldásaiért. Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy ez a hely a felkészülés, a kinyilatkoztatás és a békesség helye.