„Emlékezz szenvedő szentjeidre, Ó Istenünk”

Mennyei Atya boldogságterve magában foglal egy olyan halandó tapasztalatot, amely során minden gyermeke próbára tétetik és megpróbáltatásokat szenved el.¹ Öt évvel ezelőtt rákot állapítottak meg nálam. Éreztem és még mindig érzem a műtéteket és sugárkezeléseket kísérő testi fájdalmakat, valamint a gyógyszerek mellékhatásait. Nagy lelki küzdelmeket tapasztaltam meg kínzó, álmatlan éjszakákon át. Az orvosi statisztikák alapján valószínűleg hamarabb fogok távozni az élők sorából, mint azt valaha is vártam volna, olyan családot hagyva magam mögött egy időre, akik a mindenséget jelentik számomra.

Függetlenül attól, hogy hol éltek, életeteknek része volt, része most, vagy része lesz számos különféle megpróbáltatásból és halandó gyengeségből adódó testi vagy érzelmi szenvedés.

Testi szenvedést előidézhet a természetes öregedés, a váratlan betegségek és véletlen balesetek, az éhezés vagy a hajléktalan lét, a bántalmazás, az erőszakos cselekedetek, illetve a háború.

Lelki szenvedést kiválthat szorongás vagy depresszió; egy házastárs, szülő vagy bizalmunkat élvező vezető árulása; a munkahelyi vagy pénzügyi gondok; a másoktól elszenvedett igazságtalan ítélkezés; a barátok, gyermekek vagy más családtagok döntései; a bántalmazás annak oly sok változatában; a házassággal vagy a gyermekvállalással kapcsolatos beteljesületlen álmok; a szeretteink súlyos betegsége vagy korai halála; illetve oly sok egyéb ok.

Hogyan lehet kibírni azt az egyedi és olykor elsöprő szenvedést, amely mindegyikünket utolér?

Hála az égnek, reménységre lelhetünk Jézus Krisztus evangéliumában, a reménység pedig része lehet a ti életeteknek is. Ma négy tantételt szeretnék megosztani a reménnyel kapcsolatban, melyeket a szentírásokból, prófétai tanításokból, sok szolgálattételi látogatásból és a saját jelenlegi egészségügyi nehézségemből merítek. Ezek a tantételek nemcsak széles körben alkalmazhatóak, hanem mélyen személyesek is.

Az első: a szenvedés nem azt jelenti, hogy Isten elégedetlen az életetekkel. Kétezer évvel ezelőtt Jézus tanítványai láttak egy vak embert a templomnál, és ezt kérdezték: „Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?”

Úgy tűnik, a tanítványok tévesen azt hitték – mint azt sokan hiszik a mai világban –, hogy az életben minden nehézség és szenvedés a bűn következménye. A Szabadító azonban így felelt: „Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.”²

Isten dolga, vagyis munkája az, hogy véghezvigye a halhatatlanságunkat és az örök életünket.³ De hogyan tudná végső soron előrevinni Isten munkáját a megpróbáltatás és a szenvedés – különösen, ha azt más emberek önrendelkezésének a bűnös használata idézi elő?⁴

Az Úr ezt mondta szövetséges népének: „Ímé, megtisztítottalak, …megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében.”⁵ Bármi legyen is szenvedéseitek oka, szerető Mennyei Atyátok a lelketek megtisztítására és megcsiszolására fordíthatja azokat.⁶ A megcsiszolt lélek képes igaz együttérzéssel és könyörülettel viselni mások terheit.⁷ A lelkek, amelyeket megcsiszoltak, „a kik jöttek a nagy nyomorúságból”, készen állnak arra, hogy mindörökre örömmel lakozzanak Isten jelenlétében, Isten pedig „eltöröl… az ő szemeikről minden könyet”⁸.

A második: Mennyei Atya bensőségesen tudatában van a szenvedéseteknek. A megpróbáltatások közepette tévesen úgy gondolhatjuk, hogy Isten távol van, és nem törődik a fájdalmunkkal. Még Joseph Smith próféta is hangot adott ennek az érzésnek élete egyik mélypontján. Liberty fogházában raboskodva, miközben utolsó napi szentek ezreit űzték el az otthonukból, Joseph imán keresztül törekedett megértésre lelni: „Ó Isten, hol vagy? És hol van a sátor, mely rejtekhelyedet fedi?” E szavakkal zárta könyörgését: „Emlékezz szenvedő szentjeidre, Ó Istenünk”⁹.

Az Úr válasza bizonyosságot nyújtott Josephnek és mindenkinek, aki szenved:

„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban”.¹⁰

Sok szenvedő szent osztotta meg velem azt, hogy mennyire érezték Isten szeretetét a megpróbáltatásaik során. Élénken él bennem az én saját élményem a rákkal vívott küzdelmem azon időszakából, amikor az orvosok még nem tudták diagnosztizálni a súlyos fájdalom okát. A feleségemmel ültem épp, és rutinszerű imát készültem mondani az ebédünk megáldására. Helyette azonban csak sírni tudtam: „Mennyei Atyám, kérlek, segíts rajtam! Olyan rosszul érzem magam!” A következő 20-30 másodpercben a karjába vont az Ő szeretete. Nem tudtam meg a betegségem okát, nem tárult fel előttem a lehetséges kimenete, és nem kaptam enyhülést a fájdalomra. Egyszerűen csak éreztem az Ő tiszta szeretetét, és az elég volt – és elég most is.

Bizonyságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk, aki számon tartja egy verebecske földre hullását is, tudatában van a szenvedéseteknek.¹¹

A harmadik: Jézus Krisztus felkínálja az Ő képessé tevő hatalmát, hogy legyen erőtök jól kitartani a szenvedésetekben. Ez a képessé tevő hatalom az Ő engesztelő áldozatán keresztül vált lehetővé.¹² Attól tartok, túl sok egyháztag gondolja úgy, hogy ha egy kicsit jobban összeszorítja a fogát, bármilyen szenvedést képes lesz egymaga elviselni. Nehéz így élni. Múló pillanatnyi erőtök soha nem érhet fel a Szabadító hatalmának a végtelen áradásával, hogy megerősítse a lelketeket.¹³

A Mormon könyve azt tanítja, miszerint Jézus Krisztus magára vette a fájdalmainkat, betegségeinket és gyengeségeinket, hogy tudhassa, hogyan segítsen meg minket.¹⁴ Miképpen tudtok hát meríteni abból az erőből, amelyet Jézus Krisztus kínál a megsegítésetekre és a megerősítésetekre a szenvedés idején? A kulcs abban rejlik, hogy elkötelezitek magatokat a Szabadítóhoz a Vele kötött szövetségek megtartása által. Akkor kötjük ezeket a szövetségeket, amikor papsági szertartásokban részesülünk.¹⁵

Alma népe magára vette a keresztelés szövetségét. Később fogságban senyvedtek, és megtiltották nekik a nyilvános hódolatot vagy akár a hangos imát. Ennek ellenére a tőlük telhető legjobban megtartották a szövetségeiket azzal, hogy magukban, a szívükben imádkoztak. Ez isteni hatalom kiáradását eredményezte. „[A]z Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket”¹⁶.

Napjainkban a Szabadító így kérlel minket: „Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!”¹⁷ Amikor megtartjuk az úrvacsorai szövetségünket, mely szerint mindig emlékezünk Őrá, Ő azt ígéri, hogy Lelke velünk lesz. A Lélek erőt ad nekünk a megpróbáltatások elviseléséhez és mindannak a megtételéhez, amit egymagunk képtelenek lennénk megtenni. A Lélek képes meggyógyítani minket, bár amint azt James E. Faust elnök tanította: „Bizonyos gyógyulásra talán majd csak egy másik világban kerül sor.”¹⁸

Megáldanak minket a templomi szertartások és szövetségek is, amelyekben „megnyilvánul az isteniség hatalma”¹⁹. Meglátogattam egy nőt, aki elveszítette a tizenéves lányát egy szörnyű balesetben, később pedig a férjét, aki rákos volt. Megkérdeztem, hogyan tudott elviselni ennyi veszteséget és szenvedést. Azt felelte, hogy az örökkévaló családra vonatkozó lelki bizonyosságokból merített erőt a rendszeres templomi hódolata során. Az ígéretnek megfelelően az Úr házának a szertartásai felvértezték Isten hatalmával.²⁰

A negyedik: döntsetek úgy, hogy minden napban örömöt találtok! Akik szenvednek, gyakran úgy érzik, hogy az éjnek soha nincs vége, soha nem jön el a napvilág. Nincs semmi baj a könnyekkel.²¹ Mégis, ha a szenvedés sötét éjében találjátok magatokat, a hitet választva az örvendezés ragyogó reggeleire ébredhettek.²²

Egyszer például meglátogattam egy rákkal kezelt fiatal édesanyát, aki méltóságteljesen mosolygott a fotelben a fájdalma és a kihullott haja ellenére. Megismertem egy középkorú párt, akik boldogan szolgáltak fiatalok vezetőiként, noha nekik nem született gyermekük. Elidőztem egy drága nővel – egy fiatal nagymamával, édesanyával és feleséggel –, aki a napokon belül várható halálára készült; a család könnyei közepette mégis nevetés csendült és örömteli emlékeket idéztek fel.

E szenvedő szentek jól példázzák Russell M. Nelson elnök tanítását:

„Az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.

Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben.”²³

Bizonyságomat teszem²⁴ arról, hogy Mennyei Atyánk emlékezetben tartja szenvedő szentjeit; szeret titeket, és bensőségesen ismer benneteket. Szabadítónk tudja, mit éreztek. „Bizonyára viselte a gyötrelmeinket, és hordozta a fájdalmainkat”²⁵. Tudom – mivel mindennap részese vagyok²⁶ –, hogy a szövetségek megtartása utat nyit Jézus Krisztus engesztelő áldozatának a hatalma előtt, hogy erőt, sőt, örömöt adjon nektek, akik szenvedtek.

Minden szenvedőért így imádkozom: „…Isten adja nektek, hogy Fiának öröme által könnyűek legyenek a terheitek.”²⁷ Jézus Krisztus nevében, ámen.