2005
Meggyógyítja a megtört szívűeket
2005. július


ELSŐ ELNÖKSÉGI ÜZENET

Meggyógyítja a megtört szívűeket

Szeretnék mindenkit biztosítani arról, hogy van egy biztos gyógyír a szívfájdalomra, a csalódottságra, a gyötrelemre, a kínokra és a kétségbeesésre. A zsoltáríró kijelentette: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”1. A gyógyítás isteni csoda; a sebek pedig az emberiség közös sorsa. Shakespeare azt mondta: „Sebet gunyol, kit seb nem ért soha”2. Úgy látszik senki nem menekülhet e világ gondjai, próbatételei és csalódásai elől.

Napjaink túlterhelt társadalmában, a szüleink által használt orvosságok a mi életünkben nem tűnnek hatékonynak. Egyre kevesebben tudják csökkenteni a stresszt kétkezi munkával vagy földműveléssel. Az egyre növekvő kereslet, a különféle vélemények, a reklámok esdeklő hangvétele, a zsivaj, a bonyolult személyes kapcsolatok megfoszthatják lelkünket attól a békétől, amelyre szüksége lenne a működéshez és a túléléshez. Az igyekezetünk, hogy minden követelménynek eleget tegyünk, elszakítja tőlünk a belső békességünket. Hatalmas a nyomás, hogy versenyezzünk és fennmaradjunk. Óriási étvágyunk van a személyes birtoklásra. A személyt és a családot elpusztító egyre növekvő erők nagy szomorúságot és szívfájdalmat okoznak.

Társadalmunk lelki betegségének egyik oka az, hogy nagyon sokan vannak azok, akik nem tudják vagy nem érdekli őket, hogy erkölcsileg mi helyes vagy helytelen. Rengeteg dolgot igazolunk kényelmi okok miatt, vagy pénz illetve más dolgok megszerzése érdekében. Mostanában kigúnyolják azt a néhány embert vagy intézményt, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak és felemeljék hangjukat a paráznaság, a becstelenség, az erőszak és a gonosz más formái ellen. Rengeteg dolog egyszerűen csak rossz, akár törvénytelen, akár nem. Azok, akik ragaszkodnak a világ gonosz dolgainak követéséhez, nem ismerhetik „az Istennek békesség[ét], mely minden értelmet felül halad”3.

Valahogy, valamilyen módon, meg kell találnunk azt a gyógyírt, amely megvigasztalja a lelkünket. Hol van ez a gyógyír? Hol van az a megkönnyebbülés, amelyre oly nagyon szükségünk van, hogy túléljük a világ feszültségét? A kárpótló vigasz nagy mértékben az Isten Lelkével történő fokozott kapcsolattartásból származhat. Ez lelki gyógyulást hozhat.

Ezt a lelki gyógyulást jól ábrázolja Warren M. Johnson története, aki Arizonában pionír révész volt a Lee nevű kompon. 1866 nyarán Warren Johnson fiatalon nyugatra költözött, mert az aranyra próbálta alapozni a szerencséjét. Az egyik lány talált rá és jelentette, hogy egy halott ember fekszik az udvaron. Jóllehet teljesen idegen volt, mégis befogadta őt ez a kedves család és addig ápolták, amíg fel nem gyógyult. Tanították neki az evangéliumot és megkeresztelkedett. Végül a Lee kompnál helyezkedett el.

1891-ben a Warren Johnson családot hatalmas tragédia sújtotta. Rövid idő leforgása alatt négy gyermeküket vesztették el torokgyíkban. Mind a négyet egy sorba, egymás mellé temették el. Az 1891. július 29-én kelt, Wilford Woodruff elnökhöz írt levelében mesélte el Warren a következő történetet:

„Drága Testvérem!

1891 májusában egy Tuba Cityből származó család eljött hozzánk a Utah Állambeli Richfieldből, ahol barátokkal töltötték a telet. Panguitch mellett eltemettek egy gyermeket, és úgy érkeztek otthonunkba, hogy sem a kocsijukat, sem magukat nem fertőtlenítették, de még a halott gyermek ruháit sem mosták ki. Ezek után velünk töltötték az éjszakát, elvegyülve a kisgyermekeim között…

Semmit nem tudtunk a betegség természetéről, de hittünk Istenben, hogy miközben itt vagyunk ezen a nagyon nehéz küldetésen, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy engedelmeskedjünk a Bölcsesség szavának, és eleget tegyünk vallásunk többi követelményének, többek között a tizedfizetésnek, a családi imáknak, stb. stb., akkor a gyermekeink megmenekülnek. De jaj, négy és fél nap alatt [a legidősebb fiunk] a karjaimban fulladt meg. Még két gyermekem is elkapta a betegséget, mi pedig imádkoztunk és böjtöltünk, amennyit csak bölcsnek láttunk, mivel sok feladatot kellett ellátnunk itt. 24 órán keresztül böjtöltünk és én egyszer 40 órán át, de sajnos hasztalanul, mert a két kislányom is meghalt. Körülbelül egy héttel a haláluk után 15 éves lányom, Melinda, szintén megbetegedett, és bár mindent megtettünk érte, mégis hamarosan követte a többieket. Három drága lányom és egy fiam ment el, és ezzel még nem ért véget a tragédia. A legnagyobb lányom, aki 19 éves, most kapta el a betegséget, és most böjtölünk és imádkozunk érte…. Mit tettünk, hogy az Úr elhagyott minket, és mit tehetünk annak érdekében, hogy újból elnyerjük jóindulatát?

Testvéred az evangéliumban,

Warren M. Johnson”4

A barátjának, Warren Foote-nak, írt rákövetkező levelében Johnshon testvér tanúbizonyságot tett arról, hogy lelki békére talált:

„Biztosíthatlak arról, hogy ez életem legnehezebb próbatétele, de a szabadításért dolgozom, és eltökéltem, hogy Mennyei Atyám segítségével szilárdan kapaszkodom a vasrúdba, tekintet nélkül arra, hogy milyen próbatételek érnek. Nem lankadtam el a teendőim végrehajtásában, továbbá remélem és bízom abban, hogy megkapom barátaim hitét és imáit is, valamint hogy érdemes leszek azokra az áldásokra, melyeket a felhatalmazásoddal nekem ígértél.”5

A hetedik hittételben az áll, hogy más lelki ajándékok mellett, hiszünk a gyógyítás ajándékában. Úgy vélem, ez az ajándék mind a test, mind pedig a lélek gyógyítására kiterjed. A Lélek a béke hangján szól a lélekhez. Ez a lelki vigasz lelki ajándékok felidézése által jön, melyek sokféle módon nyilváníttatnak ki számunkra. Gazdagon, teljes mértékben és bőségesen adatnak meg ma az egyházban. A bizonyság alázatos és helyes használatából áradnak. A betegeknek tett szolgálatból is származhatnak, miután felszentelt olajjal megkenték őket. Krisztus a Nagyszerű Orvos, aki feltámadt a halálból „gyógyulást hoz[va] szárnyain”6, a Vigasztaló pedig a gyógyír.

Az Úr számos módot teremtett, amely által részesülhetünk ebben a gyógyító hatásban. Hálás vagyok, hogy visszaállította a templomi munkát a földre. Ez a szabadítás munkájának fontos része, az élőknek és a halottaknak egyaránt. Templomaink olyan menedékhelyek, ahová a világ aggodalmait félretéve mehetünk el. Templomaink a békesség és a nyugalom helyei. Ezekben a megszentelt szentélyekben Isten „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”.

A szentírások olvasása és tanulmányozása vigasztalást hozhat. Marion G. Romney elnök (1897–1988), első tanácsos az Első Elnökségben, kijelentette:

„Biztos vagyok abban, hogy ha otthonainkban a szülők imádságos lélekkel és rendszeresen olvasnak a Mormon könyvéből, magukban és a gyermekeikkel is, akkor ennek a nagyszerű könyvnek a szelleme eljön, hogy átjárja otthonainkat, valamint mindazokat, akik ott laknak. Egyre nagyobb lesz a tisztelettudás szelleme; növekedni fog az egymás iránti tisztelet és figyelmesség. A viszálykodás szelleme eltávozik. A szülők nagyobb szeretettel és bölcsességgel adnak majd tanácsokat a gyermekeiknek. A gyermekek fogékonyabbak és engedékenyebbek lesznek szüleik tanácsaival szemben. Bőségesebb lesz az igazlelkűség. Bővelkedik majd otthonunkban és életünkben a hit, a remény és a jószívűség – Krisztus tiszta szeretete –, mely békét, örömet és boldogságot fakaszt.”7

Fiatal koromban az, hogy a Bölcsesség szava – vagyis a dohánytól, az alkoholtól, a teától és a kávétól való tartózkodás – jótékony hatással van az egészségre, még nem volt ennyire nyilvánvaló, mint napjainkban. Jóllehet, a lélekre kifejtett jótékony hatásai már régóta beigazolódtak. A Bölcsesség szava megígéri, hogy mindazok, akik nem felejtik el betartani ezt a tanácsot és engedelmeskednek a parancsolatoknak „azok egészséget kapnak köldökükbe és velőt csontjaikba”8.

A velő már régóta az egészséges élet jelképe. Az életmentő csontvelő átültetési műtétek napjaiban azonban, a „velőt csontjaikba” kifejezés lelki szövetségként további értelmet nyer. Az ígéretek azok számára, akik betartják a Bölcsesség szavát, folytatódnak. Azok, akik betartják ezt a törvényt „rátalálnak a bölcsességre, és a tudás nagy kincseire, sőt rejtett kincsekre is.

És futnak és el nem fáradnak, járnak és el nem gyengülnek.

És én, az Úr, ígéretet teszek nekik, hogy amikor a rombolás angyala elhalad előttük, mint egykor Izráel fiai előtt, nem fogja őket megölni.”9

Ha megkímélik életünket, szükségünk lesz arra, hogy megerősítsük magunkat a világban működő rengeteg pusztító hatással szemben.

Sokunk számára a lelki gyógyulás nem a világ hatalmas arénáiban történik meg, hanem az istentiszteleteinken. Megnyugtató érzés, hogy szomszédaink és közeli barátaink, akik szeretik az Urat és próbálják parancsolatait betartani, taníthatnak minket alázatos szellemben, továbbá velük együtt járhatunk istentiszteletre és vehetünk az úrvacsorából. A kedves püspökünk kijelöl a beszélőknek egy evangéliumi témát vagy alapelvet. Mindig a Szentlélek ereje által beszélnek, kinyitják a szívüket, hogy a hallgatóság megláthassa a benne rejlő kincseket. Az üzeneteket alázatos tanúként és szelíd tanácsként adják át. Mi, a hallgatóság soraiban, megértjük mindazt, amit az Igazság Lelke tanít és megerősítjük a vele járó tanúbizonyságokat.

Az istentiszteleteink legyenek hódolattal teli, gyógyító gyűlések, ahol a résztvevőknek helyreáll a lelki egészsége. A gyógyulás egy része akkor következik be, amikor zenén és éneken keresztül fejezzük ki imádatunkat. A gyönyörű, hódolattal teli himnuszaink éneklése táplálékot jelent a lelkünknek. Szívünk és gondolkodásunk egybeforr, amikor dicsőítő énekeket éneklünk az Úrnak. Az énekekkel kifejezett hódolatnak olyan hatása van többek között, hogy lelkileg mély tiszteletben egyesíti a résztvevőket.

A lelki gyógyulás abból is származhat, ha alázatos bizonyságot teszünk vagy hallgatunk. Az a tanúbizonyság, amit bűnbánó lélekkel teszünk, hálával az isteni gondviselésért – alárendelve magunkat a mennyei útmutatásnak – hatékony gyógyszer, ami segít enyhíteni szívünk fájdalmát és aggályait.

Kételkedek abban, hogy az egyház őszinte tagjai képesek elérni a teljes lelki felgyógyulást a nélkül, hogy harmóniában lennének az egyház alapjával, ami Pál apostol szavaival nem más, mint az apostolok és a próféták10. Lehet, hogy ez nem népszerű dolog, ha arra gondolunk, hogy a prófétákat és az üzeneteiket időtlen idők óta elutasítja a világ. Ennek ellenére ők Isten hírnökei a földön, akiket elhívtak, hogy ma, a mi időnkben, vezessék és irányítsák a munkát. Számunkra az is elengedhetetlen, hogy támogassuk a püspökünket, gyülekezeti elnökünket, valamint cövek- vagy kerületi elnökünket.

A nem rég kapott információk megerősítik, hogy a végleges lelki gyógyulás abból származik, ha valaki elfelejti önmagát. A beszámolókból arra a következtetésre juthatunk, hogy leginkább azok vészelték át a börtönt vagy a fogolytáborokat, akik bebörtönzött társaikkal foglalkoztak és akik hajlandóak voltak saját ételüket és tulajdonukat másnak adni, hogy segítsenek nekik életben maradni. Dr. Viktor Frankl kijelentette: „Mi, akik éltünk koncentrációs táborokban, emlékszünk azokra az emberekre, akik bementek a barakkokba, hogy megvigasztaljanak másokat, odaadva az utolsó falat kenyerüket is. Talán nem voltak sokan, de elegendő bizonyítékot adtak ahhoz, hogy az embertől mindent el lehet venni, kivéve egy dolgot: az emberi szabadság utolsó elemét– vagyis, hogy bármilyen adott körülmények között megválaszthatja, hogyan viselkedik, és megválaszthatja a maga útját.”11 A világ Szabadítója nagyon egyszerűen azt mondta: „És valaki elveszti az [életét], megeleveníti azt.”12

A vigasztalásra tett minden erőfeszítésünk közül, talán az ima a legmegnyugtatóbb. Azt az utasítást kaptuk, hogy az Úr Jézus Krisztus nevében, és a Szentlélek ereje által imádkozzunk az Atyához. Az Istenhez való imádkozás önmagában is megnyugtató a lélek számára, még akkor is, ha Isten, a maga bölcsessége szerint, nem adja meg azt, amiért imádkozunk. Harold B. Lee elnök (1899–1973) azt tanította, hogy minden imánkra érkezik válasz, néha azonban az Úr nemmel felel13. Joseph próféta azt tanította, hogy „a legjobb mód az igazság és a bölcsesség elnyerésére …, ha imában Istenhez járulunk”14. Az ima segít a legtöbbet a gyógyulásban.

A mások által okozott sebeket a „gyógyítás tudományával” lehet begyógyítani. Joseph F. Smith elnök (1838–1918) azt mondta: „Egy seb begyógyítása tudomány, amit nem lehet kizárólag gyakorlással megszerezni, hanem az egyetemes jóakaratból fakadó szerető gyengédséggel, és a mások jóléte és boldogsága iránti érdeklődésből származó rokonszenvvel.”15

Van remény arra, hogy mindenki meggyógyuljon a bűnbánat és az engedelmesség által. Ésaiás próféta megerősíti ezt: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek.”16 Joseph Smith próféta azt mondta: „Soha nem lesz annyira megviselt egyetlen lélek sem, hogy ne járulhasson Isten elé. Minden lélek számára elérhető a megbocsátó kegyelem.”17

A teljes bűnbánat után a szabály csodálatosan egyszerű. Az Úr ezt ezekkel a szavakkal fogalmazta meg: „Visszatértek-e most hozzám és megbánjátok-e bűneiteket és megtértek-e, hogy meggyógyítsalak benneteket?”18 Ha ezt megtesszük, azt ígérte nekünk, hogy „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”.

Megnyugvást találunk Krisztusban a Vigasztaló által, és a Szabadító mindannyiunkat hív: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”19 Péter apostol azt mondta: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.”20 Ha ezt megtesszük, elkezdődik a gyógyulás, ahogy azt az Úr is megígérte, amikor azt mondta Jeremiás prófétán keresztül: „Siralmokat örömre fordítom, és megvígasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból. (…) Mert megitatom a szomjú lelkeket, és minden éhező lelket megelégítek.”21

A celesztiális dicsőségben pedig, azt mondták nekünk: „Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé.”22 Hit és remény váltja fel a szívfájdalmat, csalódottságot, gyötrelmet, szenvedést és kétségbeesést, és az Úr majd erőt ad – ahogy Mormon is mondta – „a szenvedése[k] elviselésére, és azok örömmé változnak Krisztusban”.23

ÖTLETEK HÁZITANÍTÓK SZÁMÁRA

Miután imádságos szívvel tanulmányozod ezt az üzenetet, olyan módszerrel oszd meg másokkal, amely az általad tanított embereket aktív részvételre ösztönzi! Néhány példa következik:

  1. Mutasd meg, mit szoktál használni apróbb sebek ellátására, vagy kérd meg az egyik családtagot, hogy mutassa meg – ilyenek lehetnek a szappan, víz, kötszer! Beszéljétek meg a testi gyógyulás folyamatát! Faust elnök szerint, miért van szükség napjainkban lelki gyógyulásra? (Lásd a cikk első négy bekezdését!) Beszéljétek meg, hogy Faust elnök szerint mivel lehet elnyerni a gyógyítás ajándékát! Tégy bizonyságot Jézus Krisztus gyógyító erejéről!

  2. Olvasd fel vagy meséld el saját szavaiddal Warren M. Johnson történetét! Mit tanulhatunk ebből a történetből a lelki sebekkel és a gyógyulással kapcsolatban?

  3. Olvassátok fel, mit mondott Faust elnök az istentiszteletekről! Kérd meg a család tagjait, mondják el, hogy az istentiszteleteken való részvétel hogyan segített nekik érezni a Szentlelket és hogyan segített a gyógyulásban!

  4. Mutass rá, hogy Faust elnök kulcsfontosságú szentírásokat idézve használja Isten igéjét a sebzett lelkek gyógyítására (lásd Jákób 2:8)! Keresd meg és oszd meg azokat a szentírásokat, melyek nagy hatással voltak rád!

JEGYZETEK

  1. Zsoltárok 147:3

  2. Romeo és Júlia, 2.2.1.

  3. Filippibeliek 4:7

  4. P. T. Reilly, „Warren Marshall Johnson, Forgotten Saint,” Utah Historical Quarterly-ből vett idézet, 1971. tél, 19. o., korszerűsített helyesírással

  5. Warren Foote Autobiography, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (5 köt.), 2:260–261. o.

  6. 2 Nefi 25:13

  7. Conference Report, 1960. ápr., 112–113. o.

  8. T&Sz 89:18

  9. T&Sz 89:19–21

  10. Lásd Efézusbeliek 2:20.

  11. Man’s Search for Meaning (1959), 86. o.

  12. Lukács 17:33

  13. Lásd The Teachings of Harold B. Lee, szerk. Clyde J. Williams (1996), 127. o.

  14. Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith (1976), 191. o.

  15. Gospel Doctrine, 5. kiadás (1939), 264. o.

  16. Ésaiás 1:18

  17. Teachings, 191. o.

  18. Lásd 3 Nefi 9:13.

  19. Máté 11:28

  20. 1 Péter 5:7

  21. Jeremiás 31:13, 25

  22. Jelenések 21:4

  23. Alma 31:38