Miért vannak csapások?

A legegyszerűbben talán úgy tekinthetünk az életünkben ezekre a nehézségekre, hogy két kategóriára osztjuk őket: azokra, amelyek személyes választásaink és tetteink miatt történnek, és azokra, amelyek az életünkre ható egyéb eseményekből erednek. Mi az előbbiekért vagyunk felelősek.

A szentek nagy üldöztetésének időszakában, azt követően, hogy elűzték őket otthonaikból Jackson megyéből (Missouri), az Úr azt mondta: „Én, az Úr engedtem meg, hogy vétkeik miatt megpróbáltatásokat szenvedjenek el.” (T&Sz 101:2) A tetteink közvetlen eredményeként jelentkező csapások és nehézségek talán a legkönnyebben megérthetők. És isteni céllal rendelkeznek. Az Úr így magyarázta: „akik a fenyítést nem tudják elviselni, hanem megtagadnak engem, azok nem szenteltethetnek meg.” (5. v.)

Van választási lehetőségünk, amikor az Úr megfedd bennünket. Tartozhatunk azok közé, akik, mikor szembesülnek a tetteik következményeivel, elhessegetik a felelősséget, és elfordulnak Istentől és feddő szeretetétől. Vagy tartozhatunk azok közé, akik türelmesen engedelmeskednek, tanulnak és növekednek az igazlelkűségben.

Pál apostol ezt tanította: „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.” (Zsidók 12:6) Az ostorozás nem fájdalommentes dolog!

Pál így folytatja:

„Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? …

Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.” (7., 11. v.)

Más csapásokkal is szembesülünk az életben, amelyek e gondolatokat ébreszthetik: „Mivel érdemeltem ezt ki?” Az, ahogyan e kihívásokra reagálunk, segít meghatározni, kik is vagyunk, és mivé válhatunk.

Van egy hősöm. Nem tudja, hogy hősként tartom számon. Csak egyszer találkoztam vele, mégis maradandó hatást gyakorolt rám. Miután találkoztunk, érdeklődtem felőle a misszionáriusoknál, a cövekelnökénél és a misszióelnökénél, ami után még inkább tiszteltem őt. Ő Ye Hui Hua nőtestvér, a Tajvan Tainan cövekből. Akkor találkoztam vele, amikor Tajvanon egy cövekkonferencián vettem részt. A gyülekezeti ház kertjét gondozta. Átragadt rám a szemmel látható boldogság, amely munka közben magával ragadta. Beszélgetés közben megosztotta a bizonyságát és kifejezte a háláját azért a sok áldásért, amit kapott. Egyetlen beszélgetésünk helyszínéről vidám lelkének sugárzásával távoztam, és elgondolkoztam, milyen hálátlan vagyok az áldásaimért. Anyagi értelemben nem volt túl sok mindene, mégis a legbékésebb és legvidámabb ember volt, akivel valaha találkoztam. Amikor másoktól érdeklődtem felőle, megtudtam a történet többi részét.

Fiatal felnőttként nagyon vágyott egyetemre, de tudta, hogy az anyagi teher túl nagy lenne a szülei számára. Helyette dolgozott, és jövedelmét az édesapjának adta, akit nagyon szeretett, és aki egy jó és igazlelkű ember volt. Házassága után és válaszként az imáira misszionáriusok látogattak otthonukba, és csatlakoztak az egyházhoz. Férje azonban hosszan tartó egészségi problémákkal küzdött és meghalt, hátrahagyva Ye nőtestvért három gyermekével és kevéske megélhetéssel. Férje halálát követően Ye nőtestvérnek több állásban kellett dolgoznia, hogy családját ellássa. Sikerült minden nap egy kicsit félretennie, hogy gyermekei misszióba mehessenek. Mostanra mindhárom gyermeke szolgált missziót; ketten Tajvanon egy pedig a Utah Salt Lake City Templom tér Misszióban szolgált. Missziójáról hazatérve az egyik fia megbetegedett és meghalt.

Amikor a misszionáriusok Ye nőtestvérrel beszéltek, így szólt: „Nem látom az okát, amiért ily próbatételeim lennének, de hiszem, hogy ez Isten nagy bölcsessége szerint való. Nagyon mélyen megbecsülöm és megértem Mennyei Atyánk szabadító tervét. Hiszem, hogy csak Isten parancsolatait megtartva érthetjük meg az Ő ránk vonatkozó akaratát. Naponta megköszönöm Istennek, hogy itt lehetek. Amikor megpróbáltatások érnek, mások fájdalmaira emlékezem. Amikor valaki beteg vagy szükséget lát, imádkozom, hogy miben segíthetnék, és az Úr segít megtudnom, hogy mit tegyek.”

A misszionáriusok gyakran látják Ye nőtestvért – vagy ahogy ők kedvesen hívják, „Ye mamát” –, amint bokrokat nyír vagy megtisztítja a kertet a gyülekezeti ház körül. Azt mondják, hogy ő minden misszionárius „második anyukája”, és ugyanúgy gondoskodik róluk, mintha saját gyermekei lennének.

Sokáig bennem fog élni a kép egy ragyogó Ye nőtestvérről a Tainan gyülekezeti ház kertjében, kerti szerszámokkal a kezében, amint megosztja velem az áldásai felett érzett háláját – Ye nőtestvér, aki lemondott a tanulás és az anyagi jólét lehetőségéről, aki elszenvedte szerettei elvesztését, és aki ismételten áldozatokat hoz gyermekiért és másokért. A hit mely alapelvei különböztetik meg Ye nőtestvért azoktól, akik – az élet próbatételeivel szembesülve – Istent átkozzák és meghalnak (lásd Jób 2:9)?

Fontos az a bizonyosság, hogy egy szerető Mennyei Atya és egy megértő Szabadító tud az egyéni helyzetünkről. Nagyobb bölcsességük és előrelátásuk segítségével nem fogják hagyni, hogy bármely olyan próbatétel sújtsa az életünket, ami nem örök javunkat szolgálná, ha megfelelően kezeljük. Nagy vigaszt jelent számomra a Joseph Smith prófétának a Liberty börtönben adott útmutatás. Az Úr felsorol egy sor szörnyű próbatételt, melyeket a vigasz és útmutatás szavai követnek:

„fiam, … tudjad, hogy mindez tapasztalatot ad neked, és a javadra válik majd.

Az Ember Fia mindezeknél mélyebbre szállt le. Nagyobb vagy te őnála?

Te tehát maradj meg utadon, és veled lesz a papság; őnekik határ van szabva, átlépni nem tudják; a te napjaid ismertek és éveid száma nem lesz megrövidítve. Ne félj tehát attól, amit az emberek tehetnek, mert Isten veled lesz mindörökre.” (T&Sz 122:7–9)

Mily csodás tanács ilyen rövid versekben! Az Úr ismeri próbatételeinket; ő rosszabbakat szenvedett el, meg tud érteni és segíteni tud bennünket csapásaink és bánataink közepette. Csapásaink javunkra válhatnak és nem léphetnek túl az Általa megszabott határokon.

A szentírások és a próféták bölcs tanácsot adnak arról, hogy miként nézzünk szembe az életünket érő megpróbáltatásokkal és kihívásokkal. Türelemmel és hittel kell elviselnünk a csapásokat. Miközben hónapokig szenvedett a Liberty börtönben, Joseph Smith próféta könyörgött az Úrnak, hogy enyhítse a szentek megpróbáltatásait. Az Úr – részben – így felelt:

„Fiam, béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz.

És azután, ha hűségesen kitartasz, Isten felemel a magasságba, és győzedelmeskedni fogsz minden ellenségeden.” (T&Sz 121:7–8)

Az Úr egy kinyilatkoztatásban is tanította a prófétát a szentek üldöztetéséről Missouriban: „Nyugodjék meg tehát szívetek Sion felől, mert minden halandó a kezemben van. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.” (T&Sz 101:16)

A hiten és a türelmen kívül, van-e még valami, ami segít szembenézni e halandó lét próbatételeivel? Hiszem, hogy van még egy kulcs, egy kulcs, amely lehetővé tette Ye nőtestvér számára, hogy ne csak túlélje a próbatételeket, hanem örömet is találjon az életében. A Szabadító, mint mindig, a mi példánk. Erről a kulcsról tanított hatalmas szenvedése előestéjén a Gecsemáné kertjében, olyankor, amikor tudta, hogy órákon belül felfoghatatlan fájdalommal és szomorúsággal kell szembenéznie. Egy emeleti szobában találkozott apostolaival, ahol szent szertartásokat és tantételeket tanított nekik. Az olyannyira közelgő szükség óráján a számára oly kedves emberekhez fordulhatott volna vigasztalásért és támogatásért. Ehelyett „vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel a melylyel körül vala kötve”. Majd ezt tanította: „Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek… Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket .” (János 13:5, 14–15, 17; kiemelés hozzáadva.)

Amint Urunk legnagyobb próbatételéhez közeledett, másokat szolgált. Hiszem, hogy Ye nőtestvér ezt a titkot lelte meg, és hogy azt mi is meglelhetjük a magunk számára. Próbatételeink közepette a hitünk és türelmünk vigaszt és békességet; másoknak nyújtott szeretetünk és szolgálatunk pedig örömet hozhat nekünk. Kövessük a Szabadító példáját, és tudjuk, hogy ha Hozzá fordulunk, minden csapásunk a javunkra válhat, ahogy azt Ő ígérte.