Hittel lépéseiben…és énekkel szívében

Nem tehetek róla, amikor csak meghallom vagy éneklem a „Magot vetünk, naponta vetünk”¹ vagy a „Rendelj oda, ahova akarod”² sorokat, Paulo Tvuarde jut eszembe.

Paulóval egy forró napon találkoztam Dél-Brazíliában. Vége volt az egyházi gyűléseknek, és a gyülekezeti ház már majdnem kiürült, csupán néhány egyháztag ücsörgött a folyosón. A férjem, aki akkoriban a Brazília Curitiba Misszió elnökeként szolgált, Edson Lustoza Araújóval tartott gyűlést, aki a paranái Guarapuava kerületi elnöke volt.

– Paulsen nőtestvér – mondta Jason Sousa testvér, aki a férjem tanácsosaként szolgált – észrevette azt a testvért, aki a folyosón üldögél sáros csizmában?

Dél-Brazíliában sok utat készítenek vörös salakból, ezért gyakori dolog a sáros cipő.

– Arra a húszas évei vége felé járó, sovány, sötét hajú férfira gondol? – kérdeztem.

– Igen, ő Paulo Tvuarde. Majdnem minden vasárnap gyalog jön el az egyházba, kivéve, amikor akkora a sár, hogy nem tud eljutni. Már tizennégy éve teszi ezt, tizenöt éves kora óta.

– Milyen messziről jön? – kérdeztem, és váratlanul ért Sousa testvér válasza.

– Ó, 40 kilométerről – jelentette ki tárgyilagosan. – Hajnali háromkor indul, hogy időben ideérjen az egyházba. Nyolc órájába telik.

Gyorsan átszámítva a kilométereket mérföldre, rájöttem, hogy Tvuarde testvér 25 mérföldet gyalogol, hogy eljárhasson az egyházba Guarapuavában.

– Miért teszi ezt? – kérdeztem hitetlenkedve.

– Mert tudja, hogy az egyház igaz.

– Hát persze – mondtam, kicsit zavarban lévén a nyilvánvaló választól. – Úgy értem, miért kell ennyit gyalogolnia?

Sousa testvér elmagyarázta, hogy Paulo vidéken lakik, és ő gondozza a családi gazdaságot, hogy a 74 éves szívbeteg édesanyja Guarapuavában élhessen, ahol orvosi felügyeletet kap. Lustoza elnök volt a kardiológusa.

Paulo egyedül él, ő műveli a földeket, és eteti azt a néhány állatot, ami van nekik – mondja Sousa testvér. – Nincs áram és folyóvíz sem. A farm nyolc kilométerre van a legközelebbi autóbusz megállótól. Ami még rosszabb, a busz nem is jár szombaton és vasárnap. Ezért hát gyalog jön az egyházba.

Lustoza elnök, aki a férjemmel együtt lépett be a szobába, azt mondta, Paulo a négy hétből általában három alkalommal ott volt. – Nem hiányzik soha, kivéve, ha járhatatlanok az utak – mondta. – Vasárnap éjjel itt szokott aludni, hogy a hétfői busszal vissza tudjon menni.

Ha Paulo a négy vasárnapból hármat töltött itt, akkor évente több mint 300 órát gyalogolt, közel 1600 kilométert, csak azért, hogy eljöhessen az istentiszteletre!

Paulo talált egy módszert az evangélium megosztására, míg otthon van, a farmon. – Úgy döntöttem, miközben szántom a földet a lovam mögé kötött ekémmel, amilyen hangosan csak tudok, himnuszokat éneklek – mondta mosolyogva. A szomszédjaim, akik szintén kinn vannak a szántóföldeken, hallanak, és megkérdezik, mit énekelek. Így tudom tanítani az evangéliumot.

Az egyházba történő gyaloglás nem az egyetlen olyan út volt, melyet Paulo a hite gyakorlásaként tett meg. Évente kétszer 530 kilométert utazott, hogy eljusson a Brazília São Paulo templomba. Az egyik ilyen templomi úton bemutatták őt Rita de Cássia de Oliveirának, aki a templomban dolgozott. Odete Lustoza, Lustoza elnök felesége korábban ismerte meg Ritát a templomban, és biztatta Paulót, hogy írjon neki.

Rita nagyvárosi élethez szokott, és élvezte a barátai társaságát, és az abból fakadó áldásokat, hogy egy olyan közeli kápolnával rendelkező egyházközség tagja lehet. Rita azonban a táv-udvarlást követően 2003-ban feleségül ment Paulóhoz a São Paulo templomban, és odaköltözött hozzá a farmra.

Hozzászokott a tanyasi élethez, és hálás a templomi házasság áldásaiért. – A nehezét a férjem megtalálása jelentette – mondta. – A többihez meg tudok alkalmazkodni.

Paulo, miközben ma is műveli a földjét, még mindig úgy próbálja elvetni az evangélium magjait, hogy himnuszokat énekel a szomszédainak és azóta is 40 kilométert utazik, hogy eljusson az egyházba Guarapuavában. Most már azonban Ritával és a kisfiukkal, Saulóval együtt utazik, és ahelyett, hogy szombaton kora reggel indulna el, a hét utolsó buszjáratával, a pénteki késő esti busszal mennek. Miután a hétvégét együtt töltötték a szentekkel, és részt vettek a vasárnapi gyűléseken, hétfő reggel visszatérnek a farmra – boldogan, hogy oda mehettek, ahová az Úr rendelte őket.