2008
Már most lehetsz misszionárius
2008. július


Közös foglalkozás

Már most lehetsz misszionárius

„És ha úgy lészen, hogy… csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök” (T&Sz 18:15).

Pál apostol nagyszerű misszionárius volt. Azt mondta: „Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát” (Rómabeliek 1:16). Pál rengeteg helyre elutazott, hogy megossza az evangéliumot. Örömét lelte az evangélium megosztásában, és abban, hogy boldoggá tehette az embereket.

Joseph Smith próféta testvére, Samuel, volt az első misszionárius az utolsó napokban. Azóta több mint egymillió férfi és nő szolgált missziót. Minden egyes misszionáriusnak, ahogyan Samuel Smithnek és Pálnak is, bizonysága van az evangéliumról, amit szeretne megosztani másokkal.

David O. McKay elnök (1873–1970) azt mondta: „Minden egyháztag misszionárius.”1 Ez azt jelenti, hogy már most is lehetsz misszionárius! Amikor megosztod másokkal az evangéliumot, az emlékeztetni fog a keresztelési szövetségedre, hogy mindig emlékezz meg Jézus Krisztusról. Emlékezz ezekre a szavakra:

Így már most misszióban lehetek,

nem kell megvárnom, míg nagy leszek.

Betartom a parancsolatokat,

így majd látni fogják erős bizonyságomat,

az én oly erős bizonyságomat.2

Tevékenység

Vedd ki a Cs4. oldalt. Vágd ki az otthont és az öt ablakot. Ragaszd rá az ablakokat az evangélium-megosztó otthon ablakainak körvonalára. Beszéld meg a családoddal az otthonon található ötleteket. Döntsétek el együtt, hogy mit tehettek azért, hogy már most misszionáriusok lehessetek. Helyezd az evangélium-megosztó otthon képét olyan helyre, ahol az egész család láthatja.

Ötletek a közös foglalkozáshoz

  1. Az egyszerű feladatokhoz gyűjtsd össze azokat a tárgyakat, amelyek szükségesek a felkészüléshez. (Például, ha a feladat: mosogatás, akkor a tárgyak lehetnek, mosogatószer, törlőkendő; ha a feladat: főzés, akkor a tárgyak lehetnek egy recept és a hozzávalók.) Készíts egy csomagot, amelyben különböző feladatok vannak minden egyes osztály részére. Kérd meg az egyes osztályokat, hogy nyissák ki a csomagot, döntsék el, milyen feladatot kell teljesíteniük, és magyarázzák el, hogy miért szükségesek az egyes tárgyak a feladat végrehajtásához. Kérd meg az osztályokat, hogy osszák meg a gondolataikat az Elemivel. Magyarázd el: ahogy bizonyos dolgokra szükség van, hogy felkészüljünk egy feladat teljesítésére, ahhoz is meg kell tennünk bizonyos dolgokat, hogy jó misszionáriusok lehessünk. Rakd ki a táblára az Evangéliumi művészet képcsomag 605. (Fiatal fiú imádkozik) és a 617. (Kutasd a szentírásokat) képét, majd írd alájuk: „Felkészülök arra, hogy misszionárius legyek azáltal, hogy naponta imádkozom és olvasom a szentírásokat.” Kérd meg a gyerekeket, osszák meg egymással, hogy ha e tantétel szerint élnek, az miként készíti fel őket arra, hogy misszionáriusok legynek. Foglald össze a Fiatalabb Alma és Móziás fiainak történetét. Segítsd a gyerekeknek megkeresni Alma 17:2–3-at, majd olvassátok el együtt. Húzzátok alá a következő kifejezéseket: „szorgalmasan kutatták a szentírásokat” és „sok imádkozásnak… adták magukat”. Oszd meg a bizonyságodat az ima és a napi szentírás-tanulmányozás erejéről, és arról, hogy ezek miként segítenek nekünk felkészülni arra, hogy misszionáriusok lehessünk.

  2. Helyezd el a következő feliratot egy üres edényre: „Hithű és engedelmes”. Készíts néhány esettanulmányt a hitről és az engedelmességről fiatalabb és idősebb gyermekek részére egyaránt (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás [1999], 163). A közös foglalkozást kezd azzal, hogy felírod a táblára: „Hithű és engedelmes leszek, hogy felkészüljek arra, hogy misszionárius lehessek”. Olvassátok el a gyerekekkel. Kérj meg egy tanulót, hogy válasszon egy esettanulmányt. A gyerek vagy az osztály válaszoljon, hogy mit kell cselekedni. Mutass rá, hogy a válaszaik feltételezik a hitet és az engedelmességet, és kérd meg a gyermeket, hogy tegyen egy kisebb tárgyat (babot vagy kavicsot) az edénybe. Minden egyes esettanulmány után énekeljétek el: „Mi jó megteszem, fényét követem. Igéjét hirdetem” sorokat a „Jézus Krisztus egyháza” című énekből. Az „Igéjét hirdetem” sor azt jelenti, hogy misszionáriusok leszünk. Folytassátok, míg az edény meg nem telik.

JEGYZETEK

  1. Conference Report, Apr. 1959, 122.

  2. “I Want to Be a Missionary Now,” Children’s Songbook, 168.