Könyvtár
137. lecke: Zsidók 7–10


137. lecke

Zsidók 7–10

Bevezetés

Pál azt tanítja, hogy Jézus Krisztus az „új szövetség” (Zsidók 8:8) Közbenjárója. Kifejti, hogy Krisztus áldozata feljebbvaló a mózesi áldozatoknál, és hogy a mózesi szertartások célja az volt, hogy az emberek figyelmét a Szabadítóra és az Ő engesztelésére irányítsák.

Javaslatok a tanításhoz

Zsidók 7–8

Pál azt tanítja, hogy Jézus Krisztus az új szövetség Közbenjárója

Egy zseblámpa segítségével jelenítsd meg valamilyen kisebb tárgy (például kulcs vagy olló) árnyékát. Kérdezd meg a tanulókat, hogy meg tudják-e mondani az árnyék alapján, hogy milyen tárgyról van szó. Mutass rá arra, hogy gyakran az árnykép alapján is meg tudjuk állapítani, milyen tárgyról van szó.

Kép
Jesus Praying in Gethsemane

Tedd ki a Jézus imája a Gecsemáné kertjében című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 56. sz.; lásd még LDS.org). Mondd el, hogy az Ószövetség feljegyez olyan ceremóniákat és szertartásokat, amelyek mintaként vagy árnyképként szolgáltak, vagyis amelyek a Szabadítót és az Ő engesztelését jelképezték vagy vetítették előre.

  • Milyen példákat jegyeztek fel az Ószövetségben, amelyek Jézus Krisztusnak és az Ő engesztelésének a mintái vagy árnyképei lehetnek?

Mondd el, hogy Mózes törvényének minden vonatkozása azt a célt szolgálta, hogy minta vagy árnykép legyen, amely az izráelitákat Jézus Krisztus és az Ő engesztelő áldozata felé irányítja (lásd 2 Nefi 11:4; Jákób 4:4–5). Pál kifejtette, hogyan viszi ezt végbe a törvény számos része. Segíteni akart a zsidó szenteknek, hogy hűek maradjanak Jézus Krisztushoz, és ne forduljanak vissza Mózes törvényének követéséhez.

A Zsidók 7:1–22 összegzéseként mondd el, hogy Pál egy ószövetségi próféciát idézett egy pap eljöveteléről „Melkhisedek rendje szerint” (Zsoltárok 110:4; lásd még Zsidók 7:1). Azt tanította, hogy Jézus Krisztus betöltötte ezt a jövendölést. Melkisédek egy igazlelkű király és főpap volt, aki Ábrahám felett is elnökölt (lásd 1 Mózes 14:25–40 Joseph Smith fordítása [a Kalauz a szentírásokhoz 224–225. oldalán]; Alma 13:14–19; Kalauz a szentírásokhoz: Melkisédek). Pál Melkisédeket Jézus Krisztus mintájaként vagy árnyképeként említette. Azt tanította, hogy Jézus Krisztus és az Ő papsága azért szükséges, mert a lévita papság és az általa kiszolgált mózesi törvény nem tökéletesítheti Isten gyermekeit (lásd Zsidók 7:11). Elmondhatod, hogy a lévita papság a Lévi törzsének tagjai által viselt ároni papsági felhatalmazásra utal (lásd Bible Dictionary, “Aaronic Priesthood”).

Kép
Mózes Áronra ruházza a papságot

Tedd ki a Mózes Áronra ruházza a papságot című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 15. sz.; lásd még LDS.org) a Jézus imája a Gecsemáné kertjében című kép mellé. Mondd el, hogy a Zsidók 7 feljegyzése szerint Pál Jézus Krisztushoz hasonlította a lévita papokat. Elmondhatod, hogy a lévita pap szerepe az volt, hogy közbenjáróként szolgáljon, jelképesen a nép és Isten között állva, hogy feloldja ellentéteiket.

Írd fel a táblára: Zsidók 7:23–28. Oszd párokra az osztályt, és kérd meg mindegyik párt, hogy olvassák fel közösen ezeket a verseket, majd olvassák el a Zsidók 7:25–26 Joseph Smith fordítását is, mely a Kalauz a szentírásokhoz 243. oldalán található. Kérd meg minden párosban az egyik tanulót, hogy keressen olyan kifejezéseket, amelyek a lévita papokat írják le, a másik tanulót pedig, hogy a Jézus Krisztust jellemző kifejezéseket keresse meg. Mondd el, hogy az amazok szó a Zsidók 7:23-ban a papokra utal.

Elegendő idő eltelte után kérd meg a papokat leíró kifejezéseket kereső tanulókat, hogy számoljanak be arról, mit találtak. Írd fel válaszaikat a táblára Mózes és Áron képe alá. (Válaszaik között lehetnek a következők: a papokat haláluk esetén más papokkal kellett felváltani [lásd Zsidók 7:23]; naponta mutattak be áldozatokat a saját bűneikért és a nép bűneiért [lásd Zsidók 7:27]; valamint a papoknak is voltak gyengeségeik [lásd Zsidók 7:28].)

Kérd meg a Jézus Krisztust leíró kifejezéseket kereső tanulókat, hogy számoljanak be arról, mit találtak. Írd fel válaszaikat a táblára Jézus Krisztus képe alá. (Válaszaik között legyenek a következőkhöz hasonló kijelentések: Jézus Krisztus és az Ő papsága „változhatatlan”, vagyis örök [Zsidók 7:24]; Ő megmentheti azokat, akik „ő általa járulnak Istenhez” [Zsidók 7:25]; Ő azért él, hogy „esedezzék érett[ünk]” [Zsidók 7:25]; Ő bűntelen volt, ezért „neki nem [volt] szükséges áldozatot ajánlania a saját bűneiért” [Joseph Smith fordítás, Zsidók 7:26]; egyetlen áldozatot kellett felajánlania, mely „a nép bűneiért” volt [Joseph Smith fordítás, Zsidók 7:26]; valamint Ő „örök tökéletes” [Zsidók 7:28].)

Mondd el, hogy a „mindenha él, hogy esedezzék érettök” kifejezés (Zsidók 7:25) azt jelenti, hogy a Szabadító küldetése az, hogy közbenjárjon értünk, hogy segítsen visszatérnünk Istenhez.

  • Hogyan magyaráznátok el a Jézus Krisztus és a lévita papok közötti különbséget?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Zsidók 8:1–3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mire hívták és rendelték el az összes főpapot, köztük Jézus Krisztust is.

  • Mire rendelték el a főpapokat?

Mondd el, hogy a Zsidók 8:4 Joseph Smith fordítása a következőképpen szól: „Ezért, amíg a földön volt, saját életét ajánlotta áldozatul az emberek bűneiért. Most a törvény alá tartozó minden papnak ajándékokat, vagyis áldozatokat kell felajánlania a törvény szerint.” A tanulók figyeljék meg, milyen áldozatot ajánlott fel Jézus Krisztus.

  • Milyen igazságot tanulhatunk ezekből a versekből arról, amit Jézus Krisztus értünk tett? (A tanulók saját szavaikat használva fogalmazzák meg a következő igazságot: Jézus Krisztus saját életét ajánlotta fel áldozatként a bűneinkért.)

  • A táblára írt kifejezések közül melyek segítenek megértenünk, miért volt képes Jézus Krisztus a saját életét felajánlani áldozatként a bűneinkért?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, mit jelent számukra Jézus Krisztus engesztelő áldozata, majd egészítsék ki a következő állítások egyikét a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban:

  1. Hálás vagyok a Szabadítómért, mert…

  2. Tudom, hogy a Szabadítóm szeret engem, mert…

  3. Az engesztelés áldást hozott rám, mert…

Elegendő idő eltelte után kérj meg néhány tanulót, hogy mondja el, mit írt, ha az nem túl személyes.

A Zsidók 8:5–13 összegzéseként mondd el, hogy áldozata miatt Jézus Krisztus lett a „jobb szövetségnek közbenjárója” (6. vers), mely szövetséget ha elfogadják az emberek, akkor az segít nekik megismerni az Urat (lásd 11. vers), és megtisztulni a bűneiktől.

Zsidók 9–10

Pál elmagyarázza, miként mutattak a mózesi szertartások az engesztelésre

Kép
diagram, tabernacle

Óra előtt rajzold fel a táblára a kapcsolódó ábrát.

Mondd el, hogy a Zsidók 9–10 feljegyzése szerint Pál azzal folytatta a lévita főpapok Jézus Krisztushoz való hasonlítását, hogy kifejtette a papok engesztelés napi kötelezettségeit. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő bekezdést:

Évente egy alkalommal, a zsidó szent napon, melyet az engesztelés napjának (más néven jom kippurnak) hívnak, a főpap engedélyt kapott, hogy belépjen a legszentebb helyre (más néven a szentek szentjébe) a sátorban vagy később a jeruzsálemi templomban. Itt a főpap egy tulkot és egy kecskebakot áldozott fel. Az állatok vérét a legszentebb hely meghatározott részeire hintette, hogy Krisztus engesztelését jelképezze a pap bűneiért és a nép bűneiért. A főpap ezután jelképesen átvitte a nép bűneit egy másik kecskebakra (más néven a bűnbakra), amelyet azután a pusztába űztek, jelezvén ezzel a nép bűneinek eltörlését. Két kost is feláldozott égő áldozatként magáért és a népért. (Lásd Bible Dictionary, “Fasts”; lásd még 3 Mózes 16:22.)

Az osztály egyik fele tanulmányozza a Zsidók 9:11, 12, 24, 28-at, a másik fele pedig a Zsidók 10:1, 4, 10–12-t. Kérd meg mindegyik csoportot, hogy olvassák el a kijelölt verseket magukban, és keressék meg, milyen értelemben voltak az engesztelés napi események mintái vagy árnyképei Jézus Krisztus áldozatának. Elegendő idő eltelte után kérj meg tanulókat mindegyik csoportból, hogy mondják el, mit találtak, majd kérdezd meg:

  • Éppúgy, ahogyan a főpap az engesztelés napján belépett a sátor legszentebb helyére, milyen „szentélybe” (Zsidók 9:12) léphetett be a Szabadító az engesztelése miatt? (Mennyei Atyánk színe elé, vagyis a celesztiális dicsőségbe.)

  • Mire volt képes Jézus Krisztus engesztelése, amire „a bikák és bakok vére” (Zsidók 10:4) képtelen volt?

  • Akkor miért végezte el mégis ezeket az áldozatokat a főpap az engesztelés napján? (Hogy megmutassa „a jövendő jóknak árnyék[át]” [Zsidók 10:1], vagyis hogy a Szabadító engesztelésére mutasson.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Zsidók 10:17–20-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tesz lehetővé az engesztelés.

  • A 19. vers szerint hová léphetünk be Jézus áldozatának köszönhetően? (A legszentebb helyre, „a szentélybe”, vagyis Isten színe elé a celesztiális királyságban.)

  • A 20. vers szerint hogyan lépünk be Isten színe elé?

Mondd el, hogy „új és élő út” kifejezés Jézus Krisztus evangéliumára utal, vagyis arra a tervre, amely által bűnbocsánatot nyerhetünk és megszenteltethetünk az Ő engesztelése révén, mindez által pedig érdemessé válhatunk az Isten színe elé való visszatérésre.

Írd fel a táblára a következő befejezetlen kijelentést: Jézus Krisztus engesztelése miatt mindannyian beléphetünk a celesztiális királyságba, ha…

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Zsidók 10:22–23-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit kell tennünk, hogy beléphessünk a celesztiális királyságba. A tanulók mondják el, mit találtak.

Egészítsd ki a táblán lévő mondatot a következőképpen: Jézus Krisztus engesztelése miatt mindannyian beléphetünk a celesztiális királyságba, ha megtartjuk az Őbelé vetett hitünket.

  • Szerintetek mit jelent „tántoríthatatlanul” (23. vers) megtartani a hitünket Jézus Krisztusban?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Zsidók 10:35–38-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen tanácsot adott Pál, amely segíthet nekünk tántoríthatatlanul megtartani a Jézus Krisztusba vetett hitünket.

  • Mit tehetünk, hogy szilárdan megtartsuk a hitünket Jézus Krisztusban?

  • Mit jelent az, hogy „ne dobjátok el… bizodalmatokat” (35. vers)?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, melyben leírta, mit jelent az, hogy ne dobjuk el a bizodalmunkat:

Kép
Elder Jeffrey R. Holland

„Az utolsó napi szent szóhasználatban ez azt jelenti, hogy »persze, hogy nehéz« – mielőtt csatlakoztok az egyházhoz, miközben csatlakozni próbáltok, majd pedig miután csatlakoztatok. Ez mindig is így volt – mondja Pál –, de ne torpanjatok meg! Ne pánikoljatok és ne vonuljatok vissza! Ne veszítsétek el a bizalmatokat! Ne feledjétek, mit éreztetek egykor! Ne veszítsétek el bizodalmatokat az átélt élményekben! Ez a kitartás szabadította meg Mózest és Joseph Smitht is, amikor a gonosz szembekerült velük, és ez szabadít majd meg benneteket is” (“Cast Not Away Therefore Your Confidence,” Ensign, Mar. 2000, 8).

  • Ki olyat ismertek, aki jó példa arra, hogy tántoríthatatlanul ragaszkodik a Jézus Krisztusba vetett hitéhez?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják végig, mennyire elkötelezettek aziránt, hogy rendületlenül ragaszkodjanak a Jézus Krisztusba vetett hitükhöz, és írják le, hogyan növelik majd ezen elkötelezettségüket és képességüket.

Megjegyzések és háttér-információk

Zsidók 7:1–2. Melkisédek

„Melkisédek egy »nagyszerű ószövetségi főpap, próféta és vezér [volt], aki az özönvíz után, Ábrahám idejében élt. Nevezték Sálem (Jeruzsálem) királyának, a békesség királyának, az igazlelkűség királyának (amely a Melkisédek héber jelentése), valamint a magasságos Isten papjának« (Kalauz a szentírásokhoz: Melkisédek; scriptures.lds.org). Más szentírások elmondják, hogy Melkisédek ruházta rá a papságot Ábrahámra, Ábrahám Melkisédeknek fizetett tizedet, valamint senki sem volt nagyobb Melkisédeknél (lásd T&Sz 84:14; Zsidók 7:4; 1 Mózes 14:18–20; Joseph Smith fordítás, 1 Mózes 14:25–40; Alma 13:19). A Zsidókhoz írt levélben Melkisédek Isten Fiának megszemélyesítője (lásd Zsidók 7:15–16)” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 480.).

Zsidók 7:3. „Apa nélkül, anya nélkül”

„A Zsidók 7:3 Joseph Smith fordítása egyértelművé teszi, hogy a papság volt »apa nélkül, anya nélkül«: »Mert ez a Melkisédek pappá rendeltetett, Isten Fiának rendje szerint, amely rend apa nélkül, anya nélkül… való« (a Kalauz a szentírásokhoz 243. oldalán). Ez a megfogalmazás azt jelzi, hogy a lévita vagy ároni rendtől eltérően az ősi időkben a melkisédeki papságot nem kizárólag a származás alapján ruházták rá valakire. Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így magyarázta el részletesebben ezt: »E magasabb papság jogát nem ugyanúgy örökölték, ahogyan a léviták és Áron fiai esetében volt. Az igazlelkűség elengedhetetlen követelménye volt a magasabb papság ráruházásának« (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 478)” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 480.).