Jó tudni

Amikor 19 éves voltam, elhagytam a közép-kambodzsai kis falumat, hogy a fivéremmel éljek a fővárosban, Phnom Penh-ben. Néhány évvel korábban a fivérem találkozott két fiatalemberrel, akik fehér inget, nyakkendőt és névtáblát viseltek. Nos, a fivérem ismertetett meg engem az evangéliummal, majd keresztelt meg az egyházba.

Amikor megkeresztelkedtem, a kerületi elnököm, Pen Vibol elnök ezt mondta nekem: „Tanuld meg kívülről a Hittételeket! Azok megmagyaráznak mindent, ami jó az egyházban, azokat a dolgokat, melyekre mindig emlékezned kell.” Úgy gondoltam, hogy ez egy bölcs tanács, így hát megtanultam mind a tizenhármat, és rendszeresen átismételtem őket. Elvégre azt szerettem volna, hogy el tudjam magyarázni a hitemet, ha valaki a kereszténységről kérdez engem. Soha nem gondoltam volna azonban, hogy milyen fontossá válik később Vibol elnök tanácsa.

A fivérem mindig arra buzdított engem, hogy képezzem magam, és tanuljak tovább. Néhány évvel azután, hogy megkeresztelkedtem, sikeresen letettem az angol nyelvű egyetemi felvételi tesztet, és egy négyéves ösztöndíjat kaptam a Brigham Young Egyetem hawaii campusára, ahol nemzetközi marketinget tanulhattam.

De akármilyen nehéz is volt a felvételi teszt, a legnehezebb rész még hátra volt: amerikai vízumot kellett szereznem. Nehéz és drága dolog engedélyt kapni az Egyesült Államokba való belépésre. Néha még azon diákok számára is visszautasítják a vízumot, akik ösztöndíjat kaptak, hogy amerikai egyetemeken tanulhassanak. Kitöltöttem a megfelelő nyomtatványokat, időpontot egyeztettem egy interjúra az Egyesült Államok Nagykövetségén, és hamarosan ott ültem egy asztalnál, szemben egy kék szemű fiatalemberrel.

„Számos amerikai egyetem van – mondta az interjút tartó férfi. – Miért akar a BYU – Hawaiira menni?”

„Mert Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja vagyok, és ez az egyetem az egyház tulajdonában van” – válaszoltam.

Az interjúztató átlapozta a papírokat. „Úgy látom, a fivére már ott van” – mondta. Tudtam, hogy a nagykövetség nem szereti, ha egy családból egyszerre több családtag is elhagyja az országot.

„Igen – ismertem el. – A bátyám a BYU – Hawaiira jár.” Nem állt valami jól az interjú.

„El tudják tartani önt a szülei?” – jött a következő kérdés.

„Az édesapám földműves, az édesanyám pedig eladó” – feleltem. Elmondtam, hogy nem keresnek sok pénzt.

„Akkor hogyan engedheti meg magának, hogy az Egyesült Államokban tanuljon?” – kérdezte az interjúztató.

Elővettem a felvételemről szóló levelet, és elmagyaráztam, hogy ösztöndíjat kaptam az egyetemre.

Miután megnézte a levelet, az interjúztató kihúzta az íróasztal fiókját, és elővett belőle egy kis kártyát. „Soroljon fel négyet ezek közül a Hittételek közül!” – mondta.

Úgy tudtam őket, mint a saját nevemet. „Hiszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, valamint a Szentlélekben” – kezdtem. Miután befejeztem a harmadikat, az interjúztató megállított.

„Nagyszerű! – mondta, és visszatette a kártyát a fiókba. – Holnap felveheti a vízumát.”

Nem tudom, miért volt egy Hittételek kártya az interjúztató fiókjában, de hálás voltam azért, hogy nem kellett törnöm a fejem, amikor megkért, hogy mondjam fel azokat. A Hittételek ismerete talán nem hoz mindig ilyen drámai eredményt, de azért mindig jó, ha tudjuk őket.