Válj eszközzé Isten kezében azáltal, hogy gondoskodsz a szegényekről és rászorulókról

Russell M. Nelson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja: „Mennyei Atyánk törődik [a szegényekkel és rászorulókkal]. Mindannyian az Ő gyermekei… A szegényekkel – különösen az özvegyekkel, árvákkal és idegenekkel – már régóta törődik Isten és az istenfélő… Áldásokat ígértek azok számára, akik gondoskodnak a szegényekről” („In the Lord’s Own Way”, Ensign, 1986. máj., 25. o.).

Máté 25:37–40: „Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”

Móziás 4:26: „Ad[jatok] javaitokból a szegényeknek, minden ember aszerint, amije van, úgy mint az éhesek táplálása, a mezítelenek felruházása, a betegek meglátogatása és szükségük enyhítése, lelkileg is és fizikailag is.”

Henry B. Eyring elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából: „Soha többé nem fogok úgy tekinteni a házitanításra és a látogatótanításra, mint csupán programokra… Az ilyesfajta munka lehetőséget jelent, nem pedig terhet… Minden egyháztag szövetséget kötött, hogy kedves cselekedeteket visz véghez, ahogyan a Szabadító tenné. Így hát bármilyen felhívás arra, hogy tegyünk bizonyságot, és gondoskodjunk másokról, nem követel tőlünk több szolgálatot annál, amit egyébként is megtennénk; ez egy áldás egy szerető Mennyei Atyától és az Ő Fiától, Jézus Krisztustól… Minden felhívás lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk, milyen áldások származnak abból, hogy szövetséges nép vagyunk, és mindegyik olyan lehetőség, melyért felelősséget vállaltatok” („Witnesses for God”, Ensign, 1996. nov., 31. o.).

H. David Burton püspök, elnöklő püspök: „Joseph Smith próféta azt tanította, hogy a mi feladatunk az, hogy »tápláljuk az éhezőket, felruházzuk a mezíteleneket, segítsünk az özvegyeken, felitassuk az árvák könnyeit, vigaszt nyújtsunk a szenvedőknek, akik mindegy, hogy tagjai-e ennek az egyháznak vagy sem, vagy bármelyik egyháznak – bárhol is legyenek« (Times and Seasons, 1842. márc. 15., 732. o.). Nagylelkűen szánjunk időt arra, és bőkezűen járuljunk hozzá ahhoz, hogy gondoskodjunk a szenvedőkről” („Go, and Do Thou Likewise”, Ensign, 1997. máj., 77. o.).

Bonnie D. Parkin, a Segítőegylet általános elnöke: „Az Úr tárháza – ahol »van elég, még marad is« – [jelképesen] az, amit az Úr mindannyiunkba belénk helyezett (T&Sz 104:17). Lehet egy nő, aki megváltoztatja egy másik életét. Lehet egy olyan asszony, aki meghallgat egy magányos nőtestvért, vagy beszélget vele. Lehet egy nőtestvér, aki szoros barátságba kerül a látogatott nőtestvérrel. Lehetünk ezek mi, az erősségeinkkel, készségeinkkel és tehetségeinkkel áldást hozva egymás életére” („Welfare, the Crowning Principle of a Christian Life”, BYU Women’s Conference, 2003. május 1., 3. o.).