Reggelre öröm száll be hozzánk

Néhány évvel ezelőtt a Salt Lake City-i újságok egy közeli barátom haláláról értesítettek, aki élete korai szakaszában vesztette életét. Elmentem a gyászszertartásra, és az összegyűltekkel együtt én is kifejeztem részvétemet [együttérzésemet] a férjnek és az édesanya nélkül maradt gyermekeknek. Hirtelen a legfiatalabb gyermek, Kelly, felismert, és kézen fogott. „Gyere velem!” – mondta, és odavezetett a koporsóhoz, melyben szeretett édesanyja teste feküdt. „Nem sírok – mondta –, és neked sem szabad. Az anyukám sokszor mesélt nekem a halálról és az életről Mennyei Atyánkkal. Én az anyukámhoz és az apukámhoz tartozom. Újra együtt leszünk mindannyian.” Eszembe jutottak a zsoltáríró szavai: „A csecsemők… szájával erősítetted meg hatalmadat” (Zsoltárok 8:3).

Könnyes szemeimmel láttam a fiatal barátom gyönyörű és hittel teli mosolyát. E kislány számára, aki még mindig fogta a kezemet, soha nem lesz reménytelen a hajnal. Kiapadhatatlan bizonysága által támogatva, tudván, hogy az élet a síron túl is folytatódik, ő, az édesapja, a fivérei, a nővérei, valamint mindazok, akik osztoznak eme isteni igazság ismeretében, kijelenthetik a világnak: „este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm” (Zsoltárok 30:6).

Lelkem teljes erejével tanúságomat teszem arról, hogy Isten él, hogy az Ő Szeretett Fia a feltámadás zsengéje, hogy Jézus Krisztus evangéliuma az a ragyogó világosság, mely minden reménytelen hajnalt örömteli reggellé varázsol.

Részletek egy 1976. évi áprilisi általános konferenciai beszédből.