A bűnbánat öröme

Az öröm sokkal mélyebb a megelégedettség múló pillanatainál vagy a boldog érzéseknél. A valódi, vagyis az „örök öröm” (2 Nefi 8:11) az engesztelés hatalmának őszinte bűnbánat általi megtapasztalásából és abból a lelki megerősítésből ered, hogy az Úr Jézus Krisztus által megváltathatunk a bűntől, és örök életet örökölhetünk.

Lehi próféta azt tanította, hogy Mennyei Atyánk mindannyiunk számára alkotott terve az, hogy „örömü[nk] lehessen” (2 Nefi 2:25), és az egyetlen biztos út az örökkévaló öröm megtalálásához Jézus Krisztus engesztelésén keresztül vezet.

Bár ebben az életben nem részesülhetünk az öröm teljességében (lásd T&Sz 93:33–34), miközben az evangélium szerint élünk, naponta részesülhetünk az öröm megnyilvánulásaiban. Mormon az öröm meglelésének módjáról tanított, amikor azt mondta a hithű nefitákról, hogy „gyakran böjtöltek és imádkoztak, és alázatosságukban egyre erősebbekké és erősebbekké váltak, és egyre szilárdabbakká és szilárdabbakká Krisztus hitében, mígnem örömmel és vigasztalással telt meg a lelkük, igen, és megtisztult és megszentelődött a szívük, mely megszentelődés abból ered, hogy átengedték a szívüket Istennek” (Hélamán 3:35).

A próféták sok szentírásban hasonló szavakkal beszélnek az öröm érzéseiről és a Szentlélek érzéséről. Az Apostolok cselekedetei könyvéből például megtudhatjuk, hogy „a tanítványok… betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel” (Cselekedetek 13:52). Az Úr pedig megígéri az Őt követőknek: „adni fogok neked a Lelkemből, amely megvilágosítja az elmédet, és örömmel tölti el a lelkedet” (T&Sz 11:13).

Amikor megértjük, hogy az, hogy elteljünk az örömmel, magában foglalja azt is, hogy elteljünk a Szentlélekkel, akkor rájövünk, hogy az igazi boldogság abból ered, ha megbánjuk a bűneinket és a Lélekre érdemesen élünk. Továbbá, amikor érezzük a Lelket, nagy örömet találhatunk az arról való tudásban, hogy megszenteltettünk Isten előtt.

A bűnbánatból származó öröm több szinten is nyilvánvalóvá válik. Az első az öröm és vigasz, amelyet akkor érez szívében a bűnbánó lélek, amikor megszabadul a bűn terhétől. A második az öröm és szeretet azon mély érzései, melyeket azok érezhetnek, akik segítenek másoknak, hogy átküzdjék magukat a bűnbánat folyamatán. Végül pedig ott vannak egy szeretetteljes Szabadító örömteli érzései, aki lát bennünket, amint követjük az Ő intéseit, és rábízzuk magunkat az ő engesztelő áldozata gyógyító hatalmára.

Miközben alkalmazzuk életünkben az engesztelést, el kell tűnődnünk a Szabadítón és az Ő, számunkra adott végtelen ajándékán, gyakorolnunk kell a belé vetett hitünket, és törekednünk kell a lelki megerősítésre, hogy Ő képes megváltani bennünket a bűneinkből és erőtlenségeinkből, és meg is fogja tenni azt. Így érezni fogjuk az örömet és a békét, amelyet csak az Ő Szent Lelke nyilváníthat ki számunkra. Hasonló dolgokat fogunk tapasztalni, mint Zarahemla népe: „[M]egszállta őket az Úr Lelke, és öröm töltötte el őket, és bocsánatot nyertek bűneikre, és béke volt a lelkiismeretükben, azon rendkívüli hit miatt, melyet Jézus Krisztusba vetettek, aki el fog jönni” (Móziás 4:3).

Miután éreztük az örömet, amely az engesztelés áldása által érkezik, hatalmas örömet lelhetünk abban is, amikor másokat hívunk, hogy jöjjenek Krisztushoz. Alma így szólt, miközben a fiát, Hélamánt tanította: „[S]züntelenül azon fáradoztam, hogy bűnbánatra vezethessek lelkeket, hogy odavihessem őket azon rendkívüli öröm megízlelésére, melyet én is megízleltem; hogy ők is születhessenek Istentől, és elteljenek a Szentlélekkel.

Igen, és most íme, Ó fiam, az Úr rendkívül nagy örömet ad nekem fáradozásaim gyümölcsében” (Alma 36:24–25).

Maga a Szabadító ezt tanította: „És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!

És most, ha örömötök nagy lesz egy lélek miatt, akit énhozzám hoztatok Atyám királyságába, milyen nagy lesz az örömötök, ha sok lelket hoztok énhozzám!” (T&Sz 18:15–16)

Végül, nem tehetek mást, csak elképzelem a beteljesülés azon érzését, amelyet a Szabadító kell, hogy érezzen, minden egyes alkalommal, amikor megbánjuk a bűneinket és alkalmazzuk az Ő engesztelő áldozatát az életünkben. János bizonyára a Szabadító érzéseit visszhangozta, amikor kijelentette: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak” (3 János 1:4). Krisztus önmagáról beszélt, amikor ezt mondta: „[M]ily nagy az ő öröme a lélekben, amely bűnbánatot tart” (T&Sz 18:13).

Miután Jézus a nefitáknak tanított az engeszteléséről és arról, hogy mit kell tenniük azért, hogy szeplőtlenül állhassanak Ő előtte, így szólván fejezte ki az irántuk való érzéseit: „[N]agy, és teljes az én örömöm miattatok… Igen, és még az Atya is örül, és mind a szent angyalok. Miattatok és e nemzedék miatt; mert senki nem veszett el közülük… [B]ennük teljes az én örömöm” (3 Nefi 27:30–31).

Bizonyságomat teszem arról, hogy mi is örömöt találhatunk ebben az életben, és az öröm teljességét az ezt követő életben, „nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm [miatt], megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsidók 12:2; kiemelés hozzáadva).

Pál apostol és az ifjabb Alma élményeit tanulmányozva sokat tanulhatunk az örömről, amely a valódi bűnbánatot követi, bár a mi tapasztalataink esetleg nem ilyen drámaiak (lásd Cselekedetek 8:1–3; 9:1–31; Móziás 27:8–31; Alma 36:5–24). Pál és Alma befolyásos emberek voltak, akik üldözték a szenteket. Romboló tetteik közepette, mindkét férfi mennyei látogatókat kapott. Az Úr egy angyala jelent meg Almának, míg Pálhoz maga Jézus beszélt, megkérdve őt: „[M]it kergetsz engem?” (Cselekedetek 9:4)

Mindketten a földre rogytak a hallottak és látottak hatására. Almát némasággal sújtották, Pál pedig megvakult. Ami még fontosabb, mindketten hasonló módon gyógyultak ki gonosz és bukott állapotukból. Pál egyszerűen ezt kérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (Cselekedetek 9:6) Életét azon nyomban a Szabadító felé fordította, és pontosan követte az Úr utasításait. Alma így írja le a bűnbánatát:

„Amint így kínzott a gyötrelem, míg felszaggatott sok bűnöm emléke, íme, arra is emlékeztem, hogy hallottam atyámat a népének prófétálni egy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljövetelét illetően, hogy engesztelést hozzon a világ bűneiért.

Most, amint elmém elkapta ezt a gondolatot, így kiáltottam fel a szívemben: Ó Jézus, Isten Fia, irgalmazz nekem, aki a keserűség gubacsában vagyok, és akit a halál örökkévaló láncai vesznek körül!

És most íme, amikor erre gondoltam, már nem voltam képes visszaemlékezni fájdalmaimra; igen, nem szaggatott fel többé bűneim emléke.

És Ó, mily örömet éreztem, és mily csodálatos fényt láttam; igen, lelkemet olyan rendkívüli öröm töltötte el, amilyen a fájdalmam volt” (Alma 36:17–20; kiemelés hozzáadva).

Craig C. Christensen a Hetvenektől.